Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 21. szám - A magyar alaki büntetőjog fejlődése az utóbbi két év alatt

Negyedik évfolyam. 21. szam. Budapest, május 21. 1874. Megjelenik minden csütörtökön; a „magyar jogászgyűlés" tartama alatt naponként. MAGYAR A kéziratok a szerkeztőséghez, a megrendeléseit is reklamátiók a kiadóhivatalhoz intézendök. Bérmentetlen levelek és küldemények el nem fogadtatnak. ELÖFIZETÉSI ÁRAK (helyben házhoz hordással, vagy vidékre bérmente szétküldéssel, a Magyar Themis"-re, az „Igazságügyi törvényjavaslatok és rendeletek tára" és a „Döntvények gyűjtemények mellékletekkel egy fittesen: egész évre 10 frta félévre 6 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek bérmentesen és vidékről legczélszerűbben postautalvány utján kéretnek beküldetni. Szerkesztői iroda: kalap-utcza 6. sz. A BUDAPESTI, KOMÁROMI, SZABADKAI, Kiadó-hivatal: nádor-utcza 6. sz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. KECSKEMÉTI ES UNGVÁRI ÜGYVÉDI EGYLETEK, A BUDAPESTI ÜGYVEDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE ÉS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Külön mellékletek: „Döntvények gyüjteménye" „Igazságügyi rendeletek és törvényjavaslatok tára. " Felelős szerkesztő: Dr. Siegmund Vilmos. Kiadó-tulajdonosok: Légrády testvérek. TARTALOM: A magyar alaki büntetőjog fejlődése az utóbbi két év alatt. — A magyar váltótörvényjavaslat. Dr. Herich Károly kereskedelmi miniszteri titkár urtól Budapesten. VII. — Szemle. (Az ügyvédrendtartás. a képviselőházban. Uj bortönkezelési szabályok. ) — A budapesti ügyvédegylet emlékirata a végrehajtó intézmény tárgyában. — Könyvészet. (Gneist legujabb munkája a bűnvádi eljárásról. ) Dr. Fayer László urtól Budapesten. V. — A m. kir. legfőbb itélőszék tanácsainak legujabb összeállítása. — „Vegyes közlemények. " Egyleti hirek. — Különfélék. — Kivonat a, Budapesti Közlöny"-ből. — Külön mellékletek: a „Döntvények gyüjteményének" egy ive, és a „magyar váltótörvénykönyvi tervezet" egy ive. A magyar alaki büntetőjog fejlődése az utóbbi két év alatt. " (Sz. S. ) E czim alatt jelent meg egy czikk a „Magyar igazságügy" czimü jogtudományi havi folyóirat 1. füzetében Kozma Sándor kir. főügyész urtól. E czikknek — ugy látszik — nemcsak az volt czélja, hogy a bünvádi eljárás két évi fejlődését s jelenlegi állapotát, hanem a kir. ügyészi intézményt s annak jog- és hatáskörét is megismertesse, mellékesen pedig tán az, hogy a bíróságok, különösen a legfőbb ítélőszék, egy kis megrovásban részeltessenek. Nem tudom, másokat miként érintett a czikk, mert eddig hallgatással mellőztetett; de megvallom, hogy engem egy kissé meglepett. Nem azért, mert azt mondhatják: „de te etiam fabula narratur", hanem azért, mert a czikk, az uj eszmékre való egyszerü hivatkozással, az infallibilitás hangján, oly elveket hirdet, melyek szárazan oda vetve, nem alkalmasak arra, hogy a kir. ügyészi intézmény elfoglalhassa azon helyet, mely minden jogállamban kétségtelenül megilliti. Emlékezzünk csak vissza az 1848. év előtti állapotokra. Azon teendőket, melyek most a kir. ügyészek hatáskörébe tartoznak, akkor részben az ugynevezett kir. fiscus, részben a törvényhatósági tiszti ügyészek intézték. Minő volt a közvélemény akkor a kir. fiscusról és milyen a tiszti ügyészekről, azt és annak okait fölösleges lenne leirni. Mindenki tudja és csak