Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 16. szám - Némi észrevétel a fizetési meghagyásokra vonatkozó törvényjavaslat felett - Az ötödik magyarjogászgyülés indtványai. Folytatás

— 125 — teljesen ki van zárva még csak árnyéka is azon feltevésnek, mintha a közhatalom és a hivatalnok között a hivataloskodásra nézve, mandátum, ügylet megkötésére adott megbízásból folyó viszony léteznék; a hivatalnok hivataloskodását nem a közhatalom megbizottjakép eszközli, hanem ó' csak azon közeg, mely által maga a közhatalom érvényesiti működését a concret esetben; de ha a mandátumot el is fogadnók, a megbízót a megbízott cselekményeirt, csak a megbízás határain belől lehet felelősnek tekinteni; már pedig csaknem állithatni, hogy a közhatalom hivatolnokát hivataloskodásának kötelesség ellenes teljesítésére is hatalmazta volna fel. A másika a római actio institoria et exercitoria joghasonlatosságát kívánta alkalmazni, mely szerint ugyanis valamely üzlettulajdonos, ki egy ügyvivőt, vagy valamely hajó tulajdonosa, ki egy hajóvezetőt (magister navis) rendelt, harmadik személyek irányában ezen megbízottak által a reájuk átruházott ügykörben elkövetett mindennemű cselekményekért vagy mulasztásokért tartozik felelni, a hacsak a közzétett hirdetményben e részben világos megszorítás téve nincs. Ezen alkalmazás lehetőségét azonban kizárja, hogy a hivataloskodás teljesítése nem valamely ügylet megkötése : valamint kizárja, hogy a hivatalnok ép oly kevéssé tekintethetik megrendelt ügyvivőnek, mint a hogy fennebb láttuk, hogy megbízottnak nem vétethetik. A harmadik végtére arra vezette vissza a felelősséget, hogy a közhatalom köteles lévén gondoskodni oly hivatalnokok alkalmazásáról, kik rendeltetésöknek megfelelnek, a mennyiben ez irányban kötelezettségének meg nem felelt, őt e részben vétkesség, culpa in eligendo terheli, és ezért őreá a felelősség^ következményekért is nehezedik. Ez ellen azonban az harezol, hogy a közhatalommint absfract ideális fogalom soha sem lehet vétkes; a kit vétkesség terhelhet, az mindig csak physicai személy lehet, ki a hivatalnokot alkalmazta, így felfelé egészen az uralkodó személyéig. Már most, eltekintve attól, hogy az uralkodóra vétkesség vegy felelősség soha sem nehezedhetik: hogy folynék azon egyes physicai személyek vétkességéből magának a közhatalomnak felelőssége ? különösen pedig akkor, ha a hivatalnok rendeltetése nem egyes physicai személytől eredő kinevezésből, hanem az e tekintetben bírálat alá eshetőnek nem is képzelhető választásból nyeri eredetét és alapját. Azon viszony kellő méltánylása, mely fennforog a közhatalmat mint olyant képviselő hivatalnok hivataloskodása és az ezen hivataloskodásnak alárendelt egyén között, szükségképen a vitat ott felelősség megállapításához vezet el. A közhatalom működése nem puszta önkény dolga, hanem inkább minden állami közélet fogalmából és léteiéből folyó elodázhatlan kötelezettség. E működés érvényesítése, e kötelezettség teljesítése végett a közhatalom közegeket kénytelen alkotni, a hivatalnokokat, kik által és kik utján ezt eszközli; kénytelen reájuk ruházni saját és kizárólag csak őt magát, a közhatalmat, illető és illethető kényszer erejét, az imppriumot, mely mellett a concret működést minden ellentállás daczára is érvényesíteni képesítve leend. A midőn tehát egyrészt ezen tisztán a közhatalmat illető működés érvényesítésénél a hivatalnok mint egyéni személy egészen háttérbe vonul és előtérben csak a közhatalom közege áll, és igy maga a müküdés minden következményeivel együtt nem a hivatalnok mint egyéni személytől, hanem kizárólag csak maga a közhatalomtól eredőnek tekintethetik; így másrészt azon egyén az állami közéletben elfogadott alárendeltségénél és köteles engedelmességénél fogva feltétlenül köteles a közhatalom közegének ezen működését elfogadni. Az egyén nem választhatja meg azt, hogy váljon általában hivatalnokkal vagy épen egy bizonyos hivatalnokkaljakar-e érintkezésbe