Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 18. szám - Fegyházaink reformjához általános hazai szempontból. Irta Szilády János

— 204 — gyórs de rosz igazságszolgáltatásunk, a mi már egyébként is contradictio in adjecto. Mar pedig, ha a birői határozatokban az alaposság hiányzik, alig kell fejtegetnünk, hogy mily veszély rejlik abban a jogérzelem és bírósági tekintélyre, sőt mennyire éretik el az ügyekvégleges elintézésére nézve még az olcsóság és [ gyorsaság is, ha csak a felsőbb biróság képezi a felek egyedüli reményét s a számos megváltoztatott első bírósági "itélet a felebbvitel ingeréül szolgál. Arra pedig, hogy az Ítéletek alapossága iránt lehetőleg elegendő garantia nyújtassák, oly szervezet szükséges, melynél a fősuly társasbiróságra van fektetve, s csak an nyi s oly ügyek bízatnak egyes bírákra, melyeknek helyes s alapos elintézésére egyes ember egyesítheti magában a szakképzettséget és rendelkezik az ahoz szükséges időről. Mert a társasbiróság az ügyek minden oldalú megvitatása, a tagjaiban egyesíthető kfllömböző szakbeli képzettség és jártasság, a \itatott vélemény indokolása s az ellennézet megczáfolása körül felmerülő eszmecsére, a pro és contra indokok szigorúbb mérlegelése által rendszerint nagyobb valószínűséget nyújt az ügy alapos elintézése iránt. S a társasbiróságok intézményétől csak oly esetekben indokolt a kivétel, midőn elegendő valószínűség forog fenn arra nézve, hogy az ügy természeténél fogva, egyes ember általi eldöntés is alaposan törtenhetik meg, — és mivel a társasbiróságnál, hasonló ügymennyiség mellett is lassúbb az eljárás, oly ügyeknél, melyeknél a vita gyors eldöntése képezi a főszempontot, nem pedig — az utólagos eljárásnak fenntartott — alapos megoldás. Hogy melyek speeialiter azon ügyek, melyekkel, ha egyesbiró illetősége alá adatnak, ezen elvileges határvonal át nem lépetik, mindenesetre concret viszonyok mutatják mes. annyi azonban bizonyos, hogy ha oly tágkörü illetőség adatik az egyesbiráknak, mely azoktól igen sok ága szakképzettséget, és egyes ember erejével arányban nem álló munkásságot követel, nemcsak azon határvonal lesz áttörve, mely az alaposságot garantirozza. hanem még az alaposság árán szerezni szándékolt olcsóság s gyorsaság is; hiu képzelem marad. És pedig így járnánk oly hatáskörű egyesbíróságokkal, melyeknek a 25-ös bizottság részéről való elejtését Holfmann Pál ur annyira sajnálja. Ma már az universal géniek kora lejárt. A tudományok legnagyobb része s így nevezetesen a jogtudomány is oly kifejlődést nyert, hogy ha tán vannak is egyes rendkívüli tehetségek, de igen kevés olyánt fogunk találni, ki e tudománynak minden ágában egyenlően otthonos, és megelégedhetünk, ha az ismeretek egyes önálló ágaiban képzett s jártas egyénekre találunk. Továbbá forgalmi viszonyaink lendülete, mindinkább bonyoluló jogéletünk, a bírálat alá kerülő ügyek oly sokféle nemét állítja folytonosan elő, hogy szintén lehetetlenné vált egyes embernek minden téren egyforma tájékozottsággal bírni. Már most, ha mint tudjuk, a fenyítő ügyi vizsgálatokon kívül birtokbiráskodás, telekkönyvi ügyekben való eljárás is egyesbirákra bízatnék, feltehető-e hogy kapnánk elegendő számmal oly bírákat, kik az egyébként eléjük tartozó ügyeken kisül, mindezen külömböző tárgyakban egyenlő szakismerettel bírjanak? Fogunk-e találni elegendő számú egyesbirákat, adóssági és bérleti, mezei rendőrségi és fenyítő ügyekben, örökösödési, tulajdoni, szolgalmi, zálogjogi viszonyokban I a telekkönyvvel egybefüggő számos külombözŐ természetű — és épen nem csupa bejegyezgetéeekre reducá Iható kérdésekben egyformán jártasággal s kellő szakismerettel bírjanak P Törvényszékek s ügyvédi egyletek, s mint alább kimutalandjuk a civilizált népek legelőhaladottabbjai intézményeikben erre azt felelik, hogy n e m. rjgyaneeak azon nyilatkozatok, melyekre Hotlinaiin Pál ur szeretne inkább csak tréfából, mint komolyan felelni, bőséges kúnatatásokat tartalmaznak arra nézve, hogy oly egyesbiróságokra nézve is, melyek kizárólag csak polgári ügyekkel foglalkoznak, városi egyesbiróknak ugy, mint u. n. juridieus