Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 9. szám - A kisebbségi jog Romániában. A jogszabályozás uj rendelete

MAGYAR KÜLPOLITIKA 17 tes ez a működés. Hogy mit lehet államellenesnek minősíteni, azt továbbra is a hatósági közeg önkényes megítélésére bízza, anélkül, hogy a jogorvoslatnak módját és lehetőségét nyújtaná s anélkül, hogy a hatalmi, hivatali visszaéléseknek bárminő szankcióját bevezetné. Ezzel fenntartja az egyház és vallás kiszolgáltatott helyzetét. Amint mind a római katholikus, mind a protestáns egyházakkal szemben méltatlan dolog, hogy a közerkölcs szempontjából román falusi jegyzők ellenőrzése alá helyezzék, úgy semmi szükség sincs az állami rend szempontjából való közigazgatási ellenőrzésre. A román büntetőtörvények s a katonai és polaári büntető eljárások éppen elég szigorral őrködnek az állami rend felett, a közigazgatási ellenőrzés nem jelent egyebet, mint zaklató beavatkozást az egyházi életbe. A vallás szent helyét most ez a rendelet felmenti az ilyen ellenőrzés alól: a templomot. Kimondja, hogy a közigazgatási hatóságok ezután nem avatkozhatnak be istentiszteleti ügyekbe. Végre kezdik belátni, hogy nem rendelhetnek meg istentiszteletet dogmába ütköző alkalmakra, nem változtathatják meg a ritusi sorrendet hatalmilag, nem írhatnak elő témát és tartalmat prédikációknak és imáknak. Sajnos, csak a közigazgatási hatóságokra mondták ki ezt a tilalmat s nem minden hatóságra. Mert a csendőr például, aki legtöbbször vét az istentisztelet szabadsága ellen, Romániában sorkatona és katonai parancsoknak engedelmeskedik. Kisebbségi jog a közigazgatás új rendszerében. A közigazgatás területén igen nagy jelentősége volna a kisebbségi jogok olyan biztosításának, ami a jogegyenlőséghez vezetne. A magyar közigazgatás ezeréves fejlődési rendszerében Erdély nemzetiségi joga igen magas fejlődési fokot ért el a községek és megyék önkormányzatának a kiépítésével. A magyar állam 1868. évi 44. nemzetiségi törvénye olyan nemzeti jogokat biztosított az akkori erdélyi kisebbségeknek, németeknek és románoknak, hogy a mai magyar kisebbség áldásos felszabadulásnak tartaná a maga számra ugyanezt a kisebbségi jogszabályozást. Az erdélyi románok 1918. december 1-én tartott gyulafehérvári gyűlésén, amit a békekötés előestéjére rendeztettek meg Románia aspirációjának támogatói, a Romániához csatlakozás feltételeként hozott határozatban azt mondották ki, hogy Erdély minden nemzete saját nyelvén, saját választott fiai által igazgatja önmagát. Ezt a határozatot is ünnepélyes deklarációként Románia törvényei közé iktatták. A békeszerződés alátámasztására hozott gyulafehérvári határozat és a most kiadott statútumrendelet között mérhetetlen a szakadék. Éppen ilyen nagy a visszaesés a magyar közigazgatás nemzetiségi jogfejlődéséről, amelynek egyenes következetességi vonalába illeszkedett bele a gyulafehérvári határozat. A magyar közigazgatási rendszer a községnek és a nagy területeket körbehatároló megyének a tiszta önkormányzatán épült fel. Ebben az önkormányzati életben minden nemzetiség szabadon érvényesülhetett. A községnek olyan hivatalos nyelve volt, s ezenfelül mindenki használhatta anyanyelvét, amilyent választott. A megyénél párhuzamos jegyzőkönyvi nyelv volt a lakosság vegyessége szerint, úgy, hogy három nyelvű jegyzőkönyvet is vezettek magyar, román és német lakosságú törvényhatóságoknál. Az önkormányzati testületekben azok a román személyiségek, akik később a mai Romániában vezető politikai szerephez jutottak, kizárólag román anyanyelvükön szólaltak fel és vettek részt a tanácskozásokban. Romániában a háború után szinte évenként változtatták a közigazgatási rendszereket, mindenik az önkormányzati hatáskört rombolta le, míg most teljes központosítással az önkormányzatnak a látszatát is eltörü'ték. Ilyen körülmények között olyan kisebbségi jogról, amely a magyar államban élvezett nemzetiségi joghoz hasonlítható volna, még beszélni sem akarnak. A statútum-rendelet a következő engedményeket hozta: 1. A községekben, amelyeknek jelentős kisebbségi lakossága van, a tanácsülésen a tanácstag anyanyelvén is felszólalhat. 2. Olyan községben, amelyben jelentős arányban laknak kisebbségek, a bíró vagy helyettese közülök nevezendő ki. 3. A „kisebbségi község" tisztviselőinek ismerniök kell az illető kisebbség nyelvét. 4. Az ilyen községben azok a polgárok, akik még nem tudnak románul, anyanyelvükön is beadhatnak a községházára kérvényeket, de csak hivatalosan hitelesített román fordítás hozzácsatolásával. Két héttel e statútum-rendelet kiadása után hirdették ki az új román kormányzati rendszer közigazgatási törvényét, a királyi törvényrendeletet. Ebbe a négy pont közül már csak kettőt vettek fel, a két elsőt, ezeket is lényeges változtatással. Két hét alatt már átalakult ez az ígéret, még pedig úgy. hogy a községtanácsban csak ott szólalhat fel valaki kisebbségi nyelven, ahol a lakosság többsége nemzetiségi és csak azon a nyelven, amelyiké a lakosság többsége; az ilyen felszólalást nyomban tolmácsolni kell román nyelven. A tolmácsolás elrendelése azt jelenti, hogy a szinmagyar vagy tiszta német lakosságú községben nem lehet magyar vagy német a tanácskozás nyelve. Hogy milyen nemzetiségnek ismerik el hivatalosan a többségi arányszámát, az kérdéses. Ugyancsak a nemzetiségi többségből engedi meg az egyik tisztségre, a bíró, illetőleg bíróhc Kettes, polgármester vagy polgármesterhelyettes kinevezését. Amikor ilyen tisztségeket kinevezés útján töltenek be, akkor nem jogot adnak, hanem jogot vesznek el a polgárságtól. Romániában az eddigi tapasztalatok szerint különösen veszélyes ez a kinevezési ígéret. Renegátokat szoktak ilyen helvekrc kinevezni, jellemtelen bérenceket, a nép és kisebbségi kultúra felbérelt ellenségeit. A közigazgatási törvényrendeletben tehát már nincsen szó arról, hogy kisebbségi községben a tisztviselőnek ismernie kell az illető kisebbség nyelvét. Különben sincs meghatározva, hogy milyen arányszám mellett ismernék el valamely községet kisebbséginek. Azzal, hogy a nyelv ismeretét tennék kötelezővé, még nem nyújtották a kisebbségi polgár számára a könnyítést. A magyar állam nemzetiségi törvényének erre vonatkozó mondata, amit itt megcsonkítottak, ezt rendelte: — A községekben a tisztviselők a polgárokkal való érintkezésben a lakosság nyelvét kötelesek használni. Arról sincs szó a közigazgatási törvényrende-