Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 28. szám - A büntető törvénykönyv javaslatának általános indokolásából. 3. [r.]

- 205 — Mi következik mindezekbői? Nézetem szerint 1. az, hogy sok esetben a tény kérdésében a jogkérdés elitélése is benne foglaltatik, és 2. az, hogy a legtöbb perekben és pedig azokban, melyeket igazán pernek lehet nevezni, a ténykérdés megállapítása sokkal nehezebb, s igy sokkal több tévedésnek van kitéve, mint a megállapított tényekre a jogszabályok alkalmazása, vagyis hogy polgári perben* legtöbb esetben nehezebb a tény mint a jogkérdésébeni itélct. Nem látom át, mi indokolhatná ennek ellenében azon áldozatot, hogy mig az itélet azon részét, melynek kimondásánál a biró több nehézségbe ütközik, több külön nemű tévedéseknek vau kitéve, csak egy, addig a másikat, és pedig különösen, ha majd rendszeres codexeink lesznek, a tetemesen könnyebb részt több biró Ítéletére bizzuk. (Folyt, köv.) Y A büntető törvénykönyv javaslatának általános indokolásából. X HL A visszaesés. A törvényjavaslat nem tartalmaz külön fejezetet a visszaesésről, hanem a különös részben jelöli meg azon és az azokkal rokon bűntetteket és vétségeket, melyek, ha oly egyének által követtetnek el, kik e cselekmények egyike miatt már meg voltak büntetve, a rendes büntetés keretén fölüli súlyosabb büntetés alá esnek. Két methodus követhető a visszaesésre vonatkozó intézkedések megállapításánál. Vagy a törvény általános részében vétetik fel egy külön fejezet, mely meghatározza a viszszaesés fogalmát, eseteit és büntető következményeit ; vagy a különös részben, az egyes büntetendő cselekményeknél határozza meg a törvény, hogy ezen vagy ehez hasonló büntetendő cselekmény ismétlése esetében mennyiben változik vagy a cselekmény büntető természete, vagy a büntetés neme, vagy pedig csak a büntetés foka, esetleg annak csupán csak mértéke. Ez utóbbi módszert követi a német büntetőtörvénykönyv, és ez helyesebb is azon esetben : ha a másodszori vagy harmadszori törvényszegés nem mindenik esetben tekintetik visszaesésnek, hanem csupán a tárgy és az indokok ugyanazonossága va»y hasonlatossága vétetik a visszaesés tényező eleméül. A jelen törvényjavaslat nem az általános, ha ne ma speciális visszaesés elvét fogadta el, és ebben megegyez az 1843-ik évi törvényjavaslat elvével, mely szintén csak a bizonyos egynemű, vagy hasonló büntettek között állapítja meg a viszszaesést. Az elv helyessége kitűnik a következőkből : A visszaesés jogalapja, a tettes akaratának makacs megátalkodottságában, vagyis abban található, hogy az egyszeri büntetésnek elég hatálylyal kellett volna birni, hogy őt azon cselekvény másodszori elkövetésétől viszszatartsa, ő mégis, másodszor is, megvetve a törvényt, ugyanazon cselekményt, mely miatt annak első elkövetése után már megbüntettetett, ismételve is elkövette. Ez eléggé mutatja, hogy itt csak egynemű, vagy rokon természetű büutettekről lehtt szó. Mi közössége, mi összefüggése van például a lopásnak a párbajjal? A lopás alacsony haszonlesésből, a párbaj a becsületsértés fokozottságából származik; az egyik a vagyon-, a másik az élet ellen irányzott cselekmény. Az akaratnak nem azon gonoszsága nyilatkozik az egyik, mint a másik bűntett elkövetésében. A büntetés, mely a párbajt vivót e tetteért érte, nem terjeszti ki hatályát arra nézve, hogy annak tettese más büntetett ne kövessen el. Ha nem ugyanazon, vagy hasonló nemű bűntettnek elkövetése forog fenn, ez esetben az utóbbi bűntett önálló és uj csej lekmény, mely semmi összefüggésben nincs az | előbbenivel; a második, büntettetik