Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 18. szám - Az elsőfolyamodási biróságok szervezéséről

bóla jogászgyülés iránt némelyek csak azért éreztek rokonszenvet s vettek részt abban, mert annak elnöke Melczer István volt, tiszta logikával az következik, hogy ugyanezek akkor, ha nem Melczer lett volna a jogászgyülés elnöke, a jogászgyülésben részt nem vettek s az iránt még csak nem is rokonszenveztek volna. Miután pedig az I. csoport azon ismeretlen hányada alatt, melyre nézve czikkiró az iránti logikával élt, a feltörvényszékek birái s tagjai foglaltatnak és értetnek, — a józan ész és a higgadtság nevében kérdjük Dietrich Ignácz urat, hogy a fő és legfőbb törvényszékek tagjairól, kiknek legalább is oly szakképzettséggel, mint bármely más jól képzett jogásznak okvetlen birniok kell és bírnak is, jogosult feltétel-e az, hogy ők teljesen közönyösen azon tudomány iránt, melynek különben mindennapi munkásai, vagy nem érdemesítve a tudományt magában és magáért semmire, sőt megvetve és lenézve azt, czikkiró ur logikája szerint igy gondolkodtak volna: ime itt a jogászgyülés, ez egy haszontalan comédia, reánk épen nemjtartozik, s bár nem érzünk iránta semmi rokonszenvet, de mert elnöke Melczer István, a kitűnő jogász és biró, tehát részt veszünk benne. Vagyis más szóval: az egész jogtudomány szemfényvesztés; annak fejlesztését s általa hazánk boldogitását mi szivünkön nem hordozzuk, hanem főbb ennél az. hogy a jogászgyülés elnöke Melczer István, ki derék, kitűnő jogász s birótársunk. tehát csakis ezért elmegyünk a jogászgyülésbe. Hogyan ? tehát azok, kik Melczer Istvánban a kitűnő jogászt és birót becsülni tudták, magát a tulajdonság tárgyát, a tudományt már nem volnának képesek becsülni ? Uram! én a logikát következőleg tanultam: tisztelem a jogtudományt: ennélfogva tisztelem Melczert mint kitűnő jogászt. Dietrich ur pedig ugyanazon logikát igy tanítja: utálom a jogtudományt, tehát tisztelem Melczert mint kitűnő jogászt. Bizonyára tehát, nem a józan logika, nem is a tiszta is pártatlan felfogás uralkodott D. ur eme érvelései és következtetéseiben, hanem mindenesetre csak irui és csak roszalni akart, még azt sem gondolván meg. hogy következtetéseinek értelme hova megy ki, s hogy felvetett állitmányában mily nagy sértés és morális bántalom foglaltatik. Legyen azonban neki megbocsátva ezen logikai ficzam. s lássuk más irányban tett érveléseit, melyekkel bebizonyítani törekszik, hogy némelyek^ ugyanezen I. csoportból, csak azért vettek részt a jogászgyülésben, mert tudták, hogy annak eszméjével í az igazságügyi minister rokonszenvezik, a mi kitűnik — mond czikkiró — a budapesti ügyvédi egylethez intézett leveléből. Különös felfogásra mutat már magában is, hogy czikkiró ur a magyar igazságügyi ministernek a magyar jogászgyülés iránti rokonszenvét csakis a budapesti ügyvédi egylethez intézett leveléből véli beigazolhatni; különös felfogás, hogy ily bizonyításnak czikkiró ur akár magára, akár azokra nézve, kiket ezen rokonszenv hatása alá helyezni igyekezett, szükségét látja, különös felfogás mind az igazságügyi minister személyével, mind igazságügyi viszonyaink siralmas állapotával szemben, hogy az igazságügyi minister rokonszenve a jogászgyülések iránt még csak kérdésessé is tétethetik. Czikkiró ur felfogása szerint, az igazságügyi ministernek nem kellett volna a magyar jogászgyüléssel rokonszenvezni, sőt visszatetszést és roszalást kellé az iránt tanúsítani, a mit a budapesti ügyvédi egylethez intézett levelében következőleg lehetett volna kifejezni: „Mély fájdalommal vettem a budapesti ügyvédi egyietnek a jogászgyülések létrehozatala tárgyában hozzám intézett meghívását, s kijelentem, hogy ezen indokolatlan és más államokban is czélszerütlennek bizonyult tudományos mozgalomban, mely felfogásom szerint az igazságügy s jogtudomány helyes és korszerű fejlesztésére a legroszabb befolyást gyakorol.::', bármikor fognak is a tervezett jogászgyülések megtartatni, soha és semmi esetben részt venni nem fogok." Ha igy fogta volna fel az igazságügyi minister állását s hivatását, akkor aztán, czikkiró ur felfogása s logikája szerint igen helyesen járt volna el arra nézve, hogy a jogászgyülés illő elemekből