jönni, — és nem bizhatni az illető egyén szabad tetszésére annak meghatározását, hogy váljon a hivatalnoknak, a közhatalom közegének, működését elfogadhatónak találja-e vagy sem. A közhatalom hivatalnokát az egyénre rá erőlteti ellentállhaíatlanúl, és ép azért tartozik a I közhatalom ezen reá erőltetés minden következményeiért is szavatolni. Vagy talán az illető egyén személyében bekövetkezett véletlennek kellene tehinteni azt, hogy a közhatalom közege kötelességellenesen hivataloskodott? holott, a mint mondatott, ezen habár kötelességellenes hivataloskodás magától a közhatalomtól eredt, és igy annak szavatolása minden jogi fogalom szerint szükségkép őt is kell, hogy terhelje. ,.Wtirdeman —j egyzi meg igen helyesen Pfeiffer — das Prinzip von der Entsehadigungspflicht des Staates auf die Handlungen der Behörde nicht anwendbar haltén, so würden die Staatsbürger von der Eigenmacht und Willkühr dieser Be- i hörden in solchem Grad abhangig werden, dass j man solches mit der von dem Staate zu erwartenden Gewahrleistung eines vollkommen ge- I sicheríen Rechtszustandes durchaus nicht ver- j traglich haltén könnte." Ezen szempontot figyelemben tartva, nem j lehet ok, a mondott felelősség megállapításánál | a bíróságok tulajdonképtDÍ teendőire nézve, j kivételt vagy eltérést elfogadni, a mint azt | Pfeifer és utána még többen a bíróságok ön- j állóságára és függetlenségére való hivatkozással követelik. A bíróság sem egyéb mint a közhatalom közege, és a birói hivatal sem egyéb mint az egységes és oszthatlan közhatalom ezen ágának a hivatott személyekre lett átruházata. Az önállóság és függetlenségnél fogva ki van ugyan zárva a közhatalom birtokosának személyes befolyása; valamint azonban a szóban lévő felelősség általában kifolyása azon államjogi szükségnek, mely szerint a hözhatalom az imperiummal felruházott közegeinek hivataloskodásáért szavatolni tartozik, úgy ezen államjogi szükség és ennek kifolyása [ a bíróságokra nézve azon önállóság és függet- I lenség által legkisebb változást sem szenved- ' het. Es valóban érdekes jelenségnek tűnik fel, hogy például Ausztriában, hol a kormányférfiaknál valóságos botrányt idézeU elő azon követelmény, mikép az állami felelősség a közigazgatási hivatalnokok hivataloskodására nézve mondassék ki, ezen felelősség a bíróságokra nézve habár csak részben már régóta fennállott, az 1867. deczember 21. alaptörvény és a már többször említett 1872. július 12-i törvény által pedig ugy szólva minden ellenmondás nélkül a bíróságok összes teendőire^nézve lett kiterjesztve. És habár az úgynevezett jurisdictio voluntaria esetében nem szólhatni voltaképen azon kényszererőről, melynek folytán a magánegyén közügyi alárendeltségénél fogva a közhatalom közegei hivataloskodásának magát I minden ellenmondás nélkül alávetni tartozik : kétséget nem szenvedhet, hogy azon I esetben is a hivatalnok mindig csak mint ! a közhatalom közege érvényesíti működését, és hogy az illető egyénezen egész intézmény czéljánál és rendeltetésénél fogva egyaránt jogosítva mint kötelezve van teljesen megnyugodni abban, valamint elvárni azt: miszerint az illető hivataloskodás ügy fog megtétetni, mint annak a concret esetben czélba vett biztonsághitelesség stb. elérése szempontjából a megfelelő törvények értelmében történnie kell. „Der ganze Zwek, —jegyzi meg Zachariii, —der in dieser Hinsichtbestehendenötl'entlichen Einrichtungen ist: durch die obrigkeitliche Concurrenz Rechte zu sichern, Schaden von dabei Betheiligten oder die Vereitelung rechtlich begründeter Erwartungen abzuwenden; es wtirde somit ein Widerspruch mit dem Zwecke dieser Einrichtung sein, wenn die öffentliche Gewalt für unterlaufene Fehler nicht schadlos haltén mttsste." Mik legyenek a közhatalom felelősségének közelebbi feltételei és mik azon határok, melyek ezen felelősség terjedelmét körvonalozzák akkor, midőn a hivatalnok mint a vagyonjogi testület magánjogi képviselője teszi magát egy