Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 10. szám - Szent István állameszméje és a magyarság új feladatai

i MAGYAR KÜLPOLITIKA A politikai tételeknek történeti és célszerűségi hátterük van. Azt kell tehát vizsgálnunk, milyen jövő felé visznek bennünket. Az az elmélet, mely egy népet mostani állapotában lát. tökéletesnek, népi és nemzeti vonalon ugyanaz, mint politikai és nemzeti vonalon a versaillesi és trianoni békeszerződés. Felelet és viszszavágás azokra az erőkre, méh ek Közép-Európát összetörték. Mind a két erő a meglévő állapotot akarja hatalmi eszközökkel és rosszul magyarázott elmélettel fenntartani, örökkévalónak és minden védelemre méltónak kimondani. A párhuzamosság nem véletlen itt. Egyik elmélet felelet a másikra, mert egyik a másik meg torlásául hirdettetett. A történelem azonban, bizonyos pontokon, ellene mond egyiknek is. másiknak is. Először is. mosolyog az állandóságon, akár Népszövetséggel, akár más úton akarják őriztetni. Jól tudja, hogy semmiféle állapot nem örökkévaló és nincs nemzet, mely ne hordaná magában a vér soha ki nem nyomozható kevertségét. A történelem nem ismeri a szavak és osztályozások nyűgét és nem részesíti előnyben a csak természetes úton szaporodó nemzeteket. Nagyságot és hatalmat csak azoknak a nemzeteknek ad és adott, melyeknek vonzó erejük volt más népekkel szemben. A barbár Stilicho. aki a római birodalmat megvédte a barbárok ellen, nem római volt-e? Az Egvesült Államok népe, melynek szelleme a zarándok atyák szelleméből sarjadt, vájjon hány népből és fajból tevődött össze? És nem szaporodott-e Franciaország népessége befogadás útján nyolcszázezernyi lélekkel a világháború után? És vájjon Franciaország azért kevésbbé francia-e? Amely népet eszme vezet, annak a történelem — saját nemzeti princípiuma ragyogtatása mellett — megígéri a tenger fövényének szaporaságát. A törekvések, melyek jóléti intézményekkel akarják a népet sokasítani, tiszteletreméltóuk, de egy nép csak akkor szaporodik igazán, ha eszmére talál. A statisztika, mely korunkban túlságosan megfogta az emberek elméjét, ma már olyan exakt tudomány, hogy jósolni is tud. Például, számadatai rendszeréből, megállapította, hogy Japán szaporodása, mely most még évente egy milliónyira tehető, a közeljövőben csökkenő hajlandóságot mutat. De Japán, ha olyan eszmére talál, melynek szívó ereje van, megcáfolhatja a statisztikát. A nemzetet azok az ősök alapítják, tartják fenn és szaporítják, akik igazságot rejtő eszmét, célt és ezzel örök optimizmust adnak neki. Sem a nemzetet nem lehet elvenni tőlük, sem őket a nemzettől. Ezek az ősök az örök, gigantikus atyák. A nép minden gyermeke minden időben az övék. Az is, aki vérükből és nem kevésbbé, aki szellemükből támadt. Ez a szellemi és testi atyaság a nép igazi, földi és égi folytatója, fenntartója, megmentője. Népnek, melynek szelleme, eszméje, tehát más népre vonzó ereje nincs, önmagára sincs vonzó ereje. Az ilyen nép elfárad, kimerül: megunja önmagát. Megunja a gépies ismétlődést, mely nem hordozván magában eszményt, — nem hordozza a jövendőt. A gyász, mely a meddőséget siratja, fiatal, eszmehordozó és váró nép heves indulata a születendő eszme szolgálatában. Adjatok egy népnek hivatást, eszményt, és örök és örökké megújuló életet adtatok neki. Az embert és a nemzetet figyelmeztetni kell égi származására, mert innen ered erkölcsi méltósága, jelentősége, öröme, ereje és megújhodása. Az embert sem a puszta jólét, sem a puszta harc, sem a merő szervezettség, fegyelmezettség ki nem elégítheti. Minderre igen meglepő példákat találhatunk az állatvilágban is. Láthatunk harcos, játékos és a gépies szervezettség csodamüveiben lakó állatokat. Mindezek csodák. De az ember magasabb csodákra vágyik. Arra a csodára, mely minden földi dolognak, munkának, célnak, örömnek, vérhullásnak, életnek-halálnak értelmet és világosságot ad. A legenda szerint Csaba vezér katonái h:i'tuk után az égben folytatták harcukat. A nemzeti és nemzetközi politikának i-> van ilyen harcos égi Tejútja, mert hisz mindenféle harc tulajdonképpen ott kezdődik és ott végződik. A nagypolitikával, ha csupán kereskedelmi szerződéseket kötne és oldana, ha pusztán fegyver, föld lenne gondja, értelmes embernek nem volna méltó foglalkoznia. A politikának, legyen bár nemzeti, vagy nemzetközi, eszméket kell hordoznia. Eszméiben benn kell foglaltatnia az ember égi származásának és oda való visszajutásának, ezzel együtt felelősségének, irgalmának, méltányosságának. Semmiféle országpolitikának nem volna szabad e földi-égi kettős elvűségről lemondania. És mégis: úgy látjuk, hogy, tekintsünk Nyugatra, vagy Keletre, a nagypolitikának ez a ragyogása sok helyen elhomályosul. A modern politika és a legtöbb modern állam, egyetlen, tömör, senki és semmi által nem hasogatott közvéleményt akar. Az elvek ellentétes sarkítását, a demokratikus államokban is, nehezen, vagy alig tűri és az elvek harca sok helyt eléri a nyilt, vagy csöndes polgárháborút, vagy súrolja annak határát. Éppen így nehezen tűri az egyelvű állam az egyházakkal való kapcsolatát, az egyházban állami, vagy pártdogmájának versenytársát látva. Nincs itt valami végzetes tévedés? Nincs valami tévedés abban a sietségben, mely összetörte a vallási rendszert Oroszországban és eldobta magától a kalifátust Törökországban? Az állam, ha az Egyházzal szakít, illetéktelennek jelenti magát bizonyos magasabb síkba való felemelkedésre és ezzel önmagát degradálja. Hiába a föld, a nagy építkezés, hiába az ilyen, vagy olyan betűk rendszerére való áttérés. Még a nagy tömegű nép, még a nagy hadsereg is hiábavaló. Dzsingiszkánnak elég népe, elég hadserege, elég hatalma volt. Hol vannak? Hova lettek^