Magyar külpolitika, 1944 (25. évfolyam, 1-3. szám)

1944 / 1. szám - Politikai jelszavak

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA Politikai jelszavak Az utóbibi időben minden államférfiúi találkozás meghozza a maga két kőtáblás kijűtentéeeát Minden államférfiúi utazgatás, minden évforduló alkalom a világ egyetemes alkotmányának kinyilatkoztatására. Hallottuk az atlanti charta szavait. Hallottuk, hogy a háború után nem lesz szükség, felelőm, szolgaság. Hallottuk, hogy minden nemzetnek joga lesz saját felfogása, hagyománya szerint élni. Hallottuk, hocy meg kell mentenünk — füstölgő romok fölött — a világ kultúráját. Azt hihetnők, hogy ezekben a nyilatkozatokban a világ törvénye és békéje lakozik. Pedig, amellett, hogy a háború moslt van a maga teljességében kibontakozásban, nemcsak a szemben álló felek közt van ellenségeskedés. Szinte azt mondhatnók, hogy a szemmel látható és nyíltan hirdetett háború csak függönye annak a mélyebb, sohasem szünetelő mozgalomnak, mely nemcsak a szemben, hanem az egymás mellett álló felek között is folyik. Elég a lengyel-orosz viszályra utalnunk, vagy arra a csendes, de szívós torzsalkodásra, mely de Gaulle és Giraud hívei között, Giraud nemes visz szavonulásával, de Gaulle győzelmével végződött. Rámutathatnánk a kis Libanon állam nyugtalankodására, mely a mögötte feszülő arab érdekeket érezteti. Ezt a felsorolást soká lehetne folytatni. Mindez pedig azt mutatja, hogy a világ sorsát nem lehet általános kijelentésekkel elintézni. A jelszavak nem fölöslegesek, nem voltak azok a múltban, nem lesznek a jövőben sem. A jelszavak parancsoló útmutatást adnak az elmének, de nem feledtetik el a nemzetek sajátságos érdtkeit. Főként pedig nem teszik fölöslegessé a legmagasabb diplomáciai művészetet, sem pedig nem bénítják meg a valódi erőt. Talán nem is volna jó, ha a jelszavak egyúttal olyan varázsmondások is lennének, melyek fölöslegessé tesznek minden elmebeli munkát és erőkifejtést. Ha bízunk is a jelszavakban, ne bízzuk rá minden érdekünket és a jelszavak kimondása után ne tegyük ölbe kezünket, gondolván, hogy kiröppentve jelszavainkat, most már nyugodtan várhatjuk a jelszavak megtestesülését. Ne higgyük azt, hogy a jelszavak helyettünk is gondolikoznak, eselekesznek. A jelszó gyakran csak kívánság és a passzív, várakozás a jelszó kimondása után sokszor nem más, mint az ország érdekeinek cserbenhagyása. Tekintsük azokat a kormányokat, melyek föld nőikül is. nép nélkül is, teljes diplomáciai tevékenységet fejtenek ki, harcolnak sereg nélkül, s nem elégesznek meg a jelszavak általánosságaival Emlékezzünk Wilson tizennégy pontjára, melyben csodavárással hittünk s melyet ma is balsorsunk okozójának hiszünk. Pedig nem Wilson tizennégy pontja volt a hibás. E tizennégy pont csak kiáltás volt a viharban. Mi azonban azt hittük, hogy e tizennégy pontban, elvileg, bent lóvén védekezésünk, .mentve vagyunk minden akciótól. Ninos jelszó, mely fölmenthetne minket! a diplomáciai nemzetközi munkásságtól. Sem charta, sem értekezlet nem menthet meg bennünket saját munkásságunk nélkül. A tétlen nemzet — halott nemzet, holtabb, mint az, melynek földjét elfoglalták, népét rabságba ejtették, halálba küldték. Régi tétlenségünk keserű gyümölcseit még most is érezzük. Még most is hangoztatjuk, hogy Wilson tizennégy pontja csapda volt számunkra. Csapda volt, mert rábíztuk magunkat, tétlen várakozással és hagytuk, hogy a történelem erői lecsapjanak ránk. Még ma is nagyobb a szemrehányás, a Wilson-i pontokkal szemben, mint önmagunk kárhoztatása. Most azonban már világosan láthatunk. Számtalan példa van előttünk. Látjuk, hogy ninos nemzet, leigázott vagy szabad, háborúban vagy békében álló, mely ne követne el mindent jogai érvényesítésére. Minden cselekedet, lássék bár ügyetlennek, hiábavalónak, túlzottnak vagy gyengének, többet ér a tétlen várakozásnál. Mert minden cselekedet jele a nemzet elevenségének. Minden cselekedet érzelmeket, szimpátiát kelt. Az utóbbi időben sokat beszéltek arról, szeretik-e, s ha nem, miért nem szeretik a magyart. Mjég nincs száz éve, hogy nem kellett ezen tűnődnünk. A kossuthi szimpátia révén nagy magyarbarát hullám borította el a világot. Hogyan gazdálkodtunk ezzel a magyarbarátsággal? Eltékozoltuk, — mert tétlenek voltunk. Előbb Wilsont s ennek előtte Ausztriát okoltuk. Eltűntünk Ausztria mögött, mert tétlenek voltunk, vagyis — nemzetközileg — nem. voltunk. Nem voltunk a békeszerződések előtt, nem tuduk magunkra vonni a figyelmet; álmosan és ásítozva osztottak fel bennünket, kevesebb részvéttel, mint ahogy a szakács a csirke nyakát vágja el. Ennyi tanulság után, további tétlenségünk nem volna menthető. Hiszen mindenütt, ahol a magvarság bemutatkozott, tudományban, művészetbe:., vagy a revízióért való küzdelmében, rendkívüli szimpátiára tett szert az egész világon. Ha jó és szép jelszavak röppennek ki, örüljünk neki, de tudnunk kell, hogv a jó és szép jelszó csak részben kötelez. A jelszó csak útmutatás. Azt mutatja, milyen irányban kell haladni, de semmit sem mond annak, aki dolgozni, harcolni nem akar. A jelszó szinte felszólítás arra. mutasd mfeg magadat, mondd meg ki vagy, mik az érdemeid, mik ,a vágyaid, kívánságaid. Állj ki mellettük és érvényesítsd. A jelszó az ige nagy hatalmát mutatja, de nem int a némaságra, hanem felszólít a beszédre. A jelszó csak egy nagy kórus minduntalan felbukkanó motívuma, de nem a némák szája. A jelszó nem beszél helyettünk és még kevésbbé cselekszik helyettünkA jelszó nagy erő és nem igen van államférfiú, aki lemondana róla, de az a nemzet, mely egyetlen jelszótól szépet álmodva, a valóságról megfeledkezik, nem osodálkozihatik, ha mozdulatlanságából és álmából felérezve, megváltozott, nélküle és kárára megváltozott világot talál a régi helyén.