Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)
1874 / 17. szám - Az ötödik magyar jogászgyülés inditványai. Folytatás és Vége
- 132 — tői, nem tüz ki határidőt, melyen túl követelések bejelenthetők nem volnának, hanem mindaddig, mig a tömeg teljesen elárusítva és felosztva nincs, a bejelentést megeugedi. Mind a mellett a bejelentésre 1—8 hónaptg terjedő határidőt tűz ki, melynek lejárta után 2—4 héttel határidót tűz ki a bejelentett követelések megállapítása végett. Az eljárás nagyon egyszerű. A két példányba beauott bejelentésnek egyik példánya a biróságuál marad, a másik példány a tömmeggondnoknak kiadatik, a bíróság a bejelentett követelésekről lajstromot készít, melyben ki legyen tüutetve, hogy kiki micsoda osztályba kéri soroztatni követelését. A követelések megvizsgálására kitűzött határidőt megelőző egy héttel a gondnok a bíróságnak a bejelentett követelések iránt véleményes jelentést tenni és azon hitelezőknek, kiknek követelését el nem ismerte, erről értesítést adni tartozik; a kitűzött határidőn a bejelentett kövotelések iránt szóbeli tárgyalás tartatik oly módon, hogy az adósnak a követelések iránti nyilatkozata és a jelenlevő hitelezőknek észrevételei meghallgattatnak, és a mennyiben a tömeggondnok és senki a hitelezők közül a követelés ellen kifogást nem tesz, sz nem vitásnak elismertetik, és a követelésckuek már előbb emiitett lajstromába feljegyeztetik ; az ugyanez alkalommal felmutatott eredetiekre feljegyeztetik, hogy a kérdéses követelés mint nem vitás elismertetett. A nem vitásnak elismert követelésekről elkészített lajstrom a követelések összege és rangsorozata tekintetében jogerejű ítélet hatályával bir. A vitás követelések külön per útjára utasíttatnak. Ezen eljárás czélszeiüsége szembetűnő.; a javaslat nem követi azon nehézkes eljárást, mely szerint csődtörvényünk értelmében a pertlgyelő minden követelésre külön Írásbeli észrevételeket tartozik adui, és jóllehet a bejelentett követelések legnagyobb része világos, mind a mellett az Írásbeliségnek nagy apparátusa hozatik mozgásba, mintha a legbonyolodattabb peres ügyekről volna szó. Pedig mily könnyű dolga vau a perügyelőnek, mert magának egy pár száz blanquetlot készíttet és azokat azon általános megjegyzésekkel, hogy neki a követelések ellen semmi kifogása nincs, kitölti; mennyi idő, mennyi költség kiméltetnék meg, ha a követelések szóbeli tárgyalás utján egy kitűzött határidőn megvizsgáltatnának ? Még boszantóbb és a bírálatot kihívóbb azou a csődeljárásba becsempészett szokás, melynek folytán a perügyelő az eredetiek felmutatása végett nem ritkán minden egyes bejelentésre külön határidőt kitüzetni és magának azért költségeket megállapítani kér. A bíróság ennek folytán határidőt kitűző végzést hoz, mi a bíróságnak sok idejébe, az államnak és a bejelentőknek sok költségbe kerül. A nehézkességnek nun plus ultráját, képezi még azon intézkedés, mely szerint a bíróság a bejelentett követelések valódisága iránt külön ítéletet és azok osztályozása iránt ismét egy külön ítéletet tartozikhozni. Komolyan figyelembe véve csődtörvényünket és különösen érintett rendelkezéseit, a bíráló azon keserű meggyőződést kell, hogy szerezze magának, miszerint az 1840. XXII. t. cz. kel nem a megnyitott csődök könnyű és gyors lebonyolítása, hanem szándékos elodázása vétetett czélba ; miszerint törvényhozásunk nem az olcsó, lehetőleg czélszerü és egyszerű, hanem szándékosan a drága, czélszerűtlen és bonyodalmas csődeljárást választotta. Alig létezik csődtörvény Európában, mely annyi félszegséget, annyi czélellenes intézkedést tartalmazna, mint a mi csődtörvényünk. Ezek után a német csődtörvényjavaslat második könyvének V-ik fejezetére térek át, mely a tömeg értékének a hitelezők közti felosztásá ról szól. A javaslat a 149. §-ban azon helyes általános elvet állítja fel, mely szerint annyiszor a mennyiszer csak