Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 3. szám - A nemzetközi helyzet és a magyar kérdés

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA egyik jellegzetes tulajdonsága, a józanság, megakadályozva ilyen kockázatos kísérlet sikerét, mely beláthatatlan következményeket vonhatott volna maga után az európai béke szempontjából. A legújabb moszkvai úgynevezett hazaárulás! perek felháborító körülményei különben szintén nem kis mértékben járultak hozzá a józanabb francia köröknek Moszkva barátságába vetett bizalmának mérsékléséhez. Ami azonban minket, magyarokat, ezen mozgalmas hetek eseményei közül legközvetlenebbül érdekel és amire eddit* nem terelődött eléggé közönségünk figyelme, az nézetem szerint azon három nyilatkozat, mely körülbelül egyidőbeti három különböző nagyhatalom vezető politikusának íj káról hangzott el, és mely, ha alakilag nem is azonos, lényegében mégis igen közelálló félfogásnak megnyilvánulása. Elsősorban Neville Chamberlain angol miniszterelnök azon nemrégiben tett nyilatkozatára célzok, mely szerint a békés fejlődés előfeltételeit Középeurópában akár az elhibázott békeszerződések határozmányainak módosítása árán is meg kell teremteni. Legilletékesebb angol helyről elhangzó ilyen nyilatkozat súlyát nem lehet eléggé értékelni. Mert, bár ismeretes, hogy az angolszász csak nehezen és csak hosszas megfontolás után változeatja meg megalkotott nézetét, viszont az is tudvalevő, hogy ha egyszer meggyőződött tévedéséről, éppen olyan szívóssággal és vaskövetkezetességgel lát hozzá az elkövetett és utólag felismert hiba jóvátételéhez is. Ismerve azt az érdeklődést, mellyel az angol politikai körök nagy része már hosszabb ideje foglalkozik a középeurópai, elsősorban pedig a magyar kérdéssel is, nem ér egészen váratlanul a brit miniszterelnök fentidézett kijelentése, bármilyen elégtétellel és hálával vehetjük is azt tudomásul. Meglepő azonban, — mert arról a helyről telicsen váratlanul jön, — azon vélemény, mely a legutóbbi francia külügyi vita során a francia kamara külügyi bizottsága elnökének, Mistler képviselőnek ajkáról hangzott el és mely azt a megállapítást tartalmazta, hogy Középeurópa konszolidációja elsőrendű francia érdek és hogy az csak a dunavölgyi népek közötti ellentétek végleges kiküszöbölése, nevezetesen pedig a „mérsékelt" magyar kívánságok teljesítése útján érhető el. Ehhez hasonló kijelentés tudtommal hivatalosnak tekinthető helyről még sohasem hangzott el francia politikus részéről és ha másért nem, már csak azért is rendkívül érdekes, mivel jellemző azon fejlődésre, mely a középeurópai helyzet megítélése tekintetében az eddig mindenkor mereven a párizskörnyéki békediktátumok érintetlen fenntartása alapján álló francia politikai körökben is az utóbbi időben érezhetővé vált. Semmiképen sem csökkenti ezen örvendetes tény jelentőségét az a körülmény, hogy az idézett kijelentés nyilván a berebtesgadeni események hatása alatt hangzott el és rugója az az aggodalom, nehogy előbb-utóbb Magyarország is szorosabb kapcsolatot keressen a Német Birodalommal. Sőt a való helyzet felismerésének értékét a mi szempontunkból is csak emelheti az, hogy Franciaország jövője feletti aggodalomban gyökerezik: a francia közvélemény ugyanis lassankint ráeszmél arra a megfoghatatlan hibára, melyet éppen francia szempontból követett el akko.% midőn hozzájárult a régi Osztrák-Magvar monarchi.i feldarabolásához, holott éppen ez az államalakulat képezte a Német Birodalom természetes el 1 < nsúlyát Keleteurópában. Az természetesen még bővebb magyarázatra szorulna, hogy Mistler képviselő úr és elvtársai mit értenek Magyarország ,,mérsékelt" kívánságai alatt. Végül nem érdektelen von Papén volt bécsi német követnek az a nemrégiben tett kijelentése em, mely szerint középeurópa jövőjét leginkább olyan alakulatban látná biztosítottnak, mely a Duna völgyében élő kisebb nemzeteket, — legalábbis gazdasági téren, — Svájc mintájára — egy összetartozó egységgé tömörítené. Igaz ugyan, hogy érzésünk szerint von Papent nem igen lehet száz százalékig a vezető német államférfiak szócsövének tekinteni, bár viszont az is aligha szenvedhet kétséget, hogy sikeres szereplése a berchtesgadeni osztrák-német megegyezés előkészítése és megvalósítása körül alighanem lényegesen megerősítette az utolsó években érzésünk szerint jelentékenyen csökkent befolyását a Birodalom politikai ii ányítására. Semmiesetre sem tehető fel azonban olyan tapasztalt és megfontolt álamférfiúról, mint a milyennek von Papent ismerjük, hogy a fentiekhez hasonló kijelentést tenne, — akár csuk mint magánvéleményt is, — ha feltételezhetné, ho^y az a német nemzet vezetőinek felfogásával ellenkezik, így azt kell sejtenünk, hogy a Harmadik Birodalom vezetői jószemmel néznék a dunai államok szorosabb együttműködését. E három oly különböző, de egyaránt figyelemreméltó helyről eredő és lényegében igen közelálló gondolatmenetet eláruló kijelentés mindenesetre igényt tarthat arra, hogy vele a magyar közvélemény is foglalkozzék. Kétségtelen, hogy a régi osztrák-magyar monarchia területén alakult úgynevezett utódállamok gazdasági összefogás i gyökeresen megváltoztatná Európa ezen részének gazdasági helyzetét és az abban részvevőknek biztosítaná a nagy, összefüggő gazdasági területek minden előnyét. Az sem vitatható, hogy amennyiben Magyarország helyes gazdasági és főleg megfelelő tarifapolitika alkalmazásával kellően kihasz nálná azon nagy előnyt, melyet számára egy ilyen alakulatban központi fekvése biztosítana, előbbutóbb magához ragadhatná ezen alakulat gazdasági vezetését és irányítását is. Az is előrelátható, hogy a gazdasági korlátok megszűnte idővel magával vonná a jelenlegi politikai határok jelentősedének csökkenését is. Ez viszont lehetővé tenné legalábbis a „mérsékelt" magyar követeléseknek (a határmenti magyar többségű területek visszacsatolása?) teljesülését is. Mindezen megfontolások alapján tehát annál inkább érdemel figyelmet a felvetett gondolat, mivel kiinduló pontját képezhetné egy olyan politikai vonalvezetésnek, mely végeredményében nemzeti aspirációinknak megvalósításához nagy lépéssel vihetne közelebb, és mely annál érdekesebb, mivel nem esik nagyon távol attól az eszmétől, melyet nem kisebb magyar, mint Kossuth Lajos vetett fel, midőn Magyarország jövőjét a dunai államok konfederációjában gondolta biztosíthatni.