Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 42. szám - A polgári törvénykezési rendtartás módositása. 3. [r.]

— 318 — lakhelyén, sem üzleti helyiségében nem található, a nélkül azonban, hogy azon községből vagy nagyobb városokban azon városrészből, melyben lakása vagy üzleti helyisége van, hosszabb időre eltávozott volna, a kézbesítő azou esetben, ha a féllel ugyanazon községben vagy városban lakik, irást hagy nála, melyben tudósítja, hogy bizonyos meghatározott napon és órában kézbesítés végeit nála megjelenend, és ha őt akkor sem találná otthon, az iratot az ugyanazon házban lakó felnőtt családtagok, vagy szolgálati viszonyban álló személyek egyikének, ha ilyenek nincsenek, vagy az elfogadást megtagadják, az ugyanazon házban lakó más valamely felnőtt személynek vagy valamelyik szomszédnak kell kézhez adni. Ha a kézbesítő a fél lakhelyétől különböző helyen lakik, az iratot előleges értesítés nélkül azonnal kézbesítheti a felnőtt családtagok vagy cselédek egyikének, s ha ilyenek nincsenek vagy az elfogadást megtagadják, a házban lakó más valamely felnőtt személynek vagy valamelyik szomszédnak. Mindezen esetekben tartozik a kézbesítő a hon nem talált fél lakásának ajtajára az iránt, hogy a neki szánt iratpéldányt kinek kézbesítette, értesitvényt kifüggeszteni s a kézbesítés módját a kézbesítési bizonyítványban előadni. Ha azon fél, kinek kézbesíteni kell, azon községből, vagy azon városrészből, melyben lakik, hosszabb időre eltávozott, és tartózkodási helye tudva van, a kézbesítő ezt jelentse be az őt kiküldendő bíróságnak, mely a kézbetést a fél tartózkodási helyén tartozik eszközöltetni. Ha a fél tartózkodási helye tudva nincs, a kézbesítendő iratot két tanu jelenlétében fűggeszsze ki a fél lakása ajtajára; a per bírája pedig a kézbesítő jelentése folytán nevezzen ki a távollevő fél részére ügygondnokot." A 66. §. értelmében „a bíróságok a törvényellenes kézbesítés kiigazítását, vagy a kézbesítési bizonyítvány hiányainak kipótlását hivatalból is kötelesek elrendelni. Ha valamely tárgyalás a kézbesítés körüli hanyagság vagy szabálytalanság, a vagy a kézbesítési bizonyítvány kellékeinek hiánya miatt meghiúsul, a per birája a kézbesítőt a meghiúsult tárgyalás költségeiben elmarasztalni köteles." Ezen §. szükségét eléggé indokolja azon körülmény, hogy igen számos azon semmisítőszéki határozatoknak száma, melyeknél fogva az első bíróságok ítéletei alperes törvényszerűden idézése miatt megsemmisíttetnek. Vannak oly ügyek, melyekben külön törvények vagy rendeletek külön eljárást és külön jogorvoslati rendszert állapítanak meg; a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy felek és bírák gyakran vélték alkalmazhatóknak a perrendtartásnak a jogorvoslatokról szóló szabványait oly ügyekben is, melyekben az eljárást a perrendtartás nem szabályozza ; e szerint szükségesnek tartja a javaslat a 67. §-ban annak kimondásá^ hogy „azon fél, a ki magát valamely bírói határozat által sértve véii, azon peres és nemperes ügyekben, melyekben az eljárást az 1868. LIV. törvényezikk szabályozza e törvény határozatai szerint felebbvitel utján kereshet orvoslást, a mennyiben ezt a jelen törvény nem tiltja." És így a perrendtartásnak a perorvoslatokról szóló rendelkezéseit világosan azon ügyekre szorítja, melyekben az eljárást a per rendtartás szabályozza. A 68. §. kettőben tér el a perrendtartás 275. §-tól 1-ször kimondja, hogy „a felebbvitel nemei a jelen törvény 78., 79. és 80. §§-ban tüzetesen elősorolt esetekben a semmitőszékhez közvetlenül intézhető semmiségi panasz; érdemleges kérdésekre nézve az első bíróság határozatai ellen a másedbirósághoz, ennek határozatai ellen a harmadbirósághoz intézhető felebbezés" és így a semmiségi panasznak csak a törvényben tüzetesen kijelölt esetekben van helye. 