Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 4. szám - Az Egyesült Államok világpolitikája

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 t én el cm a múlt század negyvenes éveinek bizonyos kilengései felet! is ítélt már, hiszen ezért van az, hogy Széchenyi Istvánnak akadémiai beszédet olyan sokra beesüljük és valóban providcnciálisnak tartjuk. Ámde bánmilyen szigorú mértékkel mérjük is a multat, egyet ne felejtsünk cl: a nemzetiségi középosztálynak egy része, a hazai német középosztálynak pedig túlnyomó része azért olvadt be olyan könnyen és olyan büszkén a magyarságiba, mert azt a szabadság népének tartotta. Beolvadásával tulajdonképen erősíteni akarta a szabadság frontját. Ha a magyarságnak a múltban olyan sokszor sikerült a szabadságért folyó küzdelmével a világ elismerését és megbecsülését elnyernie, ha a szabadság-eszme volt az az erő, amely a nemzetiségeket mind a rendi korszakban, mind az ujabb alkotmányos időben a magyarsággal összekovácsolta, ha az egyenlő szabadság elve, az unaeademque libertás volt a szentistváni államforma megvalósításának tulajdonképpeni előfeltétele, mi okunk kételkedni abban, hogy ennek az eszmének a jövőben is meg lesz az átütőereje, hogy annak érvényesítése útján a nemzetiségekkel való együttműködést éppen úgy fog sikerülni biztosítani, mint olyan sokszor a múltban? Valóban nincsen okunk ebben kételkedni és az állam vezetéséért felelős tényezők nem is kéte'kednek benne. Hiszen Kállay Miklós idézett cikke is hitvallás a szabadság eszméje mellett, mint felismerése az eszme jelentőségének a nemzet jövője, de különösen a szentistváni államforma biztosításának szempontjából. A délvidéki magyar-ághoz intézte szavait, de azokon keresztül a nemzetiségekhez is, amelyeknek tudtul akarta adni, hogy a magyar állam tudja, milyen erkölcsi erő rejlik a szabadság eszméjében, és tudja egyben, hogy annak kisebbségpolitikai szempontból is milyen rendkívüli jelentősége van. Nem hisszük, hogy volna, aki kételkedik állításunk igazságában, a szabadság-eszme jelentőségében. Bizonyára annak sem fog senki ellentmondani, hogy a magyarság a nemzetiségeket legerősebben akkor tudja magához láncolni, vezető pozícióját a nagyobb Magyarországban akkor fogja végleg biztosíthatni, ha a jelenben és a jövőben is vállalja történelmi hivatását: magasan viszi a szabadság zászlaját. Egy tekintetben azonban lesznek kételyek, ellentmondás is lehetséges: és ez a szabadság modern fogalma. Tudjuk, hogy a szabadság esizméje a múltban olyan formákat termelt ki, amelyek nem váltaik mindig előnyére a nemzetnek. Hiszen korunkat éppen az jellemzi, hogy minden téren lebontani igyekszik azokat a falakat, amelyeket a szabadság nevében építettek, végelemzésben azonban az igazi népi erők kifejlődésének és a társadalmi igazság érvényesülésének képezték akadályát. A liberalizmus szabadiság-formájáról korszakunk egyöntetűen megállapította, hogy az nem szolgálta mindig a nemzetek érdekeit, sőt sok esetben éppen kárára volt. Ezt még olyan országokban is kezdik elismerni, amelyeik még nem tértek le teljesen a liberalizmus teremtette életformákról. Mindebből azonban távolról sem következik, hogy a szabadság lényege és jelentősége megváltozott. A szabadság az emberi természettel függ össze és mennél magasabb szellemi és erkölcsi szintre emelkedik az emberiség, annál inkább válik szükségletévé a szabadság, amely az emberi méltóságnak velejárója. Nem a szabadság fogalma változott meg, nem a szabadság eszméje vesztett értékéből, hanem csak azok a politikai formák, amelyek a szabadságot hivatva vannak megvalósítani. Nem akarunk itt ezekkel a formákkal foglalkozni. Nem is lehet erre a kérdésre olyan könnyen megfelelni. Annyit azonban mégis leszögezhetünk: nem kell ahhoz a társadalombölcselet rejtelmeibe belemerülni, hogy megállapítsuk, mit nem lehet szabadságnak nevezni, milyen politikai formák jelentik a szabadság tagadását. A magyar közvélemény kezdi lassanként az új kisebbséigpolitikai szemléletet magáévá tenni. Hogy azzal teljesen célt érjen, a magyarságot és a nemzetiségeket a szentistváni szintézisbe összeolvaszthassa, szükséges, hogy változatlanul magasan tartsa a szabadság zászlaját. Akinek pedig kételyei vannak, hogy mit kell ma szabadság alatt érteni, az mélyedjen el a magyar történelemben, abból meg fogja tanulni, mit jelent a szabadság, de azt is, hogy a mindenkori korszellemnek megfelelően hogyan kell azt érvényesíteni. Az Egyesült Államok világpolitikája Irta ; Lukács György II. Az 1918. évi február 11-én az Egyesült Államok kongresszusához intézett elnöki üzenet, amely válasz volt a béke tárgyában kiadott német és osztrák-magyar nyilatkozatokra, a következő 4 pontot tartalmazza: 1. A végleges rendezés minden részletének az igazságosságon kell alapulnia és az állandó béke biztosítására legalkalmasabb intézkedéseket kell tartalmaznia. 2. Meg kell szűnnie annak, hogy a népek és tartományok alkudozás tárgyai legyenek és egyik szuverenitás alól a másik alá tereitessenek át, mint közönséges ingó javak vagy mint figurák a sakkjátékban. 3. Ebben a háborúban nem szabad oly területi intézkedéseket tenni, melyek nem a lakosság érdekeit, hanem a versengő államok igényeit elégítik ki. 4. Minden jól megalapozott nemzeti igényt a legteljesebben ki kell elégíteni, de vigyázni kell, nehogy újabb ok adódjék egyenetlenségre, vagy pedig régibb egyenetlenségek támadjanak fel, amiből idővel Európa és a világ békéjének megzavarása származhatik. * Ilyen előzmények után, amelyekből méltányos elbánásra lehetett számítani, kényszerített rá az antant a központi hatalmakra olyan kíméletlen fegyverszüneti feltételeket, amelyek lehetetlenné tették, hogy a központi hatalmak a béketárgyalá-