Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 2. szám - A semlegesség mai helyzete és jövője

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 mozdítására. Ezt a magasabbrendű missziót kívánták szolgálni az első világháború idejében többek között az Amerikai Egyesült Államok és a Szentszék, e háborúban azonban valamennyi nagyhatalomnak korai háborús beavatkozása következtében és a kis államoknak ilyen kényes fela'dattól való érthető tartózkodása folytán már csak az apostoli Szentszék. Végezetül magasabbrendű, egyetemes emberi feladatot látnak el a semleges államok a kívülük dúló háború során is akkor, amikor olyan emberbaráti és szociális érdekek szolgálatát vállalják, amelyeket a szembenálló háborús felek hozzájuk hasonló eredményességgel éppen hadiállapotuk miatt nem végezhetnek. A háborús sebesültek és betegek adatainak megállapítása, a hadviselőkkel közlése és nemzetközi nyilvántartása, a harcképtelenné vált sebesültek kicserélése, a hadifoglyok sorsának envhítése, ínséggel vagy ragállyal sújtott háborús területek istápolása, stb. mindmegannyi feladat, amely csak semleges helyről és semleges eszközökkel intézhető el sikeresen. A háború idejében is fennmaradó és megóvandó humánum erkölcsi imperativusza mindeme feladatok ellátását egyetemes emberi kötelességgé teszi, amely kötelességből a semleges államok mindig bőven ki is vették részüket. Különösen az állandó semleges ség kiváltságával övezett Svájc bizonyult erre alkalmasnak, mint olyan nem háborús ország, amely hadi cselekményektől nemcsak esetenkint egy-egy háborúban, hanem állandó elhatározása és egyetemesebb hatályú nemzetközi szerződések biztosítéka alatt mindenkor mentes. Innen fejti ki fel nem becsülhető működését a háborús sebesültek és betegek, valamint a hadifoglyok sorsának enyhítését szolgáló genfi vöröskereszt-szervezet is. III. Ha ekként a semlegesség fenntartását az egyes államok jogos magánérdekei épúgy megkövetelik, mint azt magasabbrendű szempontok is kívánatossá teszik, a semlegesség megőrzése mégsem könnyű feladat. Már a régi német közmondás is azt tartja — magyarul alig visszaadható szövegezésében —, hogy a semlegest tűzzel-vassal pusztítják („Der Neutrale wird von oben begossen und von untén gesengt"). A semlegesek és a hadviselők viszonyai a háború és a hadviselők természete következtében gvakorta járnak a semlegesek sérelmével, ezenfelül pedig a semlegesek minden engedménye valamelyik hadviselő fél részére kiváltja a másik hadviselő aggályát, ellenállását vagy éppen megtorlását. A semleges állam és a hadviselők között támadó ezek az ellentétek éppen nem szolgálják a béke fenntartását, hanem könnyen arra vezetnek, hogy a háborús ár a semlegeseket is elönti. Ezt elkerülendő, a nemzetközi gyakorlat és jogalkotás a semlegességhez különböző jogokat és kötelességeket fűzött, amelyek a semlegesség fenntartását és a semlegesek és a hadviselők kapcsolatainak rendezését célozzák. A tényleges semlegességhez fűződő ezek a maga tartási szabálvok teszik a semlegességi jogot, amely lényegileg a hadviselők és a semlegesek érdekellentéteinek kompromisszumos megoldása. Ami e semlegességi jog kialakulását illeti, azzal csak a történeti újkor derekán, vagy méginkább a legújabb kor küszöbén találkozunk. A háború ugyan az emberiség legősibb szokásai közé tartozik és így a semlegességgel mint a háború kísérő jelenségével elvileg már szintén a legősibb időktől kezdve kellene számolnunk. A gyakorlat ezzel szemben azt mutatja, hogy az ókor, sőt a közép- és újkor háborúiban kizárólag a háborús országok semmire tekintettel nem lévő érdekei uralták a nemzetközi helyzeteket és kapcsolatokat és gyakorta háborúval sújtották az attól tartózkodni kívánó országokat és népeket is. Ha a semlegességre kedvezőtlen ezt a történeti áttekintést csak a római birodalommal is kezdjük el, már arról is egyértelműen megállapítható, hogy az Impérium Romanum nem kedvezett a semlegességnek. Ez a birodalom az akkor ismert egész világ uralmára törekedett, az idegen népek tömegeit hajtotta uralma alá, amelyeket azután további hatalmi terjeszkedésében szövetségesekként szervezett oldala mellé. így a római birodalomban ebben a roppant mértékű terjeszkedésében nem szerepelhettek mások, mint már leküzdötték, tehát szövetségesek és még leküzdendők, azaz ellenségek. Ezt fejezi ki tisztánlátó történetírójuk, Livius, amikor azt írja, hogy a rómaiaknak vagy szövetségeseik vagy ellenségeik lehetnek csak, közbülső út (tehát nem-hadviselés, azaz semlegesség) nem lehetséges. („Romanos aut socios aut hostes habeatis oportet: média nulla via est." Hist. XXII. Cap. 21.). De nem kedvezett a semlegességnek a római impérium pusztulása után helyreálló középkori Európa sem, amely a pápa és a német-római császár vetélkedő uralmával szintén egyetemességet kívánt megvalósítani, a keresztények egységét (unum corpus Christianum). A császár és a pápa fősége alá vetett ebben az Európában (Impérium Christianum) nagyrészt hiányoztak még azok a független fejedelmek, akik saját felelősségükre vehettek részt vagy maradhattak távol háborúktól, mert nekik mint a császár, illetve a pápa hűbéreseinek általában felsőbb parancsra kellett a különböző háborús vállalkozásokhoz csatlakozni, így peregtek le különösen a kereszténység nagy keleti háborús vállalkozásai: a keresztes hadjáratok, amelyekből, mint a pápa által igazságosnak jelzett (justum bellum). vagy éppen általa meghirdetett háborúkból a keresztény fejedelmek súlyos következmények nélkül alig vonhatták ki magukat. ( A semlegességnek a feltételei ennek folytán csak akkor állhattak elő, amikor a középkor végével egyrészt a pápa világi uralma megdől, másrészt a német-római császár európai túlsúlya is alábbhagy és mellettük sorra létrejönnek, illetve megerősödnek a tőlük már független országok, amelyeknek a fejedelmei éppen annak igazolására, hogy felettük nincs már másnak hatalma, ők maguk a legfelsőbb hatalmak, kezdik magukat szuveréneknek (a késői latin superanus = legfelsőbb gyökből franciásan képezve) nevezni. A szuverén hatalmaknak ez a középkorvégi kibontakozása vezet egyrészt a számos államból összetevődő mai nemzetközi jogközösség (az ú. n. népek családja) kialakulására, másrészt teremti meg abban a háborúktól való távolmaradás: a semlegesség lehetőségét. A szuverén fejedelem — ahogy annak idején hangoztatták — már „a saját maga pápája és császára" és így minden felsőbb megkötöttség