Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 6. szám - Románia nemzetkisebbségi politikája

MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 lan-e, hogy ők meg is akarják szabni azokat a fel tételeket, amiket nélkülözhetetleneknek tartanak egy jövő háború elkerülése érdekében." Clemenceau levelében ezeket írja: „Régtói fogva elfogadott eljárás, hogy egy új államnak megalakulása vagy egy már létező államnak jelentékeny területi gyarapodása alkalmával a nagyhatalmak elismerése annak biztosítása mellett történt, hogy az illető állam nemzetközi szerződés által kötelezi magát arra, hogy bizonyos kormányzati elveket figyelembe fog venni." A Nemzetek Szövetségének Tanácsa pedig ll)21 augusztus 30-án, Genfben tartott ülésén a következő határozatot hozta: „Tekintettel arra, hogy a Szövetséges és Társult Főhatalmak és Románia között Párisban, 1919 devember 9-én kötött szerződés 1 11 cikkeiben foglalt kikötések, amennyiben azok faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó személyekre vonatkoznak, nemzetközi kötelezettségeket képeznek. Mindezekből logikusan következik az, hogy a romániai történelmi magyar nemzetiség kérdése nem belpolitikai, hanem igenis nemzetközi kérdés. Ezt különben elismerte a tragikus körülmények között elhunyt Duca Miklós román miniszterelnök is, aki 1926 november 20-án a román kamara ülésén a következőket mondotta: „Kétségtelenül alá vagyunk vetve a Nemzetek Szövetsége ellenőrzésének a kisebbségeket illető minden kérdésben attól a perctől kezdve, hogy aláírtuk a kisebbségi szerződést. Szuverénitásunk ezáltal csökkentve van és Bratianu Jonel ezért vonakodott a kisebbségi szerződést aláírni. Ha azonban Romá nia a szerződést aláírta, respektálni kell szavát és kijelentem, hogy amíg ezekben a padokban fogunk ülni, azt respektálni is fogjuk betűszerinti értelme és szelleme szerint." Maniu Gyula, Nagy-Románia egyik megalkotója pedig 1924 május 11-én a Román Szociális Társulat ülésén ezeket mondotta: „A kisebbségi probléma a párisi kisebbségi békeszerződés határozatai alapján, az 1919 december 1-i gyulafehérvári határozatok által fontos nemzetközi kérdés lett, amelynek igazságos és okos megoldásától nem zárkózhatunk el." Európa annyit igazán elvárhat Románia külügyminiszterétől, hogy mielőtt a külügyek élére áll, ismerje a nemzetközi jogszabályokat és a párisi nemzetkisebbsegi szerződés paragrafusait, mert ezekből megtudhatja, hogy a romániai történelmi magyar nemzetség problémája nem román belpolitikai, hanem kizárólag territoriális és nem zetközi kérdés, amelybe beleszólási joga van: 1. a Nemzetek Szövetségének, 2. az Északamerikai Egyesült Államoknak, 3. Angliának, 4. Franciaországnak, 5. Olaszországnak, 6. Japánnak és 7. Magyarországnak. Mindezt kellene tudni Gafencu Grigore román külügyminiszternek is, aki egyetemi tanulmányait a genfi és a párisi egyetem jogi karán végezte. Tévedés azt hinni, hogy az 1938 augusztus 4 iki nemzetkisebbségi statútum a romániai történelmi magyar nemzetiség politikai, gazdasági, kultúrális, szociális és vallási igényeit kielégíti és jogait biztosítja. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Szász Pál magyar szenátor és Te leki Ádám gróf magyar képviselő, a román parlamentben a román trónbeszédre adandó válaszfelirati vita alkalmával beszédet mondott, amelyben rámutatott arra, hogy: „A kisebbségi sérelmeket orvosolni hivatott 1938 augusztus 4-iki kisebbségi dekrétum és a minisztertanácsi napló csak akkor lenne alkalmas arra, hogy a magyarság követeléseit kielégítse, ha azt megfelelő módon ki fogják egészíteni és törvényerőre fogják emelni." Az 1938 augusztus 4-iki nemzetkisebbségi statútum ugyanis azért szorul kiegészítésre, mert az csak az általános nemzetkisebbségi politikai irányelveket tartalmazza, de a nemzetkisebbségek konkrét jogait nem határozza meg. Amit helyenkint meghatároz, az sokkal kevesebb, mint amire Románia 1919 december 1-én Gyulafehérvárott és 1919 december 9-én Párisban kötelezte magát. Különben is a nemzetkisebbségi statútum a kétmilliónyi romániai történelmi magyar nemzetiség politikai, gazdasági, kultúrális és egyházi vezetőinek meghallgatása nélkül készült el olyan időben, amikor a magyarság arra még a statútum közzététele után sem tehette meg észrevételeit, mert sem szólás, sem gondolat, sem sajtószabadság fölött nem rendelkezett. Nem haladhatunk el szó nélkül Ganfencu Grigore román külügyminiszternek ama kijelentése mellett sem, hogy Románia nem hajlandó Magyarországgal nemzetkisebbségi egyezményt kötni, mert nem kíván újabb nemzetközi kötelezettségeket vállalni. Érthető ez a román álláspont. Hogyan is vállalhatna Románia újabb nemzetközi kötelezettségeket, amikor még a húsz év előtt vállalt, régi kötelezettségeket sem teljesítette. Érthetetlen Gafencu expozéjában az, hogy a Magyarország által nyújtott jobbot a legridegebben elutasította. Románia ezzel — éppen úgy, mint az elmúlt év őszén a ruszinszkói kérdésben — ismét eljátszott egy lehetőséget, hogy olyan gesztust tegyen, amellyel tényleg bebizonyította volna azt, hogy a dunavölgyi kis nemzetek közötti békét és együttműködést nemcsak frázisokkal, hanem tettekkel is tudja szolgálni. A romániai történelmi magyar nemzetiség problémájának megoldása előli román elzárkózást nagymértékben elősegítette az 1939 április 13-iki angol-francia-román függetlenségi garancianyilatkozat, amelvben Románia befelé nem igen bízik, de amelyet kifelé Magyarország és Bulgária jogos törekvései ellen igyekszik kijátszani és a román biztonság látszatát igyekszik kelteni. A trianoni békediktátum óta Anglia és Franciaország Ma gyarországgal és a kétmilliónyi erdélyi és bánsági magyarsággal szemben akkor követte el a legnagyobb politikai bakklövést. amikor a romániai történelmi magyar nemzetiség sorsának radikális megoldása előtt, Romániának elhamarkodottan függetlenségi garanciát nyújtott. Tudvalevő ugyanis, hogy amikor a magyar katonai csapatok megindultak Ruszinszkó felé és védelmi szempontból felsorakoztak közvetlenül a román határ mentén is, Románia hajlandónak mutatkozott a kisebbségi kérdés megoldására. Az angol-francia garancianyilatkozat elhangzása óta azonban Románia minden olyan kísérletet, amely a romániai történelmi magyar nemzetiség problémáinak igazságos megoldására irányul, a legkategórikusabban visz szautasít. Románia és a román külügyminiszter minősít-