ugyan az erre megállapított büntetéssel, de nem emeltethetik fel a büntetés magasabb fokra, sem nem változtathatik az át súlyosabb nemű büntetésre I azért, mert a tettes már egyszer, egészen más i természetű cselekmény miatt megbüntettetett. A „vita ante acta" mint a büntetés sulyositásának tényezője egész más, és egészen más a „recidiva." Nem vitátlan ugyan az elfogadott elv, sőt az két részről is ki van téve megtámadásnak; az egyik rész a visszaesés szigorúbb büntetésében a „non bis in idem" elvének violatioját látja; a másik rész pedig a visszaesést nem korlátozza az ugyanazonnemü cselekményekre, hanem kiterjeszti azt, a hasonló súlyos- I ságuakra. Ez utóbbi értelemben visszaeső min- j denki, a ki bűntett, vagy vétség miatt, büntetve lévén, ismét büntettet, vagy vétséget követett el. j A hazai gyakorlat nem nyújt a nálunk követett rendszerről kellő felvilágosítást. Csak az kétségtelen, hogy az ismétlés szigorúbban büntettetett, mint ugyanazon bűntett első izbeni elkövetése. Ezt Vuchetich is állítja a következő szavakban: „et ideo leges positivae consuetudinem deliquendi, et delicta reiterata gravius puniunt." Megegyez ez azzal, a mit már Bodó is tanított : „Secunda circumstantla ad augendam poenam, Leit Incorrigibilitas Eei, quae j cum piiori couvenit. Qualis incorrigibilitas, si pest semel jam datam veniam, aut crebnores correptiones, penes Reum observetur: poena j exasperari debet Ratio est: Quia poeüae, seu ! peccati venia, potissimum, sub spe emendati-i onis et tantum vere correctis ac resipiscentibus, j datur. Hic vero reus, loco emendationis spera í tae, priora delicta novis cumulavit: quae, | per posteriora aucta et aggravata reviviscunt; proptereaque una demum poena merito vindicantur. Tum ex eo: Ut aut anteriorum i on punitorum malitiae supplicii mensura respondeat; aut si punita sunt, reliqui ad pária facinora proni, et hujus deliquentis exemplo ani| mosiores redditi, ejus poenae gravitate deter| reantur, et resipiscant. Quia nccet bonis, qui p a rcit malis." De mindez általánosan szól, s arra nézve, hogy a „recidiva in genere", vagy „in í s p e c i e" képezi a büntetés sulyositásának alapját — sem az egyik, sem a másik nem i nyújt felvilágosítást. Szlemeuics a büntetést súlyosító köí rülmények, s az ezt eredményező kútfők között, ! felhozza ugyan az esetet: „ha a bűn te vő j ugyanazon büntettet többször ismé; telte," dc ez csak állítás, és semmiféle adat! tal nem bizonyított állitás lévén a kérdést j nem oldja meg. A bírósági gyakorlat sem volt egyenlő; l mert mig több esetben az előbbeni bűntett, ! mint más természetű nem vétetett figye\ lembe, addig egyéb és legtöbb esetben a „vita antea peracta" nemcsak, ha bűnvádi elitéltetést tartalmazott, hanem az esetben is, ha az illető egyén rosz hirben állott, a büntetés fölemelését vonta maga után. Gyakorlatunk ez utóbbi felfogásra mutatván fel a legtöbb példát, rend: szer gyanánt az tekinthető, hogy a bűntettes rosz J előélete, különösen előbbi elitéltetése — habár nem ugyanazon, vagy nem is hasonló nej mű bűntett miatt, mint a melyet később elkö| vetett, indokul tekinteteit a büntetés fölemelé-i sére és sulyositására. A visszaesés elvi megkü-I lönböztetése, az ugyanazon nemű és ugyanazon tárgy elleni, vagy az ugyanazon rugókon alaj puló cselekmények és másnemű büntettek között : ugylátszik sem törvénykezési gyakorlatunkban, sem a büntetőjogi irodalom nevezetes-I ségeinek munkáiban nem jutott átható felismej résre és méltánylásra. E különbségnek öntu' datos és okadatolt felismerése csak is az előre haladottabb kölföldi