Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 12. szám - A jövő béke alapja

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA mennél kevesebb az egyéni elgondolás benne és mennél inkább tárgyi alapokra támaszkodik, olyanokra, amelyek magából a mai helyzetből, a hadviselő kormányok és közvélemény kialakult felfogásából adódnak. Nem könnyű a feladatnak ez a része, mert hiszen az ellenségeskedésnek az oka az érdekek ellentéte, ami rendszerint az elvek ellentétével jár együtt. A szembenálló feleknek különböző a felfogása nemcsak az egymáshoz való viszony rendezését, hanem a többi népekkel való együttélést illetően is. Hol találjuk meg ilyen körülmények között azt a közös alapot, amely egyúttal a béke alapját is képezheti? Ha van ilyen közös alap, akkor ez nemcsak megkönnyíti a béke szellemi előkészítését, de kétségkívül meg fogja könnyíteni magának a békének a megteremtését is. Első pillanatra ilyen közös elvi alapot nem fogunk találni. Sem a hadviselő felek, sem a semleges közvéleménv nincsen tudatában annak, hogy ilyen közös elvi alap létezik. Amiről mindenki tud, amit midenki lát és amit napról napra hallani lehet, az a hadviselő felek közötti felfogásbeli ellentét. Ez a két pólus pedig az egyik oldalon a népek közötti békének egy közös szervezet útján való biztosítása, ami a nemzetközi diplomáciában az együttes biztonság megjelölését kapta, a másik oldalon az élettér. A közös béke. a közös biztonság hívei ezt egy kollektív szervez kedés vagy szervezet útján akarják elérni. Ezzel szemben az élettér hívei a békét és biztonságot egvéni alapon szeretnék megteremteni. Az elgondolás itten az, hogy azok a gazdasági erőforrások és hatalompolitikai erőtényezők, amelyek egy nemzetnek fennmaradását és boldogulását biztosítják, többé kevésbé annak saját közvetlen befolvása alatt álljanak. Világosabban: egy nemzet élete, belső eíyensúlya ne függjön olyan tényezőktől, amelyekre az semmiféle hatást nem tud gyakorolni, amelyektől az adott esetben elvágható, így élete és belső egyensúlya veszélyeztethető. Minden életfontosságú tényezőt lehetőleg egy olyan területen belül kell megtalálni, amely felett az illető nemzet hatalmat gyakorolhat. Ez az élettér. A két felfogás közötti ellentét elég szembeötlő. Az egyik mindenkit egy kalap alá akar hozni, a másik pedig szinte önmagának akar élni és senki másról nem akar tudni. Lehet-e ezt a két felfogást közös nevezőre hozni? Nem a mi feladatunk, hogy, az egyik vagy másik álláspont mellé szegődve, az ellentétes felfogású felet annak megnyerjük és így jussunk el a béke szellemi előkészítéséhez. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy ez mint feladat nem lehetne jogosult. Ha azonban a semlegességet szigorúan értelmezzük, és így mindegyik félnek a felfogását tiszteletben tartjuk, nem marad más hátra, mint a kettő között valami közös vonást felkutatni. Közös elvi alapról itt nem beszélhetünk, mert hiszen itt elvi ellentétről van szó. Lehetséges azonban, hogy mindkét felfogás megvalósulásának egyazon feltétele van. Ha megtaláljuk ezt a közös feltételt és a hadviselő felek azt elismerik, nem lesz lehetetlen a közös feltételből kiindulva a béke elvi alapjait megtalálni. Az általános biztonság eszméjének nemcsak kiterjedt irodalma, hanem történelme is van. Számtalan diplomáciai lépés történt már az érdekeben, így a nemzetközi közvéleménynek alkalma nyílott azt minden összefüggésében megismerni. Hosszú ideig az együttes biztonság a világháború után kialakult nemzetközi helyzet megmerevítését szolgálta. Az eszme maga erkölcsi mezt öltött, az egyes nemzetekre általa bizonyos erkölcsi pressziókat gyakoroltak; mindezzel azonban nem lehetett a terv mögötti önzést és a terv hiányosságát eltakarni. Mindenki tudta, hogy az együttes biztonság eszméje milyen közvetlen célt szolgál és mindenki tudta azt is, bármilyen alakot ölt a megfelelő nemzetközi szervezet, igazi béke, igazi biztonság a pillanatnyi helyzet megmerevítése útján nem érhető el. A nemzetek biztonsága, a béke állandósága kétségtelenül erkölcsi eszme. Egy erkölcsi eszme azonban nem szolgálhat önző érdekeket. Ha meg akarjuk valósítani, akkor mentesíteni kell attól a salaktól, amit a mögötte rejlő önző szándékok rátapasztottak, akkor azt az együttes és nem az egyes érdekeknek kell a szolgálatába helyezni. Együttes biztonság mint erkölcsi eszme nem valósulhat meg abban az egyoldalú formában, amilyenben évek hosszú során át megvalósítani akarták. Bár a hadviselők egyik fele ma is változatlanul az együttes béke és biztonság elvét vallja, ez csak akkor képezheti az általa is szükségesnek tartott teljes megbékélés elvi alapját, ha ez az elv a maga teljes erkölcsi jelentőségében lesz megvalósítva. Nem a pillanatnyi hatalmi viszonyok meg merevítését kell elérni, hanem egy olyan rendszert kell általa működésbe hozni, amely az egyes nemzetek jogosult igényeit kielégíti, egyszóval, amely a népek között igazságot tesz. Ha pedig a kérdésnek erkölcsi vonatkozásától eltekintünk, ha tisztán csak célszerűségi szempontból vizsgáljuk az együttes biztonság gondolatát, sem juthatunk más megállapításra, minthogv ez csak akkor válhat egy a nemzetközi életet szabályozó maradandó elvvé, ha egyben számol azzal, hogy a népek egymáshoz való viszonya tele van "feszültseggel, amit le kell vezetni és hogv ez a viszony a természet törvényeinél fogva állandó változásnak, fejlődésnek van kitéve. Eavüttes és végleges biztonság tehát csak akkor valósítható meg, ha egyrészt az igazság eszméjét, másrészt a fejlődést, a dinamikát a nemzetközi életből nem akarjuk kizárni. Nézzük már most, hogy a másik hadviselő félnek élettér-elméletéből milyen következtetéseket lehet levonni. Tagadhatatlan, hogy az élettér fenti fogalmazásunkban statikus elv. Hiszen nincsen abban másról szó, minthogy egy bizonyos térség véglegesen egy nemzet életműködése számára biztosítandó és az a többiek életműködésétől, életterétől különválasztandó. De vájjon le het-e egy nemzet életműködését szigorúan egyegy zárt térségre korlátozni? Az első probléma, amely itt felvetődik, hogy egy nemzet életműköElső Magyar Gyapjumosó és Finomposzíógyár r. t. Budapest, V., Kárpát-u. 9-11. Telefon: 292—223.