Magyar külpolitika, 1940 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 12. szám - Harc a népek életében

MAGYAR KÜLPOLITIKA Harc a népek életében Irta: Dr. Moravek Endre I. A népek élete folytonos harc, vagy legalábbis harci készenlét. Még a legbékésebb nemziet élete is örökösen veszedelemben forog, akkor is, ha hó­dító szándékai nincsenek és csak azt akarja za­vartalanul birtokolni, ami az övé. Ilyen körülmé­nyek közt is állandóan vigyáznia kell biztonságára, hiszen hatalmasabb, vagy nagyobb étvágyú népek felől minden pillanatban támadás fenyegetheti. Egy népnek tehát örökösen a vártán kell állania, éberen figyelnie a világpolitika minden rezzenését, legalábbis szellemileg az örökös mozgósítás álla­potában kell élnie. Hát még akkor, ha nemcsak azt akarja megtartani, amije van, hanem — joggal vagy jogtalanul — messzebbmenő céljai, terjesz­kedési vágyai és óhajai vannak. Ilyenkor szívós, körültekintő és hosszadalmas munkára van szúk ség, hogy a nemzet megteremthesse azokat a ked vezö politikai és katonai feltételeket, amelyek mel­lett egy adódó pillanatban a siker reményében ve­heti fel a küzdelmet céljai megvalósításáért. Melyek szoktak lenni ezek a célok általában­véve? A leggyakrabban az állammal szomszédos olyan területek meghódítása, amelyek gazdasági. \agy katonai szempontból a nemzetre fontosak: amelyeknek megszerzésétől gazdagodást, erősö­dést, polgárai számára nagyobb boldogulási lehe­tőséget várhat, vagy amelyektől jobb, szerencsé­sebb fekvést, könnyebben védhető új határok: ha­talmas, hágótlan negyek, áthajózhatatlan széles folyamok, vagy nagykiterjedésű tavak birtokba­vételét remélheti. A legújabb korban igen gyakran találkozunk olyan terjeszkedési indokkal, amely a régebbi időben ismeretlen volt: ez az idegen ál­lamokban élő nemzettestvérek átkapcsolása, vagy más szóval a népi elv érvényesítése. A XIX—XX. század háborúinak igen jelentékeny hányada (a német- és olaszegység megteremtéséért vívott há­borúk, az 1910-es évek balkánháborúi, a világhá­ború stb.) ilyen indokból támadt, vagy legalábbis nagy része volt bennük a nemzetiségi kérdés elő­térbe nyomulásának. Bármi legyen is végeredményben a nemzet ki­felé irányuló célkitűzéseinek közvetlen oka, vég­eredményben mégis egy szokott lenni a cél: az ál­lamnak, a nemzetnek erősödése és izmosodása. A célkitűzésnek méretei, jelentősége és kihatásai már természetesen a körülményektől, a szóban lévő nemzet erejétől, szellemétől, az elérendő hódítás természetétől és más hasonló dolgoktól függenek. Lehet, hogy csak egy kis terület elfoglalásáról vagy egy kedvező határul kínálkozó nagy hegylánc biz­tosításáról van szó, amely a nemzet erejét és nem­zetközi viszonylatban eddig elfoglalt helyzetét nem változtatja meg lényegesen, de lehet az is, hogy a cél például egy nagyjelentőségű gyarmat elfoglalása s annak elérése a terjeszkedő hatalom világpolitikai jelentőségét egy csapással hatalma­san megnöveli, sőt már esetleg kisebb-nagyobb lé­pést jelent a világuralom elérése felé is. Az elmondottakból is látszik, hogy a terjesz­kedő hatalom vagy egy vele szomszédos terület, vagy egy tengerrész, vagy egy tengerentúli föld­terület, gyarmat megszerzésére törekedhet. A leg­gyakoribb eset a szomszédos földterületekre irá­nyuló akció, mert hiszen