Magyar Themis, 1871 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1871 / 6. szám - A bérleti zálogjog törvénykezési rendtartásunkban [2. r.] - Nézetek a bűnügyi jogszolgáltatás miként javításáról. 2. [r.]
Szolgál mindenekelőtt a jegyzőkönyv elkészítésére. A jegyző ugyanis a gyorsírói naplóból átveszi a jegyzőkönyvbe a tanúvallomásokat. Megtörtént, hogy a semmitöszékhez is felterjesztetett az egész gyorsírói napló. A vádlott ugyanis arra hivatkozott, hogy a bíróság elnöke őt védbeszédében félbeszakítván, megzavarodott és így nem lévén képes tovább folytatni a beszédet, megfosztatott a védelemtől. A semmitöszék tehát csak a gyorsírói napló nyomán Ítélhette meg, váljon oly térre ment-e át vádlott, hogy az elnök fel volt jogosítva öt félbeszakítani és figyelmeztetni, miszerint túlmegy a védelem törvény szabta határán. Volt eset, hogy egy köztisztviselő sértve érezte magát becsületében egy a sajtóbiróság által kihallgatott tanúnak vallomása által. Pert akart tehát indítani azontannellen.de kitűnt az azon tárgyalásról, (melyben a tanú az inkriminált nyilatkozatot tette), felvett gyorsirói naplóból, hogy a tanú nem mondott sértő dolgokat vádló tisztviselőről, hanem csak egyik napilapban jelent meg a tanúvallomás vádlóra nézve sértő alakban. A magát sértve érzett tisztviselőnek tehát nem a tanú, hanem azou lap ellen kellett vádlóként fellépnie, mivel a lapoknak a nyilvános tárgyalásokról csak hü, és nem ferdített tudósításokat szabad hozniok. De miből lehetett volna oly kétségtelenül constatálni, hogy az illető tanú mit mondott és hogy hü volt-e azon lap közlése, vagy Dem, mint a gyorsirói felvételből ? Némely országokban, hol esküdtszékek léteznek, igen gyakran élnek a felek semmiségi panaszszal a miatt, hogy a bíróság elnöke a resumében részrehajló volt. Kérdjük , ha nincs gyorsirói feljegyzés, van-e kellő támaszpontja a semmitőszéknek annak eldöntésére, hogy az ilyen semmiségi panasz alapos e, vagy nem ? És kérdjük, nem jöhet-e ezen semmiségi ok nálunk is divatba, ha tudja azon fél, ki semmiségi panaszszal élni akar,hogy nem létezik gyorsírói feljegyzés a resuméröl, és igy azon a bírói tekintélyt annyira sértő állítást, hogy a bíróság elnöke részrehajló volt, bátran koczkáztathatja, mert ellenkezőjét nem lehet ellenében bebizonyítani. Sorolhatnánk még fel számtalan esetet, melyekben az ily napló igen jó szolgálatokat tesz, ugy hisszük azonban, hogy a már felhozottak után elég lesz még csak egy körülményt kiemelnünk, és ez az, hogy a nyilvánosság elve nemcsak azt követeli, hogy mindenki szabadon meghallgathassa a tárgyalást, hanem egyszersmind azt is, hogy minél bővebb alkalom nyujtassék arra, hogy a tárgyalásokkal megismerkedhessenek azok is, kik azoknak nem voltak közvetlen tanúi. Valamint a parlamenti nyilvánosságnak nincs elég téve azzal, hogy a karzatok megnyitatnak a közönség előtt, hanem egyszersmind maguk a parlamentek gondoskodnak a szélesebb körU nyilvánosságról az által, hogy tárgyalásaik gyorsirati feljegyzéseit kinyomatják; ép ugy megkíván a törvényszéki nyilvánosság is legalább annyit, hogy az állam lehetőleg könynyitse a tárgyalt esetek hü vázlatának elterjedését. Ez meg is történik jelenleg nálunk az esküdtszéki tárgyalásoknál az által, hogy a hivatalos lapban az esküdtszéki tárgyalások leírása teljesen hü, gyorsirói jegyzetek nyomán készültjelentésben közöltetik.És ezen.közlemények különösen a jogi közönségnek már kedvenczolvasmányává kezdenek válni, mivel a szakbeli szempont figyelemmel tartásával vázolt tárgyalások gondos olvasása által; lehet leginkább helyes fogalmat szerezni a szóbeliség valódi lényéről.Csakis ezen uton nyerhet az írásbeli eljárás békóiban nevelkedett szakközönségünk hü képet arról, hogy a közvetlenség utján miként működnek közre az egyes tényezők arra nézve, hogy a tárgyalt kérdés az Ítélethozatalra éretté váljék. Ügyvédeink és ügyészeink számára ez a legjobb iskola a törvényszéki szónoklatban ; és ez uton tanulhatja meg a biró leginkább, miként kell vezetni a szóbeli tár gyalást, hogyan kell összeállítani a kezdetben oly sok nehézséggel járó resumét