harmadikkal érintkezésbe, e helyütt kifejteni, tekintettel az e részben elfogadott kiindulási pontra, feleslegesnek mutatkozik. Ellenben szükségesnek látszik azon feltételek és határoknak szabatos, meghatározása azon esetre nézve melyben a hivatalnok mint a közhatalom közege és a közhalalom alá rendelt egyének mint olyanok között fennforgó viszonyt kell kiindulási pontnak elfogadni. Ez irányban pedig a közhatalmat mint lyant terhelő felelősség fennebb kifejtett jogalapjábólkövetkeztetve következő elvek lesznek iránytadók: a) A károsító cselekvés vagy mulasztás egy hivatalnoktól vegye eredetét, azaz oly személytől, ki a közhatalom akaratjából épen a végett rendeltetett, hogy bizonyos ügykörben mint közege működjék. Valamint tehát teljesenki van zárva ezen felelősség oly magánegyének eljárására nézve, kik a hivatalos minőséget bitorolják: úgyszintén ki van az zárva mindazon egyénekre nézve is, kik mint például orvosok, ügyvédek, közjegyzők stb. működésök érvényesítésére nézve a közhatalom engedélyezését kénytelenek ugyan kinyerni, a közhatalom közegeinek, hivatalnokoknak azonban nem tekinthetők, mivel ezen mtiködésöket mindig proprio nomine érvényesítik. Kivételnek ez utóbbi egyéneknél csak az esetben lehet helye, melyben az illetők valamely intézkedésre bizonyos concret esetben egyenesen mint a közhatalom közegei rendelvék, mint például a bíróságoknál alkalmazott orvosok ez iránybani működése, a közjegyzőknek mint bírósági kiküldötteknek eljárása. b) A közhatalom hivatalnokától eredő cselekvés vagy mulasztásért csak akkor lehet felelős, ha ezen cselekvés vagy mulasztás hivatalnokára nézve kötelességellenes hivataloskodásnak mutatkozik, és csak annyiban, a mennyiben e miatt magának a hivatalnoknak kártérítési kötelezettségét megállapítottnak kell elfogadni. Nem szükség, hogy épen azon hivatalnok tünyjék fel kötelességellenessen hivataloskodónak és kártérítésre kötelezettnek, kitől a károsító cselekvés vagy mulasztás közvetlenül ered; elég ha általában, a károsító cselekmény oly hivatalnok kötelesség-ellenességére visszavezettethetik, ki a szóban forgó hivatalkodásra nézve mint a közhatalom által kirendelt közeg jelentkezik. c) Nem mindenütt azonban, hol hivatalnokot terhel kártérítési kötelezettség, lehet a közhatalmat is felelősnek tekinteni; a közhatalom felelősségének jogalapja, a hivattálnoknak tulajdonított képviseleti ügykör, és a hivatalnokra mint olyanra reáruházott hivatalos kényszererő helyes felösmerése, e tekintetben következő megszorításokat tesz szükségessé : 1) Nem felelős a közhatalom hivatalnokának oly károsító cselekményéért, melyet ez utóbbi, habár hivataloskodása alkalmából c s körül, azonban mégis oly formán követett el, hogy az sem a concret hivataloskodásból magából közvetlenül folyónak nem tekintethetik, sem pedig a concret hivataloskodás egyik alkotó elemének nem tekintethetik; példáúl nem jöhetne senkinek eszébe az államot azért felelősnek tekinteni, mert valamely leltározó bírósági kiküldött a leltározás alkalmával a helyszínén lopást követett el; (más természetesen az e3et, ha azon tárgyakat sikkasztja el, melyeket a leltározás kapcsában őrizet végett magához vett). 2) Nem felelős továbbá a közhatalom hivatalnokának oly károsító cselekményéért, melyet ez utóbbi a reá bizott képviseleti ügykör tárgyi határain kívül, habár hivatoloskodólag követett el; mert minden hivatalnok a közhatalom közegének csak annyiban tekintethetik, a hivatalnok ezen minőségében tett cselekményei magának a közhatalom cselekményeinek csak annyiban vétethetnek, mennyiben a közhatalom rendelése ezt tárgyi s igy mindenki által felösmerhető terjedelme hozza. Ha tehát valamely miniszteriális központi hivatalnok egy birói végrehajtást foganatositana, vagy valamely bírósági személy adófizetést szabna elő, ebből az államra nézve kártérítési kötelezettség nem nehezedhetnék. 3) Azonban aközhatalmat a felelősség alól az, hogy a hivatalnok a reá bizott képviseleti