szolgabiráknak, legnagyobb buzgalom mellett, lehetetlenné vált a gyors elintézés. Ha Holfmann ur megakarná kérdezni az üg)\Tédeket, meggyőződhetnék, hogy nemcsak városi praxisuk mutatja, miszerint a sommás eljárás vált leglassubbá, de persze, hogy venne erre faradságot, midőn nemcsak egyes ügyvédek, de még egyletek s a ^törvényszékek nyilatkozatának sem tulajdonit nyomatékot! Hötfmann ur szerint a bíróságok szervezésének kérdésében, melyik rendszerre legyen a fősuly fektetve, csak akkor volna indokolva, a már egyszer választott s a szakértők által elitéit iránytól eltérni, ha a törvényhatóságok és községek protastáltak volna! Alig hihető azonban, hogy hajlandó lett volna a tanár ur, ekkor is a tömeghez leszállni, mert ellenkezőt mutat azon felkiáltás, melvlyel czikkét bevégzi, hogy „sok rendületlenül áll i'enu, a mi kevés idővel 48 előtt csak néhány hazafi ábrándjának látszott." Midőn az általa pártolt nézetet, ily magosán állónak proclamálja kortársai nézete felett, i igen örültünk volna, ha az ismert tudományú j tanár úrtól, felvilágosítást nyertünk volna czik| kében, s objective tárgyalva láttuk volna a kéri dést, hogy miért fogja igazságszolgáltatásunkat i oly nagy mérvben javítani, ha minden e. f. bí! ráskodás egyesbirák által fog gyakoroltatni. Ezzel adós maradt, s mi persze tovább is J nézetűnk mellett maradunk anélkül, hogy helyén i látnánk az ellennézetüekkel hasonló hangon be| szélni — és azt hisszük, ha Hoftmann ur kívánsága szerint eisőfolyamodásulag minden ügy| ben egyesbirák ítélnének, és annyi egyesbirót j lehetne alkalmazni, a mennyi az ügyek gyors elintézésére szükséges, elérhetők volnának ugyan azon kellékek, melyekot ő az igazságszolgáltatásra nézve megemlít t. i. a hozzáférhetőség, olcsóság és gyorsaság, de nem igen lehetne kilátásunk alapos Ítéletekre s igy azon harmadik — szerintünk -- fökellékre,' mit ő legalább a „Nap* ló-"beli czikke szerint teljesen mellőz. Minthogy azonban ily nagy számú egyesbiró szintén nem kerülne kevesebbe mint a ministeri első javaslat szerinti szervezés, oly szárau egyesbiróknál, mint a szerencsére elejtett első plánum, s az ebben szándékolt illetőségi kör, a tulhalmazott bíróságoknál még csak gyorsaságra sem számithatnánk. Ezek ellenében aztán a Hoffmann ur czikkében található számtani müveletekben nem fedezhetünk fel oly érvet, mely mellette szólana, mert hisz azt senki sem tagadta s bizonyítani nem kellett, hogy 'ó ember fizetése többe kerül mint egyé, ha nekik egyenlő fizetést adunk, de az ily okoskodással legtávolabbról sincs bizonyítva, hogy csakugyan találnánk elég oly egyesbirót, ki a szükségelt szakképzettséget oly külömbözö ügyek alapos elintézésére bírhatná, és hogy viszont a társasbiróság már természeténél fogva több oldalú képzettség iránt nyújt garantiát. .A mi azt illeti, hogy telekkönyveink jelen állapota nem kielégítő, s hogy a telekkönyvi testek „lucus a non lucendók," collegialis bíróságok mellett is, ez epen nem szól a mellett hogy hát bízzuk egyesbirákra, kik még azon administratír teendőkre is, melyek törvényszékeknél az elnököt illetik, időt íorditani kénytelenek, kiknél a pontosság, szándékolt nagy illetőségk&rflk mellett még kevésbé várható meg, ha épen e szakma nem volna is az, melyre nézve legnehezebb elegendő szakembert találni. Aztán meg nem is csak oly helyeken van a telekkönyv rendetlenségben, és n.m csak ott mulasztják el a felek a bejegyeztetést, hol távolabb esnek a telekkönyvek, a baj oka jelenleg is a szakerők hiányában, továbbá ezen intézménytől való idegenkedésben rejlik. I Legtöbb helyen az úrbéri szabályozások TÁRCZA. Fegyházaink reformjához általános és hazai szempontból. (Irta Szilád;/ János fe<jyházi reform, lelkész. 