Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 6. szám - Románia és Bulgária

14 MAGYAR KÜLPOLITIKA hetetlen magatartására méltó választ adott Csáky István gróf, Magyarország külügyminisztere 1939 június 12-én a Magyar Klet Pártja összejövetelén. Ezen az összejövetelen Csáky István gróf a köve* kezöket mondotta: „Május elején a magyar kormány egy kisebbségi egyezmény megkötésére tett ajánlatot a románoknak. Kzt visszautasították. El vagyunk határozva, hogyha kisebbségeinken nem lehet ilyen módon segíteni, nem fogunk ellankadni, hanem igyekszünk majd újabb vonalakat igénybevenni, hogy a sokat szenvedett magyar kisebbség megkapja az életfenntartáshoz szükséges ama jogokat, amelyekért a magyar nemzet a trianoni békeszerződésben olyan nagy területi áldozatokat hozott. A mai rendkívül nehéz viszonyok között talán mikroszkóppal keli megvizsgálni minden nemzetnek, különösen a szomszédos államoknak, vájjon nincs-e egyetlen kis lehetőség sem arra, högy együttműködjenek az európai béke fentartására és megtalálják az utat, amely lehetővé teszi, hogy a nemzeteknek a patrimonuma tiszteletben tartassák. Már pedig állítom, hogy a magyar nemzetnek a legdrágább és legnagyobb patrimoniuma a Patrimonium Hungáriáé, vagyis az elszakadt kisebbség." Ez a határozott, öntudatos válasz már nem a régi osztrák-magyar monarchia politikai iskolájában, hanem a világháború utáni modern politikai iskolában felnevelkedett magyar külügyminiszter új hangja volt. Erre az új hangra Keleten éppen úgy felfigyeltek, mint Nyugaton. Nyomban a válasz elhangzása után a Daily Mail hasábjain megszólalt Magyarország nagy barátja, lord Rothermere, aki felhívta a világ figyelmét arra: „Hogyha neminté zik el egy-két éven belül a magyar-szudéta-kérdést, az európai államférfiak ugyanolyan nehéz állapottal fognak szembekerülni, mint aminőt Münchenben kellett elintézni. A magyar Szudétaföld a jelenlegi Románia határain belül levő nagy terület, amely több mint ezer éven át Magyarországhoz tartozott és amelyen ma is magyarok élnek nagy tömbökben. Körülbelül hárommillió magyar él ezen a területen -írja lord Rothermeve — noha a román tankönyvek e szám felét vallják be. Ezekkel a magyarokkal rosszabbul bánnak, mint ahogyan a csehszlovákiai szudétanémetekkel bántak." Nemcsak Angliában, hanem Franciaországban is felfigyeltek Csáky István gróf szavaira é-> mindkét helyen, társadalmi körökben belátták, mennyire elhibázott volt e két nyugati demokra tikus nagyhatalom ama lépése, amely révén Románia függetlenségi garanciát kapott, még mielőtt a magyar-román kérdést radikálisan megoldottak volna. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Jean Destieuxnek a La Griffe című francia hetilapban megjelent cikke, amelyben a francia publicista rámutat arra, hogy az angol-francia garancia, amelyet a Magyarország rovására megnagyobbodott Romániának adtak, a magyarok szívén nyilt sebet ütött. Szerinte a Romániának nyújtott jótállás csak úgy lehet hatásos, ha a magyar-román megbékélés létrejön. Ebben az irányban kellene Angliának és Franciaországnak erőfeszítéseket tennie. Ez a megbékélés azonban — írja Destieux — bizonyos román engedmények nélkü nem látszik lehetségesnek. Magyarország jogosan elvárhatja Angliától és Franciaországtól, hogy a romániai történelmi magyar nemzetiség problémájának radikális megoldása érdekében kezdeményező lépést tegyen egyrészt azért, mert mindkét demokratikus nyugati nagyhatalom aláírta a párisi nemzetkisebbsét>i szerződést, amelyet Románia húsz év óta állandóan megszegett, másreszt pedig azért, mert láthatja azt a különbséget, amely Magyarország és Románia nemzetkisebbségpolitikai vonalvezetése között fennáll. Románia és Bulgária Chamberlain az angol alsóházban kijelentette, hogy hajlandó olyan módszerekről tanácskozni, amelyek útján kielégíthetők más nemzetek észszerű törekvései, bárha az a jelenlegi állapot bizonyos módosítását jelentené is. Halifax pedi<> a Lordok FIázában idézte helyeslőleg Mussolini turini beszédének azt a részét, amely szerint a békeakkor szilárdulhat meg, ha „mások szempontjait is figyelembe vesszük és nemcsak követelünk de adunk is." Az angol államférfiak e nyilatkozataiban tehát az foglaltatik, hogy a jelenlegi állapotok módosíthatók, aminek ha nem is kifejezett, de félreérthetetlen konzekvenciája, hogy tartós béke csak észszerű módosítások bekövetkezése esetén érhető el, ami tehát a jogos revízió szükségességének elismerése. Vonatkozik pedig ez első sorban Romániára, amely állam minden szomszédjától vett el területeket és mégis mindegyikkel szemben legmerevebben ragaszkodik a status quo rideg fenntartásához. Mint közismert: a román parlament 1878 június 23-án tiltakozott a berlini kongresszus ama határozata ellen, hogy az Oroszországnak ítélt Besszarábia helyett Romániához csatolják ÉszakDobrudzsát. Az 1878 november 14-i brailai manifesztum alapján e területet Románia mégis elfoglalta. 1913-ban azután a románok Dél-Dobrudzsát is elvették Bulgáriától, holott ott akkor csak 6359 román élt 136.439 bulgárral szemben. A páriskörnyéki békék pedig magyar, volt osztrák, beszarábiai orosz területekkel 114 százalékkal növelték területét és 8,738.000 lakossal, amelyek közül 2 millióra tehető a magyarok és 3 millióra az oroszok, rutének, németek, bolgárok, török-tatárok és egyéb nemzetiségek száma. E cikkünkben nem foglalkozunk a magyar revizió jogosságával és szükségszerűségével, csupán azzal, hogy Románia Bulgáriának sem akar egy talpalatnyi területet sem visszaadni, holott a Balkán-szövetség államai mindent elkövetnek, hogy e szövetségbe Bulgáriát is bevonják.Bulgária sohasem mondott le reviziós igényeiről és mert ebbeli jogos igényeit nem honorálták, éppen ezért tagadta meg a Balkán-blokkba való belépését. Muszanov, a bulgár törvényhozás elnöke a Petit Párisién május 25-i számában határozottan kijelentette, hogy „nem mondhatunk le Dobrudzsára vonatkozó követeléseinkről; szerényen csupán azt kívánjuk, hogy adják vissza nekünk azokat a részeket, amelyeket 1877-ben Berlinben nekünk ítéltek. (Déldobrudzsát.) A bulgár nép ösztönösen érzi, hogy Dobrudzsa déli részének visszacsatolása az ország létérdekei szem-