Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 41. szám - A kir. ügyészségnek életbeléptetésének feltételei - A második magyar jogászgyülés üléseiből. [1. r.]

— 464 szavakból áll : „mint az örökhagyó végrendelkezését pótló, az örökhagyó általában vélelmezett akaratának lehető érvényre emelésével." Nem ragaszkodom ehhez, annál kevésbbé, mivel ez az indítványnak nem lényegére, hanem csak alaki oldalára vonatkozik. (Helyeslés.) Nekem nem czélom kiemeltetni a jogászgyűlés enuntiatiójában, hogy mily mellék indokok vezettek engem, hanem czélom az, hogy indítványom fó'eszméje mellett a jogászgyülés a törvényhozás előtt tekintélyét vesse a mérlegbe, akkor midőn itt a nemzet geniusára hivatkoztak az elleunézetüek. Minthogy pedig a nemzet geniusát említem, engedelmet kérek, hogy erre nézve már most nyilatkozzam. A nemzet geuiusa én előttem is döntő, hanem midőn a nemzet geniusáról van szó, akkor én annak nyilvánulását nem mindig a népnél keresem és különösen nem oly speeitícus esetekben, ahol az illetőknek talán épen érdekökbeu fekszik az öröklött vagyonhoz ragaszkodni, hanem keresem itt a kérdés horderejét felfogni tudó szepjélyekuél, keresem az ország jogászai között. (Élénk helyeslés.) Mert mig amott talán nem annyira a nemzet geuiusa, mint a gazdagodási vágy nyilvánul, (Derültség és helyeslés) itt az ország jogférfiainak euuntiátiójával találkozunk. (Helyeslés.) Én tehát erre vonatkozólag mellékesnek tartok minden módosítást, ha az csak a főelvet, mely indítványomban fekszik, magáévá teszi és hacsak elvettetik általa azon rendszer, melyet indítványom mellőzni akar, és mely mellett mai nap rationális érvet felhozni nem lehet, hacsak a poros ládákból a leszármazási táblákat nem veszszük elő. (Igaz! igaz!) Czente tagtársunk nem pártolja a uovelláris intézkedést. Ezen pontra nézve már első felszólalásom alkalmával előadtam érveimet, most csak azt jegyzem meg, hogy nem áll azok nézete, kik azt hiszik, hogy a törvényes örökösödést önmagában szabályozni nem lehet. Igaz, hogy a családi joggal van összefüggésben, de azt hiszem, hogy az örökösödési jogot már önmagában minden aggály nélkül szabályozni és életbeléptetni lehet. (Igaz!) Egy eclatans példát hozok fel. Sok évvel az osztrák polgári törvénykönyv életbeléptetése előtt egy külön pátens által szabályoztatott a törvényes örökösödés egészen függetlenül minden más intézkedéstől és ez a pátens az osztrák polgári törvénykönyvbe annak idejében szóról szóra felvétetvén annak kiegészítő részét képezte. (Igaz.) Ép ugy megtörténhetik ez nálunk is. Ha enunciátiónk alapján elismertetik, hogy az eddigi törvény tarthatatlan és ennek folytán uj örökösödési rendszer alkottatik, akkor ez szintén olyan lesz, mely kiegészítő részét fogj? képezni a készítendő codexnek. Ne áltassuk magunkat az iránt, hogy a codificátió oly hamar létre fog jönni. Oly munka, minő a codificatió, sok időt vesz igénybe, sőt ezt kivánom is, mert nem szeretném, hogy a törvényhozás elhamarkodott munkával szabályozná jogrendszerünket. Az mondatik, hogy a nemzetségi családiságot kell megmenteni, hogy a vagyon elrabolását kell meggátolni, de ha ez szükséges, akkor szíveskedjenek tovább menni egy lépéssel, ne állapodjanak meg az örökösödésnek, ezen elvek szerinti szabályozásával, hanem állítsák vissza a merev ősiségét. Az országbírói értekezlet ezen fölelevenitése által, a mint már indokolásomban kimondottam, csak az ősiségét galvanizálta életre, sőt tovább ment, mert minden ősi vagyon legalább öröklött, de nem minden öröklött egyszersmind ősi is. (Igaz!) És igy az öröklött vagyonnak megkülönböztetését még sokkal inkább szükséges eltörölni, mint szükséges volt az ősiség eltörlését kimondani. A mi azt illeti, váljon változatlanul vétessék fel a törvényvbe e szabályozás vagy az mondassék-e, hogy ideiglenesen rendeztessék az örökösödés, én azt hiszem, hogy leghelyesebben járunk el, ha ugy az ideiglenesség, mint a változatlanság kimondását mellőzzük, mert hiába mondjuk mi ki ezt vagy azt, a törvényhozás kezét ugy sem köthetjük meg. Azt mondják az ellennézetüek, hogy hiszen a végrendelkezés által lehet az indítvány értelmében bárkinek intézkedni, de én megfordítom a tételt és azt mondom, törüljük