Themis, 1871 (2. évfolyam, 1-43. szám)

1871 / 14. szám - A kir. táblai hátrányok, s a törvényszéki elnökök

— 15fi Sülj ruiut sem a másik, ki azon fatális helyzetben van, hogy hízelegni vagy másként kedvükben járni nem képes. Nem ritkák azon esetek sem, melyekben a bíróságok nem fogván fel kellőleg az ügyvéd társadalmi és elhivatási állását és helyzetét, mely oly bokros igényeket támaszt iránta és nem birván azon, ugyszolva nemzetgazdasági tényezőket, molyok a munka előállítására lényeges befolyást gyakorolnak, ebbeli szakavatott belátás hiánya miatt a költségek megállapítását : sem méltányosan sem igazságosan nem eszközlik. Vájjon nem ezen körülménynek kell-e tulajdonitnnnk, ha példáid másodbirósá- ! guuk akár rövid, akár alapos, akár felületes, akár szakavatottsággal, akár kontár módra készített fellebbezvónvokért három, legfelebb öt forintot állapit meg, holott a j magyarországi királyi törvényszékek a per substratuma értékéhez képest egyszerű végrehajtási kérvényekért aránytalanul nagyobb öszvegekot Iiquídálnak. Egyszóval rendszerint avatlanság vagy önkény az, mely az ügyvédi munkádij birói megállapításánál gyakorolja uralmát. . Hogy ezen teljesített ügyvédi munka feltételeihez és mivoltához mért jogos igényeket veszélyeztető, az ügyvédi elhiva- . tás méltóságát sértő, az ügyvédek függet- j lenségét koczkáztató anomáliák megszüli- i jenek, és hogy lidéreznyomások alól az , ügyvédi kar felszabadittassék: mulhatlauul szükséges, hogy az ügyvédi dijak iránti i megállapítási jog a bíróságok kezéből ki- . vétessék. (Vége köv.) A kir. táblai hátrányok, s a törvényszéki elnökök. Margitay Dezső ügyvéd úrtól. A Themis f. évi 8-ik számában „Egy gyakorlati indítvány" czim alatt W. A. jegy gyei s az igazságügyér figyelmébe ajáulva j egy czikk jelent meg, melynek Írására okul — j ha nem csalódom — azon szomorú s jogéletünkre valóban nyomasztó hatású körül- i mény szolgálhatott, hogy a felsőbb ellátás vé- ! gett fölteri esztett ügyek mindjárt a másod illetőségnél megtorlódván, ennek folytán a gyors igazságszolgáltatás lehetlenné válik. Czikkiró legalább, mint én fölfogtam — fÖ- | képen e baj orvoslásának mikéntjét tűzte ki el- j mélkedése tárgyául, hanem gondolatinak fonala öt mégis egy más, hitem szerint az előbbinél íontosabb kérdés megérintéséhez vezeté. Ő t. i. az ügyeknek a királyi tábla előtti megtorlodását orvoslandó, azt hozza ajánlatba, i hogy az igazságügyér mind azokat, kik első fo- I lyamodásu bírósági elnökök kívánnának lenni — | ha erre qualificatióval birnak — szólítsa föl ! kérvényeik beadására s egyszersmind kötelezze őket, hogy a kir. táblánál legalább három hó- | napot mint pótelőadók töltsenek: ez álal a czikkiró szerint — a közpénztár nagyobb ter- j heltetése nélkül nemcsak hogy a másodilletőség j megszabadíttatnék eddig legyőzni nem tudott I hátralékaitól, hanem azontúl a felállítandó kir. törvényszékek leendő elnökeinek is tér nyittat- ! nék magukat kiképezni s a kir. tábla ügyvite- ' lét, általános nézeteit közvetlenül tanulmányoz- | hatni. Engem, mint egyikét a gyakorlati téren ; mozgó jogászoknak \ királyi tábla balhelyzete ! természetesen szintén érdekel, de mi figyelme- i met az érintett czikkben mégis leginkább meg- 1 ragadta, az azon kérdés, melyet czikkiró csupán futólag érintett, mi általa csupán, mint indítványa mellett szóló egyik érv hozatott föl, az első folyamodásu bíróságok szervezésének mikén tje. A felső bíróságok retardatumai, ha rendszeres pereljárással, anyagi törvénykönyvvel, a várakozásnak megfelelő első bíróságokkal s más a magánjog terén hivatásuknak megfelelő módon működő közegekkel birandunk, önmagukban elfognak enyészni s a gyors igazságszolgáltatásnak gátul nem szolgálandanak, de ha a kir. első folyamodásu bíróságok egy szerencsétlenül választott szervezési elvnél fogva oly módon állíttatnának fel, hogy hivatásuknak s az irántuk táplált reménynek meg nem felelhetnének, ha már maga a kinevezési módozat erős