Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1942 / 3. szám - Románia és a balkáni orosz törekvések
MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 hajóknak a nyílt tengeren történő feltartóztatásában, átvizsgálásában és bizonyos esetekben (blokádtörés, dugáruszállítás vagy az ú. n. semlegesellenes támogatás eseteiben) zsákmányolásában állnak. Általuk valósul meg leginkább az ú. n. gazdasági háború. Mindezekre az ú. n. tengeri zsákmányjog részletes szabályokat képezett ki, amelyeknek bemutatására azonban helyszűke miatt ehelyütt nem vállalkozhatunk. (L. közelebbről: Polzovics: A gazdasági háború és a nemzetközi jog, Külügyi Szemle 1940. évf.) (Folytatjuk) Románia és a balkáni orosz törekvések frta: Ajtay József Az Antonescü tábornagy vezetése alatt álló Rümánia Németország oldalán hadbalépett Szovjet-Oroszország ellen, hogy visszafoglalja a tőle röviddel ezelőtt fegyveres erővel elvett Besszarábiát és Bukovinát. A XIX. század folyamán „Észak rémes árnya" ismételten ráborult az aldunai oláh fejedelemségekre, megsemmisüléssel fenyegetve a szlávság tengerétől körülvett rumánságot nemzeti és állami létében egyaránt. Az 1877. évi orosz-török háborúban Károly fejedelem a rumán haderőt a törökök ellen vonultatta fel és hathatósan segítette a kimerült orosz hadsereget a végső győzelem kivívásában. A jutalom mégis az lett, hogy az orosz szövetségestárs elragadta Besszarábiát és igen csekély ellenértékül Dobrudzsa északi részét juttatta a megalakuló rumán királyságnak. Azóta is súlyos sérelemnek tekintették mindig a vezető román államférfiak (Kogelniceanú, Joan Bratianú, Carp, Sturdza, Marghiloman) és a nacionalista rumán közvélemény Besszarábia elszakítását a rumán államtól. Ez a kérdés szerepet játszott akkor is, amidőn ezelőtt 28 évvel, az első világháború kitörésekor Rümániának döntenie kellett, hogy a központi hatalmak, avagy az antant és így Oroszország mellé álljon-e. A rumán irredentizmus akkortájt élte virágkorát és mindkét álláspontnak voltak fanatikus hívei aszerint, amint egyeseket vágyálmaik inkább Erdély és Bukovina felé vonzották, avagy a teljesen orosszáválás lejtőjére jutott Besszarábia visszaszerzését tartották rumán nemzeti szempontból mindennek előtt valónak. Az oroszellenes hangulatot akkor leginkább Stere Constantin cikkei és tanulmányai fűtötték. Elismert szakértője volt az orosz kérdésnek, hiszen hosszú ideig Besszarábiában élt és közvetlenül tapasztalta, hogy a könyörtelen orosz elnyomatás súlya alatt mily rohamosan szlávosodik el a görögkeleti egyházhoz tartozó besszarábiai rumánság és olvad bele az államalkotó orosszal fajilag és nyelvileg közelrokon és ugyancsak görögkeleti vallású besszarábiai ukrán lakosságba. A besszarábiai származású kiváló rumán publicista alapos történeti és külpolitikai tájékozottsággal és erős nemzeti érzéstől fűtött mélységes meggyőződéssel tárta fel honfitársai előtt azt az állandó, rendkívül súlyos veszedelmet, amely a rumán államot és nemzetet végzetesen fenyegeti a Nagy Péter cár óta dél felé megindult, a Balkán és a tengerszorosok meghódítására irányuló nagyorosz hódítási törekvések részéről. Ezt a százados nagyorosz terjeszkedési politikát ma még megtetézi a bolsevista veszedelem is, amely a nyugati kultúra és a keresztény vallás megsemmisítésére tör. Ma tehát Stere Constantin messzetekintő politikai fejtegetései fokozott érdekességre tarthatnak számot és tanulságosak elsősorban a közvetlenül érintett rumán nemzetnek, de általában az egész Nyugat-Európának szempontjából is. Németországgal kapcsolatban Stere rámutatott már akkor arra, hogy e hatalom és Rümánia között számos gazdasági és politikai érdek tekintetében közösség állapítható meg. Németország — fejtegette Stere — nem törekedhetik közvetlen hódításokra a Balkán-félszigeten. Akcióiban kénytelen Közelkeletnek ama államaira támaszkodni, amelyek helyzetüknél fogva nem eshetnek kikerülhetetlen összeütközésbe vele. Ennek következtében magának Németországnak is érdekében van, hogy ezeknek az államoknak részére biztosítsa nem csupán a szabad nemzeti fejlődést, hanem azokat minél nagyobb politikai erőhöz és anyagi fejlődéshez juttassa. Abban az esetben, — írta 1915-ben Stere — ha Oroszországot a központi hatalmak legyőzik és eltávolítják a rumán határoktól, akkor Rümánia számára — megnagyobbodva a visszaszerzendő Besszarábiával, hatalmában és tekintélyében gyarapodva, cselekvésében szabadon és mint a Balkán legelőrehaladottabb, legerősebb állama — nemzeti jövőjének minden lehetősége szélesen feltárul. Stere szembenállott azok hiszékeny képzelődésével, akik kétségbevonták az orosz veszedelmet, a cárok birodalmának terjeszkedési irányzatát és hódító törekvéseit. Stere a történelem beszédes tanulságaira hivatkozott és honfitársainak emlékezetébe idézte, hogy Nagy Péter cár óta, 1711-től kezdve az orosz hadsereg nyolcszor lépte át a rumán határokat, így 1739. és 1769-ben, amikor az orosz csapatok közel öt évig maradnak rumán területen. Továbbá 1789-ben, amikor csak három év multán vonulnak el. Majd 1806-tól 1812-ig tartják az oroszok megszállva az oláh fejedelemségeket. Ekkor kötötték meg Bukarestben azt az orosz-török békét, amely elrabolta Besszarábiát. Ezután újra hatévi orosz megszállás következett 1828—1834-ig, majd pedig újra 1848—49-ben. Ugyanez ismétlődött az 1853tól 1856-ig terjedő négy év alatt és végül 1877-ben. Ilyenképpen a XVIII. és XIX. sz. folyamán igen sokszor taposták orosz haderők a rumánok földjét. Csupán 1879. óta mentesült Rümánia az orosz hadsereggel való közvetlen érintkezéstől, amikor Oroszországot a távolkeleti ügyek foglalkoztatták és kötötték le. Az egyes orosz inváziók közötti időköz jóval kisebb volt, mint két-két évtized és nem volt olyan nemzedék, mely ne élt volna át legalább egy-egy orosz betörést. Ezeknek a megismétlődő kísérleteknek mélyen fekvő okaira világot vetnek azok a diplomá-