Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 21. szám - A magyar váltótörvényjavaslat. 7. [r.]

önállósággal felruházott megyei intézménylinkben és — talán nem csalódom — a kir. fiscusoknak a kormánytól való nagy függésükben keresendő. Ha már most figyelembe vesszük, hogy a kir. ügyészek közvetlenül a fl»ini3zternek, tehát a parlamentaris kormány elvei szerint a páltminiszternek vannak alá rendelve; ha figyelembe vesszük, hogy — ha nem is ugy, mint Francziaországban — a miniszter által hivatalaikból mindenkor elmozdíthatók : kérdem, nem megfontolandó-e kir. főügyész urnák azon követelése, hogy minden bűnös tettnek üldözése, vagy az attól való elállás, minden garantia nélkül, egyedül a kir. ügyészek tetszésétől tétessék függővé? Nem is említem azon körülményt, hogy mind az első fokú hiróságok, mind a kir. ügyészek, kevés kivétellel, mindannyian azon megyebeliek, melyeknek az igazságot kiszolgái'atják, és hogy az uj szervezéskor a kinevezézek aligha sikerültek ugy, a mint kívánatos volt. Ugy látszik, hogy kir. főügyész ur a fenn emiitett garantiát abban akarja nyújtani, hogy az üldözés és vádlás kizárólagsa jogát kész megosztani a magánvád'öval, de — mint mondja — soha nem a bírósággal. Mi lenne c megosztás, azt nem fejti ki, 8 igy ebez nem is szólhatunk. Arra azonban, hogy e jogot a bíróságokkal megosztani nem akarja, van egy kis észrevételünk. Ezen osztozkodás elleni tiltakozás kétségen kivtll a legfőbb Ítélőszék ellen van irányozva, mert —mint kir. főügyész ur állítja — ezen bíróság különösen ennek büntető első tanácsa nagyon conservativ, nem fogadja el a szabad bizonyítás elvét, követeli az Írásbeli eljárást és a főbenjáró ügyekben a hivatalból való felebbezést. Ez okból kiált is fel értekezésének végén kir. főügyész ur nem épe a hízelgő módon a legfőbb Ítélőszék ellenében, ezeket mondván: „Magyarországon már ma minden törvényhozási müvelet, minden rendszeres törvénykönyv és átmeneti intizkedés nélkül uj életet nyert a nyilvános szóbeli eljárás s foglalt helyet a birák, jogászok meggyőződésében, a közönség rokonszenvében, honnét többé nem fogja azt kiszorithatni „sem a leges legelsők akadékoskodása, sem pedig az igazságügyi reformok megindult kerekébe minduntalan belekapkodó r e acti o n a r i n s áramlat." Hogy épen a kir. főügyész ur nyilatkozik ily megvetőleg az ország legfőbb ítélőszéke ellen, az annyival inkább fájdalmas, mert nincs oly hivatalos állás, mely különben is meg ne hurczoltatnék. Hová jutunk tehát, ha maga a kir. főügyész ur is azok sorába áll, kik abban keresik népszerűségüket, hogy minden hivatalnokról csak roszat mondjanak! De visszatérve a bűntett-üldözés és vádlás jogában való osztozkodásra: biztosithatjuk kir. főügyész urat, hogy a legfőbb ítélőszék ezen jogban nem csak osztozkodni nem akar, sőt e föltevést határozottan visszautasítja. De • igen is jogában sőt kötelességében állónak tartja mindaddig, mig a törvény másképen nem intézkedik, megkívánni azt, hogy minden főbenjáró bűnügy hivatalból felebbeztessék s az iratok felterjesztessenek. Ez nem osztozkodás a kir. ügyészekkel, hanem helyes ellenőrzése azoknak, mert még eddig a kir. főügyész ur által követelt absolut hatalom ellen más garantiánk nincs. Azt mondja ugyan kir. főügyész ur, hogy a főbenjáró minősítésnek ez idő szerint többé értelme sincs, mert súlyos testi sértés és vét kes, vagy szándékos emberölés folytán bekövetkezett halál miatt senkinek feje többé veszélyben nem forog. Igaza van kir. főügyész urnák, mert a bíróságok csakugyan igen ritkán s mondhatnók : nagy szorultságban mondanak halálos ítéletet. De hát csak azon ügy érdemel kiváló figyelmet, melyben halálos ítélet mondatik ? Hazánk törvényhozása már az 179",! : XLIII. törvényczikk szerint oly humánus volt, hogy 3 évi börtönt a halálos büntetéssel egyenlőnek tekintett. El nem ismerhetjük tehát kir. főügyész urnák azon állítását, hogy az úgynevezett főbenjáró ügyekben az iratoknak hivatalból való felterjesztése — mint kir. főügyész ur mondja — épenséggel