2-szor érvényre emeli, hogy a semmiségi panaszt a felebbezéssel egy beadványban összekapcsolni nem szabad, habár a törvény mindenikhez jogot engedne a félnek, mi által, a törvény azon rendeletéhez, mely szerint semmiségi panasz a felebbezéssel egy beadványban össze nem kapcsolható sanctiót köt. A törvényellenes beadványt az első bíróság hivatalból tartozik visszautasítani. Az utóbbi intézkedést indokolni felesleges, mert a gyakorlat már a szerint jár el, mint a törvényjavaslatban foglaltatik. Az első rendelkezés indokait a külön semmitőszék fennállásában és a magy. kir. curia mint legfőbb bíróság kettős szervezetében találja. Először nem lehet minden alaki törvénysértést, másodszor nem csupán alaki törvénysértést szükséges a semmitőszék hátáskörébe utasítani. Az állítmány igazsága kitűnik, ha meggondoljuk, hogy vannak alaki kérdések, melyeket az tigy érdemének megbirálása nélkül eldönteni nem lehet. Azon kérdések, váljon valamely bíróság ítéletét a per folytán kifejtett tények és előadott bizonyítékok alapján a törvények szerűt hozta-e, lehetnek alaki kérdések, de nem dönthetők el, az Ugy érdemének megvizsgálása kiváuja anuak eldöntését, váljon valamely indítványozott bizonyítás felvétele szükséges-e. Az utóbbi esetben a bizonyítás felvétele körül merülhetnek fel oly alaki törvénysértések, melyek nyilván semmiségét képeznek; de ha a bizonyítás felesleges, mire való volna a bizonyítási eljárást megsemmisíteni ? ha pedig a bizonyítás szükséges, miért kellene a megsemmisítést a semmitőszékre bizni, midőn a perrendtartás 108. §. felebbezési bíróságokat is feljogosítja az első bíróság eljárásának és ítéletének feloldására? A második állítmány igazsága a külön semmitőszék fennállásából következik. A külön semmitőszék fennállása leginkább abban bizonyult czélszerünek, hogy a perkészités stádiumában és a végrehajtási eljárásban felmerült panaszokat a fokozatos felebbezés kizárásával közvetlenül a legfőbb bíróság egyik osztálya dönti el. Ezen czélszerüségi szempontból tehát némely oly kérdések eldöntését is kell a semmitőszékre bizni, melyek érdemleges kérdések. A mi perrendtartásunkban tehát nem lehet oly általános szabályt felállítani, mely többet nem mondana, mint csak annyit, hogy semmiségi panasznak van helye, ha az eljárási szabályok lényegileg annyira figyelmen kivül hagyattak, hogy az ügy alapos megítélése lehetetlenné válik; hanem a semmitőszék és a felebbezési bíróságok hatáskörének szabatoj kitűzése végett szükséges a semmiségi eseteket tüzetesen meghatározni. Azokban, mik a 68. §. indokolásánál és az általános indokok között felebbviteli rendszerünk javításának szükségéről felhozattak, a következő §§-ok indokolása bennfoglaltatik. A törvényjavaslat elvül állítja fel, hogy az első birónak minden határozata önálló felebbezéssel támadható meg, a mennyiben a jelen törvény kivételt nem tesz, ez elvnek a 69. §-ban ad kifejezést és mindjárt a következő §-ban elő sorolja azon eseteket, melyekben felebbezésnek helye egyáltalában nincs, e szerint a 70. §. értelmében: „felebbezésnek a jelen törvény 54. §. l-ső és 2-ik pontjaiban foglalt eseteken felül egyáltalában nincs helye: 1- ször, az első bíróság oly határozatai el -len, melyek rendes perekben a keresetlevél benyújtásától kezdve az Ítélet hozataláig a pertári kezelést szabályozzák s a pert a bizonyítási eljáráson kivül Ítélethozatalra előkészítik ; 2- szor, a bírói hatóság, illetékesség s érdekeltség kérdésében hozott határozatok, a bírósági beadványt törvényellenesen visszautasító vagy elfogadó, a perbeli eljárást törvényellenesen felfüggesztő, vagy megszüntető, az igazolási kérelmet megtagadó, vagy az igazolásnak helyt adó, végre mindazon végzések i ellen, melyeknél fogva a bíróságok a zárlati vagy biztosítási kérelmet elintézik, a zárlatot vagy biztosítást feloldják vagy megszüntetik," Azon elvekről, melyeket a kivételek fel• állításánál a javaslat követett, már az indokok általános részében volt szó; itt csak annyit szükséges megcmliteni, hogy a végrehajtási eljárásban általános szabály az, mij ként a végrehajtási eljárásban semmiségi panasznak van helye, azért a kivételek közé kellett venni a 70. §. 