bizalmat támasztó zálogául nem szolgálna egy szebb jövőnek, ugy nemcsak a felső bíróságok hátrányai fognak ijesztő gyorsan szaporodni, hanem mi e mulandó rosznál sokkal állandóbb kórt idéz elő, nagyobb fontosságú veszély, az igazságszolgáltatás iránti bizalom ruudittotnék meg s összss törvénykezési viszonyaink emelkedés helyett hanyatlani fognának. Én azt hiszem, hogy ma, midőn az igazságügyér a törvényhatóságokhoz menesztett főlszólitásában azt jelenté ki, hogy az első f. bíróságokat még ez év folyamában szervezni kívánja, egyike azon legfontosabb kénléseknek, melyek a hazai jogászkart legközelebbről érdekelheti, a küszöbön álló kir. első bíróságok szervezésének mikéntje, mennyiben épen e mikénttől függ a hazai törvénykezés jövője. A magyar igazságügyér urnák helyzete a nálunk egészen uj kinevezési rendszer szerint leendő birói kar felállításával szemben a lehető legkényelmetlenebb; ő a kinevezések által a lehető legnagyobb felelősséget vállalja magára anélkül, hogy mint legalább én hiszem — kellő eszközei lennének a siker biztosítására; választásaitól számos évi jövője függ az országnak s talán jövője a nálunk különben sem népszerű rendszernek is. S meg vannak e már állapítva a módozatok, melyek a sikernek legalább némileg garautiául szolgálhatnának ? Kétséget sem szenved, hogy a kinevező hatalomnak a kir. első bíróságok felállitásáuál bizonyos eleve megállapított elveket s módozatokat kell követnie. De melyek legyenek ez elvek s módozatok? A „Jogtudományi Közlöny" mult évi 27. és 36. számaiban e kérdés fölött elmélkedvén, s néhány szokásosabb módozat hiányosságát s az ügyre nézve előnytelen voltát kimutatni igyekezvén, végül azon nézetet nyilvánitám, miszerint egy lefejtő jó birói testület helyzetünkben leginkább ugy állitható elő, ha a kinevező hatalom csupán a törvényszéki elnököket fogná lelkiösmeretes megfontolással kiválogatni, s ha ezen elnökökre bízná aztán az egyes területek bíróságainak ajánlatba hozatalát, ha a kinevező hatalom a helyett, hogy oly óriási munkát vállaljon magára, melyet sikerrel befejezni képtelen, a felelősség elvét használná föl segéd eszközül s magát a felállítandó törvényszékek számarányához képest kiválasztandó férfiakban sokszorozná meg. Én is — mint czikkiró hinni látszik — azt hivém s hiszem ma is, hogy a kir. bíróságok felállítása, szervezése az elnökök kőzbenvetése mellett volna legsikeresebben eszközölhető, de mint a föntebb érintett sorokban, most is ki kell emelnem, hogy e módozattól is csupán az esetben várható kívánt siker, kellő eredmény, ha azon férfiak, kik a hatalom által ilyetén fontos missioval bízatnak meg, beható tanulmányozás s kellő kiösmerés után bízatnak meg s válogattatnak ki a legkitűnőbb szakférfiak sorai közül. Ámde hogyan nyittassék alkalom a ministernek a szakférfiak közöl nem csak azokat, kik önként ajánlkozuak, hanem mindazokat, kiknek megnyerése az ügyre nézve fontos, fölismerhetni, s mily módon eszközöltessék, hogy a kinevező hatalom az illetőket minden oldalról fölösmerhesse, kitanulmányozhassa, mert szerencsés választás, általánosságban, csakis ily módon várható. Czikkiró e kérdésre feleletet ad soraiban, azt hozván ajánlatba, hogy az elnökjelöltek legalább három hóig, mint segédelőadók a királyi táblánál tartozzanak szolgálatot tenni. Ez által megfejtettnek látszik a fönti, fölötte nehéz kérdés, de ha behatóbb vizsgálat alá vesszük tervezetét, rájövünk, hogy az nemcsak hogy nem czéliráuyos, hanem egyáltalán ki sem vihető, hogy ily módon sem az elnökök elő nem állíthatók, sem pedig a kir. tábla hátralékai nem törleszthetők. A kir. bíróságok felállításánál a sikert ép az teszi leginkább kétessé, mi első tekintetre a kinevezési eljárást tetemesen könnyíteni látszik, s ez nem más, mint a concurrensek sokaI sága. Ha a birói állomások a szokásos pályázatok utján szándékoltatnának betöltetni, — meg vagyok győződve, s e meggyőződésemet a felső bíróságok «zaporitásakor előállott csődület is