Magyar külpolitika, 1942 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1942 / 11. szám - Tunisz, Algir és Marokkó. 1. [r.]

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA lis eszmeáramlat kezdett Európában elterjedni. Ez akkor olyan társadalmi-gazdasági rendszer volt, amely nem egy-egy nemzet képére volt teremtve, hanem legalább híveinek felfogása sze rint — általános érvényű, tehát minden nemzetre változatlanul alkalmazható. Ezzel szemben a na eionalista eszmekör csak olyan politikai* életfor mák megvalósítását teszi lehetővé, amelyek az illető nemzet legegyénibb adottságaiban gyökereznek. Kz a logika persze nem volt akadálya annak, hogy esoportok és mozgalmak szinte változtatás nélkül törekedjenek lemásolni azokat a politikai formákat, amelyeket ez az eszmeáramlat más ne péknél kitermelt és ami semmiesetre sem vált volna az ország előnyére. Hogy ez nem sikerült, hogy Magyarország minden korszerű haladás el lenére nem tagadta meg történelmi egyéniségét, nem vette át mereven más népek életformáit, ugyancsak azoknak a történelmi erőknek volt köszönhető, amelyek ebben az országban válté zatlanul érvényesülnek. Erre vezethető vissza, hogy az új eszmeáramlat és a történelmi mult illetve nemzeti egyéniség között bi/onyos egyensúly jött létre, amely biztosította az ország nyugodt fejlődését és egyben erőt ad a még hátralevő meg próbáitatások elviselésére. Ha szükség volt a múltban a történelmi erők érvényesülésére a nemzeti élet biztonságának és egyensúlyának megóvása érdekében, a jövőben erre előreláthatólag még fokozottabban lesz szükség. Ki tagadhatja, hogy ez a háború mindé nütt mélyen belenyúl a társadalmi erők eddigi egyensúlyába és mindaddig, amíg új egyensúly nem alakul ki, a társadalmat mindenütt bizonyos ideges hullámzás és nyugtalanság fogja majd el. Ez az idő tele van ezer veszéllyel. A legkülönbözőbb politikai törekvések elérkezettnek tartják majd az időt terveik megvalósítására. Hiszen ezt az időt éppen az fogja jellemezni, hogy az emberek és talán nemzetek jó része világos politikai irány nélkül hánykolódik és mindenfajta kísérlc tezésnek könnyen válhat áldozatává. Ezzel különösen a kis népeknek kell számolniok, amelyek még hozzá a nagy népek politikai eszmeáramlatainak is a hatása alá kerülnek. A kontinensen uralkodó eszmeáramlatokkal nem kell sokat foglalkoznunk. Mindenki ismeri őket, mindenki tisztában van vele, mit céloznak, hova vezetnek. Nem hagyhatjuk azonban telje sen figyelmen kívül azokat az eszmeáramlatokat sem, amelyek a másik oldalon, főleg Angliában érvényesülnek. A háború természetesen ott is erősen kikezdte a társadalom eddigi struktúráját. Jelentős mozgalmak az uralkodó polgári gazdasági és társadalmi rendszer messzemenő átlakítására töreksznek. Ha végső céljuk talán nem is, de az irány határozottan a kollektivizmus valamilyen tormája felé mutat. Ámde tagadhatatlan, hogy az angol politikai élet mindinkább olyan eszmei befolyás alá is kerül, amelvet a komintern sugároz ki. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy annak máris áldozatává vált. Lehet, sőt valószínű, hogy meg tudják ők emészteni ezt a befolyást, anélkül, hogy polgári múltjukat teljesen megtagadják. De vájjon minden más nemzet, amely ilyen eszmeáramlatok hatásának van kitéve, fog-e tudni kellő ellenállást kifejteni olyan törekvésekkel szemben, amelyek végelemzésben tagadását jelentik történelmi és nemzeti sajátosságain felépült társadalmi rendszerének? Minden nemzet aligha fog kellő ellenállóképességgel rendelkezni, aminthogy ma is sok kis nemzet van, amely társadalmi-politikai életét nem nemzeti tradíciójának és sajátosságainak megfelelően építette ki, hanem idegen népek életformáit vette át. Magyarországon a kor áramlata egyensúlyba került a magyar történelmi erőkkel. Ennek eddig csak előnyeit élveztük. Azokra a történelmi erőkre, amelyek eddig a nemzeti élet folytonosságát biztosították, a jövőben még fokozottabban lesz szükségünk. Ha ki akarjuk kerülni a veszélyeket, amelyekről szólottunk, akkor ma tudatosan kell u magyar történelmi erőinek megerősítésére tőre kedni és nem szabad csak arra várni, hogy mint a múltban, maguktól érvényesüljenek és a kívánt irányban hassanak. Ma nagyobbak a veszélyek és kisebb az el nem használt gazdasági és társadalmi erőtartalék. Tudatosan kell tehát őket erősíteni, hogy nagyobb megrázkódtatás nélkül essünk át a ránk váró nehézségeket és biztosíthassuk újabb évszázadokra a nemzeti élet folytonosságát. Tunisz, Algir és Marokkó. Irta: Ókéri Polzovics Iván dr. I. Mióta amerikai és brit csapatok november S-ától kezdődően partraszálltak ftszakm ugat-Afri kában, az északafrikai harctér ezekre a területekre is kiterjedt s így az északafrikai francia birtokok helyzete a nemzetközi érdeklődés homlokterébe került. Az északafrikai hadműveletek eddig kizá rólag olasz gyarmati területeken (Líbiában) vagy angol érdekterületeken (Egyiptomban) folytak le és az északafrikai főhatalom alatt álló területek i compiégnei német-francia fegyverszünet óta a béke .vagy talán helyesebben: a vihar előtti csend nyugalmát élvezték. Más francia gyarmatoknak nem jutott a hosszasabb nyugalomnak ez a kivált sága, mert azok különböző külpolitikai és katonai okokból a francia összeomlás óta vagy az egyik hadviselő fél (Japán) vagy a másik (USA, Nagybritannia) hatalma, vagy legalább is katonai megszállása alá kerültek. A francia gyarmatbirodalom területben nem jelentéktelen részén (Francia-Kongóban, Francia Egyenlítői Afrikában stb.) pedig a háborús küzdelmet folytató franciák rendezkedtek be De Gaulle tábornok vezetése alatt, ami egyértelmű \olt e francia birtokoknak a szövetséges hatalmak ellenőrzése alá helyezésével. így ez év novemberére a Vichy által képviselt Francia országnak jóformán már csak ez az északafrikai birtokállománya maradt fenn, a hatalmas francia gyarmatbirodalomnak mindenesetre legszámottevőbb része. Az amerikai-brit lépéssel most ez az utolsó maradvány is válságos helyzetbe került, sőt tekintettel arra, hogy a vonatkozó területek legnagyobb részén az amerikai partraszállással szemben komolyabb ellenállás nem mutatkozott, az akcióval közvetlenül célbavett területek néhány nap alatt a szövetségesek hatalma alá kerültek.