Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 16. szám - Általános indokolás a magyar csődtörvény tervezetéhez

— 126 -ügykör tárgyi határain kivül cselekedett, nem mentheti fel akkor: ha az illető hivatalnok a reá ruházott hivatalos kényszererő mellett és annak segítségével cselekedte ellentállhatlanúl a kárositó cselekményt. Itt a károsítás tisztán a közhatalom által engedélyezett kény szererőre vezetendő vissza: mig másrészt az illető magánegyén, a mint rendszerint nincsen feljogosítva arra, hogy valamely még igazságtalannak is tetsző hivataloskodásnak ellenszegülhessen, a kényszererő ellentállhatlansága miatt, mint feltételeztetik, azon helyzetben sem volt, hogy a káros következményeket törvényes eszközökkel magától elbárithatta volna. d) Azon jogtudósok közt, kik a kifejtett alapon a közhatalom mint olyannak felelősségét elfogadták, még most is folyik a harcz arra nézve, hogy váljon ezen íelelősség közvetlen legyen-e avagy csak akkor és annyiban foghasson-e helyt, ha és a mennyiben az illető kárositó hivatalnoktól teljes kieléjités kapható nem volna ? Én megvallom őszintén, hogy én ezen harezot czél n lkülinek tartom: és legkisebb habozás nélkül a közhatalom közvetlen és egyenes felelőssége mellett vagyok. Ha elismertetik a felelősség elve általában, a közhatalomra nézve gyakorlatilag mindig ugyanazon eredmény fog beállani, akár egyenes adóskép, akár pedig csak mint szavatoló kezes tekintessék kötelezettnek. Ha a hivatalnok a kártéri tésre elegendő alappal nem bír: a közhatalomra nézve vajmi kevés könnyítést fog nyújtani, hogy a hivatalnok első sorban lett a kártérítésre kötelezve; ba pedig a megkívántatott alappal bír, a közhatalomnak helyzete korántsem változik az által roszabbá, hogy a kártérítésre első sorban ő köteleztetik. Mig ellenben a károsított félre nézve egyedttl a közhatalom egyenes felelőssége felel meg azon igényeknek, melyeket a kártérítési igény érvéuyesithetésények könnyűsége, gyorsasága és biztonsága tekintetében jogosan emelői lehet. Mind azok, melyeket a közhatalom mint olyannak felelősségére nézve a fewnebbiekben kifejtettem, egyaránt állanak, az iliető hivataloskodás akár az állami, akár törvényhatósági, akár pedig községi ügykörbe esőnek mutatkozzék. Melyik ügykörbe esik azonban egy bizo nyos hivataloskodá*, miféle közhatalomra vezethető vissza az illető hivatalnok kényszerhatalma, és mely közhatalomra nehezedik a concret esetben a felelősség a hivataloskodás kötelességellenes volta miatt? arra nézve általános szabályt fel nem állithatni ; az magában véve, hogy kitől nyerte légyen általában a hivataloskodásra szóló felhatalmazását, e kérdés megoldására nézve tájékozásul mindenütt nem szolgálhat; minthogy a három közhatalom teendői nincsenek oly kizárólagosan szabályozva, hogy azokat csak az illető hatalom által rendelt hivatalnokok intéznék, sőtellenkezőleg látjuk, hogy például törvényhatósági és községi hivatalnokok gyakran oly ügyeket végeznek, melyek voltaképen az állami közhatalom kifolyását képezik. F szerint mindig esetről-esetre lészen bírálat alá veendő, hogy az illető hivaialoskodás tárgyánálés irányzatánál fogva a fennálló kormáuyforma és alkotmány szerint állami, törvényhatósági, vagy községi szervezet kifolyásának mutatkozik-e, és a szerint lészen a felelősség az illető közhatalomra átterelendő, habár a hivatalnok általában más közhatalomtól is vette légyen rendeltetését. Ha tehát például valamely törvényhatósági tisztviselő az állami közigazgatás közvetítése körül, az alispán a kormány rendeleteinek végrehajtása vagy községi hivatalnok birói megkeresések foganatosításával kötelesség ellenesen járnak el: ezért a felelősség a károsított irányában nem a törvényhatóságra vagy a községre, hanem kétségtelen az államra fog nehezedni: mert ezen hivatalnokok ez iránybani hivataloskodásuknál az állami közhatalom közegei, habár más,különben általában a törvényhatósági ' agy községi közhatalmat képviselik is. Mig ellenben