el az öröklött vagyon különös jellegét, és ha valaki máskép akar intézkedni, tessék végrendelkezni. (Helyeslés.) Mert statistikai adadokból kimutatható, hogy legtöbb ember azon korban és körülmények között hal el, mikor nem lehet végrendelkeznie. Gyakran már csecsemőkorban hal el a gyermek, a mint ezt már indítványom indokolásában felhoztam. Egy férj ugyanis meghal, hátra hagyván egyetlen kis gyermeket. Ez örökli a férjnek összes szerzeményi javait és a gyermekre nézve ezen vagyon már ugy szerepel, mint atyai ágról öröklött vagyon. Most nem sokára a férj után elhal a vógrendelkezési képességgel nem biró csecsemő is akkor az összes vagyonból az özvegy mit sem kap, hanem az egészet örökli egy távoli rokon,a mi bizony nem igazságos. (Ugy van.) Ha Dr. Wenzel nem is mondja és ha különben sem tudtuk volna azt, hogy ő tagja volt az országbírói értekezletnek, akkor én azt mégis kitaláltam volna, mert ő argumentumul hozta fel azt, hogy hát mi lesz a világból ha az öröklött vagyon idegeu kézre megyén át. Semmi sem lesz. (Derültség.) A jogállapot azért nem fog felfordulni. Hiszen a mi nálunk megtörténik, megtörténhetik más országban is, és a németek, a zűrichiek, az osztrákok bizonyára nem esnek kétségbe, hogyha a vagyon itt-ott kivándorol, ez tehát kölcsönösen kiegyenlíti magát. Pedig ha van ok a félelemre, ugy bizonyára inkább a dúsgazdag nemzetek félnek mint mi szegényebb nemzet, és ennek alapján én merem állítani, hogy ezen elv következetes keresztülvitele több vagyont fog Magyarországba beszármaztatni, mint innen kivinni. Nem akarok a tiszt, szakosztály türelmével visszaélni ámbár még sok észrevételeim lennének. Pl. megmondhatnám Vida urnák ne féljen, hogy mi chinaiakká fogunk válni, ha a társadalomból, minden kilátszót és kimagaslót nivellálunk. Én azt tartom, csak nivelláljunk mi ott, hol a jogegyenlőség követi. (Helyeslés.) Ha mi ezen szabad eszme mellett küzdünk, magyarok fogunk maradni és nem válunk chinaiakká. Elmondhatnám azt is, hogy a vagyon eredete semmi különbséget nem okoz arra nézve, hogy az élők között a felett rendelkezni lehessen. Ha nekem vagyonom van, ha a társaságban szereztem is azt, én a felett szabadon rendelkezhetem ép ugy élők között, mint halálesetére. Ezt megkívánja azon eszme, melyet mi igy szoktunk kifejezni : „szabad rendelkezési jog-" Bizonyos esetben van különbség vagyon és vagyon között, de a vagyon ilyen vagy amolyan eredete között nincsen különbség. Szerintem nincs. (Dr. Vida : Van különbség!) Szavait igy végzi : Emelkedjék a magyar jogászgyülés magasabb szempontra, és ne menjen oda vissza, ahová őt az ellennézetüek vezetni akarnák, az ősi fészek álláspontjára. (Élénk helyeslés és éljenzés!) C zent he József miskolczi ügyvéd urnák az I. szakosztályban tartott beszéde dr. Teleszky István urnák a törvényes örökösödés törvényhozási szabályozása tárgyában beadott indítványa felett. Ugy az örökjog, mint általában az anyagi magánjog terén való bármely novelláris újítást, szerintem csak rendkívüli körülmények igazolhatnak ; minek folytán tehát mi mostan sem a 48-as évekutáui absolut hatalom, sem pedig az úgynevezett „országbírói értekezlet" intézkedéseit nem tekinthetjük praecedens eset gyanánt. Mert, a régi magyar jogrendszer alapját csaknem egyedül a birtokrendszer képezvén, az örökösödési szabályok is legnagyobb részt az adományi és ősi javakra való tekintettel, alkottattak s igy azoknál a javak minősége volt a súlypont. — Minthogy pedig azon súlypont az Ősiség elvének eltörlése, illetőleg az 1848. XV. t. életbeléptetése folytán leromboltatott: szükségkép csonkává váltak régi örökösödési törvényeink s az igy támadott hézag rögtönösen betöltendő volt. Igazi hogy az ősiség eltörlése folytán megzavart jogrend organicus helyreállítása nem az alkotmányos törvényhozó hatalom, hanem egy gyűlölt absolut kormány által patentalis utou kisértetett meg: azonban a rögtönös intézkedés szüksége mindennek daczára jogászi szempoutból indokolva volt. A csakhamar beállott rendszerváltozás alatt az országbírói értekezlet ideiglenes intézkedését főleg a politikai eszély parancsolta, mert a közvélemény ingerültsége immár oly fokra hágott, hogy annak nyomása alól még az