igazolja — minden egyes állomásra nem várt számú pályázó jelentkeznék s pedig nem talán azon ok által indíttatva, mintha valami nagyon gazdagok lennénk a jogászokban s mintha az aspiransok kitűnő hivatást éreznének magukban az ügynek hasznára lenni, hanem legalább is egy nagyrészben azért, mert az illetők ntm éreznek magukban elég erőt személves tulajdonaiknál fogva jövőt biztosítani, mert a birói állást ők oly asylumul tekintik, hova a munka s fáradság elől menekülni önmaguk iránti kötelesség. Ezeket megfontolva, mit gondol czikkiró ur, ha az igazságügyér tervezete szerint, mindazokat, kik maikat az elnöki szék elfoglalására képeseknek vélik, felszólítaná, hogy a három havi segédelőadói kötelezettség felvállalása mellett adják be indokolt kérvényeiket, vájjon azon nem tudom, hány ezer aspiráns közül, kik birói állomásra számítanak, hány maradna el: hány tartaná szerénytelenségnek magát azon hitben ringatni, hogy habár a legprimitívebb képzettséggel is belől eminens törvényszéki elnök sőt ennél még sokkal több is válhatnék? Bizony mondom ugyan kevés, s ezek sem a legyengébbek lenének, mert rég feltalált igazság már. hogy a szellemi korlátoltság legtöbbnyíre bosszantó önhittséggel szokott párosulni, — hanem azok, kik az önbirálati tehetségnek legalább szemérem érzetével birnak. Én nem tudom mit foghatna tenni az igazságügyér ezen légiójával a candidátusoknak, de az világosan áll előttem, hogy közülők épen sokaságuk miatt a rendelkezésére álló rövid idő alatt a jelesbeket ki nem válogathatná s hogy e sereg elnöknek való emberrel szemben ott volna, hol volt, midőn közülök még egyetlen egyet sem látott, neki nem lenne alkalma csak néhányat sem kiösmeri közűlök először, mert sokakra kellvén figyelmét kiterjeszteni, egyet sem vehet közelebbről szemügyre, s másodszor mert a candidátusoknak már segédelőadói helyzete sem alkalmas arra, hogy ők ez állomásaikban kitanulmányoztassanak. Igaz ugyan, hogy ha az illető urak a kir. táblai hátralékainak lemorzsolása tekintetéből előadmányozással bizatuának meg, ok az előadói szakmából s szakképzettségükből némi vizsgát látszanának tenni, de ha megfontoljuk, hogy például az előadmányok helyessége még nem bizonyítja, hogy az az illető előadótól származott légyen, hogy bármily jeles előadó tehetségekkel bírónak bizonyulna is be egyik vagy másik candidátus, ezzel még nincs bizonyítva, hogy az illető egy elnökben okvetlen megkívántató s az előadóéval nem azonosítható képességgel is bir, — ez úgynevezett vizsgázást is eredménytelennek, sőt ha a felett hosszasabban gondolkozunk, épen károsnak fogjuk találni végeredményeiben. Ugyauis, ha az elnökjelölt urak munkásságából komoly hasznokat kívánnánk vonni, ha általuk a kir. tábla hátralékait akarnók feldolgoztatni, ugy köztük az ügydarabokat feldolgozás végett minden utógondolat nélkül ki kellene csztanuuk s őszintén belle kellene nyugodnunk, hogy azok általuk foldolgoztatván az ülésekben előadassanak. Ámde kérdem vájjon lehető s szabad volna e az államtól a felterjesztett s talán a feleknek nem egy esetben életkérdését képező ügyeket a végett osztatni ki némely, e téren kezdő egyének közt, hogy ezek a feldolgozás közben tanuljanak, hogy a csomók helyes vagy helytelen feloldása által vizsgát tehessenek, szóval helyes és méltányos volna e a niütő tanoncz kése alá valóságosan eleven embereket helyezni, hogy azok vagdalása által kitüntesse, vájjon kiadható e számára az oklevél vagy sem? Mit szólnának ebez a felek, kik az első biró sérelmes határzatai ellen egy magassabb értelmi tehetséggel biró testülethez szándékoztak folyamodni, s kik nem egy esetben a másodilletőség határzata ellen épen nem, vagy csak önveszélyeztetéssel nyerhetnek orvoslást ? Nem, ehez az államnak egyáltalán nincs joga s nem volna még akkor sem, ha az által valamely különös előnyöket lenne elérendő. És miben állana ezen előny? Hogy a candidátusoknak segédelőadói miI nőségbeni alkalmazása által az igazságügyérnek