és az esküdteknek szóló kérdéseket. Erről is le kellene mondani a szakközönségnek, ha a gyorsírói feljegyzés elesnék. — Kérdjük tehát: Tévedésből avagy szándékosan hagyatott e ki ezen 'tétel a költségvetésből ? Mindenesetre azonban kérünk orvoslást. i A bérleti zálogjog törvénykezési rendtartásunkban. Dr. Mannheimer Igoácz ügyvéd urtól Pesten. (Folytatás és Vége.) A mint mindnyájan tudjuk, a bérlő s haszonbérlő zálogjoga a római jog legrégibb idejéből vette eredetét. Az interdictum Salvia n u m behozatala után az actio Serviana is megállapittatott. A haszonbérletre nézve alapul szolgált azon felfogás, hogy az a használati jog eladásának tekintetett, és az eadott jószág csak akkor ment át a vevő tulajdonába, ha a vételár meg lett fizetve; és igy a haszonbérbeadó a bérösszeg fejében a jószág gazdasági készleteire és a terményekre dologbani joggal birt, míg az le nem fizettetett. — A b é rletrenézve közvetlenül zálogjog állapíttatott meg a behozott tárgyakra, s pedig azou okból, mert a bérlő köznépnek szegényes bútorzaton kivül (frivola) egyéb vagyona nem volt. — A bérlet mindkét nemére nézve hypotheca tacita feltételeztetett. Ezen hallgatag elzálogolás ügy átment a polgárok jogi öntudatába és a nemzetek jogéletébe — a német és a többi európai nemzeteknél is, hogy minden bérlő és haszonbérlő az érintett zálogjogba tettleg beleegyezőnek tekinthető. Felesleges volna az egyes államok erre vonatkozó törvényeit idézni. Hiszen mindezek — még azok is, a melyekre a római jogban mutatkozó történeti fejlődés nem is lehetett befolyással, — mind a mellett azon igen természetszerű szempontból indultak ki, hogy a bérlőnek nem lévén dologbani joga a kibérelt tárgyra, hanem a dologbani jog továbbra a tulajdonosnál is maradván, a jogi rendelkezhetés az illata és invecta-ra rézve a bérbe adó tulajdonost vagy birtokost illeti. Irányadó volt továbbá a méltányosság és nemzetgazdászati mozzanat is. De ama kétezer éves fejlődés és az állami gyámkodás, a nemzetgazdászat iránti gondoskodás még sem ment a körülírt törvényes zálogjog megalapításán túl. És tudtommal a bérleti öszszeg biztosítására azon zálogjogon kivül egyéb kiváltság egy európai államban sincs szabályozva. Annak szükségét senki sem állithatja, legkevésbé nálunk, hol még a törvényes zálog sincsen szabályozva világos és általános jogszabály által; mert a fenemiitett 362. §-on kivül, mely egyébiránt egyedül a rangsorozatra vonatkozik, még csak az 1840. 22. t. cz. tárgyazza azt, t. i. a csődre nézve. Nálunk polgáraink jogérzületébe ütköznék oly jogkötelezettség elvállalása, mely szerint bérleti tartozás fejében birói lefoglalásnak alávetve lenne oly vagyonuk is, a mely a tartozással mi összefüggésben sincsen. A igazságszolgáltatási politikát és a nemzetgazdászati szempontot illetőleg, felesleges volna oly intézmény káros létét bizonyítani. Mindezekből következik: hogy, habár a a 338-dik szakasz szó szerinti értelmezése ezen szabályban tökéletes értelmet talál is, mégis lehetetlen, hogy a törvényhozás oly, sem a történetben nem gyökerező, sem másutt nem található, sem szükséges, sem jogos, sem cüélszerü szabályt akarc volna felállítani, vagyis: habár a szabály gramatikai értelmezés szerint világos, mégis ez a törvényhozás szándékával, akaratával nem egybehangzó. Nem marad tehát egyéb hátra, mint a következetes és pedig megváltoztató törvénymagyarázat (interpretatio abrogans) segítségével azon szakaszt oda értelmezni, hogy az csak a törvényes zálogjogra vonatkozik, és azt p. o. a következő szövegezésben elfogadni : „bérleti és haszonbérletilejárt követelésekre nézve a törvényes zálogjognál fogva a biztosítási öszszeirás a bérbeadó kérelmére mindig elrendelendő stb." Jelen kis értekezésem czélja ezekből láthatólag kettős : 1) hogy a birák a 339. §. alapján a biztosítást csak a bérleti helyiségben találtató ingókra rendelj ék el. 2) hogy az uj törvénykezési rendtartás kidolgozásánál az idézett szakasz jobban szerkesztessék. j Nézetek a bűnügyi jogszolgáltatás miként javításáról. Dr. Csukass y Károly tiszti ügyész úr'ól Pesten(Folytatás.) II. Az elővizsgálatok