Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 5. szám - A kisantant bukása

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA eredményes mozzanatban segítette elő Olaszország és Anglia közeledését, Franciaország még mindig vonakodik teljes szívvel résztvenni. Még mindig akadékoskodik, gáncsoskodik, pedig tudja, hogy végtére mégis csendesen le fog ülni a tárgyaló asztalhoz, nem többé vezető és korlátlan hatalmú úrnak, hanem egyenlő tárgyaló félként az egyenlő jogú tárgyaló felek közé. Tudia jól, hogy titkos törekvése, a .,stresai front" kései megteremtésére, mely az angol—francia—olasz összefogást jelenti a németek ellen, nem egyéb elfogadhatatlan illúziónál. A spanyol polgárháborúban, bármennyire, szorítja is a szovjet kívülről és saját baloldali pártja eblülről, nem állhat nyíltan a vörös spanyolok védelmére. De mindent, amit a körülmények kényszere alatt tesz. kelletlenül és ellenszegüléssel teszi. Franciaország ma tragikus órákat él. Minden balsiker az európai nagypolitikában Franciaország fejére hull. Látnia kell alkotásai elomlását, megroggyanását, vesztét és összekavarodását. Ha Franciaország tényleg új, és mostani erőhelvzetéhez mért külpolitikája útjára tér, ezzel párhuzamosan belsőleg meg kell újhodnia s annak a belpolitikának kell véget vetnie, mely valójában véget vetett Franciaország központosításának, tehát oka erőforrása megszűnésének. A francia központosítás ereje utoljára lobbant fel Clémenceau és Poincaré akaraterejében, hogy aztán — szinte — végképp eltűnjék a francia történelemből. Franciaország sok apró és nagy pártja és pártárnyalata szüntette meg voltaképpen azt az egységes Franciaországot, mely egész Európának nemcsak sok tekintetben parancsoló ura, hanem szellemi és értelmi vezetője is volt. A francia parlament sok és ellentétes irányú pártja mutatia, hogy Franciaország maga sem tudja, merre akar menni —. hogy tudná tehát akkor vezetni a világpolitikát? Azalatt, míg Franciaország tulajdon belső válságaival és törekvéseivel küzdött, elvesztette Európát. Azalatt, míg Franciaország győzelmének örült, az országok, melyekről azt hitte, hogy kivette n lelket megújultak, feltámadtak, hogy soha többé a francia nagypolitika túlhatalma alá ne adják magukat. Amit Franciaország meg tudott tenni, ők is tudiák s azonkívül övék a kezdet, a fiatalság erőssége, hite, öntudata, övék a végzettel való egybesimultság, övék a jövő Ígérete. Amit Franciaország kötelező megújhodása előtt tesz. vagy tenni vél. az a mult iiesztő d^ erőtlen éjféli kísértete. Eltűnik a hajnalt jelentő kakasszóra. Franciaország, belső megújhodása előtt, Európa komor és békétlen kísértete marad. Ha azonban megtalálja belső egységét és számol a megváltozott helyzettel, a mellette öntuda tossá érett birodalmakkal, akkor a békének Európa Nyugatán való megteremtésével, a középeurópai állapotok igazságos rendezésével megtalálja azt a szerepet, mely méltó nemes múltjához, ragyogó szelleméhez és isteni küldetéséhez. kisantant bukása Akik a történelmet figyelik, napjainkban egy roppant erő elmúlását érezhették. Elmúlt egy politika, mely Középeurópát ostorozta s mely Kichelieutől kezdve XIV. Lajoson, Napóleonon keresztül a világháborúig s a békekötéseken át egész Eden angol külügyminiszter bukásáig Középeurópa végzete volt. A francia nagypolitika egyetemes átka dörgött és zúgott a békeszerződésekben, a vad országcsonkításokban, bosszúja tombolt a rendőri szepepre szánt kisantant-országok megteremtésében és naggyá növelésében. Ennek a bosszúnak eleven ereje tartotta fenn a középeurópai államrabszolgaságot egész a legközelebb elmúlt napokig. A keleti kényuraság elszárító és szipolyozó uralma semmi a lehanyatlott francia nagypolitika pusztításához képest. Ez a politika az államok rabszolgaságba vetésének politikája volt és nem volt nagyobb ok az örömre az egyéni rabszolgaság elvének, mint most az állami rabszolgaság elvének bukásakor. Középeurópának éreznie kell bilincseinek megpattanását. Éreznie kell, hogy felszabadult. Az elmúlt politikának részesei, jutalmazottai, szóvivői tehetetlenül látják Középeurópa feltámadását. Érthetetlenül nézik, hogy a középeurópai politikának egvszerre minden vállalkozása sikerül és minden alkotása örök időre szólónak indul. Érthetetlennek tartják, hogy inognak meg egyre-másra a régi francia politika alkotásai. Hogy halványul merő árnyékká a merő francia eszközzé tett Népszövetség. Hogy roggyan meg a kisantant politikai, katonai, gazdasági gerendázata. Hogvan vált jelentéktelenné az egész kisantant maga. Hogv halkult el parancsoló hangja. Hoöv zsugorodott össze hatóereje és lágyult el szigora, mely sújtó hatalmát már csak tulaidon népével s azt sem mindenütt és mindenik ellen meri alkalmazni. A középeurópai államok gyógyulása csak félig következik nemzeti erejük örvendetes feltámadásából. Gyógyulásuk másik, nem kevésbbé ható oka, az őket cséplő francia politika elszáradása. Nem a történelmi erők akarata, hogy Európa közepén rendőrállamok kobozzák el Európa nagyra hivatott nemzeteinek szabadságát. A jövendő külpolitika eseménveiben csodálatos lesz a középeurópai politika diadalútja. Minden, ami a középeurópai politika vonalában áll, gyarapodni fog. Minden, ami ezzel ellenkezik, elszárad, eltűnik, megsemmisül. A francia naf'vnolitika már most sem tudja és a jövőben még kevésbbé tudja megvédeni tulajdon alkotásait. Kedvenc gyermeke, a kisantant, melynek egy időben még saját vezetését is átengedte, már csak mint szegény árva áll Középeurópa országai között és egykori szóvivője, Benes, azt az evangéliumi ^szeretetet kínálja ma szomszédainak és alattvalóinak, melyről azelőtt nem is tudta, mi fán terem.