Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 2. szám - A visszacsatolt nemzetiségek helyzete

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA a terv megvalósulhat. És reméljük, hogy ti komoly erők összefogása megtudja majd alapozni a balkáni intézet felállítását, mert attól nem kell tartanunk, hogy ha az intézet megalakult, hogy nem volna elegendő munkuprogrammja, mert ha csak visszatekintünk a történelemre, meg fonjuk találni azt a hatalmas terepet, melyet be kell járni, ha a jövőbe nézünk, ki tudjuk kutatni a lehetőségeket .gazdasági téren, a jelenben pedig közös munkával alkalmazkodunk a mai nehéz háborús helyzethez. Valószínű leg még sokat fogunk hallani a balkáni intézettel kapcsolatos tervekkel, de reméljük, hogy még többet fogunk hallani majd a balkáni intézet megvalósulása után annak komoly, tervszerű és hazánk érdekeit szolgáló munkásságáról. A visszacsatolt nemzetiségek helyzete Irta: Óhegyi Vilmos. Újból nemzetiségi állam lett tehát hazánk, amelynek a geográfia örök törvényei által meghatározott, a históriában beigazolt küldetése az, hogy a Duna-medence népeit egységben, békés együttélésben összefogja és képessé tegye nagy célok egyakaratú végrehajtására. A feladat tehát a régi: a központi elhelyezkedésű magyarságnak kell — mert csak annak lehet — az egységes területet jelenti") medence népeit a szebb jövő és a boldogulás útjára vezetni. Bizonyos, hogy a nemzetiségi kérdés kezelésében az új időknek és a megváltozott helyzetnek megfelelően más eljárási módszereket kell alkalmaznunk, amelyek feltétlen biztosítják a békét és az állandóságot Európa eme részében. Nálunk senki se akarja a kisebbségeket erőszakosan, akaratuk ellenére magyarosítani. — ez a múltban sem volt gouvernementális kívánság, — egy szörnyű tragikus összeomlás és a trianoni húsz szűk esztendő megtanította a magyarságot arra. hogyan kell testvéreit védeni, a kisebbségek nemzeíhűségét megszerezni és megtartani és őket kormányozni. A megoldáshoz az is hozzátartozott, hogy a visszakerült nemzetiségek jobb sorsba jutottak-e a visszacsatolással, mint amilyenben voltak? A kérdés vizsgálata nem lehet közömbös a revízió további folyamaira szempontjából sem. azért elsősorban fontos annak a megállapítása, hogy a feladat megoldásának a megindítása jól kezdődött-e? Összehasonlításról van szó, ezért meg kel! néznünk a megelőző állapotokat is. Az a kérdés, hogy szükség volt-e arra, hogy a megszállások után a nemzetiségek lelkében átalakítás, átiényegülés álljon elő? Vagy hogy előző sorsuktól elütő, attól különböző életarcot ábrázoljon, valami másnak mutatkozzék a csehhé lett (de nem változott) szlovák, rutén vagy oláhhá lett magyarországi román? Nem, ilyet nem állíthat senki, a kutató vizsgáló sem, láttuk azt, hogy a trianoni rezsimváltozáskor csak a magyarkodó farizeusok képen jelentkezett -az öröm pirja, meg az agitátorokén, a többi megmaradt annak, aki volt a magyar uralom alatt. . . Szlováknak, ruténnek, oláhnak. Nyelv, szokás megmaradt, csak az adószedő ország változott. Ezzel szemben a most felszabadult területeken majdnem mindenütt templomi zászlókkal, örömujjongással fogadták a bevonuló honvédeket. A román lakosság most is a legnagyobb örömmel fogadta a híri arról a bánásmódról, amelyben a ka• ácsonyi szabadságra hazatérő román fiatalság -a honvédcsapatoknál részesült. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a nemzetiségek először örültek annak, hogy kisebbségből többséggé alakultak s így a hatalom részesévé váltak. Áz öröm azonban hamarosan megváltozott, amikor látták, hogy a csehek és a légionisták, Erdélyben pedig a királyságbeliek jutottak előtérbe és ezek a beköltözöttek halásztak el minden jobb koncot és állást. A következő időszak már közülök is sokat az eltiport magyarok mellett talált. Ez az oka annak, hogy a felszabadult részeken maguk az elkínzott véreink emeltek szót az elnyomatás alatt velük együtt élőek érdekében. Előnyösebb helyzetbe jutottak-e a visszacsatolt nemzetiségek? Nézzük a románokat. Odaát, mesterségesen felnagyított országukban baksis-rendszer és korrupció volt. csak bizantin hízelgéssel és ajándékozással lehetett valamit elérni, még a magas méltóságok is megvásárolhatók voltak, csak ezzel a bűvös szezám szóval nyil'tak meg a hivatali szobák ajtajai, — itt. minálunk nincs szükségük erre. Ott élet- és vagyonbizonytalanság, — itt jogbiztonság, részesei egy modern nyugati kultúrának, egyenlőjogú tagjai a társadalomnak. Itt nincs megkülönböztetés magyar és nem magyarajkú honpolgárok között, mint odaát; itt egyesek még többet kaptak, mint amennyiről álmodoztak. Bizony, bizony, jobb itt kisebbségnek lenni, mint ott többségnek. Itt a magyar sorsközösségnek a tagjai, velünk élnek e hazában, s velünk kell harcolniok e hazáért. — odaát mellékszereplők voltak csupán, s hátmögötti kulisszát képeztek a vállaikon fölemelkedett s az előtérben ágáló agitátorok számára. Odaát a pravoszlávia keleti forma- és színvilága, — itt Róma és a reformáció nemes égbetörő tornyai a nyugati kultúrát sugározzák. A cseheknél potemkindemokrácia volt. kifelé szólt ez csupán s kirakatként mutogatták, — itt a törvényhozás tételes rendelkezésekben a maga fajtájával egyenlő jogokat biztosít a nemzeti kisebb bégeknek, a Scotus Viator által a nemzetiségek elnyomásáról szóló legenda a múltban is valótlan A kisemberekkel való törődés, a szociális gondoskodás is mindjobban bővül. Azoknak pedig jusson eszükbe, akik még ma is gentryt emlegetnek, dölyfös s éget. hivatali gőgöt, lenézést kiáltanak, hogy mindez a múlté lett. Általános sohasem volt. Azelőtt munkanélküliség és száraz kenyér volt Kárpátalján, ma nagy kereseti lehetőségek, magas munkabérekkel, s a jó alföldi kenyérhez bőséges zsírozás is jut. Azelőtt műveletlenség, csak Kárpátalján 1500 tanteremmel volt kevesebb (Munkácson 54 tanterem hiányzott), mint kellett volna. A bevándorolt csehek g\ érmekéi jó! felszerelt iskolákban tanultak, a szlovákok és rutének iskolái kritikátlan állapotban voltak, most modern szlovák és rutén elemi és középiskolák az anyaországéval megegyezően fizetett tanerőkkel — s máris felmerült egy kárpátaljai tudományos társaság fölállttá-