3. pontját melynek értelmében „a végrehajtási eljárásban, kivéve a j per birájának az 1868. LIV. törvényezikk 384. és 385. §§. alapján hozott, továbbá a végrehajtó bíróságnak (jelen törvény 100. §.) a ki! elégitési sorrendet megállapító s az elsőbbségi bejelentvényeket véglegesen elintéző végzéseit j (1868. LIV. törvényezikk 450. és 468. §§.) I és azon végzéseket, melyekkel a bíróságok a , végrehajtás folyama alatt, vagy az előleges biztosítási intézkedések foganatosításakor va-I gyonkezeléssel megbízott zárgondnok számadá| sait véglegesen elintézik: — csak semmiségi I panasznak van helye." Azonban a végrehajtási eljárásban is van-i nak oly birói határozatok, melyek nem a végrehajtató fél részére a végrehajtás alá került fél ellenében megítélt jognak kényszerítő eszközök alkalmazásával való tettleges érvényesítésére a végrehajtást megindítják, s annak keresztülvitelét szabályozzák, hanem harmadik személyek jogai felett határoznak. Ezen határozatok tekintében a 3. pont alatti kivételtől vissza kellett térni a 69. §ban foglalt azon általános szabályhoz, mely szerint az első birónak minden határozata ellen van felebbezésnek helye. Ugyanezen §. értelmében: „4-szer, a községi biró és a vásárbiróság által elintézett perekben (1868. LIV. törvényezikk 478. 479. §§.) 5-ször, a megválasztott bíróságok hatá; rozatai ellen (1868. LIV. törvényezikk 509. §.), ezen határozatok ellen a jelen törvény 78. §. 1., 2., 5., 6., 7., 8., 12. és 19. pontjai alatt foglalt esetekben csak semmiségi panasznak van helye." Ezen §. 5. pontjában a perrendtartás 509. §-nak módosítása is foglaltatik, mely móí dositás azért szükséges, mivel a perrendtartás j 297. §. pontjai a jelen törvény 78. §-nak ' pontjaival a számozásra nézve nem egyeznek meg. A 297. §. 2., 3.. 9., 14., 15., 16. pontjai megegyeznek a jelen törvény 78. §-nak. 1., 2., 5., 6., 7., 12. pontjaival, a 297. §. 10. pontja egyez meg. A jelen törvény 78. §. 19. pontjának a perrendtartás 297. §. 10. pontja felel meg; ezen utóbbi pont a perrendtartás 509-ik §-ban nincs felvéve, de ha azt akarjuk, hogy a választott bíróságok Ítéletei hatálylyal is bírjanak, akkor a jelen törvény 78. §-ából a perrendtartás 297. §. 10. pontjának megfelelő 19-ik pontot fel kell venni azon esetek közé, melyekben a választott bíróságok ítéletei ellen semmiségi panasznak van helye. A 71. §-nak — melynek indokolása az általános részben van — intézkedései szerint: „Nincs helye önálló felebbezésnek: lsz-ör, sommás perekben a végitélet vagy ehez hasonló végzés előtt, kivéve azon közbenszóló ítéleteket, melyekre nézve a jelen törvény 31., 48. és 49. §§. az önálló felebbezést megengedik; 2- szor, általában az első bíróságnak a per indítása előtt (186 8.LIV. törvényezikk 534. §.) vagy a per folyama alatt hozott azon végzései ellen, melyekkel valamely bizonyítás felvételét avagy a felvett bizonyítás kijavítását vagy kiegészítését, habár hivatalból is elrendeli, vagy a feleknek a bizonyításra vonatkozó beadványait elintézi; 3- szor, az első biróság oly határozatai ellen, melyekkel a jelen törvény 60. §. alapján a tárgyalás kiegészítését rendeli el; 4 szer, a kérvényekra tárgyalást vagy az ellenfél Írásbeli meghallgatását rendelő végzések ellen." Azon esetekben, melyekben a jelen törvény az önálló felebbezést kizárja, a felek panaszaikat a véghatározat ellen a törvény által megengedett önálló felebbezésben érvényesíthetik a nélkül, hogy e végett jogfenntartással élniök szükséges lenne. A 72. §. a 70. és 71. §§. kiegészítéseként rendeli, hogy „a fennebbi 70., 71. §§. elle-