Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 17. szám - Általános indokolás a magyar csődtörvény tervezetéhez. Folytatás

— 133 — elmarasztalt hivatalnok vagyontalansága miatt a károsult teljes kielégítést nem nyerhetne, vagy ha a hivatalnokot ngyan nem terheli kötelességszegés, meit illetékes meghagyásból járt el, ellenben a bizottság illetve képviselet tagjait, kik a sérelmes határozatra szavaztak, kideríteni nem lehetne. Azok után a miket már elmondottam, még bővebben kimutatni, mikép ezen határozatok sem egészben nem helyesek, sem a gyakorlat igényeinek meg nem felelők: szükségtelen munka volna. Csak röviden történjék még egy kis megemlékezés azon idegen törvényhozásokról, melyek e kérdéssel bővebben foglalkoztak. Ausztriában a birói teendőkre nézve a legujabbi időkig az állam felelősségére az 1859. niárczius 12-iki rendelet volt a szabályozó, melynek 7. §. értelmében ez állam felelős volt egyenes adóskép „für die Ersatzansprliche, welche aus der Verletzung oder Vernachlássigung der Amtspflichten hinsichtlich der Verwahrung der den landesfürstlichen Gercihtsbehördeu oder derén Abgeordneten, oder den landesfürstlichen Steuer und gerichtlichen Depositenamtern gesetzmassig übergebenen Vermögenschaften abgeleitet werden"; a 22. §. szerint pedig ez eseten kívül „wird die Frage, ob der Partei der durch das Verschulden richterlicher Personen zugefügte Schade, ungeachtet dem Staatsschatze keine Haftung obliegt, ans dem lezteren zu erzetzen sei, in besonders rücksichtswürdigen Fállen im administrativen Wege zu verhandeln und zu entscheiden sein.^ A birói hatalom tárgyában alkotott alaptörvény 9. czikke azonban feltétlenül megengedi „der Staat kann wegen der von dessen richterlichen Beamten in Auslibung ihrer amtlichen Wirksamkeit verursachten Rechtsverletzungcn mittelst Klage belangt werdet/ Az ezen czikkben lefektetett elv keresztülvitelére 1872. július 12-én alkotott törvény pedig kimondja :„ l.§. „Die beschadigíe Partei istberechtigt den Ersatz des Schadens mittelst Klage gegen den richterlichenBeamten allein,oder gegen den Staat alléin, oder gegen beidé anzusprecben. Der Staat haítet gleich einem Bürgen und Zahler §. 2. Wird die Klage gegen den Staat alléin erhoben, so genügt der Beweis, dass die Rechstverletzung nur durch Übertretung elner Amtspflicht von Seite richterlicher Beamten desjenigen Gerichts erfolgen konnte, von welchem die Amtshandlung ausgegangen isi."Közigazgatá si teendőkre azonban az állam felelőssége eddig csak két sepiciaüs esetben lett törvény által elismerve; az 1802. deczember 17-i törvény 10. §. által, mely szerint „lm Falle der Erlöechung oder Aufhebung einer von der Sicherheitsbehörde unmittelbar oder auf Veranlassung des Staatsanwaltes (ki Ausztriában nem bírósági hivatalnok) vorgenommenen Beschlagnahme gebührt dem durch den Beschlag Beschadigien der Ersatz des erweislichen Schadens aus der Staatskasse"; és a végrehajtói hatalom tárgyában alkotott alaptörvény 8. czikk által, mely szerint ,Jede gesetzwidrig verfügte oder verlangerte Verhaftung den Staat zum Schadenersatz an den Verletzten verpflichtet." A zürichi polg. törvénykönyv §. 1855. „Wenn bei Ausübungder Staatsgewalt aus Gründen der öffentlichen Wohlfahrt Jemanden Schaden zugefügt worden, welchen er nicht aus öffentlichen Gründen zu tragen verpflichtet ist, noch sich selber zuschreiben muss, so haftet demselben nicht der Scbadiger, sondern die Staatskasse in sofern für Ersatz als der Gesichtsspunkt oder die Analogie der Entschüdigung für zwangweise Abtretung von Privatrechten zur Anwendung kommt; sonst nicht. §. 