nem volna törvényes, és hogy ennek megkivánása a kir. ügyészek jogaiban való osztozkodási" vágyat jelentene. Merné-e kir. főügyész ur a felelősséget magára vállalni*egy bünperben, melyben halálos itélct mondatott az első biróság által, a felebbezést elmulasztani ? valószínűleg nem. A meddig tehát az 17í»" , : XLIII. törvényezikkre hí vatkozhatik a legfőbb Ítélőszék: van-e joga a kir. ügyészeknek a fennálló gyakorlat és pedig törvényes gyakorlat ellenére cselekedni? Van-e joga a kir. főügyésznek azzal vádolni az ország legfőbb itélŐszékét, hogy a kir. ügyészek szerepét akarja magához ragadni, hogy nemcsak legfőbb itélő bíró, haucm vádló is akar lenni? Vagy a házassági válóperekben is felek és birák a felsőbb bíróságok azért, mert az alsó bíróságuk kötelesek a pert hivatalból is felterjeszteni? Kir. főügyész ur nagyon csekély kérdésnek tekinti azt, hogy jogos önvédelem esete forog-e fenn, vagy emberölés? Én pedig azon nézetben vagyok, hogy egyike ez a legfontosabb s legkényesebb kérdéseknek; mert egyrészről a jogtalanul megtámadott s jogos védelmében emberölést elkövetett embertársunk joggal követelheti felmentését, más részről a megöltnek netalán hátramaradt özvegye s neveletlen árvái — kik kenyér keresőjüket vesztetlék el, — szintén jogosan követelhetik, hogy az állított jogos védelem kellőleg megbiráltassék, s részökre az igazság kiszolgáltassék. Úgyde a kir. ügyésznek már a feljelentést is szabadságábau áll félrevetni, vagy a vádtól is elállani; ha pedig eljuthat a kérdés odáig, hogy az első biróság ítéletet hoz és felmenti a vádlottatt, akkor tetszésétől függ a kir. ügyésznek felebbezni vagy nem felebbezni. Bárminő uj eszmék lebegtek is tehát kir. főügyész ur előtt, addig, mig a törvényhozás a sértett fél jogainak biztosításáról is nem gondoskodik : a legfőbb Ítélőszék azon a törvényben gyökerező jogától, hogy a főbenjáró pereket felülvizsgálhassa — nevezzék bár conservátivnak vagy reactionárinsnak — elállani aligha fog; és ha — mint a czikkből kivehető — a kir. ügyészeknek és az első bíróságoknak nagyobb része csakugyan elmulasztaná a felebbezést, illetőleg a hivatalból való felterjesztést: a felelősség őket fogná terhelni. Kir. főügyész ur azt is felhozza, hogy a miniszteri javaslatot az ország összes bíróságai elfogadták és gyakorlatba vették; nagyon visszás dolog tehát az, ha a legfőbb Ítélőszék azon gyakorlat ellen ben azt mondja: „ez nem a ti gyakorlatatok ; a ti gyakorlatatok az, a mit csak én követek " Engedjen meg kir. főügyész ur, a legfőbb ítélőszék ezt nem mondja, hanem igen is mondja azt: hogy a mennyiben az alsóbb bíróságok nem a fennálló törvények és törvényes gyakorlat szerint járnak-el, annyiban eljárásuk törvénytelen, s mondja azt, hogy törvényes gyakorlat nem lehet az soha, mely a felsőbb bíróságok által annyiszor a mennyiszer megsemmisíttetik. Megvannak a szokásjognak is szabályai, melyek nélkül az törvényes soha nem lehet. Egyébiránt befejezem ezen — szándékom ellenére — ugy is hosszura nyúlt czikket, s igen örülnénk, ha ezzel alkalmat szolgáltattam volna a jogászközönségnek a kir. ügyészi intézmény bővebb megvitatására, kir. főügyész urnák pedig arra, uogy miként véli a sértett f el e k j oga i t, a kiz áról ag os kir. ügyéj szi hatalom ellenében biztosithatni; továbbá mi vagy minő lenne azon osztályrész, melyben a magánvádlót részesíteni kivánja? Lehetőleg tört uton járhatunk. Ott van a minden állami Ugyé| szi intézménynek kútfeje: a franczia, az ennek | alapján készült badeni, bajor s több német orj szági, végül a mult évben életbe léptetett osztrák büntető eljárás. Gneist, a hires német jogtudós, legújabb munkájában : — „Vier Fragen zur deutschen Strafprozessordnung," — csak az „actio populáris" elméletével is elég anyagot szolgáltat; s tán már nem sokára mi is megfogunk örvendeztetetni egy bűnvádi eljárással: egyengesse erre az utat a jogászközönség. A magyar váltótörvényjavaslat. k VII. Az Apáthy-féle tervezetnek a fizetési határidő meghosszabbításáról szóló intézkedéseit az