Magyar külpolitika, 1941 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1941 / 9. szám - A Szovjet nemzetiségi politikája

MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 mindenkit, aki ellenük fogott fegyvert, megbüntetnek. A világháborút követő neuillyi' békében, 1919-ben Bulgária elvesztette területének egyhetedét. A bulgár nép érthető módon a világháború után az igazságot követelő országok sorába állt és ennek köszönheti, hogy az 1940-es krajovai megegyezéssel visszaszerezte Dél-Dobrudzsát és most, amikor a német fegyverek megváltoztatták a volt balkáni rendet. Bulgáriának juttatták a Bulgár lakosságú Macedóniát és a gazdasági fontosságú Th ráciát. A Szovjet nemzetiségi politikája Irta: Dr. Kertész János Rendkívül nehéz tiszta képet adni SzovjetOroszország nemzetiségeiről, ha figyelembe veszszük azt a helyzetet, hogy a cári Oroszország letűnése után hány izben történt orosz részen területváltozás. Részben gyarapodás, részben csökkenás. A világháború alatt bekövetkezett orosz forradalom következtében egyes területi leválások történtek, éppen a nemzetiségi területeken. Ezek a kivált nemzetiségek részben saját nemzetükhöz tértek vissza, részben önálló állammá alakultak, így elsősorban kell megemlítenünk Lengyelországot, az úgynevezett orosz-lengyel területet, mely összeolvadt a többi lengyelek lakta részekkel. Majd egyes területek a balti államokhoz jutottak vissza, vagy Finnország történelmi határait egészítették ki a Beszarábiai rész pedig Romániának jutott. A történelem és a külpolitika változásai következtében az időközben szovjettá alakult Oroszország területe és ennek következtében nemzetiségei is ismét változásokon mentek keresztül. A kö zelmult eseményei Oroszországnak jelentősebb lengyelek lakta területet juttatott, majd Finnországnak egy részét hódították meg, a balti államokat bekebelezték, Litvánia egy részét szállták meg a románoktól Beszarábiát vették vissza és Bukovina egy részére is kiterjesztették uralmukat. így ismét jelentős mértékben, növekedett a szovjet állam nemzetiségeinek száma. A szovjet állam területén mindig voltak német kisebbségek, a területváltozások következtében emelkedett is számuk, 1930 év végén egy millió körül volt, nagyobb tömegben a Volgai németek köztársaságában éltek, hol számuk meghaladta a 410.000-et (Szovjetoroszország részletes nemzetiségi adatairól Ruh Gy. tanulmánvai a Stud-ban adnak bővebb felvilágosítást. 1939. nov. 25., 1940. okt. 7. és 1941. jún. 23.). A Lengyelországból elfoglalt részről és a balti államokból több mint 100.000 németet költöztettek vissza a német birodalomba, majd későbben Beszarábiából és Bukovinából indult meg a németek visszatelepítése. így a németség száma orosz területen ismét csökkent. Szovjetoroszország nemzetiségeinek csoportosításánál mintegv 190 fajt lehet felsorolni, nagyobb része, több mint 7T'«-a a szláv népcsoporthoz tartozik. Legnagyobb számú nemzetiségét az ukránok alkotják, majd a fehér oroszok, tatárok, zsidók, üzbégek, örmények, lengyelek, de a világnak még más számos kisebbségét is megtaláljuk az orosz területen, köztük kb. 20.000 magyart. A szovjet állam később átalakult szovjet-unióvá, vagyis a különböző önálló szovjet köztársaságokat egy közös irányítás alá helyezett. A kommunista párt Moszkvából kívánta irányítani az öszszes alája tartozó, látszólag önálló szovjet köztársaságokat. A szovjet állam területén 1939 végén közel 192 millió lélek élt, kik közül 100 millió az orosz. A szovjet rendszernek a lényege az volt, hogy területén, amelyet akár fegyveresen akár más módon szerzett meg, azonnal megalakítják a helyi szovjetteket, kik rögtön Moszkva irányítása alá kerültek. Számos nemzetiség azonban ha nem is nyíltan, megtartotta nemzeti jellegét, amely különösen kulturális téren jutott kifejezésre. Ez főképpen állt az orosz birodalom területén élő több mint 33 millió ukrán népcsoportra. A szovjet állam nemzetiségi politikájának alapjait Lenin fektette le. A bolsevista Oroszország megalakulásakor az orosz területen sok idegenajku nép élt, kik a cári Oroszországban mint idegen származásúak, megkülönböztettek az ott élő ősi lakosságtól. Leninék propagandája teljes szabadságot ígért az összes nemzetiségeknek. Az egy csoportban- élő nemzetiségek a szovjet állam keretein belül önálló államiságot élvezhettek. Természetesen ez a gyakorlatban egészen másképpen festett. Annak idején a nem kifejezetten orosz területek, úgymint Ukrajna, Fehér-Oroszország, Kaukázus a bolsevis ták mellett állott. Leninék megértették még ezeknek a népeknek nemzeti törekvéseit is, mert csak így tudták maguknak a kommunizmus számára biztosítani ezeket a népeket. A külön államisággal rendelkező népek Oroszországban nem a nemzeti önállóságra törekvést tartották egyelőre főcélnak, hanem a kommunista tanok megvalósulásának útján a világ kommunista összefogásának előmozdítása érdekében való egyesülést. Ez érthető is volt abban az időben, tekintve az erőteljes bolsevista propagandát. Két irányzat alakult ki, az egyik amely a kommunizmus megvalósítására törekedett radikális értelemben, a másik, mely a nemzeti gondolat jegyében szervezkedett a szovjet államon belül. Természetesen az irányelvet Moszkva adta. A kommunista autonóm szovjetekben a gyakorlatban az egykori polgári elemekkel együtt dolgoztak Lenin emberei, kik bizonyos nemzeti jelleg kidomborítását vitték be munkásságukba. Voltak egyes helyek, úgymint Kiew, Minksz és másutt is, hol szembetűnő volt a nemzeti jellegnek a propagálása. A központ ugyan mindent elkövetett, hogy ellensúlyozza ezt az irányt, de ez kezdetben egyáltalában nem sikerült. Mindenek előtt iskolákat kezdtek építeni az önálló szovjet köztársaságokban. Moszkva minden iskolaépítésre felfigyelt, mert az ő nemzetiségi politikája csak bizonyos mértékig engedte meg a nemzetiségek önálló munkáját. Későbben, különösen az ukrán vidéken az éhség katasztrófa gyökeres változásokat hozott. A helyi szovjettek ellenálltak amennyire lehetséges volt az erőszakos gabonabetakarításoknak. Ezután már nyíltabban indult meg a harc mindenekelőtt a kenyérért és a Imperial buffef és étferem Budapest VII. Rákóczi iH 90.