Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 1. szám - A népi elv eredete

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA totta volna meg. Ez az elv más neveken, de lényegileg azonos tartalommal, már szerepet játszott a világtörténelemben, mégpedig nemcsak a párizskörnyéki békeszerződésekben, mint Wilson elnök kedvenc gondolata, hanem már azokat több, mint egy évszázaddal megelőzően és több izbcn is szerephez jutott. Ezekben a történelmi megjelenéseiben ez az elv természetesen nem népi megjelöléssel aratta sikereit — minthogy a népiség fogalma különleges német nemzeti szocialista alkotás, — hanem nemzetiségi elvként és a népek önrendelkezési joga név alatt volt ismeretes. Éppen a népi elv eme történelmi formáinak a feltárása a feladata ennek a rövid tanulmánynak, amely rá kíván mutatni a népi elv történeti múltba nyúló gyökereire, ami által egyben ezen elv mai megjelenési alakja is sok tekintetben más megvilágításba kerülhet. A népességnek, mint államalkotó tényezőnek a döntő súlyú szerepét a nagy francia forradalom alapozta meg és ezzel — mint annyi más szellemi, erkölcsi, kulturális és gazdasági téren — ebben a vonatkozásban is a fejlődésben új irányt jelölt ki. A francia forradalom ezt az állampolitikai irányát hűen fejezi ki az 1791. évi forradalmi alkotmány VI. címe, amely szerint: „A francia nemzet lemond bárminemű hódító háborúról és nem alkalmazza erejét egyetlen nép szabadsága ellen sem."2) Az alkotmányba foglalt e tétel alapján a francia forradalom vezeti be az ú. n. népek önrendelkezési jogát a nemzetközi politika rendező elvei és tényezői sorába, hirdetve, hogy nem az ú. n. történelmi birtoklás joga vagy a természeti körülmények határozzák meg a népek egymás melletti elhelyezkedésének a határait, hanem a szóbanlévő területen élő nép szabadon megnyilvánuló akarata. Amint ezt a francia forradalom egyik szóvivője (Verginaud) a nemzetgyűlésen kifejezte: „A jog, a törvény, az észnek és természetnek parancsa azt követeli, hogy minden területen szuverén csak a nép legyen és a szuverén illetéktelen befolyástól mentesen intézze saját sorsát. A francia köztársaság fel akarja szabadítani a nemzeteket, el akarja űzni a szabadság ellenségeit, a zsarnokokat, de a felszabadított területre igényt nem támaszt és a szuverén nemzeteket akaratuk nyilvánításánál befolyásolni nem akarja."3) A francia forradalom a népeknek ezt az általa először deklarált önrendelkezési jogát minden területgyarapodásában alapul is vette, sőt annak alkalmazásában kezdetben addig ment, hogy amikor a nizzai grófság képviselői megjelentek a nemzetgyűlésen és kérték, hogy a francia köztársasághoz csatlakozhassanak, a nemzetgyűlés Barrére indítványára kimondta, hogy a kérelemmel érdemben csak akkor foglalkozik', ha az egyesítést a szuverén nemzet maga fogja kérni. A határozat alapjául szolgáló előadói javaslat szerint a szószékről a volt nizzai grófság ideiglenes kormányzó szervének: a képviselőtestületnek kívánságát olvasták fel: „az egyedüH szuverén nevében pedig csak a népnek ősgyűlése van jogosítva beszélni, nem pedig az ideiglenes képviselőtestület." 4) ^ Más kérdés természetcsen, hogy ennek a minL>) V. ö. .1 o h a n n c t, Reme: Lc primeipe dcs nationali tés. 2-e Éd. Paris. 1923. 86. old 3) közölve: Wittmann Ernő: A nemzetiségek önrendelkezési jogának múltja és jövője. Budapest', 1938. 31. old. 4) Idézve Wittmannál: i. m. 31. old. denkor megkövetelt alapelvnek — amelynek alapján csatolta magánoz a francia köztársaság 17ydben a pápai enklávékat: Avignont és Venaissint, l/y2-ben Nizzát, üavoyát és Belgiumot is — a gyakorlati alkalmazása is kielégítő volt-e a liancia helyi, így különösen katonai hatóságok részéről, amelyek mindinkább odahatottak, hogy az érdekelt nép akarata egybehangzó legyen a francia kormányférfiak és tábornokok akaratával és ebből a célból a népek önrendelkezési jogát az éleibe átültető népszavazással akként éltek, azaz a népet akként befolyásolták, vagy annak aggáiyos részét akként tartották vissza a szavazástól, hogy a szavazás eredménye a kívánt célnak mindenkor megfelelő legyen. Az alkalmazott egyes népszavazásoknak fondorlataira számos korabeli adat tesz kétségen kívül álló tanúságot. Akármint is alkalmazták azonban egyes esetekben a népek önrendelkezési jogának nagy elvét a francia forradalom idejében, elvitathatatlan, hogy azt ez a korunkat másfél századdal megelőző és egész Európát átalakító korszakot nyitó eszmeáramlat honosította meg a nemzetközi politikában és ezzel megvetette további fejlődésének alapjait. Igaz viszont, hogy a francia forradalomban követett önrendelkezési jog tartalma és célja nem volt még azonos a mai népi vagy nemzeti törekvéseket előmozdító népek önrendelkezési jogával. Ez a tétel akkor nem a faj azonos vagy rokon népek egyesülésére kívánt módot adni, hanem kizáróan a népesség felszabadítására a fejedelmi kényszer alól, nem volt tehát semmi nemzeti jellege. Nemzeti törekvésekkel ez az elv csak később, a napóleoni háborúk után meginduló nagy nemzeti szabadságmozgalmakban telítődik meg, hogy ettől kezdődően erről az útról le se térjen. A nagy francia forradalomban elindított népi önrendelkezési jog útja mindazonáltal nem halad törés nélkül; az elv nem fejlődik megszakítatlan ívben tovább, hanem útja törésekkel, zökkenőkkel halad. Az első nagy zökkenőt a francia forradalom berendezkedésének átalakulása autokrata monarchikus uralommá és így a népszuverénitási tan elhomályosulása teszi. A francia forradalomnak a leküzdésére indított koaliciók ellen elért sikerei és ezek során Napóleon hatalmának szédítő megnövekedése háttérbe szorítják a forradalom nagy eszméit és jelszavait és ezek helyett ismét a hódító törekvéseket juttatják uralomra. Következményük pár évtizedes szakadás lesz az elvben, de csodálatos módon azt elfojtani nem képes, hanem éppen ellenkezőleg, a napóleoni hódítások által leigázott népekben felkelti az addig csak lappangó nemzeti öntudatot és ezzel utat nyit a népességet szem előtt tartó másik nagy elvnek, a nemzetiségi, ma ú. n. népi elvnek. Amikor ekként a napóleoni hódításokat a régi történeti jog alapján a legitimitás szellemében fe'számoló bécsi kongresszus a területi kérdések rendezésénél teljesen mellőzte a francia forradalomban életre kelt népi önrendelkezési elvet és a népeket törvényes uralkodóik jogara alá viszszahelyezve, a Szent Szövetség megalapításával őket ebben a statikus kényszerben meg is akarta tartani, ezt a lényegileg az uralkodó és az alattvaló viszonyát fenntartani kívánó rendszerét rövidesen alámosta és sikerrel megdöntötte egy új, ellenállhatatlan mozgalomnak, a nemzeti öntudatra jutott népek függetlenségi törekvéseinek dinamikus hullámverése. Ennek a nemzeti öntudatra-ébredésnek