Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 11. szám - Magyar nemzet - magyar nép

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA zös feladataiból ki akarja-e venni részét. Ilyen embereket mindig a magyar nemzet tagjai közé soroltuk. Ez a mi nemzetfogalmunk, ezzel éltünk ezer éven át, ha feladjuk, mondotta Teleki, végünk van. Sok más tanulmány is jelent meg erről a kérdésről. Még csak egy szerzőre, Csekey István professzorra akarunk utalni, aki magyar nemzet alatt sorsközösséget ért, amelyet az államban lakó különböző népek alakítanak ki. Ebből azt következteti, hogy az egyes nemzetiségeknek messzemenő fejlődési szabadságot kell biztosítani. A politikai irodalomban sokszor párhuzamot vontak a magyar és a francia nemzetcszme között, mely utóbbi a francia lakosság totális egységét jelenti, lényegében tehát nem ismer nemzetiségeket. A fenti idézetek eléggé mutatják, hogy ez a párhuzam nem helytálló. Ha a dualizmus kor szakában a kérdést bizonyos homály borította is. az azóta bekövetkezett fejlődés minden kétséget eloszlat. Csak két jelenségre akarunk rámutatni, amelyekből messzemenő következtetést vonhatunk a ma uralkodó felfogásra. Az egyik jelenség, hogy ma minden felelősségének tudatában levő magyar politikus a magyar állam erkölcsi és szellemi alapjául a szentistváni eszmét fogadja el. A szentistváni gondolat tulajdonképpen nem más. mint közjogi és állampolitikai kifejezője a magyar nemzeteszmének. A magyar nemzeteszme azt jelenti, hogy a Kárpátmedencében egy tudatos közösség él, amelynek magját és étoszát a magyarság ezeréves történelme képezi, amelynek tagjai közé azonban mindenki tartozik, aki — tekintet nélkül származására — vállalja a közös feladatokat és vallja a közös étoszt. A szentistváni eszme viszont azt jelenti, hogy a magyar állam ennek a közösségnek a keretét képezi és minden intézmé nyében, minden életmegnyilatkozásában annak szellemét igyekszik megvalósítani. Szentistváni eszme és magyar nemzeteszme különböző kifejezője egy és ugyanazon alapgondolatnak, mely tulajdonképpen egy itt történelmileg kialakult szellemi, erkölcsi közösségnek ideológiai kisugárzása. A magvar állam vezető tényezői, amikor a szentistváni eszmét az államalakulás és az állam berendezkedésének programjául elfogadták és azt igyekeznek megvalósítani, egyben a magyar nemzeteszme mellett tettek hitvallást, és pedig abban a fogalmazásban, amint azt itt ismertettük. Egy másik körülmény, amely ugyancsak igazolja, miszerint a magyar szellemiség vezetői tisztában vannak a magyar nemzet és a magyar népiség közötti különbséggel és nem szándékoznak az egyiket a másik rovására elfojtani, abban rejlik, "hogy a magyarság mindinkább külön faji jellegére eszmél, kutatja egyéniségét, sajátosságát és né'piségének szellemi alapjait. Emlékeztetünk ezzel kapcsolatban Szekfü Gyula szerkesztésében megjelent munkára, .,Mi a magyar?", amely a magyar népi erőket igyekszik felkutatni és a magyarságnak népimivoltáról világos képet nyújtani. Ez a leép azonban semmi esetre sem azonos azzal, amelyet a magyar nemzetről nyerünk. Kétségtelen, hogy a magyar nemzetnek dinamikus magját és étoszát — mint már kifejtettük — a magyar népiség képezi. Enélkül a népi mag nélkül nem létezne magyar nemzet, legalább is annak tényleges és történelmi értelmében. A két fogalmat azonban egymástól külön kell választanunk. Ez meg is történik. Egyrészt a magyar népiség lényegével és sajátosságával foglalkoznak behatóan, különös figyelmet szentelve a parasztságnak, amely annak fajilag és szociális tekintetben is legérintetlenebb része. Másrészt a szentistváni eszmét ismerik el mint a magyar állam szellemi-erkölcsi alapját. Ebből világosan következik, hogy a magyar nemzet és a magyar népiség fogalmát tudatosan különválasztják és a magyar nemzetfogalomnak semmi köze sincs azokhoz a törekvésekhez, amelyek a francia nemzetfogalmat jellemzik. A magyar nemzeteszme értékelésénél, különös tekintettel arra, mennyiben alkalmas a Kárpátmedence elrendezésénél iránytűül szolgálni, igen nagy jelentősége van annak a ténynek, hogy történelmi eszméről van szó. A magyar nemzeteszme visszavezethető az első magyar királyig, de megtaláljuk Werbőczy Tripartitumában egy a kornak megfelelő fogalmazásban. Itt a Szentkorona képezi azt a szimbólumot, amelynek fényében a politikai jogokkal bíró rendek nemzetté egyesülnek. Hiszen a rendek tagjai büszkén vallották magukat „natio hungarica '-nak. Később, midőn hazánk fáradhatatlan politikai és szellemi harcot folytatott függetlenségének elérése érdekében, a nemzetiségekhez tartozók jórésze is, azonosítván magát a magyar nemzeti eszményekkel, „hungarus"-nak nevezte magát. A dualizmus korszakában, de a trianoni időben is számtalanszor tettek a nemzetiséghez tartozók az így értelmezett magyar nemzeteszme mellett vallomást. Ezt tette évekkel ezelőtt Gratz Gusztáv, amikor a hazai németség vezetője volt, ehhez az irányhoz tartotta magát elődje, Bleyer Jakab is. Sőt amióta a hazai németség jelentékeny része a „Volksbund" ban van megszervezve, annak orgánuma, a „Deutsche Zeitung" is vallja a magyar nemzethez tartozást és abban népi szempontból semmi összeférhetetlenséget nem talált. A világ ma ismét elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy különösen Európában új politikai rendszert építsen fel, amely a népek békés együttélését biztosítja. Kell, hogy legyen egy eszme, amely az egészet összefogja, de a részeket is saját egyéniségük szerint egy összefogó eszmében kell egyesíteni. A Kárpátmedencében ezt a célt csak olyan eszme útján lehet elérni, amely ennek a térségnek népi tarkaságával számol. Ez pedig csak egy történelmi eszme lehet, amely ezer éven át biztosította itt a népek békés együttélését. A magyar nemzeteszme, amint itt ismertettük, tulajdonképpen nem más, mint a kárpáti népek szintétikus politikai eszméje. Ezt kell hirdetnünk kifelé. Célt azonban csak úgy érünk el vele, ha mindenekelőtt mi magunk hiszünk benne, ha világosan és tudatosan különválasztjuk a két fogalmat: a magyar nemzetet a magyar népiségtől.