Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 11. szám - A tizennégy pont és a nyolc pont 2. [r.]

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 A tizennégy pont és a nyolc pont. Irta: dr. Váli Ferenc. II. Amíg a Wilson-féle 14 pont kihirdetése az Egyesült Államok elnökének egyoldalú aktusa volt, vagyis szövetségesei véleményét ehhez ki nem kérte, a Roosevelt—Churchill-féle nyilatkozat, amelyet ők „Atlanti-óceáni államokmány" nak („Charter of the Atlantic") neveznek, két állam kormányfőjének közös egyetértéssel megszerkesztett programját tartalmazza. Az angol parlamentben már a háború kitörése óta állandóan követelték, hogy a kormány háborús céljait tegye közzé. A kormány részéről azt hangoztatták, hogy e célok kidolgozása folyamatban van. Később Churchill kijelentette, hos^y Anglia háborús célja az ellenség legyőzése és a kötendő béke alapelveit alkalmas időben fogják közzétenni. Minthogy Franciaország összeomlása után a brit kormány minden téren teljes együttműködést keresett az Egyesült Államokkal, nvilvánvalóvá vált, hogy a kötendő béke alapelveit csak az Egyesült Államok kormányzatának egyetértésével állapíthatja meg. 1918-ban Wilson elnök közbelépése döntötte el a játszmát az entente-hatalmak javára és így ő bizonyos mértékig, legalább is a fegyverszünet megkötéséig, mintegy döntőbíró szerepét játszhatta és egyoldalú kijelentéseit szövetségesei kénytelenek voltak tudomásul venni. A most folyó háborúban — a Szovjet hadbalépése előtt Franciaország összeomlása óta csak Nagy Britannia és dominiumai szerepelnek az egyik oldalon komoly ellenfél gyanánt és mellettük állnak az Egyesült Államok. A Roosevelt—Churchill találkozó már tervbe volt véve, amidőn a Szovjet is háborúba sodródott. Ennek ellenére az atlanti-óceáni találkozóból nem lett hármas konferencia, a nyilatkozatot csupán Roosevelt és Churchill formulázták meg és kétségtelen, hogy ennél a körülménynél bizonyos előrelátás játszott szerepet. A találkozó az 1941. augusztus 14-ét megelőző napokon folyt le Amerika atlanti-óceáni partjai közelében, a Potomac elnöki yacht fedélzetén. A nyilatkozatot, mely 8 pontból áll, augusztus 14-én tették közzé. A deklaráció bevezetése megemlékezik a találkozásról és kimondja, hogy „az Egyesült Államok elnöke és Churchill miniszterelnök célirányosnak tartotta, hogy mindkét ország politikájának bizonyos közös alapelveit nyilvánosságra hozzák." Az első pont annak kijelentését tartalmazza, hogv sem az Egyesült Államok, sem pedig Nagy Britannia e háborúban területi vagy egyéb hasznot nem keresnek. A második pont a népek önrendelkezési jogát fejezi ki a következőképpen: „Nem kívánnak semmi olyan területi változást, amely nem egyezik meg az érdekelt népek szabadon kifejezett akaratával." Nem tűnik ki azonban ebből a szövegből, hogy annak szerzői pl. a trianoni szerződés által teremtett területi helyzetet kívánnák-e fenntartani, mert az ez által létrehozott területi változások nem egyeztek meg az érdekelt lakosság szabadon kifejezett akaratával. A harmadik pont szerint az Atlanti-óceáni okmány aláírói tiszteletben kívánják tartani minden népnek azt a jogát, hogy kormányformáját szabadon válassza. A negyedik pontban Ígéretet tesznek, hogy minden állam részére, legyen az nagy vagy kicsiny, győző vagy legyőzött, egyenlő feltételek mellett jobb hozzáférhetést fognak nyújtani a kereskedelemhez és a világ nyersanyagához. Hasonlóképpen az ötödik pont gazdasági együttműködést igér az egyes nemzetek között, hogy ezáltal jobb munkafeltételek, gazdasági fellendülés és szociális biztonság elérhető legyen. A hatodik pontban az amerikai és angol államfők oly béke megkötését kívánják, amelynek keretében minden nemzet számára megadatik a lehetőség arra, hogy határain belül biztonságban éljen és amely szavatosságot nyújt arra is, hogy minden ember minden országban életét félelem és nyomorúság nélkül élhesse le. Ez a pont lényegileg a kollektív biztonság gondolatának felelevenítése. A hetedik pont a tengeren való zavartalan hajózás elvét proklamálja, tehát teljesen azonos a Wilson elnök által felhozott egyik követelménynyel. A nyolcadik pont végül kimondja, hogy a világ minden népének reálpolitikai és szellemi okokból le kell mondani az erőszak alkalmazású ról. Kimondja továbbá ez a pont azt is, hogy a vámadással fenyegető népeket le kell fegyverezni addig, míg az általános biztonság széleskörű és állandó rendszere fel nem állítható, viszont a békeszerető népeket nyomasztó fegyverkezési költségeik viselésében támogatni kívánják. Ez utóbbi pont fatálisán hasonlít a békeszerződések ama bizonyos passzusához, amely a legyőzött népek részére a lefegyverzést előírta, azzal az indokolással, hogy ez csupán az általános lefegyverzés előjátéka. Persze akkor az általános lefegyverzés elmaradt. Ez volna tehát a Roosevelt Churchill-féle államokmány tartalma. Amint látjuk, ez jóval rövidebb és szűkszavúbb a Wilson-féle 14 pontnál, nem beszél egyes országokról, hanem csupán általános elvi kijelentéseket tartalmaz. Mindez az alkalmazást nehezíti, illetve a konkrét esetekre vonatkoztatott végrehajtás mikéntjét bizonytalanná teszi. Ez a nyilatkozat azonban kétoldalú megállapodás eredménye, tehát egyik vagy másik fél által egyoldalúlag hatályon kívül nem helyezhető. Mégis kötelező erejének bizonyos határai vannak: az Egyesült Államok alkotmánya szempontjából ez egy elnöki politikai megnyilatkozás és nem egy szabályszerűen jóváhagyott nemzetközi szerződés, mert ez utóbbi csak a szenátus jóváhagyása esetén bír joghatállyal. Uj elnök jöhet