1856. Wenn aber bei der Ausübung der Staatsgewalt di böse Absicht oder grobe Fahrlássigkeit eines Beamtcten oder einer andercn im öffentlichen Dienste handelnden Person den Schaden verursacht hat, so hat daflir nur die schuldige Person zu haften." Több egyes német államokban az állam felelőssége csak a jogellenes letartóztatás és a birói letéteményezés tárgyában elkövetett hibákért van clösmerve, két vagy három ki-sebbrendü német herczegségekben azonban az állam felelőssége az illető alkotmány törvényekben egész terjedelmében elfogadtatott: igy nevezetesen a Coburg-Gotha herczegség számára 1852. május 3-án alkotott alaptörvény nyiltan rendeli: „Für die Schaden, welche einem Staatsangehörigen durch die Arglist oder grobe Verschuldung der Staasbeamten als solcher verursacht werden, hat der Staat, in soferen nicht besondere Gesetze eine unmittelbare Veríretungsverbindlichkeit desselben festsetzen, dann zu haften, wenn der Beschadigte den Schaden-Ersatz vom schuldigen Beamten nicht zu erlangcn vermag." Az elmondottakat tehát figyelembe véve, és tekintettel arra, miszerint minden közelebbi részletek mellőzésével a jogászgyülés nyilatkozványa csak az iránytadó elvek kijelölésére irányulhat: az állandó bizottság által elémbe tűzött kérdés második részérc vonatkozólag következő indítványt vagyok bátor elfogadásra ajánlani: „Mondja ki a jogászgyülés: hogy a hivatalnokokat alkalmazóknak, amazoknak hivatalos eljárása által okozott károkérti vagyonjogi felelőssége olyformán szabályozandó: a) mikép akkor, ha a hivatalnok az állam, törvényhatóság, vagy község mint vagyonjogi testület képviseletében jár el, a vagyonjogi felelősségnek ugy feltételeire, mint pedig terjedelmére nézve a magánjognak a megbízott üzlettulajdonos és ügyvivő közti jogviszonyra vonatkozó szabványok alkalmaztassanak •, kivételnek csak annyiban levén helye, mennyiben a felelősség terjedelmére nézve különös tekinteteknél fogva mutatkozik eltérésnek szüksége. b) mikép akkor, ha a hivatalnok az állam, törvényhatóság vagy község mint közhatalomnak közege jár el, az állam, törvényhatóság vagy község közvetlenül és egyenes adóskép felelni tartozik mindazon kárért, melyet hivatalnoka a törvényesen megszabott hatáskörének tárgyi határain belől vagy a reá ruházott kényszererő tényleges alkalmazása mellett foganatba vett hivatalos eljárás kötelességellenes és saját kártérítési kötelezettségét is megállapító volta által harmadiknak okozott." Általános indokolás a magyar csődtörvény tervezetéhez. y (Folytatás.) Szintoly kevéssé helyeselhető a váltókövetelések kiváltságolása a többi személyes követelések felett. A törvényhozások — s valószínűleg a mienk is — abból indultak ki, hogy a személyes hitel emelésére a követelések bizonyos nemének kiváltságolása szükséges, s hogy ezt különösen a forgalom és a kereskedés érdekei követelik ; e felfogás helytelenségét azonban a tapasztalás minden kétségen kívül helyezé. Az előjognak ugyanis az ] rendeltetése, hogy bizonyos követelések a többiek rovására nyerjenek kielégítést; ugy ha a személyes hitel az adósba helyezett bizalmon 8 azon feltevésen alapszik, hogy ez kötelezettségének pontosan megfelelend, — akkor mi sem természetesebb, mint az, hogy az előjogok a személyes hitel fogalmával teljesen ellenkeznek ; mert megnehezítik as adós vagyoni helyzetének biztos áttekintését, meggátolják a kötelezettségek rendezését és sok esetben lehetlenné teszik a hitelezők többsége által óhajtott békés kiegyenlítést. Midőn a rómaiak az egyszerű hypothecalis szerződéseket — a kellő felismertetés nélkül — a dologi jog erejével felruházták, a személyes hitel aláásására az első lépést tették. Az ebből eredett bajon az által véltek segíthetni, hogy különféle előjogokat állítottak fel, s azokat privilégium exigendi alakjában a személyes hitelezőkre is kiterjesz, tették, mi által a megszüntetni kívánt bajt még inkább növelték. Az angol csődtörvény, mely az egyszerű német jogszokásokat a római jog vegyüléke nélkül egész tisztaságban vette át, a személyes hitel bámulatos kilejlése daczára, a személyes követelések közt elsőséget nem ismer; azokat minőségük szerint külön nem osztályozza, 8 egyedül a cselédek bérére s