Magyar külpolitika, 1938 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 8. szám - Az uj román kisebbségi szabályzat

MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 szabályzat Irta: Lukács György. Ivek már csak feloszlásuk mérgével telítették a pontja, hirdetője és dajkálója volt, mindenesetre nemzetközi élet levegőjét. készen áll, hogy figyelje Csehszlovákia magatartáEzzel megnyílt a lehetőség a komoly, teremtő sát, elszakított magyarjai sorsát és az új, teremtő tárgyalások előtt, mert Magyarország mindig, ül- külpolitika békés munkája útjából elhárítson mindöztetésének legkeservesebb óráiban is, ragaszko- den akadályt. dott ahhoz, hogy csak mint egyenlő az egyenlőek- Marius. kel ül le a tárgyalóasztalhoz. Mi türelmesen és bölcsen vártunk egyenlőségünk elismerésére, melyet magától értetődőnek tartottunk, de örvendetes — és az új idők jele, — hogy a kisantant is rájött erre. \/A • VáxmAn A bledi nyilatkozat egy esztendei tárgyalás/ UJ HJIIIdll K.l&t?IJli!9Cgl eredménye volt s Magyarország ez idő alatt is a legnagyobb türelmet és mérsékletet tanúsította. A bledi megegyezés — önmagában — csak ideális jellegű, inkább negatív és— távlatból nézve — csak ünnepics nyitánya egy új hajlandóságú külpolitikának, melyben nincs rabtartó kisantant és nincsenek másodrangú államok. Az új külpolitikának, mely Középeurópa békességét rendezendő, sikere attól függ, hogyan rendezik az eddig a kisantanthoz tartozott államok kisebbségi kérdéseiket. Az új külpolitika iránymutatása kétségtelen és jellemző, hogy a három kisantant állam ezt minden külső kényszer nélkül is megérezte. A biztató jelek elsősorban Jugoszlávia részéről mutatkoztak és még Románia is igyekezett lépéseket tenni ezen a téren. Eldőlni azonban e kérdés Csehszlovákiában dől el, ahol a szudétanémetség helyzetének rendezésével a magyarság kívánságait is teljesíteni kell. Jugoszláviával és Romániával a kisebbségi megállapodásokat már meg is szövegezték. A megállapodások csak azért nem léphettek még életbe, mert Jugoszlávia és Románia megvárják Csehszlovákia állásfoglalását. Csehszlovákiának az új külpolitika parancsoló hatása alatt eddig is Ígérgetett tárgyalásai nemzetközi segédlettel most is folynak. De ha tárgyalásait huzavonává sülyeszti, kockáztatja a végleges megegyezést és lehetetlenné teszi a dunai államok együttműködését. Csehszlovákia félszívvel még a régi külpolitikában van, félkezével még anmik eltűnő uszályába kapaszkodik. Ez a hajdani politika azonban már a múlté, ereje nincs és erőt nem ád. Ebbe a politikába való kapaszkodás a külpolitikus legnagyobb hibáját árulja el: a gondolatszegénységet, tervszerűtlenséget. Az a külpolitikus, aki a régi, levitézlett külpolitikához ragaszkodik, nem vállalhat szerepet az újban. Görcsös vergődése, a régi formák vak tisztelete csak vakságát, tájékozatlanságát mutatja és egy ideig tényleg zavarhatja az új külpolitika érverését. Az ilyen tájékozatlan, az új helyzetet föl nem ismerő politika a szerencsétlenség és robbanás külpolitikája, tehát nem valódi külpolitika. A külpolitika, alapjában véve, mint a vívás, mégis a hajlékonyság, simaság, a helyzet gyors változásainak egyidejű felismerésének művészete. Csehszlovákiának le kell számolnia az illúziókkal, melyek már amúgy is a múltba illantak, tisztában kell lennie azzal, hogy ereje, súlya alapján milyen hely illeti meg, mert különben kockára teszi, nem a dunai tér békés fejlődését, mely az új külpolitika iramában feltétlenül bekövetkezik, hanem saját államának sorsát. Magyarország, mely az új külpolitika kiinduló A Dunavölgyének az az erőszakos és igazságtalan politikai berendezése, az államhatároknak az az önkényes megvonása, mely a párizskörnyéki békediktátumokat, közöttük elsősorban a legembertelenebbet, a trianoni diktátumot jellemzi, végre megingott. A bomlás folyamata megindult. Előkészítette a bomlás folyamatát az a felvilágosító munka, amely a hazugság propagandája helyébe az igazság propagandáját szegezte. Ez a minden vezető nyelven folytatott propaganda lerántotta a titokzatosságnak azt a leplét, amely hosszú ideig takarta a párizskörnyéki békediktátumok létrejövetelének körülményeit és felfedezte mindazokat a félrevezetéseket, hamisításokat és csalásokat, melyeknek ezek a diktátumok létüket köszönik. A bomlás folyamata a cseh-szlovák államon kezdődik. A szudétanémeteké az érdem, hogy bátran kimondották, hogy nem tűrik tovább elnyomatásukat. Hozzájuk csatlakoztak a magyarok, szlovákok, ruthének és lengyelek is, úgy, hogy az elnyomó cseh kisebbség egyszerre szemben találta magát az elnyomott nemzetiségek koalíciójával, amelyek együttesen a többséget alkotják. Az egész világ feszült figyelemmel kíséri a cseh-szlovák állam válságának iefolyását. Elsősorban mi, csonkamagyarországi magyarok, mert hiszen elszakított testvéreink sorsáról van szó és, mert a válság megoldásától a mi szép Felvidékünknek visszatérését várjuk az anyaországhoz. S még mindig éltet bennünket a remény, hogy a válság békés úton lesz megoldható. A cseh-szlovák állam válsága intő jel a többi utódállamokra is. Felfogta a helyzet ilyetén jelentőségét Románia ezidőszerinti diktátora, a román király is s kibocsáttatta kormányával az új kisebbségi statútumot. A cseh-szlovák államot a nemzeti kisebbségek konok elnyomása sodorta válságba. A román király arra igyekszik, hogy ez a válság át ne terjedjen Romániára is. Gouverner c'est prévoir, — gondolhatta a román uralkodó és kormánya, amidőn az új statútum kibocsátását elhatározták. Vizsgáljuk meg: javít-e ez a statútum a kisebbségek helyzetén és alkalmas-e azoknak a veszedelmeknek elhárítására, melyektől a román uralkodó és kormánya Romániát félti? Kétségtelen, hogy a mai Nagyrománia lakosságának csak 30%-a tartozik a kisebbségi nemzetekhez, 70%-a pedig román, míg a cseh-szlovák államban a csenek kisebbségben vannak, így tehát a csehszlovák állammal szemben — amely tipikus nemzetiségi állam — Románia még mindig hivalkodhatik azzal, hogy nemzeti államot alkot. Azonban a ro-