álljon elő; a minek az a természetes következése lett volna, hogy kivévén azokat, kik a kitűnő jogász Melczer István úrral ( jó barátságban vannak, a jogászgyülésbe egyet- • len egy államhivatalnok sem ment volna, mert ' | a ministernek a jogászgyülés iránti ellenszenve j mindannyit okvetlen visszariasztandá, nem véve I ki azokat a curiai tagokat sem, kik a minister) nél ugyan függetlenebb és biztosabb helyzetnek ' örvendenek, nem véve ki azokat^a többi szintén I élethosziglan kinevezett leltörvényszéki bírákat, I annál kevésbé a ministeri tanácsosokat, ügyé| széket, titkárokat, egyetemi és jogakadémiai" tanárokat sem, mert természetes, hogy a minister szemhunyoritása ezen urakban feltétlenül elfojtotta volna mind hazafiságuk, mind tudományszeretük s az emberi nem előhaladása iránt keblükben rejtegetett nemesb érzelmek legkisebb I szikráját is. Vagy talán ily belső kincsekkel — czikkiró j ur szerint — azok a szerencsétlen emberek nem is birnak ? Ugy látszik, hogy czikkiró ur még ezt is hajlandó megengedni. Ily végletekre, vezet D. ur logikája, s miI dőn a jogászgyülésbeni részvétel egyik indokául, ! épen a legtiszteltebb, legfflggetlenebb, vagy legj alább is a legtágasb s legjelentékenyebb hatáskörben mozgó államhivatalnokok egy részéről, | épen ugy mint a Melczer István ur szép szei meinek hatása alatt állókra nézve a legroszabbat, ,' a leghitványabbat s a legnagyobb miserabilitást, s jellemgyengeséget tételezi fel — ugy hiszük, hogy e részben tanúsított felfogása is vagy a gyönge logikának, vagy az erős pártszenvedélynek kifolyása, melyek közül pedig az igazság keresésére nézve czélszerünek még egyik sem bizonyult. Ha már statistikailag vizsgáljuk ezen I. csoportban foglalt jogászgyfllési tagokat, egy tekintetre látható, hogy ezek egy részét, s mindenesetre kisebbségét képezik az illető államhivatalok összes személyzetének, kivévén a feltörvényszékeket, melyeknek tagjai a jogászgyülésben igen nagy számmal vettek részt, czikkiró ur l szerint azért, mert Horváth Boldizsár iránt kineveztetésiikért hálával tartoztak. Feltételezi te| hát czikkiró ezekre nézve is, hogy bármi iránt I rokonszenvezett volna is az igazságügyi minister, ) azzal hálából az általa kinevezetteknek is okI vétlen rokonszenvezniök kellé, különösen pedig ' a jogászgyflléssel ugyanezek saját ösztönükből nem is rokonszenveztek s az iránt rideg közönynyel viseltettek volna. Megállhat-e ezen feltevés; a viszonyok s az emberi szellem ismeretén alaj pul-e az? az elfogulatlanul combináló józan ész j iféletére bizzuk; magunk részéről is bátran kimondván, hogy czikkiró ur e részben is elfogadott hypothésise s minden áron roszaló iránya által ragadtatott a logika azon labyrintjébe, a hol aztán vaktában tett ferde lépéseit követni szinte nehéz feladattá válik. Hát azon államhivatalnokokra nézve, kik a jogászgyülésben meg nem jelentek s kik öszevéve mindenesetre töbséget képeznek azok irányában, kik ott megjelentek, mily következtetéssel él czikkiró ur? Logikája szerint mindenesetre azon következtetés lenne helyes, hogy a meg nem jelent államhivatalnokok a jogászgyflléssel nem rokonszenvezte!*, s az igazságügyi minister rokonszenvének hatása alól magukat emancipálták, s ezek bár háládatlan, de ők a valóban független s emelkedett szellemű emberek, mert ők oda sem hederitenek az igazságügyi ministernek s holmi jogászgyülésnek. Mily lelki buvárlat, mily mindentudó emberismeret utján fogja czikkiró ur akár mint statistikus, akár mint logikus ezen következtetés helyességét megállapítani ? s Valóban nem tudjuk! Pedig, hogy megállapítania kell, az bizonyos mert logikailag reá mutatott s logikailag feltételezte. Azt azonban észre sem vette czikkiró ur, hogy ezen logikából még az is kijön, a minek ő épen ellenkezőjét állította, t. i. hogy az a Horváth Boldizsár épen nem valami kis szultán s nem is önkényes a kinevezéseknél stb. Mert hiszen ime a kinevezett államhivatalnokok többsége, a minister rokonszenvét, melyet a jogászgyülés iránt tanúsított, látszólag ignorálta s abban meg nem jelent, tehát ők az igazságügyi minister önkényétől s haragjától nem félnek stb. Ugy hiszük, hogy Dietrich urnák ezen I. csoportra nézve a jogászgyülésbeni részvételt illetőleg