Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 50. szám - Dr. Apáthi István magyar csődtörvény. 8. [r.]

Negyedik évfolyam. 50. szám. Budapest, november 19. 1874. Megjelenik minden csütörtökön: a „magyar jogászgyúlés" tartama alatt naponként. A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelése* éa rpklamátiók a kiadóhivatalhoz intézendök. Bénnentetlen levelek ée küldemények el nem fogadtatnak, j MAGYAR EM Szerkesztői iroda: kalap-utcza 6. az. A BUDAPESTI, KOMÁROMI, SZABADKAI, jlLOFIZETESI ÁRAK (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmente szétküldéssel) a „Magyar Themis"-re, az „Igazságügyi törvényjavaslatok és rendeletek tára" és a „Döntvények gyűjtemények mellékletekkel együttesen: egész évre 10 frt félévre 6 frt.. negyedévre 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek b ő r m e n t e s e n és vidékről legczélszerübben postautalvány utján kéretnek beküldotni. Kiadó-hivatal: nádor-uteza 6. sz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. KECSKEMÉTI ÉS UNGVÁRI ÜGYVÉDI EGYLETEK, A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE ÉS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Külön mellékletek: „Döntvények gyűjteménye," „Igazságügyi rendeletek és törvényjavaslatok tára.u Felelős szerkesztő : Dr. Siegmund Vilmos. K.iadó-tulajdonosok: Légrády testvérek. T ÁRTALOM: Dr. Apáthy István magyar csődtörvény tervezete. Dr. Misner Ignácz ügyvéd úrtól Budapesten. VIII. — Szemle. A büntetőtörvénykönyv javaslata; — A „Jogtudományi Közlöny" kritikája. — A törvényszéki szünidő kérdéséhez. — Könyvészet. Az elmebetegség és az elmezavar állapotainak jog1 megítélése, közli dr. K. L. — Belföldi jogesetek. Köztürvény utján beperesitett váltó forgatója illetve kibocsátója kezesként lévén tekintendő, ez a kereseti összeg megfizetésében csak az elfogadó, mint egyenes adós vagyontalansága esetén marasztalható. Semmiségi eset csődügybeu. —Vegyes közlemények. — Egyleti hirek. — Különfélék. — Kivonat a „Budadapesti Közlöny'-ből. — Kivonat a „Wiener Zeituüg"-ból. Külön mellékletek : a „Döntvények gyűjteményéinek és a „Rendeletek tárának" egy-egy ive. X Dr. Apáthi István magyar csődtörvény tervezete. y VIII. A kézizálogok iránt a tervezet 61 §.-a következőleg rendelkezik: „A tömeghez tartozó és záloggal terhelt ingóságok vételárából a 53. §-ban megállapított elvek szerint mindenekelőtt a tömegtartozásai és költségei, azután pedig a zálogos hitelezők elégitendők ki. A §. ezen szövegéből azt kellene következtetni, hogy a tömegnek összes tartozásai és költségei a kézizálogokból vonandók le még akkor is, ha ezen tartozások és költségek nem a zálogdologra, hanem az általános tömegre fordíttattak, ez esetben pedig vajmi kevés jutna a záloghitelezőkre; ésmiu:án nem tételezhetem fel, hogy a tervezet szerkesztője azt akarta volna mondani, mit e szöveg tartalmaz, t. i. hogy ha egy zálogdolog is lé'ezik, azt nemcsak azon költségek és tartozások terhelik, melyek arra fordíttattak, hanem azok is, melyek az általános tömeg javára lettek felhasználva; — mondom, miután ezt fel nem tételezhetem, ezen hiányt az ausztriai csődtörvény 38. §-a első kikezdésének lefordításakor történt elnézésnek tulajdonithatom, a melyben világosan ki van mondva „zuforderst sind die auf dasGut sichbeziehenden Massaschulden abzuziehen und hierauf die Pfandforderungen zu berichtigen." Ha tehát e kitétel „aktilön tömegre vonatkozó