országbírói tanácskozmány sem vonhatta ki magát. — A nemzet hangosan követelte, hogy az önkény szabta pátensek helyére az országgy üléaileg alkotott régi törvények állitassanak vissza. És ezen lazás türelmetlenség igen alapos volt, mert a korlátlan hatalom tényei közt aligha sértette valami inkább nemzetünket, mint az osztrák polgári törvények behozatala. Ily körülmények közt tehát, nemcsak menthető, hanem mulhatlanul szükségesnek tűnik föl az országbírói értekezlet ideiglenes intézkedése; (Helyeslés) bár a hazai jogászság akkor is világos tudatával birt annak, hogy magánjogi viszonyaink gyökeres orvoslása, az 1848. XV. t. cz. utasítása szerint csak rendszeres codificatió feladata lehet. Ámde jelenlegi körülményeink kőzött nem lévén semmi oly fontos jogi, vagy politikai tekintet, mely az ily rendkívüli intézkedést igényelné, ugyanazért a novelláris foldozgatásnak nemcsak hogy semmi alapos indokát nem látom, hanem azt határozottan károsuak nyilvánítom. Ugyanis: Jogrendszerünk élő organismus. Helytelen volna tehát, ha a törvényes öröklés kérdése most elszigetelten oldatnék meg ; főleg miután az több más rendkívüli horderejű elvi kérdésekkel p. o. ősiség, végrendeleti öröklés, családi jog, házassági vagyonjoggal stb. van benső összefüggésben. Ily egyoldalú megoldást kerülnünk kell különösen az örökösödés kérdésénél, mert ezen intézmény a jogrendszer zárkövét képezvén: a nemzet politikai és sociális életére is mindig döntő befolyást fog gyakorolni. E szempontból véve a dolgot, bár elvben én is osztom, hogy a végrendelkezési jog — korlátlan; a törvényes öröklés pedig lehetőleg az örökhagyó akaratának megfelelő legyen, de egyszersmind kijelentem, miszerint sajátságos honi viszonyaink közt az utóbbi elvet t. i. a törvényes öröklés elvét oly formán óhajtanám a codificatió alkalmával megoldani, hogy hazai jogrendszerünk hamvaiból a modern kor kívánalmaihoz idomult ősiség, illetőleg a „nemzet családiasság" egy neme phőnii-madárként támadhasson fel (Derültség és zaj halljuk.) E nézetet már az .országbíróiértekezlet" tanácskozmányain is hangoztatták, és pedig oly tekintélyesjogászok, kiknek szavát egyszerűen agyonhallgatni nem szabad. Igaz, hogy a cosmopoliticus jellegű theória szempontjából az „ősiség* megtámadható. Ámde midőn e kérdést tárgyalom nem csak jogász, hanem magyar honpolgár is vagvok. (Felkiáltások: Mi is. Halljuk.) Habár az ősiség feletti vita, szigorúan véve a jelen tanácskozás keretébe nem tartozik is, minthogy azonban szavaim sokak által indignátióval fogadtattak, félreértések kikerülése végett röviden meg kell jegyeznem, hogy az 1848. XV. t. cz. az ősiségét csak annyiban óhajtotta megszüntetni : a mennyiben azt a nemzetgazdászat, a jog- és birtokbiztonság parancsolta. Ugyanis — az akkori közvélemény az ősiség intézményét tekintette azon szirtnek: mellyen az anyagi jólét hajótörést szen<vedett. Elegendő tehát: ha azon czélnak megfelelünk, mely az 1848-ki törvényhozók szeme előtt lebegett. Az ősiség eltörlésében tovább haladni felesleges. Mert sem egy harmadik személy jogait, sem pedig a közhitel s nemzetgazdászat elveit nem érinti oly intézkedés, ha végrendelet nem létében visszaharámlik a vagyon azokhoz: kiktől eredett. Ily méltányos intézkedés által mig egyrészről megmenekülünk az ősiség kártékony kinövéseitől, másrészről bátran ragaszkodhatunk, sőt nemzetiségi szempontból hazafiúi kötelességünk is ragaszkodni ezen sajátlagos természetű jogintézményünkhöz, mely a 16-dik és 17-dik században megmentette e hazát és nemzetet. (Halljuk. Halljuk.) Tehetjük ezt annál inkább, mert az ekként conserválandó rész nem is annyira ősiség, mint inkább nemzet családiság. Azon családiság, melynek föntartása s istápolása fölött évszázadokra át ernyedetlen kegyelettel őrködött a honi törvényhozás, illetőleg a nemzeti jogérzet. Szóval, e roppant horderejű kérdés fölött nem szabad csak ugy felületesen átsiklani a magyar jogászoknak, mert mély igazságot rejt méhében Montesquieu ezen remek mondata: „Ha valamely intézmény tul élte magát, bontsuk le ugyan, de remegő kézzel tegyük ezt nehogy olyat romboljunk le mely csak a korlátolt szem előtt látszik túléltnek" !! Bocsánatot kérek ezen kis excursioért, mely