Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 12. szám - Finnország és Kelet-Karélia

MAGYAR KUlPÓUTIKA t sok kemény harcba került Szibéria végleges birtokbavétele, e végtelenül nagy és gazdag terület meghódítása, mégis csak Jermák bátor és vakmerő kezdeményezésének volt köszönhető. Sztepan (Sztjenka) Razin doni kozák 1868ban kétezer kozákjával a Don területéről elindult, a Volga irányába, hogy Oroszország hatalmasait és gazdagjait megsemmisítse, a szegény néprétegeket pedig felszabadítsa. A néphez intézett kiáltványában azt mondta: ,,Ti hozzátok, alacsony és szegény néphez fordul Sztjepan Timoféjevics Razin: Aki Istennek, Uralkodónknak a cárnak, a nagy hadseregnek és nekem Sztjepan Timoféjevicsnek szolgálni akar, az szolgáltassa ki az általam kiküldött kozákoknak falutok, várostok árulóit és vérszopóit. Az összes „kabalnik" és „opalnik" csatlakozzanak kozákjaimhoz!" (A „kabalni" volt az a paraszt, aki a földbirtokossal szemben fennáWó tartozásai miatt rabszolgaságba esett, az „opalnik" voltak általában a kegyvesztettek és azok, kiket a hatóság vagy a földbirtokos üldözött.) A tömegek, de még a sztrelicezredek is rokonszenveztek a merész kozákvezérrel. Mindenütt csatlakoztak csapataihoz és könnyű szerrel sikerrűlt a városok egész sorát elfoglalnia. így jutott el Razin Moszkva felé való diadalútjában Szimbiszkig, ahol Baratyinszky herceg nagy, újonnan felszerelt hadseregével útját állta és kemény harc után legyőzte. Razin menekült, de a Don területén elfogták, Moszkvába vitték és 1671-ben lefejezték. Az orosz parasztnép szívébe zárta Sztjenka Razin emlékét. Legendás hőse maradt a legújabb időkig. Számtalan népies költeményben és dalban dicsőitették alakját, mint a nép felszabadításáért küzdő népvezér legideálisabb eszményképét. II. Katalin cárnő uralkodása alatt még egyszer lángra lobbant a kozákság lázadása az állami hatalom és a gyűlölt hatóságok ellen. Ez a lázadás már teljes forradalommá nőtte ki magát és hallatlan méreteket öltött. Az óriási mozgalom élén Pugacsov Jemeljan hajdani doni kozák állt. Közel harmincezer ember csatlakozott csapataihoz és sok vidéken nemsokára lángbanállt minden város, minden tanya és minden nemesi lak. Pánikszerűen menekültek a jobbmóduak Moszkvába és Kazánba. Általános félelem lett úrrá az országon és ez a félelem átragadt Szentpétervárra is. Ezerötszáz földbirtokos legyilkolása előrevetette a rabszolgalázadás szörnyű veszedelmének az árnyé kát. A midőn II. Katalin a közelgő veszedelemről értesült, Bitikov tábornokot, majd mikor a forradalom újból fellángolt, legjelesebb tábornokát. Szuvarovot küldötte Pugacsov ellen. Az óriási túlerő láttára megadták magukat a kozákok, kiszolgáltatták Pugacsovot, akit Moszkvába vittek és ott 1775-ben kivégezték. II. Katalin kormányzási rendszerében nagy változást váltott ki a Pugacsov-lázadás. A cárnő minden további humanisztikus reformról, a szociális szervezet lazitásáról, valamint a cári központi hatalom korlátozására vonatkozó törekve sciről hirtelen lemondott. Ugy vélte, hogy liberális politikájára az ország népe még korántsem érett meg és átmenet nélkül a legszélsőbb reakcióba terelte további kormányzását. — A Pugacsov-lázadásban részt vett elemeket kegyetlenül megbüntették és ezzel a Don- és Kubán melléki kozákok régi szabadsága végleg megszűnt. Az országon belül megszervezett kozák ezeredeket túlnyomóan az erőszak jelében álló, gyakran embertelen szolgálatokra alkalmazták. A kozákok az északi Oroszországban hontalanoknak érezték magukat és vakon engedelmeskedve, a legridegebb rendelkezéseket is azonnal teljesítették. Ha aztán visszakerültek régi hazájukba, hamarosan átvedlettek régi szokásaikat és hagyományaikat, szép érzelmes énekeiket és lovaikat szerető büszke parasztokká. Több, mint tizenkét évtizeden át kényszerítve szolgáltak olyan kormányrendszert, amely minden szabad akarat megnyilvánulása és minden forradalmi megmozdulás ellen, a legmegbízhatóbb hatalmi eszközt tudta belőlük formálni. Az Észak janicsárai lettek. (Vége.) Finnország és Kelet-Karélia. Irta: Neller Mátyás. Amikor Finnország röviddel a német-szovjetorosz háború kitörése, 1941 június 22-ike után ismét fegyvert fogott a bolsevizmustól fenyegetett határai védelmében, Helsinkiben egyre több szó esett Kelet-Kréliáról. Kelet-Karélia akkoriban úgy tünt fel, mintha a finn háborús célok egyike volna. Ezzel szemben afelelős finn államférfiak kezdettől fogva hangsúlyozták: az ország kizárólagosan védelmi célból, határainak biztosítása érdekében avatkozott a háborúba és nincs hódító szándéka. Kelet-Karélia földrajzi szempontból tulajdonképpen szervesen összefügg Finn-Karéliával. A középkor derekáig csakugyan egyetlen összefüggő Karélia szerepelt, amelyet 1323-ban, az úgynevezett békében osztottak politikai önkénnyel két részre. Ekkor vált külön a finn Karélia, amely azóta is — az 1940 március 13-iki finn szovjetorosz békekötésig — teljes egézében Finnországhoz tartozott, és az orosz Karélia, amely cári uralom alá került. A finn oldalon maradt terület lakossága természetesen továbbra is finn nemzeti irányban fejlődött, míg Orosz-Karéliában hamarosan kétnyelvű lakosság alakult ki, amennyiben a népesség megoszlott a nagyobb számú finnek és az orosz kisebbség között. A ezdetben csupán politikai határ, idővel mélyebb elválasztó vonal lett az innenső és a túlsó odalán elhelyezkedő finn nép között. Az összetartozás érzése idővel annyira elhomálysosult. hogy Finnországban a múlt század derekán a Kalevala nemzeti éposz nagynyomozója, Elias Lönnrot valósággal felfedező lett. amikor rámutott arra. hogy ()rosz-Karéliában testvérnép élKelet-Karélia finn népe nemzeti sajátosságát és anyanyelvét az évszázados orosz uralom alatt is megőrizte. Viszont vallási szempontból az oro-