187). I'feifer Ferdinánd kiadása.) Figyelemre méltó kis röpirat, mely tárgyát, ha nem is kifogástalanul, de kétségkívül találólag és önálló felfogással kezeli. A munka három részre oszlik, az első szól a rabokról és különösen hazai rabjainkról, a második Bírálat alá veszi a külföldi fegyrendszereket, és a harmadik előadja szerzőnek saját, az ír (egyházi rendszer módosítását képező eszméit. A rabokról szólva alaptételül felállítja, hogy minél rendezettebb egy ország társadalmilag, minél szerencsésebb, miveltebb, boldogabb, számra nézve, annál kevesebb fegyencze van, de minőségre nézve az, a mi van, átlag gonosz; ellenben minél rendezetlenebb miveletlenebb, szegényebb, boldogtalanabb egy ország, annál több iegyencze van, de ezek közt igen sok romlatlan, alapjában becsületes lélek lesz. Minél szerencsétlenebb tenát valamely nemzet, annál több figyelmet érdemel börtöne, annál kevésbé megvetendők rabjai általában. Leirja azután népnevelésünk, és törvénykezésünk rosz állapotát, és ebből, valamint saját közvetlen tapasztalataiból is azon eredményre jut, hogy a mi rabjaink fele jellemére nézve nem gonosz, és nem született bűnre. Ezekkel szemben nem elég, nem jogos csak megtorolni a bűnt, miután ezek még megmenthetők az emberiség számára. Legyenek tehát fegyintézeteink olyanok, hogy társadalmunk ! hiányai, és mulasztásai a mennyire lehet, pótol! tassanak. Áttér ezután azon kérdésre, hogy ezen czélj nak milyen terv felel meg leginkább. Időadja röviden a börtön ügy fejlődését, és éles bírálat alá veszi a különféle fegyrendszereket. A közös (auburni) rendszert elveti, mert „lélektanilag bolrányos, természetellenes egész az embertelenségig: „beszélni tudó társaságot azért ütni, mert beszél, csaknem olvan, mint némát, azért ütni, mert hallgat." Az osztályozási (genfi) rendszert azért -nem fogadja el, mert az osztályozónak nincs alkalma előre megismerni az osztalyozandót. A magánrendszert elfogadná, ha a rabok műveltebbek volnának, inert művelt ember a I magányt könnyebben tűri, de a nagyobbrészt l együgyű és élhetetlen rabok a végigtartó magány által még buszmábbakká és élhetetieiiebbekké válnának. A tiszta magánrendszer ideje tehát még nem jött el; majd ha eljön az idő, melyben a műveltség ki lesz terjesztve a nép lega-lsó rétegeibe, akkor lesz helyén ezen rendszer. Az ír fegyrendszert bővebben tárgyalja, miután ebből indul ki saját rendszerében is. Az ir rendszer szerinte igen szövevényes, és helytelen benne az, hogy megszabja, miszerint minden feI gyencz először 8—9 — 12 hónapig magánfogsai got kap. Az emberek egyéniségök szerint nem j csak három felé oszolnak, és nem is oly szük | határok közt különböznek egymástól. Lélektani| lag is hibás ezen rendszer, mivel jutalomra való j kilátások által akarja jóra vezetni a bűnöst. Ez 1 annyi mint tükröt törölni sáros kézzel. JutalomI ért az ember nem jóra szokik, hanem a jutai lomra. De szerinte e rendszer nem is használja I fel az emberismeretet, mert ezen rendszer szerint a tegyencz, ha letelt magánfogsági ideje, átvitetik egy másik intézetbe, a hol közösen végzendő testi munkára szorittatik. Ezen uj intézetben pedig a foglyot nem ismerik, és a mig itt jelleme és természete iránt tájékozást sze! reznek az illetők maguknak, addig már ismét elviszik a harmadik fokozattu intézetbe, a hol mint napszámos dolgozik, és erkölcsisége kisértetéseknek tétetik ki. Hogy mint napszamost dolgoztatják, azt elfogadja, de a kísértetbe tételt nem érti, mert azt csak a bolond nem állja ki, a ki pedig kiáltotta, arra nézve nem bizonyít semmit. Az ir rendszer által elfogadott feltételes szabadon bocsátást sem tartja elfogadhatónak, mivel az igazi ellenőrzés lehetetlen, és ha a hatóság hallomás után itél, akkor a kiszabadult fegyencz különféle fondorkodásoknak és keseritéseknek van kitéve. Saját rendszere szerint a fegyintézet épülete két részre volna osztandó, egyik fele a magánrendszer igényeinek niegfelelöleg épülne és rendeztetnék be, másik fele az előbbitől elkülönítve ugyan, de csak mint ugyanazon épület külön szárnya építtetnék az osztálvrendszer czéljához mérve elkülönített magán hálózárkákkal, de nappal 8—10—12 tagból álló társaságokra számított munkatermekkel. Az osztályozást megelőzné a magány. Azonban a magány tartamának kimérésébe a fegyintézeti elöljárókból alakítandó tanácson kivül senki másnak döntő beleszólása nem volna. Ezen pontban tehát már eltérne az ir rendszertől először arra nézve, hogy szerző a két épületet egyesíteni kívánná, a mi