Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1942 / 7. szám - Dél-Amerika és a háború
MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 sószükségletének 40 százalékát fedező sóbányák sokezer ruszin családnak nyújtottak megélhetést. Az Egan Ede elnöklete alatt működő Hegyvidéki Bizottság széles alapokon kezdte meg a kárpátaljai szövetkezeti élet kiépítését és a háziipar fejlesztését. Igen jelentős szerepet játszott a ruszinok élelmiszerellátásában a kárpátaljai munkásságnak a nyári alföldi mezőgazdasági munkákban való részvétele. Évente 8—15.000 ruszin munkás vándorolt le az Alföldre, hogy családja egész évi gabonaszükségletét megkeresse. A trianoni békeszerződés elsősorban ez utóbbi kenyérkereseti lehetőségtől fosztotta meg Kárpátalja népét. Az első csapás után következett a virágzásnak indult kárpátaljai ipari élet lassú elsorvasztása. A csehszlovák köztársaság gazdasági életképtelensége ugyanis csakhamar bebizonyosodott. A rendkívül intenzív termelést folytató cseh, morva és sziléziai iparvidék természetes piacait, köztük elsősorban Magyarországot, — a vámháború, illetőleg a Magyarországgal szemben folytatott szűklátókörű kereskedelmi politika folytán, — elvesztette s így új piacról kellett gondoskodnia. Cseh kormánykörök figyelme ekkor Szlovákiára és Ruszinszkóra fordult, s elhatározták, hogy e két országrészt desindrustrializálják, annál is inkább, mert hiszen az új állam mezőgazdasági cikkekben nagy szükséget látott, s Prágában úgy vélték, hogy a Magyarországtól elszakított területeken sikerrel térhetnek át mezőgazdasági termelésre. Az ipari üzemeket tehát egymásután szüntették meg (az ungvári ipari felügyelőség területén csak 1928-ban 14 üzemet szüntettek be), minek következtében a munkások ezrei maradtak kenyér nélkül. A kárpátaljai fa értékesítését úgy nehezítették meg, hogy a fa vasúti tarifáját sokkal magasabban állapították meg, mint bárhol a szomszédos államokban. A mezőgazdasági termelést vetőmagkiosztó akciókkal akarták elősegíteni, de ezen is csak az agrárpárt hivatalos szervei kerestek. A ruszin kisgazdák viszont tönkrementek. Az inség évről-évre növekedett, mert hiszen a sovány földek vajmi kevés élelmet nyújtottak a népnek. A gazdasági helyzet fokozódó romlása felett érzett elkeseredést a csehszlovák kormány kultúrális intézmények létesítésével akarta levezetni. A helyi nemzeti kultúra ápolása címén három irányzat küzdött egymással és egymás ellen közel két évtizeden keresztül: az ukrán, a nagyorosz és a ruszin. A prágai kormány nemcsak, hogy örömmel látta e pártpolitikai harcot, hanem idegen elemek, ukránok és oroszok bevándorlásának elősegítésével még csak szította azt. A munkanélküliség és az éhezés által elkeserített nép jó anyag volt politikai kalandorok, kommunista agitátorok számára. Ezen az alapon sikerült azután egy olyan iskolapolitikai káoszt teremteni, hogy azzal ugyan egyik párt sem volt megelégedve, viszont a prágai kormány büszkén hangoztatta a nagyvilág előtt, hogy ő helyt ad minden sajátos népi kultúrális törekvésnek. Arról persze a külföld már nem-igen szerzett tudomást, hogy e kitűnő iskolákban, — melyek „a magyar kormányok által elmulasztott műveltségbeli hiányokat voltak hivatva pótolni" — legtöbb helyen képesítés nélküli tanítók oktattak. E tárgyban nem egy memorandum érkezett Prágába, a hibák orvoslásáról azonban már nem szól a krónika. 1931-ben pl. 350 olyan fiatal tanító működött Kárpátalján, akinek nem volt meg a tanítói oklevele. A cseh kormánynak azonban nem is az volt a célja, hogy a kárpátaljai nép műveltségi, színvonalát emelje, hanem sokkal inkább, hogy beléjük nevelje a saját politikai nézetét. így festett hát az a paradicsom, amit Benesék Amerikában az ott élő ruszinok előtt Kárpátalja népének Ígértek. Aligha volt érdemes a jóhiszemű amerikai ruszinoknak óhazájukbeli testvéreik ilyen „felszabadításáért" küzdeniük. Dr. Jendrassik Borbála Dél-Amerika és a háború. írta: Dr. Sármándi Sándor. Az elmúlt világháború Dél-Amerika tevékeny beavatkozása nélkül zajlott le. Talán azt is mondhatjuk, hogy abban Latin-Amerika meglehetősen érdektelen volt. A most folyó háborúban azonban rnás a helyzet. Éppen ezért érdemes felvetnünk a kérdést: gyakorolhat-e Dél-Amerika egyáltalán befolyást a mostani háborúra? Első percben talán magától értetődőnek tűnik, hogy a délamerikai befolyás legalább is nem lehet túlnagy. Aligha lehet kétségbevonni, hogy a nagyobb arányokban kibontakozó tengeri ütközetekbe Dél-Amerika is beleszólhat, továbbá ismeretes mindnyájunk előtt e déli földrésznek gazdasági ereje, mely a nemzetközi kereskedelmi életnek számottevő tényezője és legalább is a gazdasági háborúba van beleszólása. (Utóbbi jelentősége talán nagyobb, mint első pillanatban gondolnók.) Mégis, mintha nem is indokolatlanul, azt a megjegyzést lehetne tenni: ez a legtávolabb fekvő földrész, továbbá csekélyebb a terjedelme, semhogy óriási világhatalmak megütközésébe beleszólhatna. Az utóbbi esztendőkben, különösen a túlnépesedéssel kapcsolatban, ismételten hangsúlyozták, hogy Dél-Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. Nem lehet e kérdésre addig határozott választ adni, amíg egyes kivándorlók aránylag könnyű érvényesülését áll csak módunkban ellenőrizni. Ami egyeseknek sikerül, az igen könnyen csődöt mondhat tömeges települések esetén. De feltételezve is a délamerikai lehetőségek helyességét, ebből nem lehet a földrész nemzetközi súlyára következtetni. Dél-Amerika nyújthat megélhetési lehetőséget bármely földrészről odakerült embernek, ezzel még nem befolyásolja az egyes államok politikai és gazdasági súlyát. Éppen ezért DélAmerika politikai és gazdasági erejének nemzetközi befolyását a letelepedési lehetőségektől teljesen függetlenül kell megvizsgálnunk. Legelőször tehát azt kell felvetnünk: van-e DélAmerikának politikai ereje? Amióta az USA belépett a most folyó háborúba, Északról állandóan növekszik a nyomás, mely Dél-Amerikát bele akarja vinni a háborúba. A délamerikai államok felfogása több tekintetben nem egységes, de éppen a közös amerikai blokk kialakulásának kérdése bizonyítja önmagában is azt, hogy nem lehet lebecsülni e déli földrész súlyát és a most folyó