felhozott indokait, s az ezeket szervező logikát"kellőleg megvilágítottuk, s talán sikerült feltüntetnünk, hogy czikkében nyilvánított s a tagadás szelleme által sugalt kritikája, tendentiosus pártfelf'ogásou s az erre fektetett hamis feltevésekből levont' ellenmondásteljes következtetéseken alapulván, az mint ilyen az alaposság igényével 3emmi tekintetben sem birhat. Legyen szabad azonban még ezen I. csoportozatra vonatkozólag Dietrich Ignácz úrhoz toldalékul egy őszinte szót intézni! Mit mondott volna ön uram akkor, ha a megtartott első magyar jogászgyülésben a magasb bírósági vagy más államhivatalnokok közül talán egy sem, vagy a 266. helyett egy az eltűnésig csekély contingens jelent volna meg? Megdicsérte volna e ön akkor ezen államhivatalnokokat, s magasztalta volna e a jogászgyülést? Kétlem. És igaza lett volna. Mert haldoklásunkra, nem ébredésünkre, a nemzetélet fejlődésének staguatiójára, a közéleti tényezők megbénulására, — szóval egy roppant morális depauperatióra mutatna az, ha egy oly nagyfontosságú közügy iránt, minő az igazszolgáltatás ügye, épen a legjogosultabb tényezők, a gyakorlatilag működő jogászoknak egy tekintélyes része, a bírósági s más jogügyi államhivataínokok, kikről legalább is oly joggal mint a megye választottairól, feltennünk kell, hogy állásukba a tudomány és munka utján emelkedtek, közönyt és idegenkedést tanúsítva, szándékosan utasitnák el maguktól saját szelleméletük feladott tárgyát s egyszersmind a haza egyik legszentebb ügyét! (Vége következik.) )ííz elsöfolyamodási bíróságok szervezéséről. Dr. Győry Elek ügyvéd úrtól. A képviselőház huszonötös bizottságának első munkálatában, mir*t tudjuk, a fősuly az egyesbirákra fektetve, azoknak igen nagy illetőségi kör szabva, s elvül felállítva volt, hogy legyen kevés törvényszék, és sok egyesbiróság nagy hatáskörrel, mely irány végül az igazságszolgáltatás érdekében elejtetett. A „Pesti Napló"-ban e tárgyra vonatkozólag Thury Sámuel úrtól két czikk jelent meg, fejtegetve az indokokat, melyek az egyes bírósági rendszer tulsulylya mellett felhozhatók, legutóbb pedig Hoffmann Pál ur kelt ki a 25-ös bizottság azon határozata ellen, mely szerint az előbbi irány meg lön változtatva és mint ő mondja souverain hangon „az uj plánum at hívőkre árasztatott." Már, hogy miként lehet plánumot árasztani arról nem felelhetünk, azt azonban tudjuk hogy fontos indokok szólnak az egyesbiráskodás túlsúlya ellen, melyek az ellenkező nézetet meggyőződéssé emelni képesek, s igy a puszta hitnél szilárdabb alapot képeznek. Thury S. ur czikkeiben az igazságszolgáltatás kellékei közt az olcsóság és gyorsa| ság mellett még felemlítve találjuk a jóságot, és annak főindokául, hogy kevés legyen a társasbiróság, és az egyesbirák hatásköre kiterjesztessék azon körülmény hozatik fel, hogy kellő számú törvényszék szervezése nem telik, és hogy ennélfogva azért kellett az egyesbiróságokra fektetni a fősúlyt, mert ez az államnak s feleknek olcsóbb és gyorsabb eljárást biztosit és mert remélhető, hogy elég szakerő lesz található a tervezett nagy hatáskörű egyesbiréságok betöltésére is. Ezen eszmemenet szerint tehát ott feküdnék a kérdés kulcsa, hogy ha már nincs pénzerőnk minden tekintetben kielégítő szervezetet létesíteni s valamelyik kellékből engednünk kell, tartsuk meg legalább az olcsóságot és gyorsaságot. Ezzel aztán mi, s a főtörvényszékek, s mint tudjuk hatósági felszólalások is, továbbá Hoffmann ur szerint a néhány városi ügyvédből álló ügyvédegyletek, melyek közül, ha nem csalódunk egynek ő is tagja, melyek által az ellenző nézet nyert kifejezést, persze homlok egyenest ellentétben vagyunk. Szerintünk, már ha egyszer oly szomorú helyzetben vagyunk, hogy nem létesíthetünk minden tekintetben kielégítő szervezést, inkább kell az olcsóság és gyorsaság kellékeiből, mint bármit is abból feláldoznunk, hogy az igazságszolgáltatás j ó legyen. Mindenek előtt oly szervezetről kell gondoskodnunk, mely ha hágy is fenn kívánni valót az olcsóság és gyorsaság tekintetében, de lehetőleg garantiát nyújtson az iránt, hogy a határozatok kellő megfontolás eredményei s alaposak legvenek. Vagy is, hogy ne jussunk azon szomorú helyzetbe, mely szerint legyen ugyan olcsó és