tartozások és költségek" nem pedig a „tö m e g tartozásai és költségei" vetetik fel a 61. §. szövegébe, a tervezet intentiója világos kifejezést nyer, és félremagyarázásokra nem lesz alkalom szolgábaíva. Az ingó záiogra vonatkozó egyéb §§-okat, úgyszintén a bányavagyon iránt tett intézkedéseket, mint a dolog természetéből folyókat mellőzve, áttérek a második czim negyedik fejezetére, mely a csődhitelezők osztályozását tartalmazza. A tervezet indokolásában a 149. lapon megemlittetik, hogy a csődhitelezők osztályozása iránt sem általában, sem a részletekben egy európai törvényhez sem csatlakozik, de e fejezet általános jellemzéséül nem hallgathatom el azon észrevételemet, hogy általában az osztályozás tekintetében a tervezet a német csődtörvény javaslatot követi, a mennyiben annak nyomán a csődkövetelések három osztályzatát állapítja meg, és a tervezet indokolásában az imént emiitett állítással ellenkezőleg az mondatik, hogy a német javaslat nyomán a csődhitelezők három nemét különbözteti meg. E három osztályba ugyanazon követeléseket sorozza, mint a német csődtörvény javaslat s ettől csak annyiban tér el, hogy az első osztályba a bukottnál szolgálatban állott személyek bér- ) követelése után az államnak a csődnyitást közvetlenül megelőző három évre hátralevő adóvám, fogyasztási illetékek iránti követeléseit teszi mint, azt az ausztria csődtörvény 43. § ának 4. pontjában történt, és továbbá még annyiban tér el, hogy a második osztályba a kiskorúak és gondnokoltak kártérítési igényei után ugyancsak az ausztriai törvény, és pedig 44. § ának 2. pontja nyomán azon követeléseket teszi, melyek az államot a tisztviselők vagy szolgák ellen a szolgálati viszonyból illetik. Azon rendelkezést, mely szerint a bukottnál szolgálatban állott egyének egy évi hátralékos bére elsőbbséggel bírjon a többi csődhitelezők követelései előtt, nagyon helyeslem és ezen elv sikeresitése czéijából a jogászgyttlésen is felszólaltam; ebbeii érveimet ezúttal szükségtelenek tartom ismételni. De ugyanazon indokokat, melyek az emiitett felszólaláskor engem az államadók elsőbbségének elejtése iránt vezéreltek, nem találom megezáfolva a tervezet indokolásának azon réseré^n, melyben ezen privilégium okai előadatnak, és ezúttal is csak a mellett kell sikra szállanom, hogy az állam privilégiuma végkép elejtessék ; de a mennyiben ez financziális szempontból nem történhetnék, ezen elsőbbséget a csődnyitást megelőző egy évre tartom reducálandónak; mert különben sok oly csőd lesz, melyből az állam ugyan teljes kielégítést nyerne, de a többi hitelezők mitsem kapnának. Ép oly kevéssé helyeselhetem azon rendelkezést, mely szerint a kiskorúak és gondnokoltak kártérítési igényei, melyeket ezek atyjuk, gyámjuk vagy gondnokuk kötelességellenes vagyon kezelése miatt támaszthatnak, és azon követelések, melyek az államot a tisztviselők és szolgák ellen a szolgálati viszonyból illetik, a második osztályba soroztassanak. Igenis az állam kötelessége a kiskorúak érdekéről és vagyonuk biztos kezeléséről gondoskodni, azonban ezen gondoskodás ne abban álljon, hogy más hitelezők rovására a kiskorúak kártérítési igényei elégitessenek ki, hanem az állam a kiskorúak vagyona iránti gondoskodását oly formán teljesítse, hogy ezek vagyonán kár ne történjék, és hogy a kellő gondozás, a kiskorúak pénzének biztos elhelyzése folytán, azok minden megrövidítés ellen biztosítva legyenek. Ha