ha törvényhatósági hivatalnokok az árva és gyámhatóság gyakorlatával károsítanak valakit, azért a feleiősség az államra nem nehezedhetik : mivel nálunk az ujabbi tör vények által ezen gyakorlat egészen a törvényhatóság önkormányzata alá helyeztetett és az állami közvetlen intézkedés alól elvonatott. [Vóge köv.] Általános indokolás a magyar csődtörvény tervezetéhez. Hogy a kereskedelmi forgalom természetszerű, biztos fejlődése és megszilárdulása helyesen codificált kereskedelmi és váltótörvény nélkül nem képzelhető, azt ma már nálunk sem vonhatja senki kétségbe; mert az érintett törvények hiánya oly feltűnő jelenségekben nyilvánul közgazdászati viszonyaink minden rétegében, mikép csak a bűnös önhittség remélheti, hogy elmaradásunk és hiányos jogi intézménycink mellett is képesek leendünk sikerrel felhasználni azon előnyöket, melyeket földünk anyagi gazdagságából menthetünk, 8 melyek egyedül a forgalom közvetítésével nyernek és nyerhetnek valódi értéket. A kezdeményezés e tekintetben a kereskedelmi és váltótörvény kidolgozásával megtörtént, s minden túlzás nélkül állitható, hogy a most érintett törvények életbeléptével nagyrés/.ben meg fog szűnni azon tartózkodás, melyet a külföldi kereskedő közönség eddigelé tanúsított, ha a külföldi tőkét és bizalmat akár egyesek, akár testületek vették igénybe. A külföld nem bizott és nem bizhatott jogi intézménycinkben, nem bizhatott jogszolgáltatásunkban; mert mig az elsők elavultak és minden biztosságot nélkülözők, — az utóbbi a legjobb akarat mellet sem mindig képes a perlekedő közönség jogos j igényeit kielégíteni. És ha magunkban volt is | elég resignátio a helyzet nyomasztó voltát egy i jobb és szebb jövendő reményében elviselni, — nem követelhettük a külföldtől, hogy ez a | remélt jövendőt készpénz gyanánt elfogadja, j hogy jogi állapotunkkal egyszer megismerkedve, ne kerüljön minden összeköttetést, melynél vagyonával lehetne érdekelve. Igaz, | hogy a baj egyedüli okát sem jogi intézményeink, sem jogszolgáltatásunk minősége nem képezi; a körülmények és események általában nagy szerepet játszottak viszonyaink abnormis alakulásánál; de annyi kétségtelen tény, miszerint az érintett factorok nagy mértékben tették lehetővé azt, hogy nálunk az l aversio az elvállalt kötelezettségek komoly teljesítése iránt oly roppant kiterjedést nyerhetett. A kereskedelmi és váltójog codificálása, mint fennebb érintet etett, csak kezdeményezés; nek tekinthető, mely a kellő kiegészítés által nyer valódi jelentőséget; és a törvényhozás teljesen félreismerné feladatát, ha azt hinné, hogy a kereskedelmi forgalom igényeit és szükségeit a részletes codificatióval teljesen kielégítheti. A kereskedelmi forgalomból eredő viszonyok, a mellett hogy speciális szabályozást kívánnak, a magánjogi szabványokat sem nélkülözhetik teljesen; tehát csak akkor lesznek kellően biztosítva, ha a magánjog intézkedéseiben találj ik kiegészítő forrásukat. De eltekintve a magánjognak általános, a jogi élet minden rétegére kiterjedő intézkedéseitől, különösen a kereskedelmi forgalom szempontjából mulhatlanul szükségesnek mutatkozik, hogy kellő szabályozást nyerjenek azon jogviszonyok, melyek a fizetési tehctlenségből származnak; más szavakkal, hogy a többi törvényeknél sokkal hiányosabb csődtörvényünk egy modern jogszolgáltatás követelményeit teljesen kielégítő csődtörvény által pótoltassék. Minden intézkedés, melyet a törvényhozás a kereskedelmi forgalom érdekében létesít és szentesit, hiányos leend, ha a hitelezők követelései csőd esetére védtelenek maradnak, ha a törvény azok biztos és gyors kielégítéséről kellően nem gondoskodik. Hogy e részben a codificatió mennyire szükséges, azt minden argumentumnál meggyőzőbben igazolhatják jelenlegi csődtörvényünk hiányai; miért is a codificatió szükségének elméleti bizonyítása helyett czélszerübbnek látszik csődtörvényünk főbb intézkedéseit valódi jelentőségükben feltüntetni. B tekintetben mindenekelőtt kiemelendő: 1. Hogy