Magyar külpolitika, 1943 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 2. szám - Finnország változatlan külpolitikája

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA diplomácia formai tudományának továbbadójánál. Tágíthatja a rábízattak látókörét és, közvetve és közvetlenül, száműzheti azt a malomalatti magatartást, mely eszmék híján, megfosztja a külpolitikát és a külpolitikust munkája jelentőségétől. Csak az eszmék külpolitikája bátor és egyúttal ió külpolitika. Az ország, melynek külpolitikája jelentéktelen, nem számít a népek nagy együttesében. A magvar diplomáciának lehetnek politikai, gazdasági, művészeti vonatkozásai. De nem lehet egyetlen olyan vonatkozása sem. mely ellentmond a szentistváni magyar külpolitikának. A magyarság Szent István eszméi által él s ezek nélkül elfonnyad, eltűnik. A magyarságnak szüksége van Szent István külpolitikájára és Európának— s az egész világnak — szüksége van a szentistváni politikájú magyarságra. A magyar diplomatát-: iskolája, mely minden bizonnyal ezt a szentistváni szellemet hirdeti és hordozza, nagy nyeresége lesz a nemzet igazi művelődésének, szellemének, más szó\ al jövendő fennmaradásának, életének. Marius. Finnország változatlan külpolitikája. Irta: Neller Mátyás. Finnország az utóbbi hetek folyamán fokozottabban foglalkoztatta és foglalkoztatja a nemzetközi politika érdeklődését. Hírek és álhírek, jelentések és találgatások rajzainak Helsinki körül. Ez önmagában is bizonyítja, hogy e lélekszám szerint kis, de lelkében oly nagy nép a nemzetközi események sodrában el nem hanyagolható szerepet játszik. Ugyancsak a közelmúlt időben mind finn, mind pedig magyar részről több megnyilatkozás történt, több olyan hivatalos és félhivatalos kijelentés hangzott el, amely szerint a két testvérnemzet továbbra is töretlen barátsággal halad együtt azon az úton, amelyet a történelem számára kijelölt. A magyar és a finn népet nagy földrajzi távolság választja el egymástól, de a messzeséget áthidalja egyfelől a mindkét nép lelkében élő rokonsági érzés, másfelől pedig az a csodálatos hasonlatosság, amely történelmi fejlődésükben megmutatkozik. Más viszonyok, eltérő földrajzi és politikai körülmények között, de nagyjából hasonló nemzeti feladatokkal, nehézségekkel és problémákkal küzd a két nép évszázadok óta. Ez a hasonlatosság pedig ismételten és szembeszökően mutatkozik meg most, amikor finnek és magyarok egymás oldalán állanak. A finnek egyik legjellemzőbb nemzeti vonása az a meg nem alkuvó szabadságszeretet, amely éppen úgy jellemzi a finn, mint a magyar történelmet. A finnek, akárcsak a magyarok, nagyhatalmak szomszédságában élnek, s ennek következtében évszázadokon keresztül arra kellett törekedniök, hogy e külső nyomással szemben megőrizzék faji és nemzeti mivoltukat és országuk számára a lehető legnagyobb szabadságot biztosítsák. Nagyrészben e belső szívós ellenállásnak lehet tulajdonítani, hogy bár a svéd fennhatóság után orosz uralom alá kerültek, és a centralizáló hajlamú cári Oroszország keretei között éltek, bizonyos függetlenséget biztosíthattak maguknak. Szentpétervár kormányai belátták, hogy oroszosítási törekvéseikkel sikert aligha érhetnek el, úgy, hogy közigazgatási, kulturális és vallási téren megvolt a finn önkormányzat, amelynek élén miniszteri rangban cári kormányzó állotot. Természetes, hogy e különleges helyzetért állandó és megújuló erőfeszítéseket kellett tenniük, a finn történelem valóságos sorozata a kisebb-nagyobb szabadságharcoknak és szabadságmozgalmaknak, amelyek kedvező hatása annyiból kétségtelen, hogy az egész népet szoros egységbe kovácsolta össze, kifejlesztette az egymásra utaltság és egy összetartozás érzését, eltüntette a válaszfalakat a társadalmi rétegek között és kiirthatatlanul megalapozta azt a demokráciát, amely a mai finn államnak is föltétlen alapja. A cári Oroszország összeomlása meghozta az évszázadok óta táplált finn remények teljesülését, lehetővé tette a szabad, független, demokratikus finn köztársaság megalakulását. Ez a folyamat sem lett a sors könnyű ajándéka, a finneknek ezért is keményen meg kellett harcolniok, annál is inkább, mert akkoriban — az első világháború vége felé — három nagyhatalomnak, a bolsevizálódó orosznak, a végső háborúvesztés előtt még nagy erőket kifejtő németnek és az Észak-Finnor szágban partraszállott szövetségeseknek ütközőpontjába kerültek. A finnek ekkor arról is tanúbizonyságot tettek a történelem előtt, hogy nem esupán hős és elszánt katonák, de politikai érzékkel is rendelkeznek. A három irányból egyidőben érkező nyomással szemben is helyt tudtak állani, amit e kis nép pusztán katonai erőkifejtéssel nem tudott volna megvalósítani. Finnország - körülbelül egyidőben a bár megcsonkított, de Ausztriától elszakadt magyar önállóság megvalósulásával, — az első világháború után lépett a szuverén államok sorába. Kezdetben, az államalakulás első vajúdásaiban, még voltak kételyek, vájjon monarchikus, vagy köztársasági alapokon építsék-e fel a finn jövendőt, de azután hamarosan győzött az a demokratikus irányzat, amely a köztársasági államformát választotta, ahol ez a demokrácia azóta is minden tiszteletet kiérdemlő fejlődést ért el. A finnek egész történelmük folyamán bebizonyították, hogy tudnak harcolni, de államalkotásuk kezdetétől fogva hangoztatták, hogy igazi céljukul a békét tekintik. A finn külpolitika alapelve a köztársaság megalakulása óta az volt, hogy az ország függetlenségét, rendjét és békéjét oltalmazza és a nyugodt munka lehetőségét biztosítsa. Az ország semmi egyebet nem akart, mint azt, hogy a környező hatalmak engedjék belső erőinek kifejtését. Helsinki mereven elzárkózott minden imperialista törekvéstől, kívül akart maradni a nagyhatalmak minden ilyenirányú vetélkedéséből, nem