criminalistikai tudománynak terjedése által közvetittetett hazánkban; s további moghouositása, a rendszeres büntetőtörvénykönyv létrehozatala és gyakorlati alkalmazása által fog eléretni. A büntető-jogtudomány első rendű külföldi nevezetességei is csak az ismétlést „i n specie" ismerik el tulajdonképeni visszaesésnek, melyet jogosítva van az állam súlyosabban büntetni, mint ha a tettes először követte volna el e büntettet. így Helie:TheorieduCode pcnal czimü nagytudományu müvében czáfolva Carnotot azt mondja: „Tagadhatatlan, hogy a büntette s k i sz e n v e d vé n e 1 s ő bűntettének büntetését, teljesen lefizette tartozását: meglakolt bűnéért; ő e miatt nem vonható többé feleletre; de nem is e z ér t, ha ne m e gyed ü 1 m ás o dik b ü ntetteért vonatik felelősségre. Ezen ujabb bűntett oly körülmények közt jön létre, amelyek a tettes bűnösségét fokozzák. „Miért ne volna joga a törvényhozónak számításba venni a büntetés megállapításánál ezen körülményt? Ez nem tartozik többé az első, hanem amásodik bűntetthez ós jellemzi a cselekvő erkölcsiségét." És továbbá: „A büntetendő cselekmények egy o sz t á 1 y á ba t ar t ozó cselekmények ismétlése képezia visszaesést: de ha a két törvényszegés mind egyike külön osztályokba tartozik, ez esetben nem létez visszaesés, mert nem létez ugyanazon nemübüntett szokásos elkövetése." Ugyanezt mondja Rossi is: „A visszaesés a bűnösség sulyositása, az ugyanazon nemű bűntett elkövetése miatt." Határozottan nyilatkozik ez iránt A ntonio Vismara: Della Recidiva nei r e a t i czimü munkájában : „lényeges, hogy a megbüntetett, és a következő cselekmény között elvi egység, ugyanazon erkölcsi rugó, és a czélok rokonsága létezzék ; a visszaesés nem jöhet számításba a büntetőtörvénykönyvben, csak ha a tettes „in eisdem sceleribus perseveret." Ugyanezen tant képviseli, habár kissé kiterjedettebb értelemben, Bemer is. Még csak John tanát hozzuk fel, mert ebben a jelen törvényjavaslatnak e tárgyban elfogadott elve, ugy annak methodusa is praegnans indokát leli: „Somit bliebe nur noch die Frage Ubrig, ob der Strafscharfungsgrund des Rückfalles beizubehalten sei, wenn man den Begriff des Rückfalls auf die wiederholte Begehung desselben Verbrechens beschriinkt. „Der Grund tűr Strafscharfung wird dann in der Neigung des Verbrechen zu finden sein, immerfort ein und dasselbe Verbrechen zu begehen. Nun bestreite ich zwar nicht, dass diese NeigungmitBezugauf e i nz e 1 ne Verbrechenbeobachtet sei; ich bestreite nicht, dass eine derartige Neigung bei einzelnen Verbrechen eine erhöhte Bestrafung derselben nöthig machen könne. Aber diese Thatsachen fttbren zunachst doch nur dazn, Straferhöhungen wegen des Rückfalls bei die s en einzeIn en Verbrechen anzuordnen. Will man aber den Rückfall al8 einen allgemeinen Strafscharfungsgrund aufstellen, so niuss man die Thatsache beobachtet habén, dass jeder Verbrecher, gleichviel, welches Verbrechen er begangen habe, immer die verbrecherische Neigung habe, dasselbe von Neuem zu begehen. Und das ist et, w»8 ich bestreite." Az eddigi fejtegetés eredménye gyanánt megállapítottnak lehet tekinteni, hogy helyes az 1843-ik évi és a jelen törvényjavaslatnak a visszaesés kérdésében elfogadott azon elve, mely szerint nem mindenik megbüntetett egyen által később elkövetett büntetendő cselekmény minősiti a cselekményt visszaeséssé, hanrm hogy erre, a cselekménynek, habár nem teljes azonossága, de legalább is az indo kok és a megtámadott objectum hasonlatossága szükséges. Eltér azonban a két javaslat az esőtek száma tekintetében, melyekben a visszaesés