Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 3. szám - Magyar külpolitika

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA Magyar külpolitika Még az elmúlt napok történelmi dübörgésében is észre kellett venni a világnak, — és nekünk magunknak is — hogy van magyar külpolitika. Azok a mélyreható változások, melyek Európa térképét a párizskörnyéki békénél is gyorsabban megváltoztatták, színvallásra késztették minden ország külpolitikai vezetését és vezetőit. — Itt guelf, — itt ghibellin, — hangzik jobbról és balról. Minden politika teljes elszántságában és keménységében mutatkozik be. Birodalmak, világrészek ereje feszül egymással szemben. Milyen szerepe lehet ebben az apokaliptikus kavargásban a küzdőporond kellő közepébe került Magyarországnak? A cseh államromok eltakarítása után a nagyállamok tanácstalanságba dermedésének, a kis- és középállamok megadásának, gyámságkérésének voltunk tanúi napjainkban, mikor a péidaadásnak szinte példátlan sugalló ereje van és hódító erők e sugallatra alapítják terveiket. Rólunk azonban, nem hiába, hogy rokontalan és társtalan nemzet vagyunk Európában s egy kicsit mindig szívünkben hordozzuk régi hazánkat, az ősi szabad, ázsiai pusztaságot, lepergett minden sugallat nem tanultunk félelmet és megadást a még úgy megsokasodott példából sem. Mikor minden tétlenségbe dermedt körülöttünk és Európa igen sok kis állama szinte keleti fatalizmussal várta sorsát, Magyarország megkezdte „nagy politikáját". Megkezdte Kárpátalja elfoglalását és pedig úgy, hogy nem igért el sem önmagából, sem az elfoglalandó földből egy talpalatnyit sem. És míg ezt a hadmüveietet folytatta, helyreállította szívélyes viszonyát Németországgal, tudta éreztetni szándékai komolyságát Romániával, katonai erejét az új, szabad Szlovákiával, a legszeretőbb testvéri érzést az új szomszéddal, Lengyelországgal és lojális szomszédi viszonyt teremtett Jugoszláviával. Akkor, mikor egy-egy határváltoztatásra az egész világ nyugtalanul szisszen fel, nemcsak békéjét, hanem a nemzetközi jog gyönge palántájának életét féltve, — a magyar határ bővülése az egész világ tapsa és rokonszenve mellett ment végbe. Magyarország terjeszkedése, tehát Magyarország külpolitikája a világ közvéleményének kedvence lett. Pedig tudjuk, hogy csak az a külpolitika sikeres, mely sikerei mellett egyúttal rokonszenves is. Csáky István, aki Magyarország külpolitikáját e veszélyes időben vezeti, nagy és sorsdöntő játszmát játszott. Csak vérbeli .és szenvedélyes külpolitikusnak lehetett ilyen éles ítélete, hajszálnyira biztos szemmértéke, koncepciója és tapintata, hogy tudja, mit, mikor és hogyan kell cselekednie. Ha a Kárpátalja visszafoglalása óta történteket elsorakoztatjuk szemünk előtt, kitárul előttünk a nagyszerű terv, mely nemcsak a Lengyelországgal határos ősi föld visszafoglalását, nemcsak Magyarország önállóságának hangsúlyozását, hanem — ha lehet, ennél is többet: — Magyarország politikájának aktivizálását és a világpolitikába való beillesztését akarta és — érte el. Magyarország mai nemzetközi politikája nemcsak a lengyel szomszédság elérése révén, nem csak a szlovák támadás visszaverése révén nemzetközi politika. Mindez, bármily nagyértékű is, csak határpolitika. De a magyar külpolitika hatósugarai messzebb érnek. A magyar külpolitika világpolitika lett, vezető gondolata, sajátos magyar nemzetközi jogfilozófiája révén, mely a durva materiális erőt elveti, mely a pusztán anyagi erőt mindig visszautasítja és mind halálig harcol ellene. A magyar erő a lélek ereje, melynek hatalma túlszárnyal a puszta anyagon, az az erő, mely számmal ki nem fejezhető, mely megsokszorozódik és semmiből mindent teremt. Mondják, hogy az iparnak ma vannak csodái, melyekkel a levegőből ételt, vagy fából vaskarikát varázsol. A lélek csodái azonban régebbiek és hatalmasabbak. Kárpátaljai harcainkban megmutattuk a világnak, hogy a nemzetközi politikában sem föltétlen úr a szám, az anyagi erő. Hathetes katonáink, új diplomáciánk, megölt és feltámadt nemzetünk megmutatta a rettegő világnak az élet és szabadság útját. Talán nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy Kárpátalján, a vereckei szorosban és az Ung mentén születtünk újjá, születtünk újra Árpád nemzetévé. Megmutattuk az örvendő Európának, hogy támad fel, hogy lesz az európai szabadság zászlóvivője egy nemzet. Csáky István külügyminiszter elmondta a képviselőház külügyi bizottságában ennek az újjászületésnek hőskölteményét. A müncheni egyezmény megdőltével villámgyorsan kellett határoznunk és cselekednünk. Még egy óra habozás és elkéstünk volna. De a gyors elhatározás segítségünkre volt: mi érkeztünk meg elsőnek. Az érdekek összekuszált hálózatában úgy kellett cselekednünk, hogy régi barátságokat ne veszítsünk el, új ellenséget ne támasszunk és amellett erőnket, elszántságunkat jobbra-balra éreztessük. A politika nagyvására és csereberéje közt úgy kellett cselekednünk, hogy ne ígérjünk senkinek semmit magunkból, se a visszaszerzendő földből, — és ezzel még jobban hangsúlyoztuk a magyar külpolitika szuverénitását. Ha e szuverénitást pusztán anyagi erővel akarnók gyakorolni, ha csak a számokban volna bizo dalműnk, akkor Európa valóban gyászolhatná a belső, igazi szabadság, tehát a valódi kultúra elvesztését. De a mi örök bizodalmunk a lélek erejében nemcsak a magunk, hanem Európa s vele együtt az egész keresztény kultúra nemzetközi végvára is. A mi belső és külső politikai elvünk volt és marad a szabadság elve. Meglehet, iparunk nem volt olyan szemkápráztatóan nagy és olyan aprólékosan kicsiny, mint a cseheké, meglehet, utaink is sárosabbak, mint az övék voltak, meglehet, sok minden jobban lehetett volna, vagy lehetne és talán — adja Isten — lesz is nálunk, — de egynek romlására, hiányára sohasem akadhat senki nálunk: — a szabadság az