Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 3. szám - Mit adhatunk az új Európának?

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA a másik oldalon nem a Népszövetség nemzetközi erkölcseit védik. Üj nemzetközi felfogás az, amit az egykori győztesek hangoztatnak. A versaillesi-trianonigenfi szellem eltűnt, még csak kísértete sem maradt. Most minden háborús félről elmondhatjuk, hogy a revízióért, a versailles-trianoni és népszövetségi szellem eltörléséért küzd. Magyarország politikája, a revízió, így vált, mint ahogy hirdettük, hogy válnia kell, európai politikán túl világpolitikává. Akárhogy dől el a harc, belőle új és erőteljes nemzetközi erkölcsnek kell születnie. Ha nem így lesz, nemcsak Európa, hanem az egész vilái* rövid harci pihenők és erőgyűjtések után — örökös háborúk borzalmas szintere lesz, az állami határok örökös változásával és az állami szervezetek összezúzásával. A nemzetközi jog és még különösebben a nemzetközi erkölcs, ez az utóbbi időkben oly sokszor megcsúfolt elv, minden államalkotás alapja^ Világos, hogy egyetlen olyan állam sem, mely > pusztán a népszövetségi szellemnek köszönheti létrejöttét és ideig-óráig való pompázását, nem állhat fenn változatlanul a nemzetközi jog e háborús zajlásának idején. Az ilyen állam cserépfazék a vasfazekak között. Az ilyen állam annál hamarabb széttörik, minél merevebben ragaszkodik ahhoz az elmélethez, mely létrehozta. Míg fennáll, minden pillanata merő rettegés, háború nélkül is háborús ostromállapotban van a győzelem legcsekélyebb kilátása nélkül. Vájjon lehetséges-e, hogy egy ország fölött más levegőég legyen, mint a földgömb minden más országa fölött? Vájjon szíható-e népszövetségi levegő, mikor a világ minden állama a valódi nemzetközi erkölcs levegője után áhítozik? Vájjon az az ország, mely nagyra nőtt a népszövetségi szellem sugarainál, fönnállhat-e akkor is, ha ezek a sugarak lebuktak, visszahozhatatlanul, a látóhatár alá? A Népszövetség és békeszerződések szülöttei eltűntek, vagy keserves válságban vannak s közülök csak azok az államok szabadultak meg az összetöretés veszélyétől, melyek idejekorán elfordultak a Népszövetség erkölcsétől és politikájától. Jugoszlávia, a népszövetségi káprázat elmulta után, megindult a valódi nemzetközi erkölcs felé. Békét teremtett saját nemzetiségei közt és békésen közeledett olasz és magyar szomszédja felé. Ezzel szemben Románia még a régi álomban él. Eröhatalmi és államtechnikai eszközökkel akarja fenntartani a háborúközti állapotot, holott erre nagyobb erejű és régibb történelmű államok sem képesek. Ma még Románia ura, habár háborútól rettegő és belső nyugalmát nem találó ura, a neki juttatott idegen területeknek. Ma még — puszta érdekből — vannak, akik támogatják rozoga állami épületét. De a születendő új nemzetközi jog és erkölcs világában vájjon megállhat-e ez a máris szétömlő állami szervezet? Vájjon az új, egyetemes nemzetközi erkölcs nem szolgáltat-e elégtételt a Szent Istváni birodalmi erkölcsnek, annak az erkölcsnek, mely út mutatója volt az egész világra szóló nemzetközi erkölcs új felfogásának, a népek békés együttélésének és békés osztozkodásának. Annak a nemzetközi erkölcsnek, mely a keresztény felfogásnak az államok között is érvényt szerez. A világ eljövendő nagy megújhodásában, a nemzetközi jog keresztény erkölccsel való megtelítésében, mint a revízióban is, a magyar felfogás diadalmaskodik. A nemzetközi jog és erkölcs megújhodása elégtételt szolgáltat Szent István birodalmának. E birodalomnak, mely alapítása óta a nemzetközi erkölcs valódi hordozója volt, újra Szent István birodalmává kell lennie a Kárpátok koszorújában. És ezt nemcsak mi tudjuk, most már a valódi nemzetközi erkölcsre áhítozó s azt minden áron kivívni akaró világ is tudja és — húzódozzék bár tőle utolsó pillanatáig — Romániának is tudnia kell. Marius. Mit adhatunk az új Európának? frta: Török Árpád. Ki tudná ma megmondani, hogy mi lesz a jövőben Európával? Megmaradunk-e egyáltalán Európának a régi kulturális értelemben, civilizációnkat át tudjuk-e menteni és a sebek, amiket az kapni fog, egyhamar begyógyíthatok lesznek-e? Az utolsó években nem voltak kevesen, akik azt jósolták, hogy a legközelebbi komolyabb európai háború tönkre fogja tenni az európai civilizációt. Ha a jósoknak azonban nem lenne igazuk, amit mindenki forrón óhajt, akkor feltétlenül adva lesz a jövő Európának problémája. Nemcsak erők, nemcsak érdekek, de eszmék is ütköztek ebben a húsz évben, amely végül is háborúhoz vezetett. A háború maga a felhalmozódott feszültségeknek a kisülése. Bárhogyan végződjék is ez a viaskodás, utána nemcsak békét kell a hadviselőknek egymással kötniök, de Európát új alapon kell megszervezni, hogy ne halmozódhassanak fel új feszültségek és ne kelljen húsz év után megint kiállani a porondra, hogy azok levezethetők legyenek. Ez a dolog természetéből következik. Az európai népek, úgy látszik, el vannak határozva, a fejlődésnek ebből a logikájából a megfelelő következtetéseket is levonni. Széltében hosszában beszélnek az új Európa megszervezéséről, nemcsak szép lelkek, nemcsak ideológusok és szobatudósok, hanem államférfiak és pedig mindkét oldalon. Ha tehát hinnünk szabad abban, hogy a háborúval nem fog egyben európai kultúránk is elsüllyedni, akkor a jövő Európájának felépítéséről folyó diszkussziót komolyan kell vennünk, sőt azok a népek, amelyek komoly kultúrtényezők, abban egyben részt is kell vegyenek. A jövő Európája, ha megérdemelni akarja ezt a nevet, ha nem egyes hatalmas népek saját képükre akarják teremteni, az európai népek szintéziséből kell kialakulnia. Minden népnek azt kell adnia, ami lényege, azonban ami egyben európai benne, ami európaivá teszi. Ezt pedig feltétlenül kell is adnia, mert különben az új Európa egyoldalúvá válik és akaratlanul is azok bélyegét