Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 10. szám - Uj Közép-Európa felé

MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 egy ellentétes és harcias kör szűnt meg Középeurópában. Ugyanakkor a felvidéki magyarság visszakapcsolása révén Magyarország e részén ki lett elégítve és így nyitva áll az út egy bensőbb gazdasági, akár politikai együttműködéshez. Jugoszlávia már előzőleg barátsági szerződést kötött Olaszországgal, míg a német-jugoszláv viszony hosszabb idő óta rendkívül barátságosan alakul. Más szóval, Jugoszlávia erősen közeledett a Berlin—Róma tengelyhez. Románia helyzete ebből a szempontból pillanatnyilag még nem tisztázódott. A franciaangol orientációhoz egyelőre változatlanul ragaszkodik, de a Középeurópában kialakult helyzet következménye alól sokáig ez az állam sem fogja tudni magát kivonni. És pedig annál kevésbé, mert Lengyelország középeurópai bekapcsolódása ós a tengelyre való támaszkodása Romániát teljesen izolálná abban az esetben, ha nem közeledne a rnaga Tészéről is a tengelyhez. Magyarország igényei csak részben nyertek ugyan kielégítést, a magyar kisebbségek jogaira vonatkozó megegyezés azonban már nem látszik kilátástalannak, hiszen már a nyár folyamán erős közeledés jött létre ebben a tekintetben az érdekelt államokkal. Alig hihető, hogy az új helyzetben Jugoszlávia és Románia elzárkózna a magyar kívánságok teljesítése elől. A régi feszültség tehát ebben az irányban is enyhülni fog, nem is szólva arról, hogy a magyarjugoszláv viszony máris lényegesen megjavult. A különbség a régi és az új helyzet között tékát elég szembetűnő. Kezdetben volt a teljes chaos. Bizonyos elrendeződést jelentett ugyan a kisantant, majd a római csoport és a Róma—Berlin tengely kialakulása, ámde az egyes csoportok mégis csak bizonyos ellentétes érdekek alapján alakultak ki. Ma viszont az a helyzet, hogy egész Közép-délkeleteurópa a Róma—Berlin tengelyhez igazodik, amely ennek a területrésznek tulajdonképpeni tengelyévé alakul ki. Mit jelent már most ez a változott helyzet az itt felállított tétel szempontjából, t. i. hogy a közép-délkeleteurópai élettér gazdasági erőinek fokozottabb kifejlesztése, illetve ezeknek együttműködése feltételezi a politikai erőknek közös nevezőre hozatalát és a politi kai helyzetnek bizonyosfokú stabilitását? Ha nem is jutottunk el ebből a szempontból a teljes egyetértés ideális állapotához, nemcsak nagymérvű haladás következett be, de ma már valóban egy messzemenő politikai e<4yensúlyállapot kialakulásáról is beszélhetünk. Már pedig — amint eddigi fejtegetésünkből kitűnik — a politikai egyensúly és stabilitás feltétele a gazdasági egyensúly kialakulásának. Ha igaz az, amit oly sokan állítanak, és amit kétségbevonni alig lehet, hogy t. i. a közép-délkeleteurópai élettérben a gazdasági erők messzemenően kiegészítik egymást, ami egy belső és szoros együttműködést és a gazdasági élet egyensúlyát teszi lehetővé, akkor azt kell mondanunk, ma adva van egy olyan politikai helyzet, amely ilyen célú gazdasági újjárendezödést lehetővé tesz. Mi sem természetesebb, minthogy most már hozzálátunk az új helyzetből a gazdasági következmények levonásához és a közép-délkeleteurópai gazdasági életet olyan új alapokra fektetjük, amelyek nemcsak a gazdasági egyensúlyt biztosítják, de egyben az összes népeket a prosperitás útjára vezetik. Fent azt mondottuk, hogy a dunamedencei, illetve