a legutóbbi időből a Vesselényi, Kossuth és más több „Nota-perek" tán elég bizonyítékul is szolgálnak arra, hogy a közvélemény a kir. fiscust, nem minden alap nélkül gyakran még hazafiatlanság vádjával is illette, midőn ellenkezőleg a tiszti ügyészek az ily vádnak még csak gyanujával sem érintettek. Ugy látszik — s ezt örvendetes jelenségnek tartom — bogy a közvélemény a kir. ügyészeket nem a régi kir. fiscus, hanem a tiszti ügyészek utódjainak tekinti. Ovakodnunk kellene tehát, nehogy azon ellenkező vélemény terjedjen el, hogy t. i. a kir. ügyészek inkább a „kir. fiscusok" mint a tiszti ügyészek utódai. De lássuk a czikknek némely tételeit. Kir. főügyész ur bevezetésül ezeket mondja. „Büntető eljárásunk szabályozásához fél: század óta csak egyetlen egy szerves törvényczikkel járult törvényhozásunk és ez az 1871: XXXIII. törvényczik E czikk léptette életbe az önálló vizsgáló bíróság és a kir. ügyészség intézményét. Midőn aztán az első bíróságok szervezésekor a büntető igazságszolgáltatás e két tényezője működését megkezdendő volt, nem talált sem tért sem utat, melyen akár megindulhatott, akár haladhatott volna. Létrejött, a nélkül, hogy lét-feltételéről gondoskodva lett volna. " Sulyos vád mind az igazságügyi miniszter, mind a törvényhozás ellen; mert oly törvényt hozni, melyen sem megindulni, sem haladni nem lehet, csakugyan a képtelenségek közé tartozik. Tagadhatatlan, hogy mind a vizsgáló bírósági, mind a kir. ügyészi intézmény véglegesen csak a bünvádi eljárásban oldható meg. De nem igazolható nagyítás az, hogy egy uj bűnvádi eljárás nélkül, a vizsgáló és a kir. ügyészség meg nem indulhattak s nem haladhattak volna. Mit hoz fel kir. föügyész ur arra nézve, hogy az ügyészségi s vizsgáló bírósági apparatus fennállott alaki jogunk keretébe mioknál fogva nem illesztethetett be? Azt, hogy a kir. ügyész többé nem lehetett a különös vizsgálat kezelője s a törvényszék referense; a vizsgáló biró pedig önálló, érdemleges intézkedésekre is feljogosittatott, tehát nem szorítkozhatott többé a puszta elfogatásokra s az előnyomozatok megtételére. Már aztán abból, hogy a vizsgáló biró önállóbb és szélesebb hatáskörrel ruháztatott fel, a kir. ügyészek pedig a különös vizsgálat és előadói teher alól felmentettek, de a törvényben hatáskörük kijeleltetett, miként lehetett azt következtetni, hogy a vizsgáló birói és a kir. ügyészi intézmény fennálló bűnvádi eljárásunk keretébe nem illeszthető be és azért — mint kir. főügyész ur mondja — eddigi fenyítő jurisprudentiánk keretét át is kellett törni: azt felfogni nem tudom. És mégis kir. föügyész ur ezeket nevezi lényeges nehézségeknek, melyekhez csak függélékül járult' a törvényszéki elnököknek azon óhajtása, hogy az írásbeli eljárás — ha lehet — kiküszöböltessék. Azért, ha a lényeges nehézségek csak ezek voltak: valóban indokolatlannak tűnik fel azon állítás, hogy a midőn a vizsgáló biró és kir. ügyészek megkezdendők voltak működéseket, sem tért, sem utat nem találtak, melyen megindulhattak vagy haladhattak volna, és hogy létrejöttek, a nélkül, hogy létfeltételökről gondokodva lett volna. Ily körülmények között adattak ki — mondja kir. főügyész ur — az akkori igazságügy ministor által a bünvádi eljárás „egyöntetüsége" érdekében megállapított,, szabályok"; és itt kezdődik aztán a harcz a kir. ügyészek és a bíróságok között. Míg arról volt szó: