Magyar külpolitika, 1939 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1939 / 6. szám - Szlovákia a geopolitika szemüvegén

MAGYAR KÜLPOLITIKA 7 európai rangsort sem akarunk felállítani. Még sem hallgathatjuk azonban el, hogy Szlovákia ebből a szempontból az átlagon felül nem emelkedett ki. Ezen a címen tehát különleges elbánásra nem számíthat. Ugyanakkor ebből a tételből kifolyólag olyan mérvű államalkotóképességre sem lehet számítani, illetve ilyet feltételezni, amely a többi negatív tényezőt kompenzálná. Hogy egy népnek van-e államalkotó képessége, azt rendszerint csak a történelem tudja megfellebbezhetetlenül igazolni. De így, végleges történelmi bizonyítékok hiányában is, lehet erre — éppen a történelmi tapasztalatok alapján következtetni. Az államalkotóképességnek egyik legfontosabb tényezője megfelelő társadalmi struktúra, azon belül olyan rétegek létezése, amelyek az államépítés és államvezetés feladataira képességgel bírnak. Igaz, hogy szükség esetén és idők folyamán ezt ki lehet termelni, aminthogy sok kis állam ki is termelte. Azonban az államalkotás oly számos negatív tényezője mellett ennek az egynek a jelentősége nemcsak sokkal nagyobb, de azt — a kedvezőtlen körülmények között ~ hamarosan pótolni is alig lehet. Tudjuk, hogy a csehszlovák államot a csehek építették fel és 'csehek is vezették. A szlovákok panaszkodtak ugyan, hogy az államvezetésre nem gyakorolhatnak elég befolyást, illetve hogy szlovák területen is a csehek tartották meg a vezetést, ezért azonban nem lehet egyedül a cseheket felelőssé tenni. Egy az államvezetésre alkalmas erős társadalmi réteg a szlovákoknak bizonyára nagyobb befolyást biztosíthatott volna, mint amennyit tényleg elérniök sikerült. A szlovák népi mozgalom a régi Magyarországban sem volt olyan intenzív, hogy az önálló államiságnak szellemi és erkölcsi alapját képezhette volna. Ideológiailag pedig éppenséggel távol állott tőle. Ezt a körülményt persze megkísérelték a régi magyar nemzetiségi politika terhére írni és úgy érveltek, hogy ez akadályozta a szlovákokat népi mozgalmuk erősebb kifejlesztésében. Ámde ez a nemzetiségi politika románnal, szerbbel, szlovákkal szemben egészen egyforma volt. Ha ennek dacára románok és szerbek erős népi mozgalmakat tudtak kifejleszteni, a szlovákok pedig messze elmaradtak tőlük, ennek egészen más okai vannak. Ezek között az okok között a legnagyobb talán az volt, hoí^y a szlovák nép, bármennyire ragaszkodott is népi egyéniségéhez, annak kifejlesztéséhez, az ezer éves Magyar Birodalom tartozékának érezte magát és ez a tudat népi törekvéseinek egyben határt is szabott. Egy nép államalkotóképességének egyik igen fontos tényezője annak történelmi tudata. Ha ez a történelmi tudat egocentrikus, ha az illető népnek legegyénibb történelméből táplálkozik, ez természetesen nagy mértékben fokozza azt a képességét, hogy saját népi államát felépítse. Ez az egocentrikus történelemszemlélet a cseheknél volt rendkívüli mértékben kifejlesztve, nem hiányzott az erdélyi románoknál és a délvidéki szerbeknél sem, utóbbiaknál a nemzeti vallás is fokozta, de hiányzott a szlovákok nál. Ez a megállapítás egyáltalán nem akar értékítélet lenni. Hiszen egy népnek értéke, helyezettsége a népek szellemi-erkölcsi rangsorában teljesen független konkrét történelemszemléletétől. A szlovákok esetében teljesen indokolt volt ez a — mondjuk — szentistváni történelemszemlélet. Hiszen a szlovákok nemcsak névleg, de tényleg tag jai voltak a magyar nemzetnek és élvezték mindazon jogokat, amelyek ezzel együttjártak. Ma már nem vitás, hogy nemzetiségi kérdés Magyarországon csak a 19. században keletkezett. Ez az idő pedig nemcsak kevés volt ahhoz, hogy a szlovákok szentistváni történelemszemléletüket feladják, de — a legszigorúbb mértékkel mérve — sem történt ebben az évszázadban terhükre olyan sérelem, hogy egy ilyen elfordulást indokolttá tett volna. 1918-ig nem is következett be ilyen elfordulás. Ami pedig azóta történt, az a szlovák történelemszemléletnek a csehszlovák államérdek diktálta tudatos irányítása volt. Ha ez az új történelemszemlélet a csehszlovák állammal együtt nem is tünt el egészen, az azt előidéző okkal azonban virulenciáját is bizonyára elveszítette. A szlovák történelemszemléletben így előálló ür semmiképpen sem alkalmas az amúgy is hiányzó államalkotóképesség pótlására. Minden névleges tiltakozásuk ellenére a szentistváni történelemszemlélet nem veszett el a szlovákok számára. Ez a történelemszemlélet pedig semmi esetre sem az önálló Szlovákiát igazolja és erősíti. * A Német Birodalom, a népi és történelmi elv alapján állva, nem törekszik azokat a kötelékeket, amelyek Szlovákiát ma hozzá kapcsolják, szorosabbra fűzni. Adva van tehát egy önálló Szlovákia, amely önállóságának érdekében a szomszédos nagyhatalomnak katonai segítségét veszi igénybe, anélkül, hogy ezzel a szlovák kérdés végleges megoldást nyert volna, amint erre bevezetőben már utaltunk. Ennek a megoldatlanságnak számtalan veszélye van különösen a szomszédos államok szempontjából. Egy bizonytalan államalakulat Európának olyan exponált helyén, mint amilyen ma Délkeleteurópa, minden csak nem megnyugtató és nem is hozhat nyugalmi egyensúlyállapotot. Ezt a dolog természetében rejlő bizonytalanságot még néhány más körülmény is fokozza. Szlovákia mai nemzetközi helyzete valósággal melegágyává válhat a legkülönbözőbb külpolitikai orientációk, illetve az orientációk egymásközötti harca számára. Egy bizonytalan, többé-kevésbbé cseppfolyós politikai helyzet természetrajzához, tartozik a véglegesítésre való törekvés. Ezt a végleges állapotot az egyes irányzatok más és más úton fogják keresni, ami a bizonytalanságot még csak fokozni fogja. A német, magyar vagy esetleg lengyel orientáció mellett (mind a háromnak vannak hívei) számolni kell még két egyelőre talán csak ideológiai irányzattal, amelynek esetleges megerősödése sem a Német Birodalomnak sem a többi érdekelt államnak nem lehet közömbös. Az egyik a csch-szlovákizmus újraéledése. Amíg egy ónálló, de bizonytalan állapotú Szlovákia fennáll, a cseh-szlovákizmus nemcsak a két nép fantáziáját fogja állandóan foglalkoztatni, de egyben erősebb tápot ad azoknak a külföldi köröknek a törekvései számára is, amelyek a volt csehszlovák állam megszűntébe nem tudnak belenyugodni. Ez pedig a Német Birodalomnak sem érdeke, mert ez csak megnehezítené a cseh-morva protektorátusnak a konszolidációját a Birodalmon belül. A másik a pánszlávizmus újraéledése. Ezzel a következő években, évtizedekben kétségtelenül számolnunk kell. A világháború előtt a pánszlávizmus nagyszerű eszköznek bizonyult a cári Oroszország külpolitikai törekvéseinek elősegítésére. SzovjetOroszország ezt a kommunista ideológiával próbál-