Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / 3. szám - Kárpátalja a magyar történelem keretében. Második közlemény
MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 Kárpátalja a magyar történelem keretében írta: Dr. Baumgartner Sándor. — Második közlemény. — /. Az ukrán kérdés. „Ukrajna — írja Lord Lawton — háromszornégyszer nagyobb mint Anglia. Népessége megegyezik Angliáéval. Ukrajna két hegyrendszer, a Kárpátok és a Kaukázus között fekszik. Keleten Ázsiával, nyugaton Középeurópával határos." A történelem folyamán a Kievi fejedelemség alkotta az első szláv szervezett országot a IX—XIII. század között, amely területen most az ukránság él. Eredetileg oroszoknak (ruszki) hívták őket. A XlII-ik században a tatárok döntötték meg a kievi birodalmat. Az orosz vezetőelem erre északabbra vonult s Moszkvában alakította meg az oroszok államát. Ettől az időtől kezdve a moszkvai központ alá tartozó oroszság magát „nagy orosznak ' nevezte (a külföldiek moszkovitnak, muszkának) a tatár és litván fennhatóság alá került oroszsággal szemben, akiket kisoroszoknak hívtak. Ez a kisorosz és nagyorosz elnevezés hasonló a Görögország és Nagy-görögország elnevezéséhez s jelentése territoriális. A Kisorosz-országot a kievi jelentette, Nagyoroszországot a Moszkvai fejedelemség, amelyben a kievi is beletartozott: legalább is jogi igényt fejezett ki Kievre is. Nagyorosz tehát összorosz-birodalmat jelentett. Lassan-lassan azonban a kisorosz elnevezésnek pejoratív jelleget adtak, ami kb. az alacsonyabbrangú oroszt jelentette. Erre a territoriális „kisorosz" elnevezést kezdették tudatosan felcserélni az ukrán ugyancsak territoriális elnevezéssel, amely szó s népi elnevezés már elvétve használatban volt s szerepel egy 1189-es okmányban is. Eredeti értelme határmentet jelentett. Innen a Karintia, Krajna elnevezés is. A XVI—XVIII. század közt már a külföld is felváltva használja az ukrán és ruszki elnevezést a kievi fejedelemség népének jelölésére. Ukrajna egy részét a kozákok szabadították fel a tatárok fennhatósága alól s megalapították a független Kozákországot. A kozákoknak állandó harcot kellett vívni a tatárok és törökök ellen. A litvánok meghódították Ukrajna másik, nyugati részét, felszabadítva azt a tatár iga alól. A litvánok a XlV-ik század végén 1386-ban egyesültek Lengyelországgal magukkal vive az Ukrán földet is. Á lengyelek szerették volna megszerezni a kozákok által felszabadított ukrán területet is, s az így három oldalról fenyegetett kozákok Moszkvától kértek segítséget, ami meg is történt 1654-ben. Az orosz (moszkva) segédnyujtásnak a feltétele az volt, hogy ismerjék el fennhatóságukat. A lengyelországi ukránokat már Nagy Péter kezdte visszahódítani. Lengyelország felosztásával aztán a keletgaliciai ukránokat kivéve az összes ukrán orosz fennhatóság alá került. Az oroszok igyekeztek minden nyelvi és népöntudati különállóságot megszüntetni úgy, hogy 1863ban Valnev orosz belügyminiszter már azt hitte, hogy jogosan jelentheti ki, miszerint: „Az ukrán nyelv sohasem létezett, nem létezik és nem is fog létezni." De épp, amikor ez a kijelentés elhangzott, vett új lendületet az ukrán öntudat, s a századfordulón ki is alakult az egységes ukrán iro dalmi nyelv, amely a különféle tájszólásokat egyesítette s éles határt vont az orosz és ukrán nyelv között. //. A rutén nép. Ezen ukrán nemzettől teljesen elütő a kárpátaljai rutén nép. Tudjuk, hogy a nyelvközösség nem jelent még egyazon nemzetet. Pl. az angolul beszélő írek egyáltalán nem érzik magukat angoloknak. De még a legközelebbi törzsi rokonság sem teszi eggyé a nemzeteket, amint azt a szerbek és horvátok esete mutatja. A két nemzet különálló népi öntudattal bír, bármennyire egyezik is a nyelvük s a törzsi közelségük a legnagyobb. A történelmi különfej lődés, a kulturális elkülönülés, a geopolitikai divergencia önmaga is elegendő élem a népi különállóságra, ha meg van a különállóság tudata valamelyik népben. Mindez fennáll a kárpátaljai rutén népről. Kárpátalja a történelem folyamán sohasem tartozott a kievi területen élő oroszok (kisoroszok vagy ukránok) birodalmához. De még népileg sem azonosak az ukránokkal. Midőn a magyarok a IX. század végén elfoglalták a mai Magyarországot, Pribina népe, továbbá a fehérhorvátok és bolgárok lakták Magyarországot. Kárpátalja szomszédos területét a fehérhorvátok lakták. A XIII. és XV. század között a magyar királyok erősebb telepítvényeket létesítettek: a máramarosi huculokat Bukovinából a beregi és ungi bojkákát (hegylakók), valamint a zempléni, sárosi és szepesi telepeket a halicsi fejedelemségből, míg a síksági lakókat (dolisnyák) Podoliából és Volchiniából. Ezek a telepítések egymástól annyira messzemenő vidékekről történtek, hogy nyelvi és szokáskülönbségük miatt egyöntetű hatást nem is tudtak gyakorolni a bentlakó szláv népre. Ellenkezőleg, teljesen beolvadtak az ittlakó fehérhorvát szláv népbe és belőle alakult ki az általunk ruténnek nevezett külön szláv nép. A magyar történelemben a ruténség soha a Kárpátokon túl élő szlávsággal közösséget nem alkotott és nem is mutatott olyan törekvést, amely azon szlávokkal való egyesülést tűzte volna ki célul. Ellenkezőleg, a magyarság történelmi küzdelmeiben, politikai célkitűzéseiben és kulturális fejlődésében minden dissonancia nélkül részt vett. Innen a „gens fidelissima" elnevezés is. A magyarság mindig tiszteletben tartotta a rutének nemzeti öntudatát. Ezen nemzeti különállóságnak a tudata olyan erős volt, hogy a külföldről beözönlő ukrán vezetés mellett működő Volosin rémuralma sem hagyott komolyabb nyomokat az ukrán nép tudatában. Ezt maga Skotzko, az amerikai Ukrainian Bureau megbízásából Kárpátalján járt ukrán állapította meg. Skotzko hosszabb időt töltött Kárpátalján és a bécsi döntés napján 1938 november 2-án Ungvárt tartózkodott. Ezt írja: „Szomorú volt látni másnap az uccákon az ukránul beszélő embereket, mellükön piros-fehér-zöld jelvényekkel. Néhányat közülük meg is szólítottam, mert azt hittem, hogy bizonyára azok a magyarbarát ruszinok közé tartoznak. De nem azok voltak... Az eseményeket oly nyugodt nemtörődömséggel figyelték, mint amilyen boldogan szemlélték még tegnap a kék-sárga színt mindenfelé. Szegény felvilágosítatlan ukrán „ruszinok". Olyan sokáig nem tudták, hogy voltaképpen kicsodák, hogy most nem törődtek ezzel a változás-