Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 4. szám - A szolnoki arckép

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM. 4. S Z. BUDAPEST 1943 A szolnoki arckép A magyarság, szerte az országban, maga elé akarja varázsolni annak emlékét, akinek élete a magyar férfisors szimbóluma. Képek, szobrok hirdetik emlékét Horthy Istvánnak, aki a magyar sors teljességét vállalta. Most legutóbb, Szolnok vármegye idézte, arcképének leleplezésével, az ifjú hőst, aki e megyéből eredt s aki — holtában is — vezetője marad megyéiének, hazájának. Szolnok azt a büszkeséget érezheti, hogy nagy fiat adott a hazának és az emlék, melyet minden magyar vitéz Horthy Istvánról szívében hordoz, Szolnok előtt kétszeresen forró, fájó és lelkesítő. Ha a történelem nagy távlatába állítjuk vitéz Horthy István képét, megtaláljuk benne a sugalló erőt, mely — hősi áldozatán túl — a magyar alkotó erőnek vezetője és fölemelője. Vitéz Horthy István a hősi és a teremtő munkára készülő magyarságnak egyaránt példaképe. A magyarság nagy, legfontosabb kérdéseinek egyike, a közlekedés, melytől jövendő sorsunk függ. összeforrott Széchenyi István, Baross Gábor neve után vitéz Horthy István nevével, akaratával, sorsával is. Vitéz Horthy István, ha nem is élhet a magyar jelenben, él szellemében és útmutatásában a magyar jövőben. Mit akart vitéz Horthy István a nemzettől? Milyen sorsot, milyen jövendőt szánt neki? Mintahogy dicsőségesen kormányzó atyja a tengert kívánta a magyar horizont elé feszíteni, Horthy István is szerette a nagy távlatot. A tenger és a levegőég: ez a két elem megszünteti a szárazföld zártságát és az országnak megadhatja azt a nagyvonalúságot, melytől szárazföldi, zárt helyzetében, örökre megfosztottnak látszhatott. Vitéz Horthy István ezt a nagyságot, ezt a messze tekintő és ható akaratot oltotta nemzete szívébe. Az olyan nemzet, mely ezt megérti, mint ahogy a magyarság megértette, soha többé nem lehet elzárt, kicsinyes, helyi jelentőségű: helye van és helye lesz az egyetemes politikában. Vitéz Horthy István nemzetének e magas síkba lendítését úgy végezte, hogy nemcsak a célt, az útat és módszert is megmutatta! Nagy volt a nagy müveknél és kicsinyeknél egyaránt. Módszeres munkája azonban nem lett volna nagy és teljes sikerű, ha nem tudott volna egy varázslatos titkot: serkenteni tudta a magyart tökéletes munkára. A nehéz, szervező, teremtő munkába belevitte a magyar virtust. Éppen ezért, sugalló ereje a legtöbb eddigi közlekedéspolitikusénál nagyobb és maradandóbb. Széchenvi a külföldet idézte a magyar képzelet elé, de a magyart, ha nem is tagadja meg az elismerést a külföldi példáktól, ez nem ragadja tettekre. Baross Gábor megajándékozta a nemzetet az olcsó vasúti közlekedéssel, de ezzel sem emelte ki passzivitásából a tettek irama felé. Vitéz Horthy István ütötte meg először azt a hangot, melynek a magyarság nem tud ellenállni. Rámutatott a lehetetlen, az alig legyőzhető nehézségekre. Ö találta meg a magyar technikai alkotó erő márciusi hangját, a közlekedésügyi „Talpra magyar"-t. A magyar virtust ébresztette fel. Utalt a legnehezebb, szinte lehetetlen feladatokra, — és a magyarság nem tudott ellenállni neki. Minden kérdést, amire Horthy István rámutatott, megoldott a legnehezebb feltételek között. A munka, ahogy Horthy István sugallta, ünneppé változott, nemes versengéssé, szinte nemzeti olimpiásszá és ezzel együtt, a nemzet idegeiben örök akarattá. A vasút, autó, útépítés, repülés. A legmagasabb szervezetei egész a diákok szorgos munkájáig, a földmunkások és tervezők munkája mind magán viselte, viseli és viselni fogja Horthy István súgallatának meg nem lassuló ritmusát. Vitéz Horthy István tragikus hirtelenséggel hagyott itt bennünket, de mint a márciusi ifjak, örök kincsünkké, vezetőnkké vált. A magyarság, mint a szabadság kérdésében, a modern gyakorlati életben sem lehet passziv és öntudatlan. A magyar virtus életre kelt és nem apadhat el. A nemzet színképe összetettebb, ragyogóbb lett, távlata messzebb nyúló, jelentősége megnövekedett. A nemzet, büszkén valljuk ezt, vitéz Horthy Istvánnak köszönheti. A szolnoki arckép ezzel a vigasszal szól a családhoz, a nemzethez, mindnyájunkhoz, akik vitéz Horthy Istvánban a szeretett fiat, az ifjú hőst vesztettük, de az örök példa- és útmutatót nyertük.