elégséges tömeg van, annak ára minden haladék nélkül a hitelezők közt felosztassák. A 151. §. szerint a hitelezők választmánya határozza el, váljon van-e felosztásnak helye; a felosztás iránt hozott határozat kihirdetendő, és a kihirdetéstől számítandó két hét múlva a hitelezők választmánya a tömeggondnok meghallgatása után a kifizetendő százalék mennyiségét megállapítja. A 152. §. értelmében a nem vitás követeléseken kívül azokra is történik részfizetés, melyek tekintetében a felosztás iránt hozott határozat kihirdetésétől számítandó két hét alatt igazoltatik, hogy jogerejü ítélet által megállapitvák, vagy a bíró ság által feltételesen elismervék és külön per utján érvényesittetnek. Ezen felosztás többször is ismételhető, és természetes, ha már tömeg nincsen, felosztásáról sem lehet szó. A fizetés iránt a hitelezők választmánya által hozott határozat ellen az érdekeltek kifogásokat tehetnek, melyek iránt a bíróság határoz. A bíróság által helybenhagyott fizetési határozat közhírré teendő és a felosztásra határidő tűzetik ki arra nézve, mely napon eszközli a gondnok a részfizetéseket. A felosztást érdeklő egyél) ezen fejezetben emiitett intézkedések alárendelt jelentőségűek és fclemlitéKÜk nem szükséges. Ezen fejezetre vonatkozólag csak azon általános észrevételt teszem még, hogy a javaslat igen helyes álláspontot foglal cl, midőn a befolyt pén zeknek a hitelezők közti azonnali felosztását megengedi, mihelyt a követelések elismervék. Nem szükséges megemlítenem, hogy csődtörvényünk e kérdést illetőleg is ferde szempontból indul ki és a hitelezőknek egész vagy rész! letes kielégítését csak akkor engedi meg, ha a csőd már megszűnő félben van. A következő — utolsó — czikkemben a kényszer-egyességről, a csődeljárás elhárításáról, valamint a csődügyekben elkövetett csalásokra kiszabott büntetésekről szólok. Dr. Misner Ignácz. /Az ötödik magyarjogászgyülés indítványai. j Vélemény és indítvány | a magyar jogászgyülés állandó bizottsága álta' kitűzött következő kérdés felett: „ A hivatalnokok és az azokat alkalmazók vagyonjogi felelőssége amazok hivatalos eljárása által okozott károkért miképen szalályoztassék?" Dr. Weinmann Fülöp kir. táblai pótbiró úrtól Budapesten. (Folytatás és vége.) A mi a szóban lévő tárgyra nézve hazai jogállapotunkat illeti, az előbbi időkből alig tudnék más intézkedésre hivatkozni, mint az egy izben már idézett 1832/6 9. t. cz. 6. §. rendelkezésére, mely szerint a földesúr az árva és gyámhatóság gyakorlata körül az illető hivatalnokok által elkövetett hibákért in subsidio felelősnek lett kijelentve. Ujabbi törvényeink pedig, melyek a hivatalnokok felelősségének szabályozásával e kérdést is kívánták megoldani, e részben következő rendelkezéseket tartalmaznak : a) az 1871. 8. t. cz. 19. 73. §§. az államot a birák vagy bírósági hivatalnokok hivataloskodásáért csak egyetlen egy esetben jelentik ki felelősnek t. i. akkor, ha a mondott egyének (kikhez a bírósági végrehajtó is tartozik) hivatalos minőségben átvett pénzt, értékpapírt vagy egyéb ériékkel bíró tárgyat egészben vagy részben eltulajdonítják vagy elidegenítik, vagy valamely hivatalos őrizetök alatt lévő okiratot szándékosan elrejtik, elidegenítik vagy megsemmisítik ; ily esetben azonban az állam egyenes adósak tekintendő, és a károsított jogosítva van keresetét a vétkes hivatalnok teljes mellőzésével egyedül és közvetlenül az állam ellen intézni. Eltekintve attól: hogy ha jól sikerült az idézett törvény rendelkezését felfognom, a keresetnek közvettenűl az állam elleni beadása esetében is a kereshetőségnek előzetesen megállapittatnia kell; el attól, hogy az idézett 73. czikkben felállított szabály arra nézve, hogy mivel kellessen az állam elleni keresetet támogatni, részint ellentmondást tartalmaz, részint helytelen követelményt állit fel; el végre attól, hogy tekintettel a nálunk elfogadott