hogy a viszgáló bírák és tiszti ügyészek működésük megkezdésekor eltudtak-e igazodni vagy nem, addig ugyszólván csak a mikénti f elfogásról volt a kérdés; a czikk további folyamában azonban már ezeket mondja kir. főügyész ur: „A kir. ügyészek határozott utasítás következtében feltétlenül ragaszkodtak a javaslat minden tételéhez, föltétlenül követelték a maguk számára a törvényes üldözés és a vádlás kizárólagos jogát, vitatták, hogy feljelentéseket megbírálni, figyelembe venni vagy félrevetni, azok alapján a vádat megindítani, vagy attól elállani csak ők vannak hivatva. E jogkört — mondja kir. főügyész ur — a javaslat 2. §-ának esetében készek voltak ugyan a kir. ügyészek megosztani a magánvádlóval, de soha nem a bírósággal. A bíróságok ellenben — melyeknek a javaslatot elfogadás végett csak ajánlani lehetett, birói függetlenségüket túl aggályosan mérlegbe vetették s az adminisztratív közegeknek a biróság jogait veszélyeztető omnipotentiáját vélték felismerhetni. A felsőbb bíróságok pedig még tovább mentek. Megrótták a kir. ügyészt — pedig joguk sincs hozzá, hogy miért nem felebbez; elrendelték, hogy minden főbenjáró perben hivatalból terjesztessenek fel az iratok. " Állapodjunk meg egy kevéssé ezen minden tekintetben nagy horderejü kérdéseknél. Fennebb említést tettem a régi kir. fiscusokról s az azok irányában való közvéleményről. Hogy a közvélemény irányukban nem volt kedvező, azt leginkább annak lehet tulajdonítani, hogy nagyon is a felsőbb rendeleteknek és utasításoknak hódoltak, s hogy nem voltak függetlenek. És ime kir. főügyész ur készségesen elfogadja a kir. fiscusok álláspontját, s azt követeli, hogy a bíróságok is hajoljanak meg a miniszteri rendeletnek, holott beismeri, hogy a javaslatot a bíróságoknak csak ajánlani lehetett. Csak távolról sem akarjuk kétségbe vonni kir. főügyész urnak alkotmányos érzülesét; de midőn nem „de lege ferenda" van a szó: az opportunitási szempontot, az alkotmányosság fölé nem helyezhetjük. Tovább ment tehát a kir. főügyész ur, mint maga az alkotmányos miniszter, s ez uj eszmék kedveért minden aggodalom nélkül elfogadta a rendeletet, s jogkörét — mint minden hatalom — kiterjeszteni igyekezik. Az uj eszméknek én sem vagyok ellensége, sőt megvallom, hogy ha azokot jóknak 8 haszonsoknak tartom, még a „Praetor minima non curat" elvig is eltudnék menni. Különben is a kir. ügyészi eszme nem is oly igen uj; Francziaországbau már a 14. században világos nyomaira akadunk: az államügyészek függetlenek voltak és nagy bizodalomban és becsülésben részesültek, mígnem XIV. és XV. Lajos királyok alatt hivatalaikból egyszerüen elbocsátathattak, s igy függetlenségük, de vele a közbecsülés is megszünt. Hazánkban sem uj ezen eszme, mert az általam fennebb említett „kir fiscus" épen az volt, a mi most a kir. ügyész. A különbség csak az, hogy a kir. fiscusok csak a nagyobb s közvetlenül az államot érdeklő vétkeket üldözték, mint a felségtértés, hazaárulás stb. ellenben más közbüntettek üldözése, részint a sértett félre s igy magánvádlóra, részint hivatalból a tisztviselőkre hagyatott. Hogy hazánkban a kir. fiscusi intézmény nem fejlődött oda, hová Francziaországban az államügyészség, hanem a közbüntettek megyei — kerületi — városi — sőt uradalmi ügyészek által üldöztettek: annak oka nagy Lapunk mai számához az ötödik magyar jogászgyülés programmja van csatolva.