csődtörvényünk nem tartalmaz kimerítő inté/.kedéscket a csődnyitás joghatályára nézve. A közadós a csődnyitás tényével, minden európai törvény szerint, elveszti szabad rendelkezési jogát összes vagyona felett, melyet a csődnyitás idejekor bir, miből j önként következik, hogy a csődnyitás ténye sokféle jogviszonyt érint, melyeknek magában a csődtörvénybsn kell kimerítő szabályozást nyeroiök. így hogy többet ne említsünk, a csődtörvénynek intézkedni kell azon jogügyletről, melyeket a bukott csődnyitás előtt kö tött; meg kell határoznia, hogy a tömeg mily viszonyban áll e jogügyletekhez, mennyiben köteles azokat teljesíteni, vagy mennyiben táj madhatja meg azokat. E tekintetben c^ődtör-I vényünk kimeritő és kielégítő intézkedéseket | nem tartalmaz, mert 32. §-ában egyedül azon terhes szerződésekről rendelkezik, melyeket a bukott, a csődöt megelőző lő nap alatt, házastársával vagy olyanokkal kötött, kik vele I harmadizig terjedő rokonságban vagy sógoreágban állanak; 37. §a pedig egyedül a haszonbéri szerződésekre vonatkozik. A most érintett két cathegoriába nem eső jogügyle| tek tehát — pedig ilyen igen sokféle lehet — minden törvényes szabályozást nélkiilöz-i nek, minek azután természetes következménye az, hogy csőd esetében a bíróságoknak igen | sok magánjogi kérdés felett idegen törvények útmutatása, vagy a sana ratio alapján kell ! határozni, ha a kérdés megoldását teljesen el-I odázniok nem sikerül. De maguk az érintett j intézkedések is oly hiányosak, hogy a legtöbb | esetben csak zavarra adnak alkalmat; a jog, viszonyt csak egy oldalról érintik, s ép ezért a biztos alkalnuzást sok esetben megnehezítik. | Hogy ily állapot mellett jogbiztonságról szó nem lehet, azt bővebben fejtegetni alig szükséges. 2. Eltekintve azon kiváltságtól, melyben csődtörvényünk a korábbi jokrendszernek megfelelőleg, az ősi adósságokat és a törvényes ; bitbért lészesiti, s melynek fenntartása ma már alig volna indokolható, — különösen kiemelen-i dők azon előjogok, melyeket csődtörvényünk an3i hozomány és váltókövetelések tekintetében I megállapit. Miután a csődtörvény szempontjá; ból főleg a női hozomány esetleges kiváltságo lása bir fontossággal. — mindenekelőtt szükségesnek látszik a magyar csődtörvénynek a női hozományra vonatkozó intézkedéseit az ujabb törvényhozásokban nyilvánuló felfogással szembe állítani, s azután azok tarthatlanságát ugy a most érintett felfogás, mint általános szempontok alapján kimutatni. A mi különösen az ujabb csődtörvényeket illeti, ezek közül kiváló figyelmet érdemelnek az 1855-iki porosz, az ! 1868-iki osztrák és a? 1869-iki bajor csődtörj vények, nemkülönben a legújabban ineg-I jelent német javaslat. (Entwurf einer deutschen Gemeinschuldordnung. 1373.) A porosz csődtörvény 80. §-a a női hozománynak — a kereskedők, hajó- és g yártulajdonosok nejeit kivéve — egyenlő jogot ad a gyermekek azon vagyonával . mely kezelés vagy haszonélvezet végett a bukott birtokába került; tehát a női hozományt a kiváltságolt tételek közt — és pedig 8. helyen — rendeli kielégíttetni; ha azonban a házastársak közt vagyonközösség létezik, a nőt hozománya tekintetébeo csak annyiban illeti előjog, a mennyiben e közösségnél fogva a férj által kötött adósságokért nem felelős. Ennél sokkal szigorúbb álláspontot foglal el az osztrák csődtörvény, mely a női hozománynak semmi előjogot sem tulajdonit ; sőt 49. §-ában — a nő e részbeni követelését szemben a többi hitelezőkkel fenállónak csak akkor ismeri el, ha a férj ebbeli nyilatkozata a hozomány átvételekor vagy egy évvel a csődnyitás előtt történt, s maga az átvétel ideje kellően igazoltatik ; maga az okirat kelte e tekintetben bizonyítékot nem képezvén. A kereskedőknél az osztrák csődtörvény még tovább megy, mert a bejegyzett hozomány felett elsőséget ad mindazon kereskedelmi kötelezettségeknek, melyek a hozomány bejegyzése előtt keletkeztek. A bajor csődtörvény a nélkül, hogy a női hozományról külön említést tenne, 123. §-ában