bizonyos munkadijakra tesz kivételt. Mindez teljesen elég indok arra, hogy a törvényhozás a személyes követelések közt, azok minősége szerint elsőséget ne állapítson meg. 3. A követelések nem indokolható és semmi esetben fenn nem tartható kiváltságolásának következményeként jelenkezik azon rendszer, melyet csődtörvényünk a követelések osztályozására nézve felállít, s mely részben a telekkönyvi intézmény behozatala után szükségképen! módosítást szenvedett, tehát eredeti alakjában többé ugy sem áll feDn. Azonban ama változások daczára is, melyek az országbírói értekezlet által az osztályozáson tétettek, maga a rendszer még mindig lényeges hiányokban szenved. Egyrészről ugyanis még mindig fennáll a különbség a váltóbeli és a közönséges adósságok közt; mert mig az elsők a harmadik osztályba sorozandók, az utóbbiak a negyedik osztályban nyerhetnek csak kielégítést; másrészről a csődtörvény 85. § ában foglalt osztályozási határozatok, a mennyiben azok betáblázott követelésekre vonatkoznak, ott hol az uj telekkönyvek még behozva nem voltak, az országbírói értekezlet által fenntartattak. Mindez a dolog természete szerint csak zavarokra adhat alkalmat, vagy a tömeg gyors és czélszerü felosztását nehezíti meg. 4. Lényeges hiányát képezi csődtörvényünknek a liquidatio absolut lassúsága és czélellenes berendezése, mely — tömeges bejelentéseknél, minők pénzintézeteknél, s általában nagyobb vállalatoknál szoktak előfordulni — magában véve elegendő arra, hogy a csődnek rendes uton leendő befejezését éveken át feltartóztassa még akkor is, ha a perügyelő a halasztások kimerithetlen sorával nem tartóztatja fel a perek elintézését. Ehez járul a kétféle és egymástól szorosan elkülönített birói határozat a követelések valódisága és osztályozása felett; holott a követelések legnagyobb része rendszerint sem a valódiság, sem az osztály tekintetében birói határozatot nem tesz szükségessé. És ha e mellett még megfontoljuk, hogy a jogorvoslatok helytelen berendezése s a tájékozatlanság azok használása felett ép ugy, mint a csődpernek ismételt felterjesztése és kiegészítése mind megannyi akadályt gördítenek a hitelezők kielégítése elé, ugy megfoghatóvá lesz, hogy miként tarthatnak nálunk a csődperek egy emberéleten át, s miért irtózik minden idegen hitelező, ki csődperünk összes tortúráin már egyszer keresztülment, követelését bejelenteni; hogy miért elégszik meg a hitelezők nagy része oly egyességgel, melyet helyesen rendezett csődeljárás mellett a bukott ajánlani meg sem kisértene. 5. A liqr.idatio absolnt lassúságának természetszerű következményét képezi a tömeg felosztásának indokolatlan elhalasztása és czélellenes berendezése. A tömeg értékesitése nem ritkán hosszabb időt vesz igénybe, mi ha a tömeg minősége által feltéteieztetik, magában véve absolut hátránynak nem volna tekinthető; de igenis hátránynak tekinthető az, hogy a koronként befolyó pénzek, a helyett hogy a hitelezők közt követeléseik aránya szerint felosztatnának, a tömeg teljes realisálásáig viszatartatnak, s a kezelési költségek által folyton devalváltatnak. A hitelezők- a helyett hogy ragyobb osztalékot nyernének, évek után oly összeggel kénytelenek megelégedni, mely követelésük törvényes kamatait sem fedezi. A kezelési költségek, a kiváltságos követelések kamatai évek során oly összegre szaporodnak, mely a későbbi osztályokba eső követelések alapját is felemészti; — a tömeggondnok érdekein kivül — misem gátolta volna azt, hogy a koronként befolyó pénzek azonnal felosztassanak. Ehez járult még a legutolsó években a visszaélésnek egy neme, mely nemcsak csődeljárásunk hiányosságát, hanem a bukott helyzetét is ijesztő világosságban tünteti fel. Egyrészről senki sem fogja kétségbevonni, hogy azok, kik a tömegnek szolgálatot tesznek, illő jutalmazásra igényt tarthatnak, másrészről senki sem fogja állítani, hogy a munkadíj meghatározásánál egyedül a munka