középeurópai ideológusok gazdasági terveinek egy nagy gyengéje volt, nem vették figyelembe azt, hogy azok megvalósításának határozott politikai előfeltételei vannak, amelyek eddig nem voltak adva. Nos, ma ezek az előfeltételek messzemenően adva vannak, ma tehát nemcsak hozzáfoghatunk Közép-délkeleteurópa gazdasági életének újjáépítéséhez, de ez ma valóban kötelesség, ha nem akarunk könnyelműen azokról a nagy előnyökről lemondani, amelyek egy ilyen újjárendeződésben kétségkívül rejlenek. Bizonyos, hogy ez az újjárendeződés annál könnyebben fog sikerülni, mennél egyöntetűbb az egyes gazdasági területek struktúrája, mert ezek annál könnyebben kapcsolhatók egymással össze. Kétségtelen, hogy az elmúlt húsz év fejlődése ebhői a szempontból nem mondható éppen kedvezőnek, hiszen a baj legfőbb oka éppen az, hogy az egyes gazdasági területek mesterséges egyensúlyt igyekeztek létrehozni, tehát olyan gazdasági erőket is fejlesztettek ki, amelyeknek természetes előfeltételei hiányoznak, illetve egy másik gazdasági területen vannak meg. Mégis nagyjában az a helyzet, hogy a délkeleti kis államok elsősorban mezőgazdasági és nyersanyag termelésre vannak berendezve, míg a nyugati területeken az iparosodás ért el igen magas fokot. Tagadhatatlan az is, hogy a legutolsó évek gazdasági fejlődése máris ebben az hányban haladt, amit a legutóbbi idők politikai eseményei erősen elősegítenek. Németország mindig jelentékeny fogyasztópiacot jelentett a mezőgazdasági és nyersanyagtermelő államok számára, különösen Délkeleteurópában. A Birodalomnak ez a helyzeti energiája az utóbbi években két okból is fokozódott. Először, mert kereskedelmi politikáját tudatosan délkelet felé irányította. Míg az 1925—29. évek átlagában a német behozatalnak csak 4%-a jött adélkeleteurópai államokból, addig az elmúlt évben ez az arány 12%-ra szökött fel. Ma a helyzet az, hogy Németország a dé'keleteurópai államok külkereskedelmében mindenütt első helyen áll és a legtöbb esetben 50% körül mozog ez a részesedés. Hozzájárul ezen kapcsolatok kimélyítéséhez az is, hogy egyes államok bizonyos nyerstermékeket Németország kívánságának megfelelően, illetve irányítása mellett termelnek. Az Anschluss és a szudétavidéknek Németországhoz való csatolása óta a Birodalom jelentősége mint mezőgazdasági és nyerstermékek fogyasztó piaca még inkább fokozódott, mert úgy Ausztria, mint pedig a szudétavidék elsősorban ipari jellegű lévén, Németország gazdasági struktúráját nem változtatta meg, hanem még inkább kidomborította. Adva van tehát egy nyolcvanmilliós gazdasági tömb, amely gazdasági szükségleteit nemcsak tudja, de akarja is a délkeleteurópai államokban kielégíteni és amely a maga részéről mindent megtesz, hogy ezen államokkal gazdasági kapcsolatait a mainál is jobban kimélyítse és stabilizálja. Stabilizálni pedig két irányban akarja. Egyrészt a politikai és gazdasági egvüttműködés intézményes biztosításával, amit megfelelő nemzetközi szerződések tesznek lehetővé, másrészt pedig — a liberális gazdálkodást kikapcsolván — a piac biztosításával, a hullámzó piaci árak kiküszöbölésével. A mai Német birodalomnak oly hatalmas gazdasági vonzereje van, hogy annak hatása alól egyik érdekelt állam sem vonhatja ki magát. Ez a vonzóerő eddig is a közép-délkeleteurópai gazdasági élettér kiegyensúlyozása irányában működött és miután ez az erő fokozódott, hatása a jövőben is csak fokozódni fog.