befejezte, vagyis a bűntény álladékának lehető körvonalozása és a tettes személyének megállapítása után, a vizsgálat a mellékkörülmények, jelesül pedig a tettes bünösségi fokának felderítésére kell, hogy irányuljon. A bűnösség kérdésének megoldása a legnehezebb, a legterhesebb feladat. Nálunk, fájdalom, be kell vallanunk, ezzel ritka vizsgálat foglalkozik. Megelégszünk azzal, hogy ezt és ezt ez és ez tette, s a mint a tény s annak elkövetője tudva van, minden további nehézség nélkül terjesztetnek be a vizsgálatok és hozatnak meg az ítéletek. Mert a tény a bűnösséget is magában foglaltnak tekintetik. Hogy lehet bűntény bűnösség nélkül, vagyis, hogy lehet törvényellenes tett, a törvény szándékolt megsértése nélkül: az nem ia képzeltetik. Ezért a tettes előélete azon kérdésen kivül, hogy hányszor volt büntetve, nem is fürkésztetik, viszonyai, körülményei, akaratának függetlensége, lelki tulajdonai, benső élete, melyek bűnössége meghatározásához okvetlenül megkívántatnak, tekinteten kivül hagyatnak, pedig e nélkül hány igazságtalan itélet, hány ártatlant sújtó határozat hozatik. A fő, vagy derék vizsgálat teljesítésénél tehát felette óhajtandó volna, ha ezután a bűnös ség kérdésének megoldására kellő suly fektetnék s figyelem forditatnék. Ehez nem kell semmiféle intézkedés. A vizsgáló birák ismerete s lelkiismeretessége, a törvényszék beláiása s ellenőrzése létesítheti ezen a tudomány és az emberiség szempontjából oly igen fontos kívánalmat s a bűnügyi jogszolgáltatás terén nálunk oly kiváló baladást. A vizsgálat befejeztével, midőn az ügyész perbefogási indítványt tesz és ezt a törvényszék elfogadja, ellene a jelenlegi gyakorlat alapján felebbezni lehet, mint perbefogást elrendelő határozat ellen. Az ujabb törvények e tekintetben nem intézkedtek, az 1871: 33 tcz. 17 c. pontja csak az inditványtevésröl tesz említést, és igy jövőre is a perbefogási határozat ellen felebbezéssel lehetne élni. Csekély nézetem szerint azonban a vizsgálat beterjesztésekor hozott perbefogó határozat ellen a felebbezés nem lenne megengedhető, miután ezen határozatnak alapját nem képezik változhatlan adatok és jogérvényeseknek elismert előadások. Ugyanis érvényben levő eljárásunk szerint a tanuk vallomásaikra csak a végtárgyalás alkalmával? eskettetnek meg, a melyen vallomásaikat tetszésük szerint változtathatják ; ha már most a perbefogatási alapok változhatok, azon perbefogatási határozat, mely a tanuk megesketése előtt hozatott, nem lehet sem végérvényes, sem olyan, a melynek következtében az itélet minősége megállapítható lenne, és igy az ily határozat elleni felebbezési jog csak egy, az ügyek befejezését gátló, magára az ügyre, és végkimenetelére semmi befolyással nem biró eszköznek tekinthető, a melylyel valaki csak egy lebegő, alap tekintetében homokra épített határozat ellenében él. A végtárgyalást majd minden kevésbé kétes ügyben megkell tartani, mert sohasem lehet tudni, váljon a tanuk nem változtatják e meg előadásaikat s az Ugy nem nyer-e egészen más alakot, — itt minden perbefogási határozat újra kérdés alá kerül, vagyis a vád az ott előadottak nyomán újra vita és megállapítás tárgyává lesz, a melynek folytán az előbbi határozat vagy elejtetik, vagy fenntartatik s ez utóbbi esetben a perbeszédek rögtön megtartatván, az itélet ki is mondatik. Ha a végtárgyalás alkalmával a perbefogás elhatároztatott, ez a tanuk meghiteltetése, az összes ténykörülmények meghitelesitése után történvén, többé ahoz a netaláni más előadások kétsége nem fér s változhatlan alapra van az fektetve, a mely alapból levont határozat ellen most már a felebbezési jog megadandó lenne, miután a már változhatlanul megállapított körülményekből merített határozat téves és sérelmes lehet. A perbefogási határozat elleni felebbezés azonban mindenkor az itélet elleni felebbezéssel leune összekapcsolandó. Mert ha a perbefogás ellen tétetik vádlott részéről ellenv etés, akkor a meghozott itélet ellen, ha az büntető, mindenesetre felebbezéssel fog élni és igy mindkettő egybekapcsolható s a felső bíróság először is a perbefogási határozat felett határoz,