Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 3. szám - A moszkvai békekötés után

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM, 3. S Z. BUDAPEST 1940 VA moszkvai békekötés után írta: Gróf Csáky Imre ny. külügyminiszter. A moszkvai békekötéssel nem csak a finnorosz háború ért tragikus befejezéséhez, hanem avval egy politikai periódus is lezáródott és egy új helyzet teremtődött a nagy európai sakktáblán, nevezetesen pedig a német—francia-angol háború is új képet kapott. Már utolsó cikkemben igyekeztem kimutatni, hogy a nyugati hatalmak szempontjából milyen elsőrangú érdekek fűződtek a finn-orosz háború folytatásához, valamint azt is, hogy hogyan igyekeztek ezen hatalmak a nekik kedvező állapotot lehetőleg soká fenntartani, anélkül azonban, hogy saját erejüket oly mértékben lennének kénytelenek latba vetni, mely mozgási szabadságukat bármely irányban is érezhetően lekötné. Ezen benyomás helyességét látszik megerősíteni mindazon értesülés, mely a finn kormány tragikus elhatározását közvetlenül megelőző diplomáciai eseményekre vet utólagos fényt, nevezetesen pedig a tényleges franciaangol fegyveres segítség kilátásbahelyezésének körülményeiről ad felvilágosítást, melynek legjellegzetesebb mozzanatát Tanner finn külügyminiszternek azon megállapítása foglalja magában, mely szerint bár való tény, hogy az angol és francia kormány számottevő katonai alakulatoknak Finnországba való küldését felajánlotta, mégis, midőn ezen ajánlat gyakorlati keresztülvihetőségének esélyeit a három kormány részletes vizsgálat tárgyává tette, azon egyértelmű megállapításhoz kellett jutniok, hogy az adott körülmények között ezen terv kivihetetlen. Hogy ilyen helyzetben a finn kormány kénytelen volt a felesleges vérontásnak véget vetni és abból a következtetést levonva fájdalmas elhatározáshoz eljutni, az annál érthetőbb és indokoltabb, mivel a nyugati hatalmak által többé-kevésbé nyiltan támogatott Ausztria, Csehszlovákia és Lengyelország sorsa éppen nem volt alkalmas arra, hogy vérmes reményeket támasszon az ilyen jóakaratú támogatás gyakorlati értékét illetőleg. Maga a finn tragédia azonban, — bármenynyire ki is váltotta az egész civilizált világ osztatlan rokonszenvét és bámulatát ezen hősi nemzet iránt, — egymagában csak egy mellékes epizód marad az egész világra kiható események forgatagában, és eltörpül azon következmények horderejéhez viszonyítva, melyet a moszkvai békekötés ténye az európai politikai helyzetre gyakorol és mely ezen helyzetnek egészen új képet ad. Mint azt ugyanis már előző cikkemben kimutatni igyekeztem, a finn hadjárat annyira igénybevette a Szovjetbirodalomnak minden erejét és anyagkészletét, hogy az általa a Német Birodalomnak kilátásba helyezett gazdasági segítség mértéke szükségszerűleg oly minimumra csökkent, mely semmiesetre sem lehetett elegendő a nyugati szövetségesek által Németországgal szemben alkalmazott tengeri blokád következményeit kiegyensúlyozni; így tehát Páris és London némi jogosultsággal számíthatott arra, hogy az általuk foganatosított fojtó gazdasági rendszabályok, — ha talán az eredetileg reméltnél kissé lassúbb ütemben is, — de előbb-utóbb döntő módon fogják éreztetni hatásukat. Abban a pillanatban azonban, melyben a finn háború befejezésével Moszkva saját megnövekedett szükségletei lassanként a normális békeszükséglet színvonalára fejlődnek vissza, a közismert német szakszerű tudás előtt az Orosz Birodalom óriási gazdasági segélyforrásainak oly kiaknázási lehetőségei nyílnak meg Németország javára, melyek a blokád következményeit, ha nem is teljesen, de mindenesetre igen nagy mértékben hatálytalaníthatják, különösen ha meggondoljuk, hogy Ázsián keresztül Amerika is nyitva áll az orosz behozatal és annak közvetítésével Németország előtt is. Mert hogy Amerika, és nem utolsó sorban az Egyesült Államok is, ha üzletről van szó, szívesen helyezi háttérbe elvi politikai álláspontját, azt mi sem bizonyítja élénkebben, mint azon köztudomású tény, hogy az Unió közvéleményének, de sőt hivatalos politikai tényezőinek is gyakran megnyilvánult finnbarát orientációja ellenére, a háború tartama alatt fokozott mértékben szállította tovább Szovjetoroszországba a nyilvánvalóan hadicélokra szükségelt kőolajtermékeket, még pedig ugyanakkor, mikor a Finnországnak különös segítség címén nagy garral felajánlott bevásárlási kölcsön folyósítását azon feltétel betartásától tette függővé, hogy az hadianyagok vásárlására nem lesz fordítva. A finn-szovjetorosz háború befejezése tehát azon helyzet elé állította a nyugati szövetségeseket, hogy, amennyiben továbbra is el akarnak tekinteni Németország kilátástalannak látszó frontális katonai megtámadásától és ezentúl is elsősorban a gazdasági háború eszközeivel igyekeznek ellenfelüket megadásra késztetni, valamilyen úton-módon a jövőben is lehetetlenné tegyék a Német Birodalomnak Oroszország által, vagv azon át való ellátását. Ennek elérésére két út áll nyitva a szövetségesek előtt: az egyik, mely első pillanatra az egyszerűbbnek látszik, a Szovjetbirodalomnak fegyveres megtámadása, mely lehetőséggel nyilvánvalóan már régebben foglalkoznak és melynek gyakorlati keresztülvitelére bizonyos előkészületeket is tettek, amit például tetemes létszámú szövetséges katonai erőknek a Közel Keleten való összpontosítása is bizonyít, Ezen különben sem kockázatmentes vállalkozásnak legnagyobb hátránya azonban abban rejlik,