Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 6. szám - Új világrend felé

MAGYAR KÜLPOLITIKA A 31AG V A R REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 6. S Z. BUDAPEST 1940 V Új világrend felé Irta; Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter. A francia-német-olasz fegyverszünet megkötésével lezártnak tekinthető a háborúnak egyik döntő szakasza: Franciaország katonai öszszeomlásával véglegesen a Német Birodalom és a vele szövetséges Olaszország javára dőlt el a kontinentális harc. Franciaország katonai ereje nagyonis gyengének bizönyult ahhoz, hogy politikai akaratát hatalmi eszközökkel érvényesítse egy elsőrangú európai nagyhatalommal szemben: ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy Franciaország, — legalábbis belátható időre, — megszűnik elsőrangú politikai tényező lenni a világpolitikában és hogy helyét azon hatalmak fogják ott elfoglalni, melyeket újjászületett dinamikus lendületük a történelem törvényei szerint az első sorba emel. Hogy a legyőzött Franciaországnak a győztesek által szabott feltételek súlyosak lesznek, az nyilvánvaló és csak nagyonis logikus következménye azon bosszúvágytól sugalmazott, hideg kegyetlenséggel kieszelt, politikailag a legnagyobb mértékben elhibázott1 és ezért köveitkezményeüben veszedelmes, emberi szempontból pedig egyenesen visszataszítóan önhitt és fenhéjázó, mélyen megalázó magatartásnak, melyet 1918-ban az akkori Németországgal és annak szövetségeseivel szemben tanúsított. Nekünk, magyaroknak, mint az akkori francia önhittség és fenhéjázás legfőbb áldozatának és kárvallottjának, valóban nincsen a legcsekélyebb érzelmi okunk sem, Franciaország iránt jövendő sorsa miatt szánalmat érezni: csak az, kinek, mint e sorok írójának is, személyesen volt alkalma Neuillyben és Trianonban azon emberileg mélyen sértő modorral párosult gyűlölködő rosszindulat és leplezetlen boszszúvágyat tapasztalni, melyet 1919-ben a hivatalos francia körök, — szórványos kivételektől eltekintve, — a magyar békedelegációval szemben tanúsítottak, csak az tudja megérteni, hogy milyen érzelmek uralkodhatnak ma, midőn német lobogó leng Páris és Versailles felett és midőn a diadalmas német csapatok Franciaország területének több mint felét megszállva tartják, azon német politikai és katonai tényezők lelkében, kik hivatva vannak a béke feltételeit megszabni; ha mégis azon reményünkndk adunk kifejezést, hogy a német nemzet vezetőjének politikai zsenije meg fogja találni a módot arra, hogy, bármily kemény feltételeket is szab legyőzött ellenfelére, azok elkerülhetetlen elfogadása emberi méltóságában ne alázza meg a legyőzöttet, ezt azért tesszük, mert csak ebben az esetben látjuk hosszú időre biztosíthatónak világrészünk teljes és valóságos megbékülését, melyre mindnyájunknak, kicsinyéknek és nagyoknak egyaránt, olyan nagy szükségünk van. Bárminő további fejleményekhez is vezessen távolabbi időkben a jelen döntése, a legközelebbi jövőre nézve világosan domborodik ki az új európai alakulat képe, melyen ma már a Brit Birodalom jövendő magatartása sem igen változtathat, es melynek jellegzetes vonása az eddigi európai egyensúlynak, vagy, mint azt az utolsó hetek katonai eseményei bebizonyították, inkább csak egyensúlyban levőnek hitt helyzetnek felborulása, ami kihatásaiban nemcsak a mi világrészünkre, hanem, mint az alább látni fogjuk, azon messze túlmenőleg az egész földgömb politikai helyzetére máris előreveti árnyékát. Elvitathatatlan ugyanis, hogy Franciaország előre meg nem határozható, üe mindenesetre igen hosszú időre, — * ha ugyan nem mindörökre, — megszűnik elsőrangú hatalmi tényezőként szerepelni a világpolitikában és olyan másodrangú szerep betöltésére szorul, mint amilyenre a legutóbbi időkig oly nagy történelmi múltú nemzetek is kárhoztatva voltak, mint a spanyol és a török. Az erőviszonyok ezen eltolódásának okszerű következménye előreláthatólag az lesz, hogy az eddig Franciaország által hatalmi eszközeinek többé-kevésbé erőteljes alkalmazásával saját fennhatósága alá helyezett és így érdekkörébe vont, avval azonban természetes szervi összefüggésben nem álló birtokállománya oly más, eddig gyengébb hatalmak, befolyása alá, illetőleg birtokába fog kerülni, melyek ezen hatalmi pozíciók birtoklására akár történelmi múltjukra hivatkozva, akár földrajzi fekvésüknél fogva, akár faji indokokból kifolyólag igazoltabb igényt gondolnak támaszthatni, mint azok jelenlegi tulajdonosa. így, egészen eltekintve a katonailag elsősorban győztes Német Birodalom régi birodalmi területek és volt gyarmatai visszacsatolására és esetleges kiegészítésére irányuló természetes és indokolt követeléseitől, feltehető és előrelátható, hogy Franciaország észak-afrikai birtokai részben olasz és spanyol fennhatóság alá kerülnek, mint ahogyan egyáltalában Franciaország hanyatló hatalmi helyzetét a Földközi tenger medencéjében minden valószínűség szerint a két másik feltörő latin hatalom, az olasz és spanyol, fogja elfoglalni, még pedig olyképen, hogy az eddig Franciaország által elfoglalt pozíció Olaszországra száll át, melynek helyét a politikai együttesben viszont Spanyolország foglalja el, míg a Közel Keleten bizonyos jelek arra mutatnak, hogy Törökország, dacára azon szerződéses viszonynak, mély Franciaországhoz fűzi, máris gondol a volt birtokállományához tartozó Szíriának az Ottomán Birodalomhoz való visszacsatolására. — Hogy pedig Szovjetoroszország a még ki nem jegecesedett helyzet által okozott bizonytalanságot a mult év augusztusában kezdeménye-