rendszerre, melyhez képest maguknál a bíróságoknál pénzek vagy értékpapírok csak igen rövid ideig őriztetnek, a mennyiben azok az illető adóhivatalakhoz szolgáltatandók át, az ily értelemben megállapított felelősség gyakorlati tekintetben is alig számbavehetőleg találtathatik kielégítőnek, még annál kevésbé, minthogy nálunk törvény nem létezik, mely az államot az ily a bíróságok által az adóhivatalokba beszolgáltatott letétenlényekért felelősnek jelen tené ki: eltekintve mondom, mindezektől, a felelősségnek a bírósági teendők ezen ágazatára való megszorítása már elvben helytelen és mi jogi érv által sem támogattatbatik. Törvényhozásunk nem méltányossági indulattól engedte magát vezéreltetni, midőn az államot ezen felelősséggel terhelte, hanem bizonyára csak azon érvelésből indnlt ki, hogy ez az államnak az igazságszolgáltatás eszközlésére irányuló kötelezettségének folyománya; ha ez áll, akkor nem képzelhetni okot, mely ezen megszorítást indokolhatná ; az állam igazságszolgáltatási kötelességéből folyó felelősséget nem az egyes igazságszolgáltatási teendők külön természete, hanem azon kötelesség lényege határozza meg: miért lehessen vagy kellessen e tekintetben e^yes ágazatra nézve a felelősséget elfogadni, a többiekre nézve pedig azt megtagadni? Annyira még azok sem tudtak eljutni, kik a közhatalom telelősségét egyáltalában perhorrescálíák, és ezt puszta idealismus rajongásánaknyilatkoztatták, hogy az állam felelősségét a hatóságainál eszközlött letéteményekre nézve az illető hivatalnok minden beszámítható hibájáért el nem fogadták volna; és látjuk, hogy azon országokban is, hol máskülönben a közhatalom felelőssége egyáltalában el nem ösmertetik, az államnak a letéteményekre vonatkozó felelőssége már régóta változatlan meggyőződéssé vált. Igaz, ez főképen azért történt, mivel a hatósági letéteményt tisztán és kizárólagosan oly magánügyletnek tekintették, mely a letevő és az illető pénztár, melybe a letétel eszközöltetett, illetve az állam mint azon pénztár tulajdonosa között jött létre, és mely ügyletre tehát a letéteményre vonatkozó magánjogi szabványok lennének alkalmazásba veendők, de ha törvényhozásunk az 1871. 8. t. cz. 19. §. alkotásánál ezen álláspontot kiváuta már elfogadni, és a bírósági hivatalnokok és birák által átvett értékekre nézve az állam felelősségét magánjogi szabványok szerint szabályozni, miért korlátozta az állam felelősségét csupán azon esetre, melyben a biró vagy bírósági hivatalnok n.zon értékek megőrzésére nézve kötelességét szándékosan szegi meg? Ha tehát például valamely biiósági kiküldött ezen kiküldetés folytán jogosan és hivatalos minőségben átvett pénzösszeggel egy korcsmába megy. a pénzcsomagot könnyelműen oda veti az asztalra, melynél több ember ül, és ennek folytán ezen csomagot elljpják: akkor törvény szerint az államot nem terheli felelősség ; ellenben ha azon hivatalnok a korcsmában a pénzt elkölti akkor ily felelősség az államra nehezedik. Kérdem, foglaltatik-e abban ratió vagy okszerűség? Mellesleg megjegyzem azt, hogy az 1871. 8. t. cz. 74. §-a kártérítési keresetnek az állam ellenében való elévülésére nézve oly rendelkezést tartalmaz, melyről ezen törvényszakasz alkotói maguknak vajmi keveset számoltak ; mert szerinte hivatali büntettet kivéve, a kárkereset az állam irányában a kárt okozó cselekmény vagy mulasztás elkövetésétől számítandó egy év alatt érül el; már pedig az állam irányában kártérítési keresetnek csak egyetlen egy esetben van helye, és azon egy eset hivatali bűntettet képez; melyik tehát azon eshetőség, melybeu az államra nézve megállapított egy évi elévülési határidő helyt foghatna? b) A törvényhatóságot és községet pedig az 1870. 42. t. cz. 75. §; az 1871. 8. t. cz. §. 89. és az 1872. 36. t. cz. 117. §. az illető hivatalnokok minden hivataloskodására vonatkozólag in subsidio felelősnek jelentik ki: ha az