Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 7. szám - Magyarország kormányzója

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA még csak elmélyíti a 10. cikk rendelkezése, amely/' az államokat egymás területi épségének és politikai függetlenségének tiszteletbentartására, sőt azonfelül még megvédésére is kötelezi. Ennek következtében az új rend letéteményese: a Népszövetség, amelynek valódi főbivatása a népszövetségi gondolatból folyóan az államközi életben a természetes fejlődés során felmerült szükségletek közös megbeszélése és a szükséges változtatások megvalósítása lett volna, a gyakorlatban az alapi fásakor fennállott jogviszonyok és helyzetek fenntartójává szegült. Ahelyett tehát, hogy a világ parlamentjének a szerepét játszotta volna, beérte és az alkotmány szerint be kellett érnie a nemzetközi közbiztonság megóvásának feladatkörével, vagyis rendőri funkcióval. Ezt a rendőri feladatkört természetesen nem volt képes híven ellátni, minthogy a nemzetközi élet követelményei nemzetközi törvényhozási úton nem elégíttetvén ki, azok dinamikus hatásukkal a népszövetségi erőket leküzdötték, sőt e kollektív keretek áttörésére is alkalmasok voltak. Ilyen körümények között tisztán állhat a nemzetközi jog és politika minden elfogulatlan ismerője előtt, hogy a világháború után megalapozott kollektív biztonsági rendszer jelen szervezetében a kollektív-szolidáris gondolatot csak részben és fogyatékosan valósította meg, részben, éspedig épen a nemzetközi élet alakulása szem pontjából a legfontosabb területen fenntartotta a régi nemzetközi jog berendezkedését és ezzel ellentétbe jutott saját magával. Valójában tehát az új együttes biztonsági rendszer alkonya nem egyes fegyelmezhetetlen államok erőszakos fellépésének, hanem saját eredendő hibájának a folyománya. Ha azonban egyrészt ez az új nemzetközi organizáció mai válságának a főoka, másrészt viszont az is tény, hogy a világ közvéleménye mindent leküzdő erővel ragaszkodik a nemzetközi békerend fenntartásához, sőt a mai elmérgesedett helyzetet megelőzően maga a német birodalom is kívánatosnak látta a nemzetközi béke együttes megszervezését (Hitler vezér és kancellár 1935. május 21 -i beszédében és az 1936. március 31-i ú. n. német béketervben), akkor nagyon valószínű, hogy ezek a körülmények és erőtényezők végül is oda fognak hatni, hogy a szövetségi egyensúlypolitika kétségtelenül előbb-utóbb mindig súlyos nemzetközi összecsapásokra vezető rendszere helyett az államok egyetemes organizációjának a békerendet folyamatosan biztosítani alkalmas helyes szervezete kerüljön uralomra. Ennek az egyetemes államszervezetnek azonban az elmélet követelményei és a szerzett súlyos tapasztalatok tanúságai szerint az együttes elhatározás gondolatát a nemzetközi kapcsolatok statikájában és dinamikájában egyaránt érvényesítenie kell. PAX-TING. \ gcdsllói kira!yi kastély Frzstbet kívjlynt parkj lb;in kezel 3000, a világ minden tájáról idesereglctt leánycserkész jött össze az első leány-dzsemborira. Ez a 3000 leánycserkész és azok, akik őket vezetik, dokumentálják azt a világbékét, a megértést és szeretetet, amely felül minden torzsalkodáson, csak egyet ismer: jó munkát. Hisszük, hogy az első cserkész leánydzsembori magyarországi táborozása tényleg megvalósítja azt, amit jelmondatuk mond, a jó munkát! Ezzel a szép jelmondattal mindenki egyetért és amit ezek a fiatal leánycserkészek el fognak érni, az nekünk valóban fontos: nagyon sok barátot fognak szerezni külföldön a Trianonban megcsonkított magyar hazának. Magyarország kormányzója (Owen Rutter: Regent of Hungary.) Magyarország a reá annyira szerencsétlen kimenetelű világháború után is megtartotta ősi monarchikus államformáját. Minthogy azonban az ország utolsó királya, a külföldre menekült IV. Károly, 1919 november 13-án az uralkodói jogok gyakorlásától visszavonult, a nemzet 1920 március 5-én az államfői teendők ideiglenes ellátására kormányzót választott. Időközben a koronás király két izben is megkísérelte, hogy trónját újból elfoglalja. S noha még maga a keménységében szinte páratlanul álló trianoni békediktátum sem tartalmazott semminemű rendelkezést avagy tilalmat Magyarország államformája tekintetében, tehác e részben a nemzet szabadságát semmiképen sem korlátozta, mégis a Benes által irányított kisantant casus bellinek nyilvánította Károly királynak viszszahelyezését a trónra, és így a teljesen lefegyverzett Magyarország nem nyújthatott segédkezet királyának trónja újból való elfoglalására, sőt a nagyhatalmak együttes követelésére kénytelen volt uralkodóházát detronizálni. A detronizáló törvény, az 1921. évi 47. tc. azonban ugyanakkor változatlanul fenntartotta a királyság ősi államformáját, de a királyi szék betöltését későbbi időre halasztotta. IV. Károly király trónvesztése után csakhamar meg is halt. Azóta két évtized pergett le, a nemzet azonban „ideiglenes" időre választott kormányzóját annyira megszerette, kormányzásával annyira meg van elégedve, hogy mindmáig nem tartotta szükségesnek a trón betöltését, úgy, hogy az ideiglenességből szinte észrevétlenül véglegesség állott elő s minden magyar azért imádkozik, hogy a Gondviselés mennél hosszabbra nyújtsa Horthy Miklós kormányzó életét. Magyarország tehát immár két évtized óta királyság király nélkül. Hogy később hogyan fog alakulni a helyzet, az a jövő titka, annyi azonban bizonyos, hogy Benesék intrikája, amely lehetetlenné tette a mártír király visszatérését, végeredményben a nemzet javára vált, mert a nemzet történelmi küldetésü kormányzójának hosszúra nyúlt bölcs uralmában találta meg azt a szilárd alapot, amelyre helyezkedve szerencsésen bontakozhatott ki abból a káoszból, melybe a vesztett világháború és az embertelen trianoni békediktátum sodorta bele. Horthy Miklósnak ez az egészen kivételes helyzete és az a rokonszenv, amely a kormánvzó vonzó egyinéségét körülveszi és öt a köztudatban szinte legendáris jelenséggé finomítja, a külföldi közírók figyelmét is mindinkább megragadja és arra indítja, hogy ezt az eseményekben dús, ta nulságos életet irodalmilag is feldolgozzák. Csak a legújabban hagyta el a sajtót Owen Rutter: „Regent of Hungary" című hatalmas munkája, amely i leghitelesebb adatok alapján tárja a világ olvasóközönsége elé Horthy Miklós életrajzát, nem elszigetelten, hanem beállítva azoknak a világeseményeknek keretébe, amelyeknek sodrában zajlott le ennek a történelmi egyéniségnek életfolyamata. A munka annál értékesebb és annál tanulságosabb, mert nem magyar tollból ered, hanem teljesen elfogulatlan közírótól származik, aki annak a nagy nemzetnek a fia, amely nemzet világszem-