Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 4. szám - A revizió és Csehszlovákia

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 4. S Z. BUDAPEST 1958 A revízió és Csehszlovákia A közelmúlt nemzetközi politikának volt egy jelszava, mely a bölcsességtől mintegy átitatva látszott lenni: hogy a revizió háborút jelent. A háború pedig Európa végét, hatalmának és kultúrájának végét jelentené. Ez a jelszó felvillantotta az erőszak végtelen fegyvereit, a pusztulás sóbálvánnyá dermesztő látványait, hivatkozott a félelemre, az európai erkölcs és kultúra szeretetére. Fenyegető és sugalló erejű volt egyaránt. S amellett, úgy látszott, az igazság fénylő és büntető villámai cikáznak benne. Valóban, el lehetett hinni, hogy az igazság beszél belőle. A reviziót, szegény, megtiport, fegyvertelen, védtelen, bekerített országok, Európa mostoha gyermekei hangoztatták, óhajtották. Szavuk szerény volt, suttogó, inkább imádság, mint politika. Mert micsoda politika az, melyet erő és fegyver nem támogat? Azok az államok pedig, melyek a reviziót politikai és nemzetközi átok alá vetették, fegyverek beláthatatlan garmadáit gyűjthették, nagy hadseregeket tarthattak és köthettek olyan szerződéseket, melyek körülgyűrűzték és háborúval fenyegették a revízióra áhítozó országokat. A revizió, szinte, meg is szűnt sokáig hivatalos állampolitika lenni s ellenfeleink, megkárosításunk haszonélvezői, a revizió rettegői, azzal áltatták magukat, hogy nálunk a revizió várása és akarása csaknem népies legendává lett, mint negyvennyolc után a magyar nép áhitozása Kossuth, Tünés Garibaldi után. Azt hirdették, — amit szerettek volna, — hogy a revíziónak ezzel az elhalkulásával lettünk igazán legyőzőitekké. Azt szerették volna hinni rólunk, hogy nincs élő hitünk, nem hiszünk a lehetetlenben, csak a józan politikai kétszer-kettőben, nincs hitünk a politikai irracionalizmusban. De tévedtek. Szívünk fájdalma soha meg nem szűnt. Sebeinkből hullott a vér. És ha mi nem is hittünk volna a változás eljövetelében — pedig hittünk, — a történelem és az idő nekünk dolgozott. A revizió jött és nyomában nem járt háború. Nem semmisültek-e meg az erőszak legdurvább tényei? Hol volt a tiltó erőszak, amikor Németország bejelentette és teljesítette védereje fölépítését? Hol volt a tiltó erőszak Németország csapatainak a semleges rajnai övbe való bevonulásakor? Németország és Ausztria egyesülésekor? Vagy még előbb, Törökország dardanellai igényeinek kielégítésénél, mely már valódi revizió volt. Mi akadályozhatja meg Magyarországot felfegyverkezésében? Nem. Az a jelszó, mely a reviziót és a háborút azonosnak mondotta s az a politika, melynek alapját e jelszó alkotta, egyaránt az örökre elfelejtett és soha vissza nem térhető múlté. Meg kell értenünk, hogy a revizió az európai politika egyetlen lehetséges iránya. Minden történelmi tény, mely a revizió vonalában áll, szinte csodaszerű hirtelenséggel, de magától értetődő egyszerűséggel születik meg és hozza magával jövendő tények és tettek biztos igéretét. Mintahogy a jóvátételek megtagadása magával hozta a mi terheink könnyebbítését is, mintahogy az általános fölfegyverkezés lehetővé teszi hadseregünk méltó fejlesztését, a német-osztrák állami egyesülés megmutatta a népek valódi önrendelkezését és megmutatta azt is, hogy ez az önrendelkezés más népeknek is nemcsak joga, nemcsak kötelessége, hanem elkerülhetetlen jövendője is. Igenis, van revizió, nemcsak az álmok és óhajok, hanem a valóság és a történelem birodalmában is. És ez a revizió nemcsak hogy háborút nem jelent, hanem a legmélyebb, legtermékenyebb békét hordozza magában. Igenis, láttuk tanulságát annak, hogy a revizió nem jelent háborút, hanem békés változást, melyet föltartóztatni nem lehet. Európa országait, a békeszerződések után, bátran föloszthattuk diplomáciai és történelmi országokra. A diplomáciai országok hirtelen született, hirtelen meggazdagodott, hirtelen és szertelen hatalomhoz jutott államok. Szerződésekből, ajándékozásokból, a térkép és a hajlékonnyá tett statisztika eL-vbekeléséből születtek. A történelemnek kevés köze volt hozzájuk. Ezek voltak Franciaország rendőrállamai. Európa, de különösen Középeurópa rabtartói. A revizió testet öltése ez újonnan született diplomáciai országokat, dc földrajzi fekvésénél és politikai határaihál fogva, különösen Csehszlovákiát, létük legnagyobb kérdései állítja. Az a gőgös, elbizakodott hang, mely a békeszerződés nyújtotta hatalomból, az a mértéktelen önérzet, mely a francia politika mesterkedő furásfaragásából származott, egvszerre elhalványult, elhalkult, elfakult. Vájjon egy napig tart-e a vajúdás egy országért? Vájjon egyszerre születik-e nép? Vájjon indo kolt volt-e az az örökéletben való bizakodás, melylyel a legmesterkéltebb ország: Csehszlovákia nézte a maga jövendőjét? A történelem nem csupán tantárgy, melyet az ember maga sem tudja, miért, — megtanul és elfelejt. Nem is csupán tudomány, mely szakembereket érdekel. A történelem élő erő, népek vég-