az államok nagy többsége szárazföldi jellegű. Vannak azonban olyan hatal­mak i's, amelyek egyformán mutatnak szárazföldi és tengeri terjeszkedési törekvéseket, aszerint, amint a körülmények éppen az egyik vagy másik irányban kedveznek. így foglalták el az oroszok az óriási kiterjedésű földterületet, az ázsiai Szibé­riát, de ugyanakkor nem szűntek meg jégmentes kikötő, és ami ezzel egyet jelent: a szabad világ­tenger után törekedni. Hasonlóan két arcot mutat az újabbkori Japán. Ott állandóan két irányzat küzd otthon: a szárazföldi és a tengeri terjeszke­dés pártja. Ha belül az előbbi párt jut uralomra, a japán hadsereg megindul vagy Oroszország, vagy Kína felé, Mongólia, Mandzsúria, vagy Észak­vagy Közép-Kína irányában; ha a tengerpárt kerül túlsúlyra, egyszeriben fenyegetően erősödnek és szaporodnak a Csendes-óceán feletti uralmat, a hátsó-indiai angol-francia és hollandi gyarmato­kat, az Ausztráliát és az azt környező szigetvilá­got követelő japán hangok. Vannak aztán kizáró­lag tengeri érdeklődésű államok, mint például a világuralmát a tengerek feletti felsőbhségének kö­szönhető Anglia, amelynek minden támadó lépé­sét még ma is kizárólag ennek a tengeri uralom­nak megerősítése és szilárdítása magyarázza meg. A tenger, vagy annak egyes részei feletti ural­mat természetesen ma, amikor a világkereskede­lemben minden, a tengeri forgalomban résztvevő nemzetek érdekei teljesen összefonódnak, — lega­lábbis békeidőben — nem lehet a régi értelemben felfogni, vagyis úgy, hogy az illető tengerdarabon a szóban lévő állam ugyanolyan korlátlan felség­jogokat gyakoroljon, mint a szárazföldön. De bi­zony háborúban láthattuk, hogy szükség esetén az államok a hozzájuk tartozó, uralmuk alatt álló tengerdarabokon komolyan veszik a felségjogokat és az idegen hajózást aknazárral, blokáddal és ha­sonló intézkedésekkel azokon esetleg teljesen meg­szüntethetik. Mégis béke idején a tengeri törekvésű hatal­mak nem annyira az őket érdeklő tengerdarabot, viagy tengert magát, hanem inkább az azt övező szárazföldet, tengerpartot igyekeznek teljesen ha­talmukba venni. Egyik, mondhatnók legjellegzete­sebb és a történelemben állandóan ismétlődő meg­nyilvánulási formája a tengeri terjeszkedési vá­gyaknak az úgynevezett „mare nostro"-törekvés. Erős hajós nemzeteknek állandó vágya és célja, hogy nem túlságosan széles tengerek másik olda­lára is hódítólag átnyúljanak. A görögök történe­tük kezdete óta az egész Égei tenger partvidéké­nek meghódítására iparkodtak (így kerültek a gö­rög gyarmatvárosok Kisázsiába) és ennek az álom­nak, amelyet a bizánci császárság, majd később a török szuítanátus meg is valósított, emlékei a gö­rög törekvésekből még ma sem haltak ki. A ró­maiak még ennél is tovább mentek és végbevitték azt az azóta sem megismétlődött hallatlan teljesít­ményt, hogy az egész Földközi tengernek minden partvidékét, úgy az európai mind az ázsiai-és afri­kai földrészen tartósan hatalmukba kerítették és ezáltal a Földközi tengert évszázadokra római bel­tengerré tették. A mai olasz impériumnak a Föld­közi tenger európai és afrikai partjain szintén van­nak már lerakva — igaz, hogy a római birodalom­hoz képest csak elszórt — építőkövei az anyaor­szág és afrikai gyarmatainak alakjában s nem is

Next

/
Oldalképek
Tartalom