kiskorúaknak ezen privilégium megadatnék, igen sok esetben megtörténhetik, hogy egy gazdag kiskorú kára teljesen kárpótolva leend, mig ellenben a harmadik osztályba eső netalán szegény csődhitelezőre semmi sem jutna. Ezen oknál fogva ezen privilégiumot és a más fennt említetteknél fogva az államnak tisztviselői iránti előjogát megadhatónak nem tartom és a csődhitelezőknek csak két osztályát különböztetném meg, melynek elsejébe a bukottnál szolgálatban állott egyéneknek a csődnyitást megelőzőleg egy évre járó bérkövoteléseit, a másodikba pedig a többi csődhitelezők követeléseit soroznám. A privilégiumok korszaka már teljesen lejárta magát és egy oly államban, melyben az iparszabadság zászlaja alatt mindenki szabadon gyakorolhatja iparát, bizonyos követeléseknek privilegiálázása arczul csapása volna az iparszabadságnak. Azon indok, mely az ausztriai törvényhozást némi követelések privilegiálázásában vezéreltet sem jogi, sem méltányossági szempontból figyelmet nem érdemel, mert valamely rosz intézménynek csupán azért történt fenntartása, hogy a múlttal teljesen ne szakítsunk, és a régiek emlékezetét ne sértsük, oly önmegtagadás, a mely magán embernél némely esetekben tán dicséretet érdemel, de az államnak ezen a mult iránt tanúsított indokolatlan kegyelete bizonyára nagyon is határos ahhoz, mit a közéletben oktalanságnak neveznek. Annak bebizonyítása, hogy bizonyos követelések privilegiálázása csakugyan káros, már túlhaladott álláspontot képez. Már pedig ha elismerjük és el is kell ismernünk, hogy a követelések kiváltságolása a hitelt és bizodalmat nem hogy növeszti, hanem egyenesen csorbítja, ha továbbá tagadhatatlan az, hogy jogi szempontból a fizetési kötelezettség tekintetében a követelések egymás közt teljesen egyenlők, agy nem fogható fel, hogy az ujabb törvények miért nyújtsanak egyik csődhitelezőnek több segélyt, mint a másiknak. Az osztó igazság, a méltányosság, a hitel mind meg annyi okok, melyek azt kívánják, hogy a csődhitelezők egyenlő arányban részesüljenek a tömeg vagyonában. Ezen indokoknál fogva a privilégiumok teljes megszüntetése mellett keli nyilatkoznom. A tervezet ugyanis ezen irányban nagy haladást tanúsít, de a mennyiben az államot és kiskorúakat tetemes előnyben részesiti a többi csődliitelezők felett, a privilégiumok megszüntetése iránti elv keresztülvitelében nem határozott, és mig egyfelől az újkor szellemét felkarolva, annak megfelelő intézkedéseket tesz, másfelől a barátságot a múlttal még mindig fenntartani iparkodik. Ha új csődtörvényt kapunk, legyen az olyan, hogy egy-két év múlva ne kelljen ismét megváltoztatni avagy helyette egészen ujat teremteni. A tervezet 72. § a szerint a csődtömeg ellen nem érvényesíthetők: „1. az egyes feleknek a bejelentés és felszámitásból eredő költségei; 2. a közadósnak élők közt vagy halálesetére tett ajándékozásaiból eredő igények; 3. pénzbüntetések." A 2. és 3. szám alatt felhozott követelések nem érvényesithetése ellen kifogásom nem lehet; de igenis az 1. szám alatt felhozott ellen, mert miután a közadósnak csődbejutása okozza a csődbejelentést és annak költségeit, igazságosnak tartom, hogy ezen költségek a csődtömeg' bői fizetessenek ki. Nem ritkán megesik, hogy a csődtömegben a hitelezők kielégítésére fordított összegeken felül is marad vagyon, és igazságtalan volna, ha a bejelentést eszközlő hitelező a bukott által okozott költségeket nem kapná meg-