Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 7. szám - Az "együttes biztonság" alkonya

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 hogy az angol kormány nemcsak elvben ismeri el a helyzet megváltoztatásának szükségességét, hanem — ha lehet hinni a sajtó híradásának — diplomáciai lépéseket is tett ennek az érdekében. A román-bolgár viszony alakulása az angol kormánynak is gondot okoz. Gondot okoz pedig azért, mert szeretné, ha Európának ezen a részén ki tudná azokat az ellentéteket küszöbölni, amelyek az angol politika törekvései szempontjából hátrányosak. Ügy hírlik, hogy Anglia és Franciaország szeretné Romániát rávenni arra, hogy Bulgáriának jogosult revíziós igényeit teljesítse. Eddig ugyan sikertelenül, ami azonban mitsem változtat azon, hogy ennek a lépésnek nagy horderejét leszögezzük és a jövő szempontjából értékesítjük. Mert ha elismerik azt az elvet, hogy a nemzetközi helyzet békés változtatásra szorul, ugyanakkor ennek az elvnek csak bizonyos viszonylatban próbálnak érvényt szerezni, akkor ebben ellentmondás van, akkor ez az egy és osztgetö mérkőzéstől és megpróbáltatástól, ha mégis bekövetkezik; a leszerelés és elmarad a bajvívás, Európa akkor sem folytathatja ott, ahol most abbahagyja. Európának új utakat kell keresnie, hogy azokat a hibákat, amelyeket húsz évvel ezelőtt követett el, nemcsak jóvá tegye, de elejét vegye annak, hogy egy-két évtized múlva ismét visszasülyedjünk oda, ahonnan esetleg sikerült kilábolnunk. Kell, hogy majd egy új Európa felé induljunk, amely minden nemzetnek, de leginkább annak, amely a húsz év előtti „újjárendezésnél" olyan súlyos áldozatot hozott, igazságot szolgáltat: a magyar nemzetnek. Erősen hisszük: ez a világtörténelemnek mélyebb értelme, amint előttünk olyan hatalmas robajjal zajlik. hatatlan és általánosan elismert igazságnak kétfélc^Y A7 ori-ini i fpo Vkívtf nncio" mértékkel való mérése. Ha a 'bolgár-román vi- UIU585 Ul^lUII&clg szonylatban fennálló igazságtalanságot me.u akarják szüntetni, akkor lehetetlen pl. a román-magyar viszonylatban fennálló legalábbis ugyanolyan igazságtalanságot továbbra is megtűrni?! És itt megint azt kell mondanunk, amit fennebb már hangoztattunk: a világtörténelem ilyen ellentmondást tartósan meg nem tűr . A világtörténelem logikája ezt előbb-utóbb fel fogja számolni. Bevezetőben rámutattunk arra, hogy ma hatalompolitikai erők tartják fenn az európai egyensúlyt, de egyben megakadályoznak minden komoly eltolódást bármilyen irányba. Nyilt szavakban pedig kimutattuk ennek a helyzetnek elvi jelentőségét. Leszögeztük azt, hogy elvi tekintetben, ami az érvényes erkölcsöket illeti, jóformán egész Európát sikerült közös nevezőre hozni. Győzött, legalább is elvben, az, amit a magyar politika húsz év óta hangoztat: Európa igazságtalanul lett „újjárendezve" ezt pedig jóvá kell tenni. Tehát erők, hatalompolitikai erők állanak egymással szemben, olyanok, amilyeneket a világtörténelem eddig nem ismert, amilyenek kitermelésére az emberek eddig egyszerűen képtelenek voltak. Ezek a hatalmas erők farkasszemet néznek egymással és úgy tesznek, mintha minden pillanatban mérkőzésre kerülne a sor. Valóban mindaddig, amíg így szemben állanak egymással, szinte Isten csodája lesz, ha a mérkőzés elmarad, ha ebből a szembenézé.-ből az emberiség ép bőrrel kerül ki. Ugyanakkor — és ez mutatja a helyzet visszásságát — az olyan félelmetes hatalompolitikai erők mögött egy és ugyanaz az erkölcsi elv rejlik. Az, hogy az európai helyzet igazságtalan, hogy utat és módot kell találni ennek a megváltoztatására. Ha ez így van, ha a mérkőzésre fel készült erők mögött ugyanaz a megismerés, ugyanaz a történelemfilozófia, ugyanaz a szándék rejlik, miért hát továbbra is farkasszemet nézni egymással, miért kockáztatni azt, hogy a túlfűtött légkörben végül is a természetrajz törvényei szerint bekövetkezzék a robbanás? Az elmélkedés, amelyet itt folytattunk, nem fog hatni a szembenálló erőkre. Nem fognak azok le-zerelni, mert felfedtük a belső ellentmondást. Ez szomorú, sőt tragikus. Magyar szempontból mégis azt kell mondanunk: ha Tsten különös kegye folytán megmenekül az emberiség ettől a fenyealkonya írta: Polzovics Iván dr. egvetemi magántanár. A páriskörnyéki békeszerződésekben megalapozni kívánt új rend, főképpen az utolsó évtizedben bekövetkezett alakulás tanúságai szerint, nem bizonyult szilárdnak. Megingását ugyanaz a körülmény vonta maga után, mint amely a Szent Szövetségét: a statusquo fenntartásához való merev ragaszkodás. Bár a Nemzetek Szövetségében összefoglalt államok hatalmi egységére alapított rendszer előtt elvben nem volt ismeretlen a nemzetközi életviszonyok változásának szüksége és lehetősége (v. ö. az egyességokmány 19. cikkével), a Népszövetség fennállásának első másfél évtizedében a változásra megérett nemzetközi életviszonyok megváltoztatásának előmozdítása helyett csupán ezeknek a viszonyoknak a további fenntartására, megmerevítésére törekedett. Az élet követelményei azonban feltartózhatatlanul jelentkezvén és erősödvén, végül is ezzel az új rendszerrel szembehelyezkedő módon hajtottak végre számos szükséges életviszony-módosítást. Ezzel azonban egyszersmind az új rendszerre mértek olyan súlyos csapást, amelynek hatása" alatt az teljesen elerőtlenedett. A hatalmi egységre épített új nemzetközi rendszernek a megingása viszont azzal a következménnyel járt. hogy helyette az államok ismét kénytelenek biztonságukat úgyahogy fenntartani, alkalmas más magatartáshoz folyamodni és ezért napjainkban a hatalmi egyensúly régi nemzetközi rendfenntartó és jogformáló rendszere újra kialakulóban van. Az események ilyetén alakulásának a legfőbb állomásai a következők: Az 1931/33. évi japánkínai fegyveres viszályt az együttes biztonság rendszere nem képes sem megakadályozni, sem a támadó megfékezésével leküzdeni. Ugyanez a helyzet az 1935/36. évi olasz-abesszin háborúnál is. A mindkét esetben alkalmazott népszövetségi tiltakozás, illetve az Olaszország ellen első ízben, bár kevés sikerrel foganatosított gazdasági szankciók csak azzal a negatív eredménnyel járnak, hogy Japán és . Olaszország visszavonulnak az