Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 4. szám - A független Horvátország

MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 A független Horvátország Irta: Dr. Kertész János. A történelem ismétlődik. Nemzetek vesznek, nemzetek lesznek. A mai világháború számos meg­lepetése tulajdonképpen csak az eseményeik gyors egymásutánjában hozza meg azokat a változáso­kat, amelyek előbb-utóbb bekövetkezhetnek. Tria­non után mindenki, talán maguk a győzök is, tisz­tában voltak azzal, hogy Csehszlovákia, Nagy­románia és Jugoszlávia címen megalakult új állam­alakulatok nem lehetnek tartósak és nem rendel­kezhettek oly erővel, amely fenn tudja tartani ál­lami létüket. És íme. az események bizonyítják, hogy a páriskörnyéki békék helytelen alapokon, igazságtalanságokon épültek fel és szükség volt a revízióra. Az érvek és a propagandák rohamai nem vezettek kellő eredményre, így magától érte­tődően be kellett, hogy következzen a modern ha­difegyverek küzdelme. És ebből az ádáz harcból új átalakulások következnek. Még nem dőlt el a harc. de már is kibontakoznak a rendezésnek egyes vonalai, fis így jutunk el a történelem visz­szatérő görbéjéhez, melynek egyik állomása a hor­vát függetlenség kikiáltása. A hetedik század első felében vonult le a Bal­kánra és lepte el a Dráva—Száva—Drina és Adria közé eső területet a horvát nép. Horvátország, Szlavónia, Dalmácia és Bosznia területén élnek, de szórványosan hazánkban is, a Dunántúl nyugati részén és az annak idején Ausztriához csatolt és Burgenland néven ismerete.-, területen. A horvát nép életére legnagyobb jelentőséggel bírt a keresz­ténység felvétele. A horvátok sokáig nem éltek ál­lami életet még új hazájukban sem. Törzseik élén a bánck voltak. Egyik bánjuknak, Tomiszlávr.ak sikerült egyesíteni a horvát vidékeket és a horvát népet és ily módon megvetnie a horvát államalaku­latot. A horvátok történelmükben igen gyakran kerültek össze szomszédjukkal, a magyarokkal. A XI. és XII. század fordulóján már politikai ösz­szeköttetésbe is jutottak a magyarsággal. A ma­gyarság terjeszkedési iránya a tengerpart felé ve­zetett, a horvát területen keresztül. A horvátok küzdelmei késztették őket arra, hogy szorosabb összeköttetésbe kerüljenek a magyarsággal. A pá­pának is nagy volt a befolyása a horvátokra és el­következett az idő, amikor a pápa hűbéres állama lett. Zvonimir királyuk, ki családi összeköttetése révén közel állott a magyar ura'kodóházhoz, még a keresztes háborúban is' részt akart venni. Zvoni­mir királyt megölték. Ezután Szent László ma^var király az özvegy hívására foglalta el a horvát te­rületeket. A magyarság ereje meg tudta védeni a horvátokat .is és éppen ezért ragaszkodtak a ma­gyarsághoz. Könyves Kálmán király idejében csat­lakozott Horvátország Magyarországhoz és ezen időtől kezdve, úgyszólván csekély megszakítások­kal több mint nyolc évszázadon keresztül küzdöt­tek együtt. Horvátországnak Magyarországhoz való csatlakozása előnnyel bírt a horvát népre, kö­zelebb kerültek a nyugati kultúrához. A történe­lem több esményt jegyez fel, melyben a két nép között kölcsönös volt a megértés és a segítés. Ép­pen napjainkban emlékszünk meg a tatárjárás hétszázéves évfordulójáról. A mohi csata után IV. Béla király kíséretével Trau dalmáciai várba menekült, hol a horvát lakosság minden támadás­sal szemben védelmezte a menedékjogot élvező magvar királyt. De még fokozottabb mértékben fejlődött ki a magyar és horvát nép között azössze­köttetés a török harcok idején. A magyar vezérek seregei között mindig küzdöttek horvátok is. A horvát bánok segítették a magyar vezéreket. Ez időre tehetjük a magyarországi horvát települése­ket. Nyugatmagyarországba, a Bácskába és a Bá­nátba húzódtak vissza a török elől menekülő hor­vátok. Ks talán a török elleni védekezésnek a két nép szempontjából egyik legnevezetesebb állo­mása a szigetvári küzdelem volt. A horvátoknak későbbi eltávolodása a ma­gyarságtól a dinasztiának, illetőleg az akkori oszt­rák vezetőknek volt a munkája. A XVIII. század végén és a XIX. század elején már érezteti hatását a horvátoknak a magyaroktól való eltávolodása. A horvátok mindinkább követelték a maguk kü­lönállóságának, nemzeti öntudatra ébredéséhez szükséges jogokat. A horvát hivatalos nyelv, felté­tele volt a ho^vátságnak, s az állandó, lassú, de tervszerű propagandának meg is volt a következ­ménye. Az illír gondolat bevetése közelebb hozta a horvát és a szerb érdekeket. Különösen az illir­mozgalomnak egyik exponense, Gaj, egy magyar­ellenes akciót indított el, melynek azután fegyve­res szembefordulás lett a következménye. Jela­csies bán szerepe ismeretes a magyar történelem­ben. És ettől kezdve állandóan hullámzott a ma­gyar-horvát barátkozás, vagy ellenségeskedés. A kiegyezés előtt közvetlenül, indult el a jugoszláv gondolatnak a propagálása. Az 1867-ik évi kiegye­zés természetesen kihatással volt a horvát-magyar viszonyra is. A horvátok csak az uralkodóval akartak tárgyalni, ő azonban a magyar közjog ál­láspontjára helyezkedett és a magyar-horvát ügy rendezését a magyarokra bízta, melynek törté­nelme már közismert. Magyarország és Horvát­ország uniójával és a horvátoknak messzemenő autonómiájával fejeződött be ez a harc. A horvát rendek a magvar törvényhozásban mindig megta­lálták azt a helvét, hol az önálló Horvátországnak érdekében kellő súllyal tudtak sikraszállni. De a szerb izgatás és a jugoszláv elmélet sokszor ismét szembeállította a két népet. A közelmúlt politikája itt áll mindnyájunk előtt. 1918 október 29-én a horvát országgyűlés ki­mondotta az elszakadást. És ezzel a cselekedetük­kel a több mint 800 éven keresztüli kapcsolat Ma­gyarország és Horvátország között megszűnt. 1918 december 1-én proklamálták a szerbek, hor­vátok és szlovének királyságának a megalakulását Sándor király uralma alatt. A horvátság belépett az S. H. S., vagy Jugoszlávia néven ismert állam­alakulásba. Hogy ebben az új államalakulatban mi­iven helyzete volt a horvátságnak, arra elégséges ha rávilágítunk Radie-. Maosek és Pavelics küz­delmeire. Radics, a horvát nép vezér már a jugo­szláv állam megalakulása után öt évre kénytelen volt elmenekülni. Pavelics Ante volt a másik ve­zér, ki a horvát függetlenségért szállott síkra. Neki is1 az volt a sorsa, hogy távol hazájától több mint két évtizeden keresztül dolgozzon népének függetlenségéért. Olaszország adott számára me-

Next

/
Oldalképek
Tartalom