Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 2. szám - Japán és a Szovjet-Unió

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA nélkül ő jogosított dönteni a háború és béke kérdéseiben. Ettől az időtől kezdve találkozunk az európai háborúskodások történetében egyre gyakrabban a nem hadviselés: a semlegesség tényleges állapotával, anélkül mindazonáltal, hogy egyelőre ezek a tényleges helyzetek jogi viszonyokká fejlődtek volna ki. Mert ha kívül is maradt a háborún ebben az időben valamely ország, ez csak annyit jelentett, hogy ő maga tevőlegesen nem folyt bele a háborúba, de egyáltalában nem óvta meg az akkor még ki nem épült semlegességi jog attól, hogy területét a hadviselők hadakozásra fel ne használják. így napirenden volt a középkor végén és az újkor legnagyobb részében a nem hadviselő államok területén a hadviselők átvonulása, az ott talált várak megszállása, a kikötők át vétele, stb. és mindebben a semlegest nem védte meg a jog, sőt mindezt — mondhatni jogszerűen — tűrni tartozott. Maga Hugó Grotius, akit a háború és béke jogát kifejtő háromkötetes nagy műve alapján (De jure belli ac pacis, 1625.) a nemzetközi jog atyjának neveznek, a XVII. század eleién még jogosnak hirdeti a háborún kívül maradt országokra a hadviselők átvonulását és egyébként is ezek és a hadviselők közötti viszonyt kizárólag a hadviselők érdekei szempont-" jából taglalja. A hadviselőknek ezzel az érdekelsőségével szemben lassankint mégis helyhez jutottak a semlegesek érdekei is. Ez a térnyerés természetesen nem ment hirtelen, hanem majd két évszázadba tellett, amíg első eredményei jelentkeztek. A semlegesek helyzetének jogi körülbástyázása elsősorban a tengeri háborúban következett be, nyilván figyelemmel arra, hogy a tengeren, mint a nemzetközi kereskedelem országútján a semleges kereskedelem érdekei legerősebben hatottak és e kereskedelmi érdekeket különösen akkor, ha nagy tengeri hatalmak is semlegesek voltak, ezek fellépése által hatékonyabban meg lehetett óvni, mint az elszigetelt kis államok szárazföldi semlegességét, így jött létre 1780-ban II. Katalin orosz cárnő semlegességi nyilatkozata árnyékában a semleges államok bizonyos védelmi szövetsége a semleges kereskedelem megóvására: az ú. n. fegyveres semlegesség, amely célul tűzte ki a semlegesek jogainak erőteljes megvédését a hadviselő tengeri hatalmak és köztük elsősorban Anglia tengeri uralmával szemben. A semlegesek tengeri jogait kiépítette azután az orosz-török (krimi) háborút követő 1856. évi párizsi szerződésben hozott tengerjogi nyilatkozat, amelynek a hadi zsákmányjogra vonatkozó és a leghaladottabb szempontok figyelembevételével létrejött irányelvei még ma is zsinórmértékei a semleges tengeri kereskedelem jogi helyzetének. A semlegesek magatartását megszabó részletesebb szabályok ezután már mind a XIX. század folyamán végbement jogfejlődés eredményei, amelyeket végül az 1907. évben tartott //. hágai békekonferencia foglalt nemzetközi egyezménybe, azaz kodifikált. Az itt létrejött V. egyezmény 25 cikkében a semlegesek jogállását határozza meg a szárazföldi háború, a X///. egyezmény pedig 33 cikkében a tengeri háború esetében. Mindkét egyezményt, amely a ma is hatályos semlegességi jog nemzetközi törvénykönyve, Magyarország is elfogadta és mint az 1913 : XLIII. törvénycikket iktatta törvénytárába. A tengeri semlegesség jogát még tovább építette volna a tengeri háború szabályairól szóló 1909. évi londoni tengerjogi nyilatkozat, amely azonban a szükséges megerősítések elmaradása következtében hatályos nemzetközi joggá nem vált. Viszont amerikai, tehát partikuláris nemzetközi viszonylatban a tengeri semlegességet újabban kimerítően szabályozta az 1928-ban Havanában tartott VI. pánamerikai konferencia egyezménye. Amint már ez az egyezmény sem egyetemes hatályú, hanem az államoknak csak bizonyos szűkebb körére terjed ki, úgy a semlegesség jogi következményeit igen gyakran két állam között létrejövő kétoldalú nemzetközi szerződések határozzák meg. Ilven semlegességi, olykor barátsági vagy cgveztető címmel és tartalommal ellátott kétoldalú nemzetközi szerződések különösen az 1920-as évektől kezdődő nemzetközi jogfejlődésre jellemzők. (Folytatjuk.) Japán és a Szovjet-Unió Irta: Neller Mátyás A közeledő tavasz egvre több problémát vet fel és tesz időszerűvé. A Távolkeleten télies lendülettel folynak a heves és nagvarányú hadmüveletek, viszont ahogy múlik a tél, kezd megélénkülni az európai arcvonal is és a német-szovjet orosz front egyes szakaszain máris mozgásba jön. Német részről nyíltan hangoztatják, hogy a kedvező idő beálltával indul majd meg az a rendkívüli arányokban tervezett német támadás, amely halálos csapást akar mérni a Szovjetunóra. Moszkva, London és Washington egyaránt számítanak erre a valószínűségre, úgy hogy az elkövetkező hetek-a mindkét részről folyó készülődés jegyében telnek el. Mind német, mind pedig szovjetorosz részről itt a keleti harctéren csoportosítják a legnagyobb erőket. Ezzel párhuzamosan szükségszerűen merült fel a kérdés: milyen magatartást tanúsít majd a Szovjet Unió keleti szomszédságában Japán, miközben Moszkva nyugat felé vonultatja fel hadserege zömét? A japán-szovjetorosz kapcsolatok további alakulása rendkívül nagy fontosságú, a Moszkva és Tokió közti viszonyt pedig úgy lehetne legrövidebben jellemezni, hogy az: rendezett, nem tisztázott. A rendezés 1941 tavaszán történt, Matszuoka japáni külügyminiszter európai körútja alkalmával. Matszuoka Rómából és Berlinből hazatérve megállott Moszkvában, ahol barátsági és kölcsönös megnemtámadási szerződést kötött a Szovjet Unióval. Azóta is ez az okmány maradt az alapja a legújabb japán-szovjetorosz kapcsolatoknak és ez rögzítette a viszonyt Moszkva és Tokió között. A rendezés tehát megvalósult, ami azonban nem jelenti azt, hogy a két távolkeleti nagyhatalom közti kérdések egyúttal tisztázódtak volna is. A szerződés megkötése óta gyökeresen váltó-