értekezlet nagy többséggel elejtendőknek ítélte. Elismertetett ugyan a „prolongatió" fontossága, valamint az is, hogy az idézett tervezet 62. és G3. czikke ellen lényeges kifogás fenn nem forog, de másrészt szükségtelennek tartatott a prolongatiót, miután nem váltójogi intézmény, magában a váltótörvényben szabályozni, amint 'azt eddigien egy váltótörvény som tette. Kétségtelenül a prolongatió tényleg előfordul, de mint actus inter duos, csak két személynek közvetlen egymás iránti viszonyát érinti és különben a váltónak jogi befolyását semmikép sem zavarhatja meg. Ha pedig mindazáUal a prolongatiót a törvényben határozottan kellene szabályjzni, ugy a tervezett két czikkel nem lehetne beérni.1; Ennélfogva bátran továbbra is az elméleti o a gyakorlati életre lehet bizni az e tekintetben szükséges jogszabályok megállapítását és alkalmazását. Közbenjárás,2; A váltó kibocsátásánál a kibocsátó valamint a rendelvényes azon feltevésből indulnak ki, hogy a váltó kellőkép cl lesz fogadva és lejáratakor kifizetve. De ha a váltó ki nem fizettetik, akár csak annak elfogadása megtagadtatik, ugy a váltó rendes folyamában zavar áll elő és visszkereset utján fizetés vagy legalább is biztosítás azoknál kerestetik, kik a váltóért addig már felelősséget vállaltak. Hy eljárás azonban az előzők hitelén csorbát ejt 8 azért az intézvényezett helyett ,,per onor di lettera" vagy „per onor' di giro ' a kibocsátót vagy valamelyik előzőt a visszkereset utján való megtámadástól megóvandó, egy harmadik személy gyakran lép a váltó kötelezettségi kapcsolatba, azt akár külön meghagyás folytán, akár egészen önszántából elfogadván vagy kifizetvén. A német vTdsz.-nak a gyakorlat valamint a tudomány ritka egyeetértésben azon súlyos szemrehányást teszi, hogy a közbenjárásról szóló néhány szabványainak értelmét és összefüggését csak a váltójog felkentjei képesek felfogni. Ha valahol, ugy ezen fejezetben a német vrdsz. csakugyan túlságosan rövid és trJ') A fizetési határidő meghosszabbítása lehet szükségképeni vagy önkéntes. Az első akkor áll be. ha a váltó lejárata a felek akaratától független esemény által halasztatik el, mint p. o vásári váltóknál, ha a vásár napja más időre áttétetik, vagy ha az állam egyáltalán a bemutatási és óvatolási határidőt valamely fontos oseméuy miatt meghosszabbítja. Önkéntes meghosszabbítás pedig egyszerű actus inter duos. a váltóhitelező és a váltóadós (birtokos és elfogadó) közt a lejárat elhalasztása iránt létrejött megállapodás. A fizetési határidő meghosszabbítása által a váltójogi igények elévülése, mely a lejárattal kezdődik, nem gátoltatik meg, Ha több kötelezett közül egynek adatik hosszabbítás, ez csak az illetőnek szolgál javára; ugyanazért a névbecsülő nem hivatkozhatik az elfogadónak engedett hosszabbításra s a váltót a lejárat napján bevál.ani tartozik. A készfizetési visszkereset megindítása a fizetési határidő meghosszabbítása által nem halasztatik e 1, miért is a váltóbirtokos a váltót lejáratkor fizetés végett bemutatni, illetőleg fizetés hiánya miatt ép ugy köteles óvatoltatni, mintha meghosszabbítás nem törtónt volna. Ez alól kivételnek akkor van helye, ha a meghosszabbítás attól ered, ki ellen a visszkeresetet indítani kellene. A fizetési határidő meghosszabbítását, melynek miután törvényben nem gyökerezik, Írásban kell a váltóra vezettetni, az adós a hitelező ellenében ki fogásként érvényesítheti. E kifogás azonban, mely a váltójogból ered s a váltójogi viszonyokat meg nem változtatja, csak az ellen használtathatik, ki a meghosszabbítást adta. (V. ö. Thöl II. k. 316. §.. Renaud (!7. §. és Apáthy: Váltójogtan 51. §•) Az „exceptio actionis nondum natae''iránt 1. Hartmann 372. 1.) 'i A közbenjárásról (interventio) szóló intézkedések eddigi törvényünkben nincsenek külön fejezetben összeállítva, hanem részint ez elfogadásról, részint a fizetésről, részint végre a visszkeresetről intézkedő fejezetekben találhatók, a mi épen nem segiti elő az intézmények könnyű felfogását. (I. Riódig az id. h. 483 1.)