Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 12. szám - Kozákok

6 MAGYAR KUIPOUTIKA minek következtében a Tunisznál lényegesen na gyobb belső ellenálló erővel rendelkező Marokkó hasonló megszabása kizártnak látszott. Ezért meg hódítása csak fokozatos lehetett s minden további lépéshez ügyes diplomáciai húzásokkal biztosítani kellett az érdekelt nagyhatalmak hozzá járulását, vagy legalább is részvétlenségét. Ez azonban a francia diplomáciának azidőszerinti páratlan taktikai készségével évtizedek céltudatos munkája árán tökéletesen sikerült. A semmiféle civilizált hatalom védnöksége alatt nem állt és az ókor óta nagvrészt független fejedelemség (az ókorban berber királyság, majd Maurctania néven római provincia, azután átmeneti vandál hódítás után a VIII. századtál kezdve önálló arab szultánság, mely Európával a XIX. században veszi fel az állandóbb érintkezést) különböző hatalmak hódítási vágyának kívánatos céltáblája lett. Spanyolország mint vek szemköztes területet . .hajtotta birtokába venni. Nagybritannia annak északi bázisaival célszerűnek látta megerősíteni GibraltáT támaszpontját, Franciaország ki akarta vele terjeszteni északafrikai birtok állományát, Olaszország ha már az utolsó ni! lan'tban lemaradt Tunisz megszerzéséről — Marokkóban komoly kárpótlást látott, Németország, amelv abban az időben akarván pótolni évszázadok kényszerű gyarmatszerzési mulasztásait, szintén nem mellőzhette cl ezt a kitűnő alkalmat. A francia diplomácia ennyi igény közenette valóban heraklesi munkát végzett, amikor Spanvo'ország szerónv kielégítésével és Tanger nemzetközi zó náiának engedménvével ióformán az egész Marokkót francia szuverénitás alá helyezte. Fő támasztéka volt ez erőfeszítéseib»'n az ango1 entente cordiale, minek folytán Nagybritannia elállt Marokkóra vonatkozó közvetlen törekvéseitől. sót Franciaországot a többi hatalommal szemben rendkívüli nemzetközi tekintésével hathatósan támogatta. Másük ügyes sakkhúzása volt az Olaszországgal való megegyezése, amellvel annak szabadkezet engedett a Tunisszal keletre szomszédos és azidőszprint az elgyöngült török főhatalom alatt állott Trinoliszban. viszont ennek fejében Olaszország érdektelenségét biztosította Franciaország marokkói terieszkedését illetően (1900. és 1905. évi megegvezésekL Spanyolországgal is megyezésre jut 1905 és 1909) az iher félszigettel szemben elterülő marokkói partvidék spmvol érdekességének elismerésévé' s élként politikáián^k ellenző /eként a szinen egyedül csak Németország marad. A gvarmati politikára beállított vilmosi néme+ birodalom elég nehézséget is állít a francia politika útjába, az ügyes francia diplomácia azonban azokat szövetséges- és érdektársai segítségével sorra leküzdi s cél iát végül is minden eurómi konflagrá ció elkerülésével telicsen eléri. Vilmos császár hiába tonnán be Tangerbe, és tör ott lándzsát az ország füsíí?etlensé<»e és kü'á'lamok egyenlő jogai meMett C1905). hiába viszi az ügyet az algecirasi értekcz'et elé (1°06L vé<!ül hiába rendeztet flottatüntetést Agadir előtt (1907). Franciaország céltudatosan és fokozatosan tör célia fe'é, amit végül téliesen megvalósít a marokkói szultánnal 1912. március 30-án kötött szerződésében, amelv a protektorátus marokkói rendszerének ma is hatályos alapokmánya. (Folytatjuk.) Kozákok. Irta: dr. Nagy Iván ny. h. államtitkár. Ha az atamán vezetése alatt harcba indu'tak, mindenkor a legszigorúbb fegyelem uralkodott a kozákok között, viszont, ha feladatuűralkodott a kozákok között, viszont, ha feladatukat elvégezve, a szjecsbe visszatértek, szörnyű ivásokat rendeztek és a tábor visszhangzott a duhaj mulatságok, éneklések és vad játékok zajától. A kozákok tömege állandóan nőtt, végül már ezer számra barangoltak a Dnyeper jobb partján, ahol — minthogy életszükségletüket a steppén szerzett zsákmánvból már nem tudták fedezni — a vidék békés lakóit is kezdték fosztogatni. Az északi Oroszországból olyan számban szöktek át a jobbágyok és rabszolgák, hogy a földmívelés az ország középső részein kellő munkáskéz hiányában megakadt. A tömeges szökés legfőbb oka az volt, hogy az eladósodott orosz parasztot állandóan az a veszély fenyegette, hogy kenyéradójával szemben fennálló tartozásai miatt könnyen choloppá, azaz rabszolgává válhatott, amikor aztán gazdája önkényének és szeszélyének teljesen ki volt szolgáltatva, így volt ez különben Lengyelországban is. Sem az orosz, sem a lengyel kormány nem tanúsított semmi jóakaratot a kozáksággal szemben, — nem csoda tehát, ha ez mindig oda hajlott, ahol több zsákmányra volt kilátása. Ha egyrészt sok csőcselék volt is a kozákok között, másrészt a parasztságnak sok értékes eleme is tartozott hozzájuk. Bár a kormányok — mint már említettem — tisztában voltak a kozákságban rejlő erővel, mégsem teljesítették kívánságait és sohasem méltatták függetlenségi törekvéseiket. Ezek a kuszált körülmények voltak főokai a gyakori kozák felkeléseknek és lázongásoknak. A nagyobbarányú lá /adások a XVI. és XVII. század küszöbén veszik kezdetüket és a XIX. század elejéig állandóan veszélyeztetik az országot. — A lázongó kozákhadak vezérei és atamánjai körül külön kiemelendő Bolotnikov Iván. Koszinszky. Loboda, Nalivajka, Tarasz. Bularin Kódratyij és Chmelniczky Bogdán neve. Ez utóbbinak idejében — 1654-ben — ki mondották Ukrajnának a moszkvai birodalommal való egyesülését. Chmelniczky utódjának lemondása után Ukrajna kétrészre oszlott. A Dnyeper balpartián levő kozák ezredek külön hetmant választottak maguknak és Moszkva oldalán maradtak, a Dnyeper jobb partján élő kozákok pedig visszakerültek Lengyelországhoz és más hetman parancsnoksága alatt álltak. Népszerűségben, legendás hírnévben felülmulta az összes említett kozákvezért három más kozák: Jermak, Sztjenka Razin és Pugacsoy. Jermak Timoféjev kozák nevéhez fűződik Szibéria meghódítása. Ö volt az, aki IV. Iván cár uralkodása alatt 1582-ben nyolcszáznegyven kozákból álló csapatávalKucsLimot, a hatalmas szibériai kánt megverte és fővárosát, Szibért, amely után később az egész óriási területet elnevezték — elfoglalta. Ily módon végetértek Kucsumnak állandó betörései Oroszország északkeleti részeibe. Jermak maga a későbbi harcok során, a tatárok egy éjjeli támadása alkalmával, vízbe fult. Bár még